Úgy tűnik e tekintetben is óvatosak vagyunk mi magyarok, nem hisszük el gyakran még azt sem, amit saját szemünkkel látunk. Igaz számtalan szakmai szempontot kell a helyi viszonyokra adaptálva sorra venni ahhoz, hogy valóban gazdaságosan jöjjön létre egy ilyen növénytársulás a szőlőkben. A `80-as évek elején jelentős számú hazai nagyüzem az ültetvények mintegy 70%-án telepített gyepet a sorközökbe kezdetben nagyon jó eredménnyel. Az ezt követő aszályos években azonban sok helyen kipusztult a gyep és az egész elmélet válságba jutott.

Nincs kész recept

Nem készült elég elemzés a telepítések és a talaj vízháztartásának összefüggéseiről, a legalkalmasabb gyepnövény fajok kiválasztásáról, és a növénytársulásban a szőlőültetvény hozama is valamelyest csökkent. Kérdés, hogy tiszta vagy gyomos sorközök esetén ugyanabban az évjáratban nem lett volna-e egyébként is kevesebb a szőlőtermés? Mindenesetre `84-től kezdve a nagyüzemek jelentős része a gyeptelepítéseket a szőlőkben megszüntette. Az azóta eltelt időszakban időszakonként ismét megfogalmazódik az igény, hogy a katasztrofális erózió károk mérséklésére álljon a termelők rendelkezésére végre egy olyan komplex talajtakarásos sorközművelési rendszer, amely a szőlőtermés mennyiségi és minőségi paramétereit nem befolyásolja. Egy ilyen komplex rendszernek biztosítania kell az erózió és defláció védelmet, a szőlő sorközök járhatóságát, a szerves anyag pótlást és a környezetvédelmet.

A nyugati szőlősgazdáknál szerzett tapasztalatokból és a hazai eddigi gyakorlatból lehet összegyúrni egy olyan használható technológiát, amely a sajátos helyi viszonyoknak leginkább megfelel. Ehhez a vízgazdálkodási, takarónövény kiválasztási és talajadottságok ismeretén túl, művelési szempontokat kell figyelembe venni.

A vízzel is gazdálkodni kell

A termelői köztudatban az él, hogy a szőlő nem vízigényes növény. Ez a megfigyelés csak részben igaz, mert nem terjed ki a növénnyel kapcsolatos minden szempontra. Tény az, hogy a szőlő aktív gyökérzónája 40 cm-nél kezdődik és nagyon jól hasznosítja a mélyebben elhelyezkedő vízkészleteket is. 1 kg szárazanyag előállításához – tápanyag ellátottságtól függően 350–400 liter vizet használ fel. Viszonyításul a búza 513 litert, a tavaszi árpa 416 litert, a kukorica 314 litert, a burgonya 849 litert stb.

A nyári időszakban a szőlő naponta 3–4 mm vizet párologtat el de kánikulában ez a duplájára nőhet. Következésképpen a szőlő úgy szárazságtűrő, hogy túléli ugyan a krízist csak jelentős terméscsökkenés árán. Ilyenkor a víz a bogyókból a levelekbe vándorol és a fürtök fonnyadni kezdenek, csökken a savtartalom is és a kényszerérés jelei mutatkoznak.

Sok víz párologhat el

Természetesen a takaró-, védő-növény vízfelhasználása a szőlőé mellet még pluszban jelentkezik. Tapasztalati szám, hogy a sorközbe telepített gyep vízfelhasználása hozzávetőlegesen kétszerese a szőlőének (600–800 mm). Egy hektár sorközbe telepített gyep 12–15 millió növényegyedből áll, amelynek igen jelentős a párologató felülete. Becsülhetően 1 ha gyepfelületről a vegetációs időszak alatt mintegy 5–7 köbméter víz párolog el!

A növénytársulás ott alkalmazható eredményesen, ahol ezt az erózió és defláció védelem indokolja. Ahol a rohanó csapadékvíz elhordja a talajt, és a megbontott oldalt a szél tovább pusztítja, ott nem lehet kérdéses a döntés. Lehet ugyan a talajt pótolni óriási fuvarozási költségekkel, de az már nem ugyanaz a termőhely lesz!

Törekedni kell a természetes csapadék megőrzésére kiegyensúlyozott tápanyag gazdálkodással – a humusztartalom növelésével, szerves-, és zöldtrágyával, műtrágyával. Időnként altalajlazítással, és kevés felületi műveléssel kímélni kell a talajt, továbbá takarni kell a sorközöket kis vízfelhasználású, szárazságtűrő gyep, esetleg más kultúrákkal (pl.: facélia, mustár stb.).

A talajtakaró növények

A takaró és védő növényzettel kapcsolatosan az alábbi elvárásokat kell támasztanunk

– segítse a szőlőnövény fejlődését

– legyen gyengén sarjadzó, kis habitusú, alacsony

– legyen jó talajtakaró, nemezesedő, tiprást jól bíró

– legyen kis vízigényű, szárazság és fagytűrő

– legyen humuszképző, esetleg nitrogénkötő tulajdonsággal bírjon

és nem utolsósorban legyen könnyen vethető, csírázzon erőteljesen és mielőbb erősödjön meg, képezzen zárt állományt. Későbbi szempont, hogy a takarónövény jól kaszálható, szecskázható, és könnyen leszántható, talajba dolgozható legyen, ha arra kerül sor.

Nos, ez nem kevés feltétel, ezért ennek maradéktalanul megfelelni egyetlen takarónövény faj sem tud. Így tehát ismét megalkuvásra van szükség a kiválasztásnál.

