Miért nem népszerűek a vízgazdálkodási társulatok?

MezőHír ˇ 2007/6

NÖVÉNYTERMESZTÉS

A művek döntő része ugyanis állami

tulajdonban van, de a védelmi felada-
tok, illetve a prevenció finanszírozása is
állami feladat. A költségvetési megszo-
rítások miatt azonban az állam 2004-től
egyre kevesebb forrást biztosított a
közcélú vízgazdálkodási feladatok ellá-
tásához, így mára csak a szükséges ösz-
szeg kisebbik felét kitevő érdekeltségi
hozzájárulás áll rendelkezésre.

A Vízgazdálkodási Tár-

sulatok Országos Szövetsé-
ge (VTOSZ) mindezt a tisz-
tánlátás érdekében több le-
hetséges fórumon is hangoz-
tatta mondja Fehér Fe-
renc ügyvezető elnök, aki
részletesen is kifejti a szer-
vezet álláspontját lapunk ol-
vasói előtt.

Megítélése szerint ho-

gyan vonul be a jelenlegi
időszak a vízgazdálkodási
társulatok közel 200 éves
történelmébe? A laikus
számára úgy tűnik, hogy
ma nagyon sok gond köze-
pette, egyre csökkenő
anyagi támogatottság és
nem kis ellenállás mellett
dolgoznak.

Valóban, szinte tény,

hogy a mezőgazdasági érde-
keltek körében a vízitársula-
tok nem igazán népszerűek! Alapvető-
en biztosan az a baj, hogy érdekeltségi
hozzájárulást kell fizetni, és ez a tény
természetesen nem arat osztatlan si-
kert. A probléma azonban ennél lénye-
gesen nagyobb! A magyar vízitársula-
tok közel kétszáz éves történelmében
(1810-ben alakult az első társulat Ma-
gyarországon) általában a nagybirtok
volt a meghatározó mezőgazdasági ér-
dekelt. Ebbe a csoportba a második vi-
lágháborúig főként a magánbirtokosok
tartoztak (például társulatalapító
nagyjaink az Andrássyaktól a Lónyaia-
kig), aztán jött az államosítás (1948),
majd majdnem tíz év szünet követke-
zett. A vízitársulatok újraszerveződése
az ötvenes évek végén-a hatvanas évek

elején egybeesett a szocialista nagy-
üzemek megszervezésével, és az 1990-
es évek elejéig a téeszek, illetve az álla-
mi gazdaságok voltak a meghatározó
társulati érdekeltek. Aztán jött a kár-
pótlás, a birtokszerkezet átalakulása,
és megjelent egymillió földtulajdonos,
akiknek döntő része nem sokat hallott
a vízitársulatokról, mert nem így szoci-
alizálódott! Nos, itt tartunk most, és ez

a helyzet kétségtelen törést jelent a
fejlődés eddigi folyamatában.

A jelenlegi földtulajdonosokkal

folytatott beszélgetések némelyiké-
nek magam is fültanúja voltam. Úgy
tűnt, hogy sokan még ma sem értik
a társulati tagság, az ott folyó mun-
ka lényegét. Meddig lehet, illetve
kell folyatatni az egyoldalú ,,párbe-
szédet"? Vajon miért nem akarnak
jobban együttműködni a gazdálko-
dók?

A földtulajdonosok felvetései is-

mertek számunkra: sose léptek be a
társulatba, akkor tehát hogy lehetnek
tagok! Nem ismerik a törvény által lé-
tesített érdekeltséget, tagságot, rá-
adásul a kényszertagság fogalma is

nagyon rosszul hangzik egy demok-
ráciában hogy lehet ilyen kényszer...?
A társulatok nem csinálnak semmit
hangzik a következő érv , hiszen való-
ban nem az érdekeltek csatornáit tisz-
títja, vagy táblájuk közepéről vezeti el
a vizet, hanem ,,ködös" közcélú műve-
ket tart fenn. Mivel nincs annyi forrás,
hogy mindenütt minden művet karban
lehessen tartani, így a vízgyűjtő elvből

