Bármelyiket is választja és próbálja meg elérni a gazdálkodó a fent említett két lehetőség közül, a reális célkitűzés érdekében a helyi viszonyok ismerete is elengedhetetlen, mert a megfelelő fajtát csakis ennek alapján lehet kiválasztani.

A megfelelő fajta azonban az elvárt mennyiségű és minőségű termésnek csak az egyik előfeltétele. Ahhoz ugyanis, hogy a fajta tényleges genetikai képességei realizálódjanak, fontos a megfelelő időjárás, amit - szerencsénkre - nem tudunk befolyásolni, valamint a kellő szakértelemmel a helyi viszonyokra adaptált agrotechnika, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és nem utolsósorban a gyomirtás.

Az őszi búza gyomnövényei

Ahhoz, hogy a gazdálkodó a területén megfelelő hatékonysággal tudja irtani a gyomokat, elengedhetetlen a gyomflóra megfelelő ismerete. Tudni kell, melyek azok a gyomok, amelyek megjelenésére bizton számíthatunk, esetleg azt is, hogy mely gyomok bukkanhatnak fel a jövőben, milyen azok életformája, mikor csíráznak, milyen körülmények közt kell a tömeges kelésükre számítani. Csakis ezek figyelembevételével lehet megtalálni a megfelelő gyomirtási technológiát (preemergens, őszi poszt gyomirtás, tavaszi gyomirtás); a megfelelő hatékonysággal rendelkező hatóanyagot tartalmazó készítményeket és a megfelelő agrotechnikát.

Ha az Újvárosi-féle csoportosítási rendszert vesszük alapul, abból megállapítható, hogy azok a növények, amelyeket tipikusan a búza gyomnövényének tartunk, a T1, T2, T3, T4, valamint a G1, G3 életformacsoportba sorolhatóak.

A T (Therofita, egyéves) életformarendszerbe tartozó növények a kedvezőtlen időjárási feltételeket mag vagy csíranövény alakban vészelik át.

A T1-es növények már nyár végén, ősz elején elkezdenek csírázni, amihez 10-14 °C fokot igényelnek, így a télbe csíranövényként vagy tőlevélrózsás állapotban mennek.

Életciklusuk tavasszal véget is ér, a nyári szárazság idejére már magot hoznak. Ennek a csoportnak a képviselői a veronikafajok (Veronica sp.), az árvacsalánfajok (Lamium sp.), a pásztortáska (Capsella bursa-pastoris), az egynyári perje (Poa annua) vagy például a tyúkhúr (Stellaria media).

A T2-es életformájú növények őszszel és tavasszal is csíráznak, a telet ezért vagy magként vagy csíranövényként élik át, és a nyár folyamán ezek is magot hoznak. Az egyéves növények közül ezek igénylik a legkisebb (4-8 °C fokos) hőmérsékletet a csírázásukhoz.

Ebbe az életformarendszerbe olyan növények tartoznak, amelyek évtizedeken át első helyen álltak, amikor a búza gyomnövényei kerültek szóba. Ilyen: a pipacs (Papaver rhoeas), a kék búzavirág (Centaurea cyanus); a szarkalábfajok (Consolida sp.), a pipitérfajok (Anthemis sp.); a ragadós galaj (Galium aparine), a nyári hérics (Adonis aestivalis), a nagy széltippan (Apera spica-venti) és az orvosi szikfű (Matricaria chamomilla).

A T3-as gyomok mind a nyári szárazságot, mind a téli hideget mag alakjában vészelik át. Tavasszal csíráznak, amihez 8-14°C fokra van szükségük, és nyár elejére már magot is érlelnek.

Itt felsorolt tulajdonságaik miatt ezek inkább a tavaszi gabonákban jelentenek gondot. Ebbe a csoportba sorolható a héla zab (Avena fatua) vagy például a parlagi füstike (Fumaria schleicheri).