Ki kell találni a növénytársítást

Számításba vehető növényfajok az összeférhetőség szempontjából – irodalmi adatok szerint – az alábbiak:

– egyéves növények zöldtrágyának és defláció megelőzésre, amelyek a szőlő fejlődését elősegítik: az őszi búza, őszi búzás-rozsos bükköny, borsó

– a szőlő fejlődésére közömbösek: zab, zabos bükköny, mustár, alexandriai here, facélia

– évelő gyepek, melyek a szőlő fejlődését segítik: komlóslucerna, nyúlszapuka, baltacim, lucerna

– közömbös a fehérhere

– a szőlő fejlődésére kissé károsak : csomósebír, vörös csenkesz, réti komócsin, magyarrozsnok, vöröshere, angolperje, sárkerep lucerna

– a szőlőnövény fejlődésére káros növények: réti perje, olasz-, francia perje, tarackbúza

– a szőlőnövényre nézve nem ismert hatásúak: taréjos búzafű, sudár búzafű taréjos csenkesz, felemás levelű csenkesz, barázdált-, és vékony csenkesz

Az alkalmazandó növényeknél mindig figyelembe kell venni a „honosságot" és a társíthatóságot. A csapadékkal jól ellátott vidékeken és ahol öntözésre van lehetőség ott az irányelvek alapvetően megváltoznak, és a szőlőnövény fejlődését nem gátló, de vízigényesebb gyepnövények használatát is meg kell fontolni. Az erózióvédelem szempontjából nagyon sok gyepnövény faj számításba vehető azonban ezek nagy része a szőlő fejődésére károsan hat, vagy rendkívül nagy a vízigénye (pl.: magyar rozsnok, réti perje, kúszó-, és sárkerep lucerna).

Hegy és dombvidéki szőlőkultúrák sorközeinek takarására, erózióvédelemre, munka-utak kialakítására elsősorban kisebb vízigényük és jó alkalmazkodó képességük alapján az alábbi gyepnövény fajok vehetők számításba: taréjos búzafű, fonalas csenkesz, barázdált csenkesz, felemás levelű csenkesz, sudár rozsnok, vékony csenkesz, fehérhere, baltacim.

A szőlőkultúra sorközeiben a gyepesítés előtt tárgyilagosan számba kell venni a várható előnyöket és hátrányokat.

A gyeptelepítés előnyei:

– a sorközgyepesítés megszünteti vagy minimálisra csökkenti az eróziós kárt

– jól járható munka-utak alakulnak ki a sorközökben, ami lehetővé teszi a kora tavaszi, késő őszi valamint a csapadékos időben végzendő munkákat

– elmarad a többszöri talajromboló sekélyművelés, nincs talajforgatás, érvénybe lép a „minimum tillage" elv

– a helyes arányban kialakított gyepnövényzet (fű és pillangós) jelentős mennyiségű N-t köt meg a levegőből

– igen nagymértékben felszaporodnak a hasznos talajlakó állatok, elsősorban a giliszták

– nagyobb lesz a szőlőnövény fagytűrő képessége, a vesszők jobban beérnek

– jelentősen módosul a széndioxid termelés

– teljes lesz a gyomelnyomó hatás

– javul a talaj tápanyag feltáródó képessége és vízmegtartása

– csökkenti a klorózis, a fürtkocsány bénulás és a botrytis előfordulását

– gyökérzetével a talajban mélyebb rétegekbe juttatja a nehezen mozgó tápanyagokat

A gyeptelepítés hátrányai:

– jelentősen nő az együttes vízigény, s ha csak annyi csapadék hullik, amennyi a szőlő számára elegendő akkor a talajtakaró növény jelenléte ártalmas

– kompromisszumra lehet szükség bizonyos esetekben az erózióvédelem érdekében a termésmennyiség csökkenése rovására

– száraz időben veszélyt jelenthet a kiszáradt gyep könnyen éghetősége

– fokozottabban léphet fel lisztharmat veszély

– a telepítést követő első években nagyobb tápanyag igénnyel kell számolni

Gyeptelepítés általában 4–6 éves időtartamra tervezhető, ennek megfelelően nagyon alapos talaj előkészítést és nagyon precíz vetést igényel. A cél itt is az, hogy a talaj termőképességét megtartsuk, a természetes csapadékot minél jobban megőrizzük, s mindezt a legkevesebb mechanikai beavatkozással tegyük. A tőkéket 40–50 cm-re közelítsük meg a gépekkel, hogy lehetőleg ne okozzunk fizikai sérüléseket.

Márciusban még nincs késő arról dönteni – de nyár végi telepítés is ajánlott –, hogy legyen e talajvédelmi céllal talajtakarás az egész szőlőkultúrában vagy esetleg csak a művelő utakon. Természetesen a döntés a helyi viszonyoktól s az előnyök, hátrányok alapos mérlegelésétől függ. Egy hektár gyeptelepítés vetőmagmennyisége 20 kg, költsége a keverék összetételétől függően 7–10.000 Ft. Egyéves köztesek telepítésének vetőmag költsége ennél jóval alacsonyabb, mustár, facélia esetében 3–5.000 Ft/ha.

A talaj előkészítés, vetés, vetőmaghasználat, a gyep ápolása, kaszálása, zúzása, vagyis a technológia a szántóföldi gyeptermesztéséhez nagyon hasonló, csak a domborzati viszonyok különbözősége miatt kell az adott termőhelyre és a szőlőültetvényre adaptálni.