![]() |
MezőHír :: Független Agrárinformációs Szaklap |
|
![]() |
A sertéságazatban sem jellemzők a nagy beruházások. A kisszámú – általában külföldi tőkével megvásárolt – teleptől eltekintve teljes rekonstrukció, ami az elavult telepek esetében lényegében a régi épületek lebontását és újak építését jelenti, csak nagyon kevés alkalommal valósult meg hazánkban. Egy néhány kérdésből álló kérdőív alapján arra próbáltunk megközelítő választ találni, hogy az elmúlt tíz évben milyen átalakuláson mentek át a Magyarországon található sertéstartó telepek. Amint az közismert, legtöbb esetben a rekonstrukció elmaradásának fő oka az alacsony vagy negatív jövedelmezőség, ezért a kérdések között szerepelnek az önköltség, valamint az átvételi árak viszonyai is. A felmérésünk nem reprezentatív mintavételen alapult – lapzártáig kilenc sertéstelepről érkezett válasz – így eredménye is csupán tájékoztató jellegű lehet. Gondolatébresztőnek szánjuk csupán a teleptulajdonosoknak, a statisztikákat készítőknek és az ágazat szabályozásáért felelősöknek. Az elmúlt tíz évben megvalósított átalakítások és fejlesztésekA korábban már említett okok miatt nem számítottunk arra, hogy teljeskörű rekonstrukciókról kapunk hírt, így rákérdeztünk a részleges átalakításokra és a nagyobb beruházásokra is. Az alábbiakban röviden összegezzük a beérkezett válaszokat, természetesen név és cím nélkül. 1. telep: A külföldi sertéstartó által irányított és többségében külföldi tulajdonban lévő telepen 1995-96-ban jelentős beruházások zajlottak. A tenyésztés területén higiénikus fiaztatókat alakítottak ki, az utónevelőket új battériákkal szerelték fel, a termékenyítő istállóban 120 egyedi állást alakítottak ki, a mesterséges termékenyítéshez labort hoztak létre és a hizlaldák berendezését is felújították. A fajlagos hozamok pontos mérése érdekében épületenként takarmánytároló silót állítottak fel, és az elmúlt két évben a hizlaldai takarmányozási technológiát kombinált etetőkre állították át. 2. telep: Teljeskörű átalakítás valósult meg, hozzávetőlegesen 300 millió Ft értékben. 3. telep: Nedvesítő önetetőket szereltek fel 1998-ban. 4. telep: A fiaztató és a tenyész-épületek területén végeztek átalakításokat 1990-1999 között, valamint felújították a fiaztatók és a hizlaldák szigetelését és szellőzését. 5. telep: Az etetési technológia váltása történt meg a hizlaldában 1998-ban. 6. telep: 140 millió Ft-os részleges átalakítás valósult meg 1997-98-ban. 7. telep: 20 millió forint értékű beruházás keretében a hizlaldai etetéstechnológia cseréjét végezték el 1998-ban. 8. telep: 1999-ben a hizlalás és a malacnevelés területén fektettek be több mint 62 millió forintot. 9. telep: 1997-98-ban 210 millió Ft értékben újult meg. Összességében négy telepen zajlott teljeskörűnek tekinthető telepi rekonstrukció, öt esetben részleges átalakítás valósult meg, illetve négy helyszínen volt egyéb, nagyobb volumenű befektetés. Tenyészanyag vásárlás, önköltségNyolc telep vásárol rendszeresen tenyészanyagot, de többségüknél ez csak a kanokra korlátozódik. Egy telep csak alkalmilag él ezzel a lehetőséggel. Megpályázott és elnyert beruházási támogatások1. telep: 1995–96-ban 500 millió forintos volumenben nyert pályázatot reorganizációra és export árualap bővítésre. Az 1995-ben, illetve 1998–99-ben lezajlott állománycserére évente 15-20 millió forintot nyertek. 2. telep: 1999-ben pályáztak a telep és a technológia átalakítására, amelyet el is nyertek. Amint az az előző válasz alapján ismert, itt 300 millió forintos beruházás valósult meg. 3. telep: 1998-ban 120 milliót pályáztak meg a szigetelés és az önetetők felújítására és cseréjére, végül 12 millió forintot nyertek el. 4. telep: Az 1998–2000 közötti időszakra 106 millió Ft támogatást nyertek a hígtrágya-rendszer rekonstrukciójára és szigetelésre, valamint új szellőzési technológia beépítésére. 5. telep: 1998-ban 100 millió forintos pályázatot nyújtottak be hizlaldai szellőztetésre és épület hőszigetelésre, valamint fűtésre, de azt nem nyerték el. 6. telep: 1997–98-ban 50 millió Ft-os pályázatot nyertek el a kocaszállások felújítására és a hígtrágya öntözési rendszer kialakítására. 7. telep: Nem nyújtottak be pályázatot rekonstrukcióra az elmúlt 10 évben. 8. telep: Teleprekonstrukcióra 1998-ban 25 milliót nyertek. 9. telep: 1997–98-ban 80 millió Ft-ot kaptak a 210 milliós beruházás végrehajtásához a hígtrágya-rendszer korszerűsítésére, a tartástechnológia cseréjére. Látható, hogy a kilencből nyolc telep pályázott, és hét kapott több-kevesebb pénzt az elmúlt tíz évben. Érdemes tehát próbálkozni, hogy a rendelkezésre álló pályázati források jó helyre kerüljenek. |
|