1. sz. körlevél

 

Tisztelt Csapatvezetők!

 

A kiírás szerinti időben megtartottuk a Városi Bajnokság sorsolását.

 

Az első forduló mérkőzéseinek sorsolása a következő:

 

2018.09.17. hétfő 19.00. óra

Alsónána SE- Jako Kft

Bonyhádi Vasas- MMG AM

 

2018.09.19. szerda 19.00. óra

Fáklya Se II.- Fáklya Se I.

 

2018.09.20. csütörtök 19.00. óra

Fastron AC- Báta KSE

TMSZSE II.- TMSZSE I.

 

A bajnokság szervezője hamarosan, mellékelten megküldi a 2018/2019. évi CSB őszi fordulójának sorsolását, valamint a játékra jogosultak névsorát.

Értesítjük a csapatokat, hogy a bajnokság eredményeit minden forduló után elküldjük e-mailben, illetve feltesszük az Internetre, az alábbi honlapra:   http://szekszardisport.hu

 

Azok a vidéki csapatok, akik nem a versenykiírásban előírt helyen kívánják lejátszani mérkőzéseiket azok kötelesek, a versenykiírásban foglaltak szerint versenybíróságot előzetesen, erről értesíteni, illetve a mérkőzést követő napon az eredményt telefonon bemondani, vagy e-mail-ben elküldeni. De a jegyzőkönyvnek a határidőre minden esetben be kell érkeznie!

Amennyiben mód és lehetőség van rá, úgy, kérem a csapatokat, hogy a Fastron AC utánpótláskorú csapat elleni mérkőzéseiket közös megegyezéssel 18:30 órai kezdéssel játsszák le, de előtte a csapatok egyeztessenek!

Az utolsó fordulóban már mérkőzéshalasztás nem lehetséges. Addig valamennyi mérkőzést le kell játszani!

Figyelem!

 

Egyéb rendelkezések:

1, Az asztalitenisz teremben edzések lesznek a bajnokság fordulói előtt. A terembe be lehet menni fél hét után. Az öltözőbe NEM a termen keresztül, hanem a folyosóról lehet bemenni, kulcsot a portán kell elkérni! A teremben található kék asztalokat nem használhatjuk, azokat a bajnokság előtt használók össze fogják csukni. A bajnokságban játszóknak a ZÖLD asztalokat fel kell állítani és a mérkőzéseket azon kell lejátszani, majd a mérkőzések után azokat minden alkalommal össze kell csukni és visszaállítani, ahogy voltak!!!

Ez nagyon fontos!!!

 

2, A mérkőzések jegyzőkönyvét a mérkőzést követően a sportcsarnok portáján kell leadni, szokás szerint.

 

3, Határidő: Minden bajnoki hét péntek napján 1830 óráig. A határidő be nem tartása és a hiányosan kitöltött nem aláírt jegyzőkönyvek a versenykiírás 12.3 pontja alapján büntetőpont levonását vonja maga után.

 

Szekszárd, 2018.09.10.

 

Városi Asztalitenisz Szervező bizottság