CSERHÁTI András készülő lapja(i)
cserhati@tolna.net


Jelenleg elérhetőek:


A Psion Lapok másfél (főleg magyar és egy kicsit angol) nyelven. Ha valaki nem tudná, a Psion egy zsebben elférő számítógép. Nehogy összetévesszük a menedzserkalkulátorokkal - bár alig nagyobb - mert ez tényleg számítógép! A bizonyíték a lapokon olvasható. Sajnos 1999. eleje óta nem frissül, de 5-10 ember így is naponta odatéved.
Látogassatok el a Szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola Gyakorló Általános Iskolája - de hosszú volt -, rövidebben a Gyaksi honlapjára, volt némi közöm ahhoz is :-) Már ebek harmincadján van :-(
1998. február közepén nekiláttam a Magyar Nukleáris Társaság honlapjának, március 10-től van kinn a hálón. Azóta is folyamatosan frissül, szépen terebélyesedik.
1998. májustól elkezdtük a tolnai sajt@-ot, amiből szeptemberre a CsaTolna Egyesület lett. Ez egy internet regionális elterjesztését, a helyi tartalom létrehozását célzó non-profit kezdeményezés. Ide is lapokat készítek, de ez már nem egyszemélyes mutatvány. Nézzetek körül, főként az érdekességek és előadások között.
A székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium 4.c osztályában 1970-ben végzettek félhivatalos honlapja 

(c) CsA 1998. január -