fakadóan fontos vagy kriti-
kus helyen lévő csatornák,
vízfolyásszakaszok élveznek
előnyt. Ezek azonban távol
vannak az érdekeltek egy
részének földjétől, ezek az
emberek így nem is érzéke-
lik az ott folyó munkát, és
nem nagyon látják be, miért
pont máshol kell csinálni va-
lamit? Éppen ezért a szak-
mai beszélgetések nagyon
fontosak, s emellett néha ér-
zelmi húrokat is pengetni
kell a cél elérése érdekében.
Rá kell világítani arra is,
hogy az eredményes munka
gátjaként néha a társadalmi
szervezetek és a hivatalok is
jelen vannak. Szemléletük-
ben ők sem állnak közel a
társulatokhoz, pedig néme-
lyiküknek ez elemi érdeke
lenne.

Pedig a települési önkormány-

zatok vagy az önkormányzati érdek-
képviseletek igazán érintettek a víz-
elvezetés, sőt a katasztrófa megelő-
zése szempontjából.

Nem szívesen gondolnak partner-

ként ránk a települési önkormányza-
tok sem, pontosabban ez akkor változ-
hatna meg, ha ki tudnák elégíteni a kí-
vánságlistájukat. A települések azon-
ban amíg az érdekeltségi hozzájáru-
lás kizárólag területalapú a gyengén
fizető érdekeltek közé tartoznak, bár
nagyon sok helyi vízgazdálkodási
problémájuk merül fel. A legtöbb he-
lyen nincs rendesen megoldva a csapa-
dékvíz elvezetése; a keresztező vízfo-

Miért nem népszerűek

a vízgazdálkodási társulatok?

Az országban működő 82 vízgazdálkodási társulat 37 ezer km közcélú vízgazdálkodási művet, kisvízfolyást,

csatornát és több mint 300 szivattyútelepet üzemeltet. Ezek fenntartására, üzemeltetésére és a kárelhárításra általában

két forrás: a mintegy hétszázezer mezőgazdasági termelőtől és a 3150 önkormányzattól

befolyó érdekeltségi hozzájárulás, valamint az állami finanszírozás áll rendelkezésre.

Fehér Ferenc ügyvezető elnök,

Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége (VTOSZ)

MezőHír ˇ 2007/6

NÖVÉNYTERMESZTÉS

lyások helyi vízkárokat okoznak, és
dombvidéken a vízgyűjtőről befolyó vi-
zek lokalizációja is problematikus. És
akkor ott vannak még a településeket
sújtó katasztrófák, hiszen a klímavál-
tozás is a lakott hely ellen dolgozik!

A helyzet azonban katasztrófák nél-

kül is katasztrofális! Az Állami Számve-
vőszék 2006. évi felmérése szerint az
önkormányzatok vízkárok elleni fellé-
pési készségénél csak az erre fordítható
anyagi forrásuk van rosszabb helyzet-
ben! A társulatok főleg szakmailag tud-
nak segíteni a megoldásban, a hozzájuk
befolyó érdekeltségi hozzájárulás
messze nem elég a problémák kezelésé-
re!

Nem népszerűek a vízitársulatok az

önkormányzati érdekképviseletek e-
lőtt sem, amelyek nem szívesen veszik
tudomásul, hogy a belterület vala-
mennyi vízgazdálkodási problémájá-
nak megoldása önkormányzati feladat.
Közös fellépésre lenne tehát szükség
annak érdekében, hogy a szükséges
források rendelkezésre álljanak első-
sorban az Önkormányzati és Terület-
fejlesztési Minisztériumtól (korábban
a Belügyminisztériumtól). A vízitár-
sulatok a szükséges fejlesztésekhez
kellő szakmai hátteret tudnának nyúj-
tani, kiviteleznék a munkákat, és meg-
felelő finanszírozás esetén az üzemel-
tetési feladatokat is ellátnák. A közcé-
lú művek rossz állapota, a védelmi ké-
pesség csökkenése a településeket is
veszélyezteti. Kár, hogy az önkor-
mányzati érdekképviseletek ezt lassan
ismerik fel, és eddig a szükséges ösz-
szefogás is elmaradt.

