KEDVES OLVASÓ!
KEDVES OLVASÓ!
Fodor Mihály
főszerkesztő
Kedves Olvasó!
Tombol a nyár, s a természet ebben a szezonban már sokadszorra írja át a
szokásos menetrendet. Mire ki-ki megbékélt a nagyon enyhe téllel, a rettenete-
sen kevés csapadékkal, s talán több-kevesebb sikerrel átvészelte a májusi jég-
veréseket, addigra a szokásosnál két héttel hamarabb gyakorlatilag neki is
láthatott a repce és a kalászosok betakarításának. (Ez utóbbiak terméskilátásai
sajnos még az utolsó hetekben is inkább romlottak, mint javultak.)
Lapunkat képviselve nagyon sok rendezvényen vettünk részt az elmúlt he-
tekben. Az ország szinte minden tájegységén, sok-sok helyszínen rendeztek a
különböző gépforgalmazó, vetőmagos és növényvédős cégek partnertalálko-
zókat, így utazás közben is volt lehetőségünk megtekinteni az éppen fejlődésben
lévő állományokat. Hát, volt és van miért szurkolni! A legtöbb helyen a kukorica
is már ,,furulyázó" levelekkel próbálja kivédeni a kivételesen erős napsütést,
alig várva az esőt aminek megérkezésében sajnos még mindig legfeljebb csak
reménykedni lehet.
Nem könnyű tehát vidám és optimista beköszöntőt írni, másrészt ilyenkor
minden tettrekész ember mégis inkább előre néz. Hogy a tervezgetést a ma-
gunk eszközeivel segítsük és mielőtt a csapatunk is egy kicsit megpihenne a
nyári szabadság idejére , úgy látjuk, hogy igazán tartalmas júliusi számot
sikerült átnyújtani olvasóinknak. (Aki előfizetőnk vagy vásárlónk, az most még
ráadásul Repcetermesztési mellékletünket, egy 80 oldalas, átfogó és sokszor fel-
lapozható ,,kézikönyvet" is megkapja az aktuális szám mellé!)
Reméljük, hogy a nagy munkacsúcsok között és az esetleges pihenés előtt,
talán közben lesz idejük részletesen tanulmányozni a lapban található informá-
ciókat! Augusztus közepi találkozásunkig szép nyarat, és akinek megadatik,
jó pihenést kívánunk!
Üdvözlettel:
főszerkesztő