MezőHír :: Független Agrárinformációs Szaklap

MezőHír :: Független Agrárinformációs Szaklap
76/496-182 :: 30/9-439-158 :: info@mezohir.hu

„SAPARD” szárító épül Hajdúdorog és Újfehértó között

Fodor György mezőgazdasági vállalkozó ismert és népszerű ember szűkebb hazájában, de a térség szakmai közösségében is. Afféle úttörő, aki már a rendszerváltáskor világosan látta-tudta, mit és hogyan szeretne csinálni az új, formálódó lehetőségek között.

2004-04
[ tartalomjegyzék ]

 

A termőföld, a mezőgazdasági munka, a vidék szeretetét születésétől magában hordja, s ez meghatározta pályaválasztását éppúgy, mint egész életét és sorsát is.

Ma mintegy 250 ha területen gazdálkodik, s további 250 ha területen működik gépszolgáltatóként. Termelési szerkezete, ahogy mondjuk, hagyományos gabonatermelő, főként a kukorica- és búzatermelésre alapozva. Elkötelezett azt illetően, hogy az általa termelt gabona a lehető legjobb minőségű legyen, így meg is kapja a föld, a növény, ami neki jár! Technológiai ismereteit a 70-es évektől az integrátorok, illetve a gyakran szidott és/vagy dicsért „multik" hazai képviseletei által egyre szélesebb körben szervezett tapasztalatcseréken, bemutatókon, s persze a saját sokéves gyakorlatában szerezte és edzette. A nyilvánvaló szerencse mellett nem csoda hát, hogy az elmúlt évi aszály az ő termésátlagait talán kevésbé érintette, mint oly sok más vállalkozásét.

Legfontosabb bázisa – a földek mellett – az a telephely Hajdúdorog és Újfehértó között, amelynek a fejlesztését egy hídmérleg és egy 2.300 m˛-es horizontál tároló építésével kezdte, s most SAPARD-pályázat keretében a régi szárító cseréjével folytatja.

– Milyen szárítót használt eddig Fodor úr? – kérdezzük, miközben a portaépületben kialakított pici irodától a telep belseje irányába indulunk.

– A telepen eddig egy régi, de általam nagyra becsült, rendkívül kíméletesen dolgozó Colman szárító „teljesített szolgálatot", amely felett azonban eljárt az idő. A berendezés a tartályos gázfűtésre történő átállás, s némi saját fejlesztés és felújítás ellenére is „energiafaló" maradt, tehát megérett a cserére. A technológiát 2 db Élgép gyártmányú tisztítógép és egy néhány éve épített új fogadógarat szolgálja ki. A tisztítógépek cseréje még kicsit várat magára, de remélem, hogy erre is jut majd a közeljövőben. Azt is mondhatnám, remélem, az új Stela szárító majd kitermeli ennek a fejlesztésnek a fedezetét.

– Kérjük, mondja el, miért választotta éppen a STELA szárítót?

– A szárító kiválasztása sokkal egyszerűbb és mezőgazdasági agrármérnökként testhezállóbb feladat volt mint a SAPARD-pályázat elkészítése. El kell mondanom, hogy számomra a jó referencia volt az elsődleges szempont. Mivel a szárítócsere régóta napirenden volt nálam, ahol csak lehetséges volt, érdeklődtem a kollegáktól, vállalkozótársaktól, s persze több szárítótelepen is megfordultam a különféle bemutatókra történő utazásaim során. A „terepszemlék" után, azt hiszem, 7-8 ajánlatot hasonlítottam össze, s közülük a Pannonagri ajánlata volt a nyertes számomra, elsősorban a szomszédságomban megadott jó referenciáknak és az új Steláknál alkalmazott fejlesztéseknek köszönhetően.

– Beszélne ezekről a fejlesztésekről?

– Már említettem, hogy a Colman szárítónál megszoktam az egyenletes, jó minőséget, s úgy láttam, hogy ezt a STELA FRA-450 nedvességszabályozó automatika segítségével lehet leginkább elérni. Ezzel a 2. generációs új műszerrel ugyanis a szárítóból kijövő magok nedvességtartamának eltérése mindössze ±0,5% lehet a beállított értékhez képest, s ez mind energetikai, mind tárolásbiztonsági szempontból nagyon fontos számomra.