Az agrár-érdekképviseletek ta-

lán azok, akik leginkább érthetik és
tapasztalhatják a társulatok mun-
káját és annak fontosságát. Ha ,,víz-
ügyekben" nagy baj van, akkor a
gazdák érdekeinek védelme akár a
konfrontálódást is követelheti a tár-
sulatokkal. Hogyan ítéli meg ezt a
viszonyt?

Azt kell mondanom, hogy az ag-

rár-érdekképviseletek sincsenek jó vi-
szonyban a vízitársulatokkal. Úgy gon-
dolják, hogy nekik a gazdákat minden
,,rossztól" meg kell védeniük, és egy
olyan szervezet, ahova fizetni kell,
ugye csak rossz lehet. Nem igazán jó
ez az ,,ellenségképgyártás", de ha már
ellenséget keresünk, akkor éppen a
fellépő vízkár az, amely a múlt évben a
250 ezer hektár belvízelöntés hatására
keletkezett. És ha elégedetleneknek
kell lennünk, akkor közösen azért le-
hetnénk elégedetlenek, mert a közcélú
vízgazdálkodási feladatok állami finan-
szírozása elégtelen.

Két fő téveszme ,,pusztít" ezen a te-

rületen. Az egyik, hogy a vízitársulat
drágán tisztítja a műveket, és ugye ka-
szálni mindenki tud. A mederfenntar-
tás azonban már rég nem a kaszálásról
szól. A korszerű, nagy teljesítményű
fenntartó célgépek amilyenekkel
majdnem minden társulat rendelkezik
nagyságrenddel hatékonyabbak,
mint a hagyományos kaszálás, és ak-
kor még ott van a műtárgyak kitisztí-
tása, az iszapolás, a kikotort anyag el-
helyezése. A másik fontos kérdés az
összehangoltság. Ha a parti birtoko-
sok egyenként tisztítják a medret, ak-
kor meg kell szervezni, hogy ez egy
időben, azonos minőségben történjen,

ráadásul akkor, amikor optimálisak a
feltételek (se túl korán, se túl későn).
Ha ezt sikerült valakiknek összeszer-
vezni, akkor tulajdonképpen már meg
is valósult a társulati gondolkodásmód,
ha pedig a szervezést állandósítjuk,
létrejött a társulat! De hát társulat
már van! Nem az lenne a célszerűbb,
ha a meglévő vízitársulatokban történ-
ne az érdekegyeztetés és a munkák
megszervezése? Nem az lenne a cél-
szerűbb, ha a gazdálkodó a földjével
foglalkozna, a műszaki létesítménye-
ket meg rábízná az általa létrehozott
és irányított, jól felszerelt szervezet-
re? Az agrár-érdekképviseleteknek
ebbe az irányba kellene kifejteniük be-
folyásukat!

A kormány 2004 óta folyamato-

san csökkentette, mára pedig meg-
vonta a támogatást a társulatoktól.
Gyakorlatilag amikorra a földtulaj-
donosok a társulati hozzájárulást
rendesen fizetni kezdték, akkorra a
kormány kivonult a közös költségvi-
selésből. Most a legfelső vezetés
nem érti a prevenció lényegét?