A T4-es életformarendszerbe tartozó növények ökológiai igényei éppen ellentétesek a T1-esekével. Magas hőmérsékleten, nyár elején csíráznak, a nyári szárazságot erőteljes gyökérzetüknek köszönhetően jól bírják. Életciklusuk egészen késő őszig tart. Ennek a csoportnak jellegzetes képviselője a sajnos egyre nagyobb gondot okozó parlagfű (Ambrosia artemisiifolia), a fehér libatop (Chenopodium album), a kakaslábfű (Echinochloa crus-galli) vagy például a szőrös disznóparéj (Amaranthus retroflexus).

A G (Gheophyta, évelő) növények szántóföldjeink legveszélyesebb gyomjai közé tartoznak. A szaporodást és az áttelelést szolgáló speciális szervképleteik (tarack, rizóma, szaporítógyökér, gumó, hagyma) a talajban találhatóak. Őszi búzában a G1-es (tarackos, rizómás) és a G3-as (szaporítógyökeres) fajok okoznak gondot. A G1-esek közé tartozik a tarackbúza (Agropyron repens), a csillagpázsit (Cynodon dactylon), a sövényszulák (Calystegia sepium), a fenyércirok (Sorghum halepense), a nád (Phragmites australis), stb.

A G3-as életforma jellemző a mezei aszatra (Cirsium arvense) és az apró szulákra (Convolvulus arvensis).

Őszi gyomirtás

Vannak az országnak olyan tájegységei, ahol a T1-es és a T2-es gyomnövények nagyobb mértékű őszi kelésével kell számolni. Ennek az átlagosnál nagyobb mennyiségű őszi csapadék, vagy a nedvesebb, nyirkosabb fekvés lehet az oka, de a korai vagy a ritkább vetés is kedvez az őszi gyomosodásnak.

A fenti okokból kifolyólag az őszi gyomosodás veszélyének leginkább a csapadékos nyugat-dunántúli (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Somogy) és az északi megyék (Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg) vannak kitéve.

A tavaszi gyomirtás hátránya az, hogy a gyomkonkurenciát későn "kapcsolja ki". Az ősszel kelő T1-es és T2-es gyomok egy része a késő tavaszi gyomirtás idejére már be is fejezi a károsítását, és magot hoz, vagy pedig már olyan fenológiai stádiumban van, ami megnehezíti az ellene való védekezést. További nehézséget jelent a tavaszi kezelések során annak a veszélye, hogy a gabonákban használatos hormonhatású készítmények a kétszikű kultúrákra sodródhatnak.

Ezek a problémák irányították az 1970-es évek vége felé a hazai szakemberek figyelmét az őszi gyomirtás felé.

Összefoglalásképp elmondható, hogy az őszi gyomirtás lehetőségét akkor érdemes fontolóra venni, ha:

• erős a T1-es és a T2-es növények által okozott fertőzöttség, és a tapasztalatok alapján számítani lehet azok tömeges őszi kelésére;
• az átlagosnál csapadékosabb és enyhébb az ősz;
• korai volt a vetés;
• a tavaszi védekezés időpontja előreláthatóan kitolódik, pl.: nehezen felszáradó területek, nem megfelelő gépkapacitás;
• az őszi permetezéssel csökkenteni tudunk a tavaszi munkacsúcson.

Értelemszerűen nincs létjogosultsága az őszi gyomirtásnak ott, ahol az évelő gyomnövények dominálnak, mert erre a problémára ez nem nyújt megoldást, valamint ott sem, ahol a száraz időjárás miatt nincs vagy nem jelentős az őszi gyomosodás.

A búza őszi gyomirtása történhet preemergensen vagy posztemergensen.

Az őszi gyomirtásnál használt hatóanyagok egy része a csírázás befolyásolása révén fejti ki a hatását. Ilyen hatóanyag, például a pendimetalin, amely a csírázó növényekben gátolja a sejtosztódást, vagy az izoxaben, amely megakadályozza a gyökér és hajtáskezdemény kialakulását.

A karbamidok csoportjába tartozó hatóanyagok a fotoszintézist gátolják, ilyen például az izoproturon vagy a klórtoluron. Ezek a hatóanyagok kifejezetten egyszikűek irtására alkalmasak, de egyes kétszikűekre is hatással vannak.

A széles körben használható szulfonil-ureák (szulfonil-karbamidok) pedig az aminosavak bioszintézisét gátolják.

