Hiába tudja az ismereteire támaszkodó és következetesen gazdálkodó termelő, melyik növény következne a sorrendben, ha nem kap rá szerződést, vagy prognosztizálhatóan alacsony árbevételt tud elérni. Az agrárolló állandó nyílása miatt a „pénzes növény" kifejezés lassan feledésbe merül, hiszen a termelés magas költségei nem tesznek lehetővé kiugróan magas nyereséget, így nincs ami legalább átmenetileg segítené a bátrabb tervezést. Köztudott, hogy a jó elővetemény-növények után a következő évi kultúra jobb feltételek közé kerülhet, következésképpen nagyobb termésre lehet számítani. De hol vannak a jó elővetemények, kiváltképp a pillangósok – borsó, lóbab, lencse, szója, bab vagy az ugyancsak kitűnő csillagfürt, olajlen stb? A repce vetésterülete is csak időnként növekszik meg, azután a sikertelenség miatt visszaesik.

A szakszerű vetésváltás nyújtotta előnyökről le kell lassan mondani, mert sok esetben nem a szakmaiság dönt, hanem a piac követeli meg és erőszakolja ki a növényi sorrendet. Ezt a kényszerpályát persze lehet módosítani a köztes- vagy zöldtrágya növények bevonásával, amelyek – enyhítve a szakmai gondokat – jó hatásúak a talajszerkezetre, a talaj szervesanyag- és vízháztartására (pl.: olajretek, fehérmustár, facélia nyárvégi – őszi vetésben, stb.)

Nyilvánvaló jelenség azonban, hogy egyre többen mégis kényszer mentén sodródnak. A kevés egymást váltó növény közé ösztönösen is valamilyen változást kívánnak bevinni a termelők – legtöbbször ilyenkor jön a csábító vetőmag-termesztési ajánlat. Első hallásra szimpatikus, mert az asztalon számolgatás során egyértelműen magasabb árbevételt és nagyobb nyereséget sejtet. Az első év azonban sokakat ráébreszt arra, hogy mekkora felelősség rejlik a vetőmagtermesztő munkában. A vetőmagtermesztés minőségi növénytermesztést jelent, tehát ismeretek, fegyelem, területi adottságok és eszközök nélkül nagy kockázattal jár. Ez nem a kísérletezés műfaja, hiszen szigorú szabályoknak kell megfelelni ahhoz, hogy a végtermék valóban minősített vetőmag legyen. Gyakran már a terület kiválasztása kizáró ok lehet, nem beszélve a szomszéd kultúrák közelségéről és káros vagy nem kívánatos hatásairól, amit rendelkezések rögzítenek. Ugyancsak rendkívül fontos a növényápolás, ami a vetőmagtermő táblán nem ugyanazt jelenti, mint az árutermő növényeknél. Ismerni kell a kötelmeket és kiváltképp a gyomnövényeket, hogy a szántóföldi szemle időpontjára a területet szemlére alkalmas állapotba lehessen hozni. Ez a fogalomkör sokszor az új vetőmagtermesztők számára teljesen ismeretlen, mert nem ismerik pontosan a vállalt feladatot. A szemle az OMMI szakembereinek a feladata és olyan természetes kötelessége, amelyet nem lehet „szimpátiaelven" kezelni. Előfordulnak kizárások, ami teljesen indokolt, ha a vetőmagtermő tábla gyomos, ápolatlan, ha nincs meg az előírt izolációs távolság, ha karantén gyomokkal fertőzött a terület stb. A vetőmag minősége mindig a szántóföldön dől el, és nem a feldolgozás során! Utóbbi persze sokféle korrekcióra – „fényesítésre" – képes, de a genetikailag értékes anyagot meg kell termelni. A vetőmagtermesztők felelőssége tehát sokkal nagyobb, mint azt a tenyészidőszak alatt gondolnák. Ha rossz munkát végeztek, akkor a hatóság kizárja a szaporító táblát. Ebben az esetben még – néhány növényfaj kivételével – lehet ipari áru a terményből, viszont a termelők egy szakmai élménnyel szegényebbek lesznek, mivel az örök megújulási folyamatnak nem lehetnek aktív részesei. Sőt, valószínűleg végleg kedvüket szegi a sikertelenség, és soha nem éreznek vágyat a vetőmag előállításhoz.

A minőségi vetőmag a következő évek termésének záloga. A vetőmagárak felszöktek az utóbbi időben, de ennek az okát csak az tudja megérteni, aki elhivatottságból szaporít, vagy legalább végigszemléli a folyamatot. Az alapos és minden részletre kiterjedő minőségi vetőmagtermesztő munkát meg kell fizetni, mint tették azt eleink valamikor a múlt század első felében, amikor a magyar vetőmag Európa-szerte fogalom volt. Ma nincs, vagy alig van különbség a vetőmag célra és az ipari célra termesztett növények árai között. A minőségi, ill. többletmunka értéke ily módon tehát nem jut kifejezésre. Lehet, hogy itt bújik meg a lényeg ma is, és ezért hígult fel és fogyott meg kissé a vetőmagtermesztők tábora?

Szomorúan tapasztalhatjuk, hogy a 2001. évi agrártámogatások köréből kiszorult a vetőmagtermesztés támogatása. (Az elmúlt évben a termelőket és feldolgozókat egyaránt érintő, alkalmas minősítésű szántóföldi szemlék minősítési díjának és a hazai termesztésű, alkalmasnak minősített vetőmag fémzárolási díjának – áfával nem terhelt – 50%-át támogatás formájában vissza lehetett igényelni. Ez sajnálatos módon az idén kimaradt a rendeletből.)

Az ok mindössze annyi, hogy a rendelet alkotók nem találtak megfelelő helyet a rendszerben a vetőmagtermesztés támogatásának… Az agrárrendtartás szerint nem piacra jutást segítő támogatás, nem illeszthető a földalapú rendszerbe sem, és nincs jogcím, aminek alapján a termelési támogatásokhoz lehetne sorolni. Azért még talán van remény arra, hogy méltányosságból – pótrendelkezéssel – korrigálja ezt a diszkriminatív álláspontját a szaktárca. Összegszerűségét tekintve inkább „gesztusértékű" intézkedésről lenne szó, viszont morális szempontból rengeteget segítene, és a nagy odaadást igénylő speciális munka elismerését szolgálná.

A vetőmagtermeltetési szerződéseket – számolva a támogatással – már az őszszel, vagy még a rendelet megjelenése előtt, ez év elején megkötötték a felek. Akik vállalták, hogy megfelelnek a benne foglaltaknak, azok egy része valószínűleg elhivatottságból döntött úgy, nem elsősorban anyagi megfontolásokból. Mi mást kívánhatnánk nekik az idei évre, mint egy legendásan jó vetőmagtermő évjáratot, aminek árbevételét szerény támogatás egészítené ki. A magyar termőhely és klíma nem sokat változott, a szaktudás is adott. Támogatással viszont jobb helyzetbe lehetne hozni a vetőmag vertikumot, a benne rejlő tartalékok eredményesebb kiaknázására.