Hogy a felső vezetés előtt sem kü-

lönösebben népszerűek a vízitársula-
tok, ezt talán nem is kell külön bizony-
gatni. Nincs reakció azokra az ,,üzene-
tekre", amelyek szerint a prevenció ha-
tékonyabb és olcsóbb lenne, mint a
kárenyhítés. Itt nem hatnak a gazdasá-
gi elemzések, annak bemutatása, hogy
egyetlen jelentősebb belvízi ,,esemény"
nagyobb kárt okoz, mint amit tíz év
alatt a művekre kellene költeni. A pre-
venció biztos pénzkiadás bizonytalan
eredménnyel hiszen lehet, hogy nem
lesz vízkár a következő évben. A kor-
mánynak az a filozófiája, hogy csak a
biztos dolgokra kell forrást biztosítani.
Így tehát, ha bekövetkezik a kárese-
mény, és már ,,úszik" százezer hektár
mezőgazdasági terület, akkor megnyí-
lik a költségkeret. Az, hogy ekkor álta-
lában rossz hatásfokkal, nagyon drá-
gán és csak a legszükségesebb beavat-
kozásokat lehet elvégezni, nem számít!
A politikának (a politikusoknak?) fő el-
ve, hogy minden intézkedésnek legyen
hírértéke és politikai hozadéka. Ugyan
mi a hírértéke és a politikai hozadéka
annak, hogy a vízitársulatok a közcélú
vízgazdálkodási létesítmények fenn-
tartására milliárdokat költöttek el ős-
szel, amikor nem is biztos, hogy tél vé-
gén-tavasszal lesz káresemény. És ha
lesz, ki emlékszik már az őszi ,,sikerje-
lentésekre"? Bezzeg, ha akkor, amikor
már ,,jön a víz" lehetőleg vasárnap ,

Gépi kaszálás

2007/6 ˇ MezőHír

és a kormány bejelenti az azonnali in-
tézkedéseket, annak van hírértéke és
politikai hozadéka. Hogy ez szakmailag
helyes-e és mennyibe kerül: ez legyen
a szakemberek gondja.

Véleménye szerint ebben az

egyre kiszolgáltatottabbnak tűnő
helyzetben nem segíthetnének-e a
parlamenti képviselők? Hiszen hely-
ben ők szembesülhetnek a ténylege-
sen kialakult állapotokkal?

Nem állíthatjuk azt sem, hogy a

parlamenti képviselők körében külö-
nösebb rokonszenvnek örvendenének
a vízitársulatok. Egyik csoportjukra
nyilván az hat, hogy a választókörze-
tükben sok a panasz a vízitársulatokra:
elemeztük már, hogy az érdekeltek
egy része miért látja így a kérdést, és
ez nyilván hatással van rájuk. Sajnála-
tosak a pártpolitikai érdekek: a kor-
mánypárti képviselőknek nem illik fel-
szólalni saját kormányuk ellen bár-
mennyire is értik a területi vízgazdál-
kodás problémáit. Az ellenzék pedig
amelyik persze mindig fogékonyabb a
bajokra, hiszen azokról a mindenkori
kormány tehet(!) lehet bármilyen fel-
készült (és volt is nem egy esetben),
úgyis leszavazzák. Nem sikersztori te-
hát parlamenti képviselőként vízitár-

sulati problémákkal foglalkozni. És
van még egy ok: a vízitársulati érde-
keltek gyenge fellépése. A vízitársulati
munkákat az igazgatók irányítják, ők
azonban nem a társulat! A társulat az
érdekeltek, döntően földtulajdonosok,
gazdálkodók összessége. Nekik kelle-
ne lényegesen jobban megjeleníteniük
vízgazdálkodási érdekeiket, és ez talán
hatna a Tisztelt Ház tagjaira is.

Az ember azt hihetné, hogy a

nagy szövetséges nem lehet más,
mint a Földművelésügyi és Vidék-
fejlesztési Minisztérium, hiszen ha
valakinek, hát neki feltétlenül érde-
ke a társulatok munkájának támo-
gatása.

