Különösen igaz ez a nagy kocalétszámmal üzemelő sertéstelepeken, ahol a fiaztató mintegy „malacgyárként" működik, s a kocák egyszerre, nagy számban fialnak. A zárt, mozgásszegény tartás amúgy sem kedvez a fialó kocának és a fialásnak. A fialás intim tevékenység, vagyis a szülő állat nagy nyugalmat igényel. A modern sertéstelepek fiaztató kutricái ezt nemigen biztosítják. Egy légtérben akár 16–50 vagy még több koca fial, s ez még a leggondosabb és legtapintatosabb gondozás esetén is zavarhatja a szülő kocát. Ezek a körülmények azonban általában adottak. Arra kell törekednünk, hogy ilyen körülmények között is a fialás a lehető legkisebb kockázattal járjon mind a kocákra, mind a megszülető malacokra nézve.

A vemhesség vége felé a magzatok tömege olyan nagy lesz, hogy már szinte nem férnek el a méhben. Ennek megfelelően a magzatok stresszes állapotba kerülnek, s ez a stresszhelyzet bonyolult hormonváltozásokat indít el a koca szervezetében. A sorozatos méhösszehúzódások bejuttatják a magzatokat a méhnyakcsatornába (a cervixbe), melyre a magzatok nyomást gyakorolnak. Amikor folyamatosan növekszik a cervixre gyakorolt nyomás, növekszik az oxitocinkiválasztás is, s ezáltal a méh simaizomzatának összehúzódásai a maximumig fokozódnak. Amikor az első magzat bejut a nyakcsatornába, lezárul a fialás első szakasza.

A második szakaszban az erőteljes méhösszehúzódások mellett megindul a hasizmok nagyobb mértékű összehúzódása is. A sikeres fialáshoz szükséges a relaxin hormon is. Ez a hormon – fajtól függően – a placentában, vagy a sárgatestben termelődik. Előidézi a cervix kötőszövetének ellágyulását és a medencei szalagok ellazulását, így a magzatok könnyen áthaladhatnak a cervixen. Az ösztradiolszint emelkedése megindítja a cervix és a hüvely nyálkatermelését, mely síkossá teszi a szülőutat.

Amikor a méhösszehúzódások erősödnek, a magzat lábai és feje nyomást gyakorolnak a magzatburokra, mely megreped, s eltávozik a magzatvíz. A szűk szülőútba bejutva a köldökzsinórra olyan nyomás nehezedik, hogy a magzatoknál oxigénhiány (hipoxia) lép fel. A hipoxia fokozza a magzatok mozgását, s ez erősíti a méhösszehúzódásokat, s a magzatok – ettől kezdve malacok – világra jönnek, megszületnek.

A következőkben összefoglalom a koca fialását megelőző, illetve a fialás alatti történéseket:

2–3 héttel a fialás előtt megduzzadnak a csecsek és a péraajkak,

6 nappal a fialás előtt a koca elkezd nyugtalankodni, elülső lábaival kapar, mintha fészket építene,

2–3 nappal a fialás előtt elernyed a hasfal és ellazulnak a medencei szalagok,

2 nappal a fialás előtt vízszerű folyadék fejhető a csecsekből,

6 órával a fialás kezdete előtt a csecsekből sűrű kolosztrum fejhető,

a fialás megkezdése előtt 1–3 órával indulnak a szülőfájások (ezek az ún. nyitófájások, melyek 2–4 percenként ismétlődnek).

Megrepednek a magzatburkok s kiáramlik a magzatvíz, elindulnak a hasizom-összehúzódások, megszületnek a malacok.

A fialás alatt a koca leginkább oldalt fekszik, a legritkább esetben áll. Egy problémamentes, normális fialás 2–6 óráig tart, optimális esetben kevesebb mint 3 óráig. A fialások leginkább késő délután és éjszaka zajlanak le. A koca testhőmérséklete az első malac megjelenése előtt 13–14 órával az élettani 38,3 ± 0,3 °C-ról 0,6–1,2 °C-kal emelkedik, de aztán 24 órán belül újra lecsökken a normális értékre. A malacok véletlenszerűen (váltogatva) távoznak a két méhszarvból, megfelelő ütemű szülés esetén kb. negyedóránként, de ez az intervallum 1 perctől akár 240 percig is terjedhet. Ha holt malac van a szülőútban, vagy túlsúlyos a koca, akkor hosszú a két malac megszületése közötti idő. A malacok kb. 55%-a fejjel, 45%-a farral születik. Rendszerint ép köldökzsinórral születnek, mely az első mozgásoknál elszakad.

Problémák a fialás során

Nem minden malac éli túl a születést; 6–10%-uk holtan jön világra. Különösen veszélyeztetettek a méhszarvakban leghátul elhelyeződő malacok: ezek túlélési esélye csupán 50%-os. A közvetlenül a fialás előtti és utáni magzatveszteség akár 20–25%-os is lehet. A szakszerű segítségnyújtás és a fialás megfelelő ütemét biztosító kezelések jelentősen csökkenthetik ezeket a veszteségeket.

Az ún. nehézellés nagyon ritka a sertésnél, irodalmi adatok szerint az összes fialás csupán 0,25–3%-a. Okai egyaránt lehetnek anyai és magzati eredetűek. Bármennyire is ritka a magzatok elakadása a szülőútban, néha mégis elkerülhetetlen a beavatkozás, vagyis a bent rekedt malacok világra segítése. Nagyon nagy dilemma azonban, hogy ez mikor indokolt. A szülőútba nyúlás ugyanis nem kevés kockázattal jár: fertőző csírákat juttathatunk a méhbe, mechanikai sérüléseket okozhatunk, illetve a szülőút nyálkahártyája ödémásodik, mely újabb komplikációkat okozhat.

