Eredményeink

Sporteredmények

Tanulmányi eredmények

 

Vissza a első oldalra

 

Sporteredmények:

Megyebajnok: Genye Laura

Bronz érmes az I. korocsoportos lány csapat

 

Március 29-én Szekszárdon rendezték meg a mezei futóbajnokság megyei döntőjét, mely az országos bajnokság selejtezője is.

A versenyen nagyszerű gerjeni eredmény született. Az I. korcsoportban induló Genye Laura maga mögé utasította a mezőnyt. A többi gerjeni kislány is kitett magáért, hiszen a csapat megszerezte az előkelő harmadik helyezést, így bronzéremmel térhettek haza

A BROZ-csapat tagjai: Genye Laura, Kiss Helena, Hajnes Nóra, Szebényi Anita, Engert Ágota

A "bajnoknő" a következőket mondta a versenyről:

- Örülök a győzelemnek. A végére elfáradtam. A rajttól kezdve vezettem, s a végére elegendő előnyöm maradt. A győzelmet csak a célban hittem el. Kár, hogy ebben a korcsoportban nem rendeznek országos versenyt. Szívesen elmentem volna.

Az edző, Magó Zsuzsanna értékelése:

- Jó adottságú Laura, jól tűri a fizikai terheléseket, becsülettel készült. Reménykedtem a jó helyezésben, a győzelem pedig fantasztikus eredmény. A kitartó munka meghozta gyümölcsét.

Az összes gerjeni futóval maximálisan elégedett vagyok, mint a versenyen, mint pedig a felkészüléskor nyújtott teljesítményükkel. Minden versenyzőnk az első harmadban végzett.

 

Újabb megyebajnoki címek

 

Október 11-én Bonyhádon rendezték meg a megyei atlétikai gyermekbajnokságot, melyen iskolánkat négy atléta képviselte remek eredményekkel.

Megyebajnoki cím és aranyérem:

 

Novák Szilvia súlylökés: 6,7 m

 

Szilvia kiegyensúlyozott versengéssel három hibátlan dobással utasította maga mögé a többieket.

Dobásai: 6.21, 7.70, 6.50 m.

 

Deli László súlylökés: 10,05 m

Laci már az első dobásával eldöntötte a versenyt. E remek eredményen csak javított a többi dobásánál. Eredményei: 9.4, 10.00, 10.05 m.

 

Megyei második helyezés:

Deli László kislabda-dobás 47,8 m.

A súlylökés után megtartott versenyszámban is esélyesként indult Laci, ám most a súlylökés 2. helyezettje le tudta győzni Lacit 2 méterrel.

Megyei harmadik helyezés:

 

Kiss Helena 60 m síkfutás 8,77 sec.

 

Helena az időfutamokból a legjobb eredménnyel jutott a döntőbe 8.75 mp-es idővel. Sajnos a döntőben ketten is jobbat futottak még ennél az időnél is.

 

 

 

Sikeres szereplés a diákolimpián

Gerjen az ország legjobb 10 csapata között

 

A február 16-17-én Keszthelyen rendezett U-14-es diákolimpiai teremlabdarúgó bajnokságban a gerjeni labdarúgók megmutatták, hogy tehetségesek a parketten.

Csoportjukból csoportelsőként jutottak a legjobb 16 közé.

Csoportmérkőzések:

Gerjen- Tatabánya 4:1 (G.: Bráz 2, Lazányi Hajdú R.)

Gerjen - Kaposvár 1:0 (G.: Bráz)

Gerjen - Jászberény 0:1

A nyolc közé jutásért Salgótarjánnal mérkőztünk. Minden jól indult. Vezettünk 1:0-ra, de sajnos a végére 1:1 lett, így jöttek a 7 méteres rúgások. Sajnos most nem ment olyan jól, mint a megyei döntőben. Hibáztunk, így 3:2-vel a Salgótarján jutott a nyolc közé.

Nyolcad döntő:

Salgótarján – Gerjen 1:1 (hetesekkel 3:2) (G.: Hajdú R.)