Viszonylag gyorsan túljutottunk a

,,zöldbárózási" időszakon, és sikerült
beláttatni, a közel kétszáz éves és
Nyugat-Európában 3-4-szer ennyi idő-
re visszatekintő vízitársulati rend-
szer nem a szocialista mezőgazdaság
,,vívmánya". Ezt követően néhány évig
még támogatott is bennünket az FVM
vezetése, mindenesetre az 1999-es
nagy ,,belvízi bomba" elhárítását köve-
tően tisztességes rekonstrukciós prog-
ram indult meg, és a közcélú feladatok
állami finanszírozására is került pénz.
Lehet, hogy ez a társulatok baja, ekkor

kerültek ,,kabátlopási" hírbe, minden-
esetre a szocialista vezetésű minisztéri-
umnak 2005-re sikerült lenulláznia a
közcélú feladatok finanszírozását.

Mostanában pedig a fő baj a vízgaz-

dálkodási rendszerek széttagoltsága: a
minisztériumi vezetés időnként a víz-
gazdálkodási rendszerek egységének
hiányát emlegeti. A vízgazdálkodási
rendszerek valóban széttagoltak, de
csak azért, mert a szerves fejlődést
megszakító államosítást követően így
hozták őket létre. A ,,nagy" létesítmé-
nyek csak államiak lehettek; a kiseb-
bek kerülhettek a társulatokhoz. És
mivel a korszakra a szocialista mező-
gazdasági nagyüzem volt a jellemző,
létrejött az üzemi csatornák rendszere.

A rendszerváltást követően az üze-

mi csatornák gazdátlanok maradtak és
jelentős részük lassan (vagy nem is
olyan lassan!) tönkrement. Ez is baj,
de még ennél is nagyobb baj, hogy
nem jött létre a harmadlagos, magán-
tulajdonban lévő művek új rendszere.
Ennek hiánya pedig nagyon nehézzé
teszi a mezőgazdasági táblák vízház-
tartásának elemi szabályozását, a bel-
vízvédekezést.

A táblán belüli elemeket kellene te-

hát fejleszteni, de ehhez elengedhetet-

Konzorciális kaszagép

MezőHír ˇ 2007/6

NÖVÉNYTERMESZTÉS

lenül szükséges a közcélú művek jó ál-
lapota. Ez a kettő tehát, ami szorosan
összekapcsolódik, ez az igazi mezőgaz-
dasági infrastruktúra, és ennek egysé-
gét kell megőrizni! De ha az egységet
,,fokozni" kívánjuk, akkor a további te-
rületi vízgazdálkodási művek vízitár-
sulatokhoz adásának lenne értelme,
mert így tényleg létrejönne az egysé-
ges területi vízgazdálkodás.

Az FVM persze nem szorul senki

védelmére, de az anyagi kérdésekben
azért erősen kiszolgáltatott a min-
denkori kormánynak és a pénzügyi
tárcának. Egyáltalán nem jut pénz,
vagy esetleg a vízügyi vezetés támo-
gatása sem áll a társulatok mellett?

Sok minden valóban elsősorban

pénz kérdése. Az FVM-nek látszólag
nagy a költségvetése 400 milliárd Ft
feletti , de sok a szakterület, ahova
költeni kell. A váratlan kiadások (a ,,ví-
zidisznóktól" a madárinfluenzáig),
esetleg valamelyik támogatási keret
,,túlfutása" mindig jelenthet akkora
összeget, amekkora a közcélú vízgaz-
dálkodási feladatok finanszírozási igé-
nye (évi 2-3 milliárd forint). Ez ugye a
teljes költségvetés jó 0,5%-a csak, de
prevenció, nem kárelhárítás! Így aztán

a vízgazdálkodási feladatok ,,mostoha-
gyereknek" számítanak, sőt tovább
rontja a megítélést a belvízvédekezés.
A védekező társulatok miatt az elmúlt
évben háromszor kellett ,,elmennie" a
minisztériumnak a kormányhoz, és a
gazdasági megszorító intézkedések
közepette pénzt kérni mindig kínos.