A másik fő szempont az energiaigény volt, hiszen a kukorica szárítási költsége (normál évben) a teljes önköltség 10-25%-a is lehet. A régi szárítóhoz képest az új STELA 1/12-es szárító fajlagosan 25-30%-kal kevesebb energiával is megelégszik, s a 2007-től érvénybe lépő új, szigorú környezetvédelmi előírásoknak is megfelel. Mivel a SAPARD-támogatás mellett szükségszerűen bankhitelt is igénybevettem, remélem, ezek a megtakarítások gyorsan kitermelik majd a beruházás költségeit, illetve mindenek előtt a hitelt és annak váratlanul és bosszantóan megemelkedett kamatait is.

– Milyen környezetvédelmi előírásokat kell teljesítenie a szárítóknak 2007-ig?

– Ez a telep szerencsére kiesik a lakóövezetből, így az alapkivitelű STELA szárító is teljesíti az elvárásokat, például a ventilátorra épített porkiszívásgátló zsalu segítségével. A STELA szárító zajkibocsátása is alacsony, de lakott területre történő szárító telepítéskor le kellene szigetelni például a surrantó csöveket, s a szigorúbb előírások miatt csak aktív porszűrő berendezéssel felszerelt szárítót lehetne felépíteni. Láttam ilyen STELA szárítókat is, de ezek az aktív szűrőberendezések mintegy 20-25%-kal megdrágítanák a beruházást. Ezért örülök, hogy a telepem külterületen van.

– Hogyan sikerült elnyernie a SAPARD-program támogatását?

– Ez valóban egy tanulságos és érdekes történet! Tulajdonképpen már 2002-ben pályáztam géptámogatásra, de abban az évben nem tudtam volna befejezni az építkezést, így a programot át kellett hoznom 2003-ra. Ekkor megjelent a SAPARD-pályázat, amely ráadásul technológiafejlesztés keretében történő szárító építésére 40%-os támogatást ígért, így belevágtunk. A pályázatot magunk állítottuk össze a könyvelővel, s márciusban adtuk be, a szükséges papírok megszerzése után (elvi építési engedély, stb.). Itt el kell mondanom, hogy a nyíregyházi Regionális SAPARD-iroda munkatársai nagyon készségesek voltak, és sokat segítettek a pályázatkészítésben. Itt jött be a „Ki korán kel…" közmondás igazsága és az én nagy szerencsém! Történt ugyanis, hogy az első körben beadott pályázatok között kevés volt az elfogadható, így egy kétnapos hiánypótlási határidőt követően előresorolták a mi pályázatunkat, majd augusztusban el is fogadták azt. A szerződéskötésre ugyan novemberig kellett várni, de ma már a szárítót átvettem, kifizettem. A szárítóalapok készen állnak, s alig várom a tavaszt, hogy a szerelést is elvégezhessük, s mielőbb elszámolhassam a SAPARD-támogatást. Itt jut eszembe, hogy a szárítót a SAPARD-kiírás egy speciális „TÁRSFINANSZÍROZÁSI" paragrafusa miatt (amelyre az iroda figyelmeztetett) ÁFA- és illetékmentesen tudtam átvenni. Ez az eljárás az elmúlt évben állt rendelkezésre. Bonyolult és adminisztrációigényes volt ugyan, de a Pannonagri Kft. segített ezt a pénzkímélő megoldást kihasználni.

– Ön tehát sikerrel pályázott, és ma már tapasztalt pályázóként várja az EU-csatlakozást!

– Talán igen, de ez számomra túlzottan izgalmas és stresszes tréning volt, így az újabb gépbeszerzésre irányuló SAPARD-pályázatom elkészítését már szakemberre bíztam. Inkább maradok a saját szakmámnál, amelyben jobban eligazodok, és amely nem igényel annyi utánjárást! Elég lesz nekem versenyezni ezen a szakmai pályán is az EU-gazdákkal, akik komoly versenyelőnynyel rendelkeznek hozzánk képest!

– Meggyőződésünk, hogy Ön és az Önhöz hasonló szakemberek állni fogják a versenyt!

(x)