Összességében az eredményeket összegezve a diákolimpián a 9-10. helyet szereztük meg, megosztva Debrecennel.

Összesített eredmény:

9-10. Gerjen 4 2 1 1 6:3 7

Edzői nyilatkozatok:

Fenyves Ferenc: Én csak dicsérni tudom a fiúkat. Becsülettel helytálltak. Sajnos a sérültek miatt nem tudtam cserélni, így hat játékosnak kellett végigjátszani a négy mérkőzést. Úgy gondolom, a végére elfáradtak. Szakmailag nézve, egy kis szerencsével a négy közé juthattunk volna. Talán 3-4 csapat képviselt nagyobb játéktudást, mint mi. Úgy gondolom, nagyon szép sikert értünk el, és méltón képviseltük Tolna megyét ezzel az összességében 9-10. helyezéssel. Lehet javítani, ugyanis beneveztünk a kisiskolák kispályás füves bajnokságára, melyben talán még ennél szebb eredményt is elérhetünk. Gratulálok a fiuknak!

Magó Zsuzsanna: Jó érzés volt Keszthelyen gerjeninek lenni. Először többen azt hitték, nemzetközi torna, mert hogy Gerjen nevű település csak külföldön lehet. Miután megtudták falunk “nagyságát”, a többség szimpátiája mellettünk volt, és szurkoltak nekünk. Volt néhány nehézségünk az első estén, de ezt is sikerült legyőzni, és másnap szárnyalt a csapat. Sajnálom, hogy nem sikerült továbblépni, pedig a gyerekek megérdemelték volna, talán ha Fortuna mellettünk áll. Egy pici kritika:szerintem egy országos versenyt ennél színvonalasabban is meg lehetett volna rendezni. Ettől függetlenül örülök, hogy ott lehettem, és részese lehettem ennek az igen szép eredménynek.

A sikercsapat:

Fenyves Ferenc edző, Kaiser Zsolt, Hajdú Roland, Bráz Szilveszter, Deli László, Beneviáth Tamás, Lazányi Róbert, Holweiger Roland, Genye Gábor, Hajdú Ferenc, Bazsó Zoltán, Vajda Péter, Kovács András, Magó Zsuzsanna testnevelő,

 

Diákolimpiai Bajnok

a gerjeni Kenessey Albert Általános Iskola kispályás labdarúgó csapata

Június 18-19-én rendezték Budapesten a Kisiskolák Diákolimpiájának Országos Döntőjét, melyen Tolna megyét a gerjeni Kenessey Albert Általános Iskola képviselte.

A döntőben labdarúgásban, kézilabdázásban és atlétikai háromtusában mérik össze tudásukat a tanulók. Iskolánk labdarúgásban és atlétikában indított csapatokat.

A labdarúgó tornán a teremben már megyebajnok gerjeni csapat sikeresen szerepelt, és bajnoki címet szerzett.

Eredmények:

Csoport mérkőzések:

Gerjen - Öreglak 7:0 (G.: Lazányi 4, Hajdú, R., Bráz, Genye)

Drávafok – Gerjen 4:3 (G.: Lazányi 2, Hajdú R.)

Gerjen - Pécsely 1:1 (G.: Lazányi)

Az első mérkőzés főlényes győzelme után a csapat visszavett a lendületből, és így becsúszott egy vereség, ám a döntetlen a harmadik mérkőzésen elég volt a továbblépéshez.

A csoportból a második helyen jutott a 12-es mezőnybe
Gerjen ( 3 1 1 1 11:5 4 ).

A hatba jutásért:

Gerjen - Penyige 5:0 (G.:Bráz 2, Kiss, Hajdú R., Bazsó)

A fiúk itt már komolyan vették a ki-ki mérkőzést, és magabiztosan nyertek.

A hármas döntőbe jutásért:

Gerjen - Zalaszentmihály 0:0 büntetőkkel 3:2

Izgalmasan alakult a döntőbe jutás. A gól nélküli mérkőzés utáni büntetőpárbajt sikerült megnyerni.

