Meddig tovább FHB?

Bár megpróbálok objektív köntöst húzni gondolataimra, azonban nem lehetnek teljesen azok, hisz ma váltam meg 750-800-on felvásárolt pakkjaimtól. Hogy miért? Mert elérte az általam elvárt célárat.

2009. év elejétől szemlélve már az első vásárlásom (még a kitörés előtt) idején egy fordított fej vállakat véltem látni a grafikonon. A nyakvonal áttörésekor vettem a második pakkot, mégpedig stop megbízással. Arra számítottam ugyanis, hogy ha az árfolyam áttöri a nyakvonalat, akkor hirtelen meglódulhat az árfolyam, s kimaradok egy jó hízlalási lehetőségből. A mai napon történt realizálás oka egyrészt a grafikonon látható fej-vállakból számított célár elérése volt.



Ugyanakkor a mélypont, s az emelkedés első megtorpanása közötti szakaszra behúzva a fibonacci vonalakat, ugyanezen szint környékét kaptam célárként.



A harmadik grafikonon látható alakzatot (bump & run) csak ma kreáltam, miután lezártam a pozíciómat. Lehet, hogy csak önigazolást keresek? Ki tudja… Mindenesetre az alakzat szabályai úgy tűnik teljesültek eddig. (fő trendvonal, másodlagos trendvonal ~50%-al meredekebb, forgalom alakulása: bump szakasz első felében fokozott érdeklődés, majd csökkenés). Azonban ez még csak az alakzat fele, s egyáltalán nem derül ki belőle, hogy tovább fog-e emelkedni a részvény árfolyama.



Több technikai megközelítés alapján is volt tehát okom úgy dönteni, hogy elég volt az a 60% amit 2 hónap alatt sikerült zsebre vágni. Ugyanakkor az is igaz, hogy a trend esetleges megfordulását legfeljebb sejtetik a fentiek. Én viszont úgy döntöttem, hogy a fordulópontot nem akarom a részvényben ülve felismerni.

Bearish divergenciát mutatnak a forgalom alakulását mérő indikátorok (Chaikin Oscillator, Accumulation Distribution):



Ha valaki elkötelezett híve a további emelkedésnek, talán a fibonacci vonalakat érdemes segítségül hívni az ellenállási szintek meghatározásához.



Feltűnt másnak is, hogy jelentősen növekedett az érdeklődők száma a részvény iránt az elmúlt napokban a fórumok tanulsága szerint? Ugye jól emlékszem, hogy ez az emelkedés végére szokott jellemző lenni?

Véleményem szerint: középtávon nincs tovább.

ny.janos