Merre menetel az agrárágazat?

Az új évezred beköszöntét a legtöbb ember – talán némi optimizmussal – felfokozott érdeklődéssel várta. Az ünnepi érzület után igencsak korán visszazökkenhettünk a hétköznapok világába. S ebben nem kis részük volt az olykor kicsinyes belpolitikai csatározásoknak is. Az agrárgazdaságban különösen mérhető az egy helyben topogás, vagy ahol előbbre léptünk – mint például a kívülállók szövetkezeti üzletrészéről meghozott törvény megszületése – ott a kételyek elevenedtek fel újra: mi lesz ebből? Ha jól belegondolunk, a „kisgazdavircsaft" kormányzati koalíciós hatásai éppúgy nem tiszták, mint a párt által fémjelzett FVM jövőbeni súlya. S akkor még ott az évek óta ilyentájt felmerülő kétség: vajon mire elegendőek a mezőgazdaság idei évére – a kétéves költségvetés nyomán 2001-2002-re – szánt költségvetési források, támogatások. Stagnálunk, kibontakozunk, vagy még a jelenlegi szintről is visszaesünk? S e kérdés nem csak gazdálkodók életminőségének kilátásaira korlátozódik, hanem a közelgő uniós csatlakozásunkból adódó féltésre is. Abban a profiligás ringben bizony a felkészületlen, rosszul edzett öklöző nagy pofonokat kaphat.

Lapzárta előtti friss hírrel kezdem e gondolatok kifejtését. Nagy Tamás, a MOSZ elnöke; Raskó György, volt földművelésügyi államtitkár; Kupa Mihály, országgyűlési képviselő, volt pénzügyminiszter; Gyenesei István, megyei közgyűlési elnök és Vidmann Mihály, a Magyar parasztszövetség elnöke elindította „Zöld Szalag" nevű mozgalmát. A 2002-es parlamenti választásokig – a következő kormány számára – egy széleskörű társadalmi egyetértésen alapuló agrár- és vidékfejlesztési program kidolgozását tűzték ki célul. E távlat azt is jelzi, hogy ebben a ciklusban már nem számítanak fordulatra. A Magyar Nemzetben megjelent helyzetértékelésben Nagy Tamás Torgyán József munkálkodásának egyértelmű kudarcáról szól. Kupa Mihály azt szeretné, ha az EU-csatlakozáshoz nem 4 millió vesztes ember asszisztálna. A mezőgazdaság felzárkóztatását azonban nem lehet a piacra bízni, a gazdaságpolitikának kellene ezt az utat célirányosan segíteni. Raskó György a hanyatlás mértékének dramatizálására hozta fel azt a számadatot, mely szerint a mezőgazdasági termelés mennyisége tavaly 60%-a volt az egy évtizeddel ezelőttinek, s e visszaesés 1997-től igazán szembetűnő.

Előtérben az üzletrész

Az üzletrészügy viszont már a napi teendők sorába tartozik. A Szabad Föld-ben Szilasi Zoltán így foglalja össze a témát: „ A parlament karácsony előtt elfogadta a mezőgazdasági szövetkezetek üzletrészéről szóló törvényt. Ennek értelmében a szövetkezetek kötelesek lesznek kifizetni névértéken a külső üzletrész-tulajdonosok vagyoni részesedését. Az első körben legkésőbb július elsejéig azok juthatnak pénzükhöz, akik 1992-ben alanyi jogon váltak tulajdonossá. A köztársaság elnökénél számos civil szervezet és több párt is kezdeményezte, hogy kérje a törvény előzetes normakontrollját. Mádl Ferenc végül is úgy döntött, nem él ezzel a lehetőséggel és az év végén kihirdette a törvényt. Ezután az SZDSZ és az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért, a legnagyobb ellenzéki párt január végén törvényjavaslatot nyújt be a föld- és üzletrész-tulajdonosokat ért károk megtérítéséről. Az SZDSZ szerint a törvény jogilag azért kétséges, mert különbséget tesz egyes tulajdonformák között. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége szintén tiltakozik a törvény ellen, mondván, hogy a szövetkezetek tönkremeneteléhez fog vezetni."