A hármas döntőbe bejutott három csapat körmérkőzésen döntötte el a bajnoki cím sorsát. A gerjeni selejtező csoport erősségét mutatja, hogy a hármas döntőbe az a három csapat jutott be, akik egy selejtező csoportból léptek tovább.

A döntő eredményei:

Gerjen - Öreglak 4:0 (G.: Bráz 2, Lazányi, Hajdú R.,)

Gerjen - Drávafok 3:2     (G.: Lazányi, Bráz, Hajdú)

A döntőben már nem adtunk lehetőséget a két rivális csapatnak, és két győzelemmel biztosítottuk a bajnoki cím megszerzését.

A diákolimpia győztese így a gerjeni Kenessey Albert Általános Iskola csapata lett, összteljesítménye:

Gerjen         7 4 2 1 23:7 14.

A torna gólkirálya 9 góllal a gerjeni csapatkapitány Lazányi Róbert lett.

A csapat:
Deli László, Beneviát Tamás, Kaiser Zsolt, Fenyves Ferenc testnevelő Bazsó Zoltán, Hajdú Roland, Genye Gábor, Kovács András, Bráz Szilveszter, Lazányi Róbert, Kiss Gergő, Hajdú Ferenc Vajda Péter.

Lap elejére

Tanulmányi eredmények:

Megyei döntőben a gerjeni “BENDEGÚZOK”

 

A Gyermek és Ifjúsági Akadémia országos nyelvtanversenyt hirdetett az általános iskolák minden évfolyama számára. A BENDEGÚZ elnevezésű verseny első fordulóját az iskolák bonyolították le. Iskolánk is meghirdette a versenyt, s tanulónk rendszeresen bejutnak a megyei versenyre.

 

2001.

Berenkei Réka 3. o. Máté Anna és Szebényi Anita 4. o. tanulóink vettek részt

2002.

Berenkei Réka 4. o. Máté Anna és Orsós János 5. o. diákok vehettek részt.

A mintegy 200 behívott versenyző közül minden évfolyamról csak egy juthatott az országos döntőbe. Diákjaink becsületesen helytálltak, de továbbjutniuk nem sikerült.

2003.

Berenkei Réka 5. o. Máté Anna 6. o. diákok vehettek részt.

A megyei versenyre bejutó mintegy 200 tanuló közük, a zsűri az első 8 helyezettet értékelik. 2003-ban Máté Anna az előkelő 6. helyezést érte el.

2004.

Molnár Ádám 2. o, Berenkei Réka 6. o. és Máté Anna 7. o. diákok vehettek részt.

A megyei versenyre 2004. március 16-án kerül sor.

 

 TÖRTÉNELMESEK szép eredménye 2003. december 16.

A szekszárdi Ady Endre Középiskola által immár második alkalommal rendezte meg, a Tolna megyei történész emlékére a Szakály Ferenc Történelmi Emlékversenyt. Idén iskolánk egy három fős - Haász Tibor, Orsós János, Földesi Benjamin, - csapattal nevezett a megmérettetésre. A felkészítő tanár Máténé Turi Katalin volt.

   A megye területéről érkező 12 csapat a "XIX. század a nemzetállamok kora" témában vetélkedett, két fordulóban. Az első, selejtező versenyből az 1-6 helyezett folytathatta a küzdelmet. Csapatunk a 4. helyen jutott a második fordulóba. A döntőben igen nehéz, zenéhez, képzőművészethez is kapcsolódó feladatokkal kellett megküzdeni a gyerekeknek. A gerjeniek végül remek hajrával megőrizték az első fordulóban szerzett 4. helyüket a "nagy" iskolákat is felvonultató mezőnyben. A legjobb 6 csapat végső sorrendje:

1. Bonyhád
2. Általános Iskola Nagydorog
3. Általános Iskola Kisdorog
4. Kenessey Albert Ált. Isk. Gerjen
5. Általános Iskola Hőgyész
6. 5. sz. Általános Iskola Szekszárd

 

Lap elejére