Miért van ennek különösen nagy jelentősége számunkra?

A legfontosabb az, hogy az Országgyűlés – annak tudatában, hogy az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élőlények – kimondta azt az alaptételt, hogy tiszteletben tartásuk, jó közérzetük biztosítása minden ember erkölcsi kötelessége.

Elismerte és megerősítette azt is, hogy az állatvilág egésze és annak egyedei megkülönböztetetten nagy értéket jelentenek az emberiség számára.

A törvény elfogadásával képviselőink felelős politikusként kifejezték azon közös szándékunkat – ez az Európai Unióba való belépésünk közeledtével kiemelt hangsúlyt kap – hogy a Magyar Köztársaság tevékeny módon vállal részt az állatok védelme és kímélete érdekében kifejtett nemzetközi erőfeszítésekben.

Az állatokkal csak esetenként kapcsolatba kerülő, vagy az úgynevezett „társállatokat" tartó, különösen pedig a mezőgazdasági haszonállatokkal minden nap, „hivatásszerűen" foglalkozó emberek döntő többsége mentes az állatok felé megnyilvánuló szélsőséges indulatoktól. Így általános érvénnyel elmondható, hogy a törvényben tételesen megfogalmazott gondolatok, elvárások és előírások legtöbbje eleve nem volt idegen sem az állatokkal foglalkozó középkorú-, vagy esetleg ennél is érettebb generációktól, sem pedig a fiatalabb korosztályoktól. A jogszabályokban megfogalmazott feltételek teljesítése azonban – bizonyos állatfajok vonatkozásában – különösen a mezőgazdasági haszonállatok tartóit érintheti esetenként érzékenyen.

Mely állatokra terjed ki a törvény hatálya?

Létszámára és jelentőségére való tekintettel először kell említenem a gazdasági haszon céljából tartott, illetve igénybe vett állatokat.

A törvény előírásait kell alkalmazni a kutatási-kísérleti célra szolgáló, a vizsgálati és az oltóanyagtermelés céljából tartott, a génbankként kezelt, a tudományos ismeretterjesztés és az oktatási demonstráció céljából tartott, a verseny- és sportcélokra tartott állatokra, a pásztorebekre, az őrző-, védő-, mentő-, vakvezető-, jelző- és terápiás kutyákra, a mutatványos vagy bemutatási célra szolgáló állatokra, a fegyveres erőknél, a rendvédelmi szerveknél, a nemzetbiztonsági szolgálatoknál és a közfeladatokat ellátó őrszolgálatoknál alkalmazott állatokra, a kedvtelésből tartott állatokra, a veszélyes és veszélyessé minősített állatokra, a háziasított állatok gazdátlan egyedeire (ezeket hívjuk „kóborállatnak"), az állatkertekben, a vadaskertekben és a vadasparkokban élő (és tenyésző) állatokra.

Ezek a szabályok érvényesek a vadon élő fajok bármilyen célból fogva tartott egyedeire (ha külön jogszabály másként nem rendelkezik). Ide tartoznak a vadászatra alkalmazott állatok is (pl. a vadászebek, ezek egyik „speciális rendeltetésű változata": a kotorékeb, a vadász-sólyom stb…), ha jogszabály ezekről másképpen nem rendelkezik.

A törvény előírásai szerint a vadászható vadfajokra, valamint a halászható, horgászható halfajokra és a természetvédelmi oltalom alatt álló, illetőleg a nemzetközi természetvédelmi egyezmény hatálya alá tartozó állatokra azonban külön jogszabályok rendelkezései vonatkoznak.

Melyek azok az alapfogalmak, amelyek ismerete megadja a lehetőséget ahhoz, hogy az állatok ésszerű védelméről és kíméletéről beszéljünk?

Az első ilyen lényeges alapfogalom:

„az állattartó"

Miután jómagam otthoni környezetében két eléggé szófogadatlan, de borzasztóan kedves kutya, (hivatalos szövegekben: eb), és két (időnként kirívóan méltóságteljesen, s ezzel együtt elég tenyérbemászóan nagyképűen viselkedő) cica, azaz bocsánat, macska van, s én etetem, babusgatom, dédelgetem, esetleg egrecíroztatom őket, így leginkább én vélem úgy, hogy én vagyok „az a személy, aki az állattal rendelkezni jogosult"

A kutyáim ezt – teljes mértékben behódolva a gazdinak –, valószínűen szintén így gondolják, vagy legalábbis kényelmi okokból elfogadják ezt a felállást.

Az orrukat némelykor oly nagyon fennhordó macskáim esetében azonban leginkább csak feltételezem ezt a bizonyos „felettük való rendelkezési jogot" magamról...

De a jogokkal az életben legtöbbször kötelességek is együtt járnak!!!

Maga az Állatvédelmi Törvény és valamennyi eddig megjelent, a végrehajtásának részletes szabályairól szóló különböző szintű, mindannyiunkra kötelező érvényű jogszabály a maga módján ezekről a bizonyos kötelességekről szól.

A továbbiakban foglalt valamennyi egyéb feladat részletezését megelőzően szeretném kiemelni az egyik legalapvetőbb előírást, mely szerint

„Az ember környezetében tartott állat, valamint a veszélyes állat tulajdonjogával, tartásával felhagyni nem szabad. Az állat elűzése, elhagyása vagy kitétele tilos!"

Nagyon örülnék annak, ha a másik – régebben nagyon jól ismert, mostanában egyesek viselkedési normáiban már kissé megkopottnak tűnő – alapfogalom is ismét egyre szélesebb körben teret nyerne az állattartók népes táborában, ez pedig a „a jó gazda gondossága"

Ez nem más, mint „az az emberi tevékenység, amely arra irányul, hogy az állat számára olyan életkörülményeket biztosítson, amely az annak fajára, fajtájára, és nemére, valamint korára jellemző fizikai, élettani, tenyésztési és etológiai (azaz viselkedési) sajátosságainak, egészségi állapotának megfelel. Ez a tevékenység, az előzőeken túlmenően még kielégíti az állat tartási, takarmányozási (elhelyezés, táplálás, szükség esetén gyógykezelés, illetve gyógykezeltetés, tisztán tartás, nyugalom, gondozás, kiképzés, nevelés és felügyelet) alapvető igényeit is."

A sorban a következő, de talán az egyik legnagyobb hangsúllyal megfogalmazott alapgondolat az állatkínzás fogalma.

Állatkínzásnak minősül a törvény szelleme szerint „az állat szükségtelen, fájdalmat okozó bántalmazása, vagy olyan hatást eredményező beavatkozás, illetve bánásmód. Állatkínzásnak minősül az állat szükségleteinek olyan mértékű korlátozása is, amely tartós félelmet vagy egészségkárosodást okozhat."

Teljesen új, de nagyon is indokolt elemként jelenik meg az az állásfoglalás, mely szerint állatkínzásnak minősül az öröklődő betegségben szenvedő – nem kísérleti célra szánt – állategyed tenyésztése és szaporítása is!

Végezetül igen tanulságos, és remélem sokak számára elgondolkodtató egy másik alapfogalom jogszabályi megfogalmazása:

„az állat károsítása"

„Az állat testi épségének, szervezetének, pszichikai állapotának vagy viselkedésének tartós, hátrányos megváltoztatása."