Az első nehézségek

2001-ben 3 hónapot töltöttem Hollandiában, üvegházi munkásként, ahol 80.000 Ft-nak megfelelő fizetést kaptam, amikor már 300.000 Ft volt odakint a munkanélküli segély (ezért sokan háborodottnak is néztek a hollandok közül). Fél év múlva vártak is viszsza, de nem mentem, mert úgy gondoltam, hogy az egyetem elvégzése után több lehetőségem lesz, és talán az EU-csatlakozás is segít majd elhelyezkednem külföldön. Az egyetem után persze rögtön nem akart a cég fogadni, mert emelni kellett volna a fizetésemet minimum 330.000 Ft-ra. Ezért a nyarat - naivan - azzal töltöttem, hogy a világ minden pontjára elküldtem az önéletrajzomat, állatkertekbe, halgazdaságokba, de nem sok sikerrel. 2002 szeptemberében aztán besoroztak, és februártól kezdhettem a polgári szolgálatot, mert nem találtam semmilyen munkát. Szörnyű 11 hónap következett, napi nyolc óra munka 28.000 Ft-ért. Ennyi kölcsönt még soha nem kértem, mint ebben az időszakomban. Az egyetemen kezdtem "szolgálni" a Szigetköz Kutatási Központban, majd a földhivatalnál fejeztem be. Állítom, életem leghosszabb éve volt, és közben folyamatosan vonták a diákhitelt. 2004 januárjától lettem újra szabad. Próbáltam elhelyezkedni, gombatelepektől az autóalkatrészgyárig mindenhova beadtam az önéletrajzomat, de elég egysíkú válaszokat kaptam (pl. hogy Dunát lehetne velünk, diplomásokkal rekeszteni, hogy semmihez sem értünk, mert nincs gyakorlatunk, stb.).

Erről jut eszembe, hogy láttam az egyetem faliújságján egy álláspályázatot, ami így szólt: "agrármérnököt keresünk felsőfokú angol és német, középfokú francia nyelvtudással". Szóval, szeptemberig dolgoztam szalag mellett, segédmunkásként, üvegházakban. Itt szeretném megemlíteni, milyen nagyszerű ötletnek tartom a diplomás minimálbért, mert ez az egyik ok, amiért nem akarnak minket alkalmazni!

Kaland vagy pénz?

Év közben megpályáztam az FVM-nél egy külföldi farmgyakorlatot - ami sikerült is -, és mehettem volna az USÁ-ba. Csakhogy ekkor már nem kalandot, hanem pénzt szerettem volna keresni, és a havi 600 dolláros fizetés enyhén szólva kevésnek tűnt. Főleg, mert napi 9 órában heti 6 nap munka várt volna, és a 600 $-ból még lejött a havi 85 $ biztosításra. Azért - bízva a külföldi munkában rejlő nagy lehetőségben - még egy hirdetésre jelentkeztem Dániába, faiskolai munkára. Itt havi 1000 euro "fizuért" napi 10-12 óra "meló" várt, októbertől karácsonyig, hétvége nélkül. Nem baj, gondoltam vállalom. Heten mentünk ki, egy román egyetemista szervezésében. A munka - mint kiderült -, fenyőgallyvágás volt, amit érkezésünk után 2 órával már kezdtük is. Megmutatták, melyek a koszorúnak alkalmas szép ágak, és már eshettünk is neki az erdőnek. Nem is volt semmi gond az első estéig, amikor leszidtak minket - csak "fucking idiots"-nak hívott minket a dán főnök -, hogy amit munka néven művelünk, az semmi. Mit szólnánk, ha félig teljesítmény, félig órabérben dolgoznánk? Mivel a szerződésünk hagyott bőven kivetnivalót maga után - már a német-dán határon is turistaként kellett átkelnünk -, nem sokat ellenkezhettünk. Viszont a harmadik napon, amikor már fogni sem tudtunk, mert a tenyerünkre száradt gyanta teljesen lenyúzta a bőrt kezünkről, közölték velünk, hogy a mai napunk semmit sem ér, és ezért levonnak 300 eurót.

Ekkor már én tituláltam "fucking idiot"-nak a főnököt, és hazajöttem, mire a többiek 1 hét múlva követték példámat. Mikor hazaértem, már szereztek nekem munkát, s egy kertépítő cégnél helyezkedtem el segédmunkásként, ahol rajtam kívül még egy gépészmérnök srác is dolgozott, mert ő sem talált máshol munkát. Nagyon kemény "meló" volt - ekkor utáltam meg a csákányozást -, de valami miatt szerettem csinálni.

Happy end...