Az egyes készítményekre jellemző hosszabb tartamhatás az őszi kezelések esetében előnyként könyvelhető el.

Preemergens gyomirtás

Ma már rendelkezésünkre állnak olyan hatóanyagok, amelyeket fel lehet használni az őszi búza preemergens gyomirtására. Ilyen például a klórszulfuron, a triaszulfuron, a pendimetalin, az izoxaben vagy az izoproturon.

Ezeket a herbicideket vetés után, kelés előtt kell a megfelelően elmunkált talaj felszínére juttatni. Ebben az esetben is be kell tartani a preemergens kezelésekre vonatkozó szabályokat, tehát fontos az átlagosnál valamivel mélyebb, szakszerű vetés, valamint az, hogy a talaj ne legyen eróziónak, deflációnak, belvíznek kitéve.

Posztemergens gyomirtás

A posztemergens gyomirtásnál akkor érjük el a legjobb hatékonyságot, ha a kezelés a gyomok többségét azok legérzékenyebb fenológiai állapotában éri. Ez a magról kelő egyszikűek esetében a gyökérváltás előtti 1-3 leveles állapot, a kétszikűek esetében pedig a szikleveles, két valódi leveles állapot.

Az őszi kezelések során jól irtható néhány fontosabb gyom a T1-es és a T2-es életformarendszernél van felsorolva.

Tavaszi gyomirtás:

A kétszikűek elleni védekezés

Hazánkban először búzában alkalmaztak vegyszeres gyomirtást. Az akkor használt hatóanyagok, az MCPA és a 2,4-D, ma is fontos szerepet játszanak a kalászosok tavaszi gyomirtásában. Az MCPA és a 2,4-D a fenoxi-ecetsavak csoportjába tartozó szisztemikus, hormonhatású növényvédő szer, amelyeket a búza 4-6 leveles állapotától a bokrosodás végéig lehet kijuttatni. Hatásukat 10 °C fok felett fejtik ki, 25 °C fok felett viszont már a gabonát is károsítják.

A hatóanyagok a gyomnövényre permetezve felszívódnak, és a föld alatti részekbe is eljutnak. Ennek köszönhető, hogy az olyan évelőket, mint a mezei aszat és az apró szulák, stb. a gabona szakaszban jól irthatunk velük. Hatáskifejtésük azon alapul, hogy a növények hormonális rendszerét károsítják. A készítmény a hajtásokat olyan erőteljes növekedésre serkenti, amivel a gyökérzet végül már nem bír lépést tartani. Ennek és a hatóanyag egyenetlen eloszlásának köszönhetően a szár megtekeredik, a levelek torzulnak, a növény roppanva törik.

A növényben a merisztémaszövetek hormonszintje a legmagasabb, ezért az, hogy egy adott növény milyen mértékben ellenálló a hormonhatású készítményekkel szemben, a csúcsmerisztéma elhelyezkedésétől, védettségétől függ. A kétszikűek merisztémaszövete a csúcsrügyben szabadon helyezkedik el, míg az egyszikűek merisztémaszövete a ráboruló levélhüvelyek miatt jól védett. Ez a védettség bokrosodás idején a legnagyobb. Ezért kell kerülni a búza szárbaindulása utáni megkésett permetezéseket, mert azoknak a búza károsodása, az ablakos kalászok megjelenése, a kalászok torzulása lesz a következménye. 2005-ben és 2006-ban is lehetett hallani ilyen károkról régi, jól ismert molekulák esetében is, mert az elhúzódó tél és a bőséges csapadék miatt a kijuttatási időpontok későbbre tolódtak.

Az MCPA- és a 2,4-D-toleráns kétszikűek elleni védekezés

Az MCPA és a 2,4-D hatóanyagok kétszikűek elleni hatásspektruma sem teljes, a vékony, keskeny levelű növények, mint például az ebszékfű, a pipitérfajok, a parlagi füstike, stb. morfológiai alapon (nincs elég felvevő felület a gyomirtó szer számára), míg a galaj fiziológiai sajátosságai révén (bontja a hatóanyagot) jól tolerálja ezt a hatóanyagcsoportot. Ezért azokon a helyeken, ahol ezek az ellenálló gyomok is jelen vannak, kombinációs partnerek alkalmazása szükséges. Ebben az esetben a szintén hormonhatású dicamba, diklórprop, mekoprop-p hatóanyagok jöhetnek szóba, valamint a szulfonil-ureák, amelyek a hormonhatású készítmények mellett egymással is jól kombinálhatóak.