A Délmagyarország cikkében Stadler Ferenc, a Mezőgazdasági Termelők Csongrád Megyei Érdekképviseleti Szövetsége ügyvezetője egy friss megyei felmérés alapján konkretizálja a várható folyamatokat és eseményeket. Csongrádban közel 60 szövetkezetet érint a vagyonkivitel, összességében 2,2 milliárd forint értékben. A paragrafusok alaposabb áttanulmányozása során kiderült, hogy nem csak a hagyományos szövetkezetekre vonatkozik az új törvény, hanem az általuk alakított gazdasági társaságokra is. Itt ez 40 társaságot érint. Az ok, hogy csak részleges átalakulásról lehet beszélni, mivel sehol sem a teljes tagság tette le voksát. Tíz százalékra tehető a nyugdíjasok és városi örökösöknek azon köre, akik a kft-vé alakulás során a szövetkezetnél maradtak. Az ő jussuk kézzelfoghatóan megvan, fedezetet nyújthat az üzletrész kifizetéshez felveendő hitelekre. A pénzüket féltő bankok reakciója pedig, hogy a törvény életbelépése óta nem adnak hitelt a tavaszi mezőgazdasági munkákra, miközben a háttérben az agrárhitelek kockázatos kategóriába való átsorolása is elkezdődött.

Agrárkassza

A Világgazdaság értesülése szerint agrárkassza újabban már nemcsak a tartalma miatt lesz kritikus, de a nyitogatása is nehézkesebbé válik. Eszerint az FVM csak a pénzügyminiszter fejbólintására oszthatja csak a támogatásokat. Elképzelhető, hogy az éves támogatási rendeleteket még Orbán Viktorral is láttamoztatni kell. Mindez úgy is értékelhető, hogy ezzel kordában tartható a túlköltekezés. Másrészt előrevetíti a döntéshozatali mechanizmus lelassulását, s azt a látszatot kelti, hogy nem az FVM és minisztere az úr ezen a portán.

Az előzményekhez tartozik, hogy 1999-ben és 2000-ben is már ősszel kiürült a bugyelláris. Aktuálisan az idei 310 milliárdos büdzséből 50 milliárd forint a tavalyi foltozására megy el.

Egyébként ez a bizonyos 310 milliárd 18 százalékkal – reálértékben 8 %-kal – haladja meg a tavalyi értéket. A 2002-es előirányzat pedig 319 milliárd forint. A Magyar Mezőgazdaságban megjelent táblázatból még az is kiolvasható, hogy az idén a vállalkozások folyó támogatására 105 milliárd jut. Ebből piacrajutást elősegítő támogatás a 2000. évinél 10 milliárddal szerényebb összegre, megközelítőleg 38 milliárdra lett kalibrálva. Az agrártermelést elősegítő támogatás – többek között beleértve a reorganizációs keretet is – 67 milliárdot kóstál. Az úgynevezett támogatási célelőirányzatok fejezet megközelítőleg 108 milliárd forintra rúg, melyből 68 milliárd az agrárgazdasági beruházások szelete.

Pesszimista, vagy realista?

S, hogy mi várható összességében az ágazatban, arról a GKI Gazdaságkutató Rt. legfrissebb elemzéséből értesülhettünk. A Napi gazdaságban megjelent cikk sommázott következtetése, hogy 2003-ig a stagnálás és az erőteljes differenciálódás lesz a legfőbb jellemző. Az előrejelzés szerint nincs esély arra, hogy a mezőgazdaság megközelítené a termelés 1990-es szintjét, középtávon annak háromnegyedét produkálhatja. Az elemzés szerint az ágazat saját lehetőségeihez mérten is rosszul teljesít, pedig kedvező belső feltételek esetén az agrárexport akár meg is duplázódhatna 3–4 év alatt. A befektetések, beruházások mérsékelt szintje miatt az átlagos hatékonyság tovább romlik. A GKI Rt. úgy értékeli, hogy az agrárvállalkozóknak már csak 12 százaléka tervez középtávú fejlesztést. Tavaly ez az adat még 20 % volt, amely az ipar mostani 40 %-os értékével összevetve még figyelmeztetőbb.

Az ágazat nemzetgazdasági súlyának mérséklődése nem áll meg, pedig a mostani szint is elgondolkodtató. Míg 1992-ben a GDP-hez való hozzájárulás 7,2 %-ot tett ki, addig mára 4,7 %-ra csökkent. Az exportból való részesedés pedig 26-ról 8 %-ra esett vissza.

Realista vagy optimista?

Azt azért sokan vitatják, hogy az iménti tényvázlat és okfejtés pesszimista-e vagy realista. Az agrártárca vezetője mindenképp optimistább megközelítésben taglalta a témát tavaly év végi értékelőjében. A Népszava cikkének tálalásában tömören mindez így fest: „Óriási évet zárt, jövőre pedig jelentős fejlődés előtt áll a magyar mezőgazdaság. Jövedelemtermelő képessége 2000-ben az előző évhez képest 2,5 szeresére nőtt, amely jól mutatja, hogy az agrárium jelentős fejlődésnek indult. Magyarország az árvíz, belvíz és aszály ellenére is szinte óriási évet zárt, mivel az agrárgazdaságban növekedést regisztráltak."

A magyar valóság azonban mindenképp személyre, gazdálkodó egységre szabott. 2001 igazsága most formálódik. Legalább az időjárás lehetne kegyes.