Nem ,,szereti" a vízitársulatokat a

vízügyi vezetés sem. Amikor 1998-ban
a társulatokat ,,be kellett áldozni", a
gyógyírnak szánt szöveg az volt, hogy
a társulatok oda kerülnek, ahova tar-
toznak, és ahol ,,nagyon jó" lesz nekik.
Aztán néhány év eltelt, és tényleg ,,na-
gyon jó lett", mármint volt finanszíro-
zás a közcélú feladatokra. De nálunk
nem szeretik, ha a pozitív jóslatok be-
válnak, sőt kicsit meg is haragszunk
azokra, akiket mindez előnyösen érint.
Elmúlt néhány év, és kiderült, hogy a
vízügy egységét csak a ,,vízitársulatok
rossz helyen való léte" bontja meg, az-
az a társulatoknak a KvVM-nél a he-
lyük. És mivel ez a lehetőség nem vál-
tott ki egyértelmű társulati örömöt
(lehet, hogy nem a szakma, hanem a
pénz volt a fő motivációs erő mindkét
oldalon?), a társulatok kicsit ,,fekete
talpúak" lettek megint.

A beszélgetés során lassan kide-

rül, hogy szinte senki, de talán már
egyetlen hatóság, szervezet sem tá-
mogatja teljes odaadással a társula-
tok munkájukat.

Ráadásul még a Kincstári Vagyo-

ni Igazgatóságot is megemlíthetnénk,
amely szervezet a vagyonkezelői szer-
ződés életbe lépését az utolsó pillanat-
ban 2004 decemberében megaka-
dályozta. A társulatokkal való szerző-
déskötés ugyanis rengeteg munkával
járna, és a kincstárnak így is van elég
problémás feladata.

A nemzeti parkokkal való együtt-

működés során is sok ellentét mutat-
kozik. A társulatok ugyanis mihelyt
van egy kis pénzük azonnal nekiáll-
nak a mederfenntartásnak, és ezt álta-
lában rossz helyen és rossz időben
akarják végezni. Sőt, nem elég, hogy
kaszálnak, de mederkotrást, iszapolást
is végeznének! Ráadásul a medrek,
vízfolyások elvezető funkciójára hivat-
koznak (minek a vizet elvezetni?), vé-
delmi képességet emlegetnek, és nem
átallják még a fákat is kivágni a me-
derből!

Nem kifogástalan a vízitársulatok

kapcsolata a Nemzeti Földalapkezelő
Szervezettel. Egy szerencsétlen tör-
vénymódosítás alapján (lehet, hogy ők
sem így akarták) velük kellene ugyan-
is a társulatoknak vagyonkezelői szer-
ződést kötniük, csak hát ez nem az az
eset! Az a földdarab, amin állami tulaj-
donú csatorna van, nem hozza, hanem
viszi a pénzt. Az általuk kigondolt szer-
ződés a társulatok számára, a társula-
tok által szorgalmazott pedig nekik
nem jó. Ebből persze csak harag lehet,
pedig ,,mindössze" a törvény van el-
rontva! Más kérdés, hogy ezt az ,,el-
tolt" törvényt miért nem lehet már las-
san öt éve ,,kipofozni"?

És végezetül; nem áll a vízitársula-

tok mellé a Legfelsőbb Bíróság sem.
Erre nem kell más példa, csak a társu-
latok ügyében hozott jogegységi hatá-
rozat, ami az ügy mellett szóló frap-
páns levezetés után nem ismeri el,
hogy az érdekeltségi hozzájárulás a
társulatok tagjai számára végzett köz-
célú munka ellenszolgáltatása.

Nos, a racionális és üzleti gondolko-

dás mellett a temérdek apróbb-na-
gyobb felhalmozódott sérelem miatt
már érzelmi húrokon is játszani kell
annak érdekében, hogy a társulatok is-
mét túléljenek egy nagyon nehéz idő-
szakot mégpedig elsősorban a földtu-
lajdonosok érdekében.

Nagy Zoltán

Kitisztított vízelvezető árok