A különböző szulfonil-urea hatóanyagok hatásspektruma más-más, ezért a megfelelő szerválasztás érdekében elengedhetetlen a gyomflóra pontos ismerete. Egyes szulfonil-urea hatóanyagok (szulfoszulfuron, triaszulfuron, klórszulfuron) hoszszú hatástartama miatt figyelemmel kell lenni az utóvetemény-korlátozásra, ezért fontos az engedélyokiratban foglaltak betartása.

A diklórprop, a mekoprop-p hatóanyagok előnye, hogy már alacsonyabb, 6-8 °C fokos hőmérsékleten is használhatóak, így ezekkel már hamarabb is megkezdhetőek a védekezések.

Fontos még külön említést tenni a galajról, mivel ez rendkívül nehezen irtható, veszélyes gyom. A legtöbb gyomirtó szer csak 3-4 levélörvös állapotig irtja megfelelő hatékonysággal, de ma már vannak olyan speciális növényvédő szerek, amelyek ennél fejlettebb fenofázis esetén is megfelelő védettséget nyújtanak.

Egyszikűek elleni védekezés

Az egyéves egyszikűek ellen (pl.: nagy széltippan, parlagi ecsetpázsit, sovány perje) a tavasz folyamán jól védekezhetünk az izoproturon vagy a klórtoluron hatóanyag-tartalmú gyomirtó szerekkel, amelyek hatását a hormonhatású készítményekkel ellentétben nem befolyásolja a környezet hőmérséklete.

Kiemelt figyelmet kell fordítani az egyre nagyobb területen megjelenő, a világ legveszélyesebb gyomjai közt nyilvántartott vadzabfajokra, amelyek irtásához gyakran a gyártók által direkt erre a célra kifejlesztett növényvédő szerekre van szükség.

Védekezés az egyszikűekkel és kétszikűekkel vegyesen fertőzött területeken

Vegyes gyomflórával rendelkező területen természetesen olyan gyári kombinációt kell választanunk, amely egyszikű- és kétszikűirtó komponenst is egyaránt tartalmaz. Mivel az egyszikűirtó komponensre nincs hatással a hőmérséklet, a herbicid kijuttatási időpontját ebben az esetben a kétszikűirtó komponens határozza meg (általában a búza 4-6 leveles állapotától a bokrosodás végéig).

Integrált védelem

A vegyszeres gyomirtás mellett a gabona szakasznak és a vetésváltásnak fontos szerepe van az integrált növényvédelemben. A más kultúrákban nehezen irtható évelő kétszikűek ellen (pl.: mezei aszat, sövényszulák) a hormonhatású készítmények segítségével nagyon jól tudunk gabonában védekezni. Az évelő egyszikűek (nád, tarackbúza, csillagpázsit, ecsetpázsit) elleni védekezésben pedig a gabonatarló kezelése ad jó lehetőséget. Kerülni kell a monokultúrás termesztést, mert ez olyan gyomok felszaporodását teszi lehetővé, amelyek ellen később már csak további ráfordítás árán lehet védekezni, holott az ilyen növények legtöbbje más kultúrákban vegyszeresen vagy pusztán talaj-előkészítéssel nagyon jól irtható.

A megfelelő hatóanyag kiválasztásához elengedhetetlen a területre jellemző gyomflóra és a herbicid hatásspektrumának megfelelő ismerete, de eközben arról sem szabad megfeledkezni, hogy a kalászosok termesztését érintő célprogramok (szántóföldi alapprogram, integrált szántóföldi gazdálkodás, érzékeny természeti területek, tanyás gazdálkodás) mely hatóanyagok használatát korlátozzák.

A nem használható hatóanyagokat a 150/2004. (X. 12.) FVM-rendelet (és módosításai) 2. számú melléklete tartalmazza.