Mindenekelőtt arra kell törekedni, hogy minél kisebb esély legyen a nehézellésre. Így például ne vegyük túl korán tenyésztésbe a kocasüldőket, a vemhesség alatti túl bőséges takarmányozással ne hizlaljuk meg a kocákat és ne növeljük túl nagyra a magzatokat. A fajtakeresztezéseknél ügyelni kell arra, hogy a viszonylag kistestű anyaállatokat ne vemhesítsük túl nagy, robosztus fajtájú apaállatokkal. Mindenesetre az lehet alapszabály, hogy ha a legutolsó malac megszületése után egy óra is eltelik, akkor bele kell nyúlni a szülőútba, s meg kell állapítani, mi az oka a következő malac késésének.

Segédanyagok

Amennyiben a szülőút jól átjárható és csak fájásgyengeség okozza a problémát, akkor beavatkozhatunk valamilyen speciális injekciós készítménnyel. Leggyakrabban az oxitocint használják. Beadása után hamar erőteljes méhösszehúzódásokat okoz, de ezek csak néhány percig tartanak, mivel az oxitocin felezési ideje csupán öt perc. Sokszor elkövetik azt a hibát, hogy az előírtnál nagyobb adaggal kezelnek. Ennek eredményeként akár méhrepedés is bekövetkezhet, de ennél jóval gyakrabban megfullad a szülőútban lévő malacok egy része. (Tudniillik a túl nagy dózis túl nagy méhizom-összehúzódásokat okoz, ezek elszorítják a köldökzsinórt, s megszűnik a magzat oxigénellátása.) Újabban egyre inkább terjed az ún. elhúzódó hatású oxitocin alkalmazása, mely kisebb erősségű, de jóval tovább tartó méhkontrakciókat idéz elő. Ajánlják ennek a készítménynek a preventív használatát is, vagyis hogy az első malac megszületése után kezeljenek, és ez biztosítani fogja a fialás megfelelő ütemét, gyors és komplikációmentes lezajlását.

Eredménnyel alkalmazható a PGF2a is, melyet elsősorban ún. „ellés-szinkronizálásra" javasolnak. Beadása után 36 órán belül a kezelt kocák 80–90%-a lefial. Ez fontos a fiaztató egyszerre ürítése és telepítése céljából, de odafigyeléssel az is megoldható, hogy a kocák zömében ne éjszaka, hanem napközben fialjanak, amikor inkább lehetséges a szakszerű elletés. A PGF2a mellékhatása, hogy biztosítja a fialás megfelelő ütemét. Technológiaszerű alkalmazása mindenképpen javasolható. Szokták alkalmazni az ellés szinkronizálására a PGF2a–oxitocin kombinációt is, amikor az oxitocint a PGF2a beadása utáni 24. órában adják.

Ha a szülőútba nyúláskor elakadt magzatot találunk, akkor azt világra kell segítenünk. Egyszerűbb az eset, ha az elakadt magzat farral fekszik, hiszen a hátulsó lábaknál fogva könnyen meg lehet fogni. Sokkal nehezebb a fejénél fogva megragadni a csontos szülőútban elakadt magzatot, hiszen a kezünkkel átfogva nem tudjuk – éppen a szűk hely miatt – eltávolítani. Ilyenkor középső ujjunkkal nyúljunk bele a malac szájába, akasszuk be ujjunkat az alsó állkapocs középső részébe, és így próbáljuk kihúzni. Természetesen ilyenkor a malac a legtöbb esetben ráharap az ujjunkra, de ez a fájdalom eltörpül amellett a jóérzés mellett, hogy megmenthetjük a malacot. A segítségnyújtáskor ügyelni kell arra, hogy a malacot mindig akkor húzzuk, amikor a tolófájás hat!

Sokan emlegetnek külföldi, különösen dán példát, hogy a sertéstelepeken nincs éjszakai elletős, s mégsem olyan nagy az ellés közbeni magzatveszteség. Bármily furcsán is hangzik, egy szakszerűen takarmányozott és megfelelő fajtákkal dolgozó kocaállománynál nincs sok gond a fialással. Ilyenkor az éjszakai vagy akár a nappali elletősnek az a dolga, hogy a malacokat azonnal a csecsekre helyezze, hogy haladéktalanul és megfelelő mennyiségben hozzájussanak a föcstejhez. Ugyanakkor a szopás hatására a koca oxitocintermelése növekszik, ami előnyös a fialás lefolyására. Sok helyen – túlzott gondossággal – a megszületett malacokat kosárba gyűjtik, és csak akkor helyezik a csecsekre, ha már minden malac megszületett. Teszik ezt azért, hogy a koca ne bánthassa malacait. Ez a jelenség főleg előhasi kocáknál szokott előfordulni, de elsősorban éppen azért, mert a fialás megijeszti az anyaállatot. Ilyenkor az elletősnek kell megvédenie a malacokat, hogy azok minél hamarabb kiszophassák a feszülő csecseket, melyek anyjuk idegességét okozzák. Az utóbbi időben örvendetesen gyarapodtak azok a tenyészetek, ahol 10–12-es fialási átlagot érnek el. Itt sem gondolnak azonban arra, hogy a több megszületett malacból nem baj, ha az ellés alatt néhány elpusztul, mert jut is, marad is. A fialási átlag emelésében és a megnövekedett szaporulat megőrzésében nagy jelentőséget kap a szakszerű fiaztatás.