MezőHír ˇ 2007/7
TECHNIKA
A Manitou és az AXIÁL kapcsolata
1998-ban indult, amikor is az AXIÁL
Kft. a mezőgazdasági piacon elkezdte
az addig kevésé ismert teleszkópos ra-
kodók forgalmazását. A teleszkópos
rakodók piaci részesedése évről évre
növekszik, és az elmúlt pár évet tekint-
ve már az 50%-ot is meghaladja.
Az AXIÁL Kft. 2002-ben indította
el a Manitou Kezelői Olimpiát, amit a
2005-ös évet kivéve (OMÉK) azóta
minden évben megrendeztek. A keze-
lői versenyen a Manitou MLT-731 T tí-
pusú géppel versenyeznek a résztve-
vők. Ez a típus a legnépszerűbb az el-
adott gépek között, ezért esett rá a vá-
lasztás.
A szervező AXIÁL Kft. a ,,minden-
napok rutinfeladatai után" más módon
próbálta megmérettetni a ,,Manitou-
pilótákat", akik a feladatok teljesítése
során minél jobb köridőt próbáltak el-
érni, minél kevesebb hibapontot gyűjt-
ve.
Az első napon az elődöntőkre került
sor, amit a vállalkozó kedvű hölgyek
futama színesített, majd szombaton a
tizenhét versenyzőt felvonultató döntő
alakította ki a végleges sorrendet. A
tavalyi győztes Tisch Richárd a ván-
dorserleget már a múlt évben magáé-
nak tudhatta, így az idei évben a ver-
senybíróság munkáját segítette.
Az idei dobogósok közül a legmaga-
sabb fokra a szelestei Amatics László
léphetett (Hexagonal Bt.), az ezüst-
érem a kunpeszéri Németh András
nyakába került, harmadik lett Faze-
kas Gábor regölyi versenyző (Recrea
Kft.). A hölgyek részére idén először
írták ki a versenyt, s közülük a Hód-
Mezőgazda Zrt. versenyzője, Tóth
Anikó vitte el a nyertesnek járó trófe-
át. Őt Katonáné Szabó Anikó és
Kisgyörgy Lászlóné követte a dobogó
második, illetve harmadik fokán.
A verseny mellett több érdekes
esemény is színesítette a két nap prog-
ramját. Ezen a rendezvényen adták át
az 1000. Magyarországon értékesített
Manitou teleszkópos rakodót, amely a
Hódmezővásárhelyi Róna Szövetkezet
tulajdonába került. Az ünnepélyes át-
adáson az Axiál Kft. tulajdonosai mel-
lett részt vett Laurent Bernhardt, a
Manitou országfelelőse is.
Harold
Manitou Olimpia Hódmezővásárhelyen
Június első két napján Hódmezővásárhelyen rendezték meg az V. MANITOU Kezelői Olimpiát.
50 cég 93 fővel jelentkezett az idei megmérettetésre, ahol a gépkezelők hat pályán, különböző játékos feladatok
(pl. szlalompálya, kosárra dobás, hordóvivés, stb.) teljesítésével mérték össze felkészültségüket.
Az 1000. Magyarországon értékesített Manitou teleszkópos rakodó ünnepélyes átadása
Az élcsapat még pezsgőbontás előtt...
Pillanatkép a versenyről:
zsákolás Manitouval...
Lassan már hagyománynak te-
kinthető az is, hogy a profik mellett
a média képviselőit is versenyre
hívja a szervező Axiál Kft. és a
Hód-MezőGazda Zrt. Idén a tava-
lyinál sokkal keményebb Manitou-
tesztpálya teljesítése mellett íjá-
szat, malacterelés, gólyalábon já-
rás, quad-vezetés is szerepelt a fel-
adatok között, így nyugodtan
mondhatjuk, hogy nemcsak a meleg
izzasztotta meg a versenyzőket. A
mindenre elszánt újságírók azon-
ban nem vallottak szégyent, így
például lapunk főszerkesztője, Fo-
dor Mihály az előkelő második he-
lyet szerezte meg Lázár Zsolt
(Értékálló Aranykorona) mögött,
még a ,,képzeletbeli bronzot"
Besenyei Gábor (Rádió Szentes)
nyakába akasztották. A hölgyek is
kitettek magukért, közülük Bárdos
Edit
(Magyar Mezőgazdaság)
nyerte a versenyt Zsigmond Ágnes
(Agronapló) és Sindelár Nóra
(Agrárhaszon) előtt.