Kezdőlap
Hivatal
Önkormányzat
Település
Hírek
Egészségügy
Partnerkapcsolat
Kapcsolatfelvétel
Kedves Érdeklődő! <<Vissza az eredeti színsémára<< 
Köszönöm, hogy kíváncsiságával megtisztelte honlapunkat. Engedje meg, hogy néhány gondolattal bemutassam városunkat. Gyönk - a németek ajkán Jink - Tolna megye legnagyobb kiterjedésű tájrészén, a Hegyháton található. A megye közepén fekvő terület a honfoglaló magyaroktól kapta a nevét, akik a csupa hátakból és völgyekből álló, hajdan sűrű erdőkkel borított dombvonulatot Hegyhátnak mondták. Településünk még a közelmúlt évtizedeiben is két, etnikailag jól elkülöníthető részre tagozódott. A református és evangélikus templomok közötti képzeletbeli összekötővonaltól északra helyezkedett el a Magyar Falu, attól délre pedig a Német Falu. (Korábbi forrásokban Magyar Gyönk és Német Gyönk.)
A településhatár dűlőnevei sok érdekes adatot őriztek meg az egykori község domborzati viszonyairól, növény- és állatvilágáról.
A település határában termesztett kultúrnövények között nedvességkedvelő és szárazságtűrő fajták egyaránt előfordulnak. Kalászosok, tengeri, burgonya, kender, dohány és napraforgó csaknem minden dűlőben díszlik.
Gyönk hosszú időn keresztül járási székhely volt, s élvezte ennek minden előnyét. A közhivatalok és intézmények jelenléte jótékony hatással volt szellemiségére, fejlődésére és ekkor épült ki kisváros jellegű központi része is. 1961-ben azonban székhely státusza megszűnt, ami megállította a második világháború alatt és utána amúgy is jelentősen lelassult fejlődést. Úgy tűnt, hogy a gyönki dombok fölött átfúj a szél, s táj mozdulatlanságra ítéltetett.
Az 1990. évi népszámlálási adatok szerint 2380 lelkes volt a község, de a legfrissebb adatok szerint azóta ez a szám sajnos mintegy háromszázzal csökkent, s ez ezer fővel kevesebb lakost jelent, mint ahányan éltek itt a száz évvel ezelőtti népszámlálás idején. Akkor 2145-en vallották magukat német nemzetiségűnek, ám a második világháború után véghezvitt kitelepítés következményeként ma már csak néhány százra tehető a - zömmel protestáns - német ajkúak száma.
1991-ben a társközségek visszanyerték önállóságukat, de gyakorlatilag ma sem nélkülözhetik Gyönk körzetközponti vonzerejéből adódó ipari, kereskedelmi, kommunális és kulturális szolgáltatásait. A leglátványosabb kapcsolódás az alsó fokú iskoláztatásban nyilvánul meg. Ma már a Közoktatási Társulás 13 települést számlál.
A Gyönkön található Tolnai Lajos nevét viselő gimnáziumban magyar és német nyelven folyik az oktatás. A Lackner Aladár nevéhez fűződő Német Nemzetiségi Tájházban tekinthetők meg a protestáns németség életének hagyományos használati tárgyai. A település központjában álló klasszicista művelődési házban gazdag könyvtár működik, ifjúsági néptánccsoport, német kórus, művészeti csoport színesíti a kisváros életét.
A lengyel származású Sulkowski család egykori gyönki kastélyában kapott helyet Tolna megye legnagyobb befogadóképességű szociális otthona.
A leírtakból kitűnik gazdag történelmi múltunk és egyéni hangulatú jelenünk. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk, aki mindezekkel közelebbről is szeretne megismerkedni.

Katz Gyula István
Gyönk polgármestere