S rögtön egy rosszízű kifejezést vagyunk hajlamosak emlegetni, „feleslegnek” tituláljuk azt, ami az átlagos hazai fogyasztáson felüli mennyiség. Pedig azt is mondhatnánk helyette: bőséges export árualappal rendelkezünk!

Mivel az árutermelés és a kereskedés igencsak elkülönült pálya – szereplői jól körülhatárolható érdekcsoportokat testesítenek meg –, a két póluson helyet foglalók nyilatkozatainak is megvan a tétje. A kérdés, hogy ki tudja elbizonytalanítani a másikat, hisz ez alaposan átrendezi az üzletkötések pozícióját. Egy-egy konkrét esetben ember legyen a talpán, aki el tudja dönteni: valósághű elemzés vagy taktikázás, amikor termésadatokról és piaci kilátásokról hall, olvas?

Adatok és várakozások

A különböző forrásból származó, egybehangzó adatok szerint az 1,2 millió hektáron learatott búza magtárakban lévő termése 5 millió tonnára taksálható. Ha 3,2 millió tonnás belső felhasználással számolunk, akkor matematikailag 1,8 millió hagyhatja el az országot. (A valóság némi korrekciót tartogat, ugyanis egy-egy esztendő nyitó és záró készletei értelemszerűen eltérnek egymástól.) Ezt megközelítő mennyiséget legutóbb 1998-ban és 1999-ben sikerült értékesíteni. Tavaly a gyenge termés miatt jóval kevesebb jutott kivitelre.

Mint lenni szokott, a biztonság kedvéért a malmok a jó minőségű kenyérnek valóval már ilyenkor bespájzolják, szükségletük kétharmadát az idén is megvásárolták. Ezért 22–25 ezer forintot áldoztak tonnánként. Ezen a fokon a jól felfogott érdekük azt diktálja, hogy kivárjanak: hátha inkább lefelé mennek az árak, mint fölfelé. A takarmánynak valót beszerzők még inkább a nyeregben érezhetik magukat.

Az augusztus 20-i hét tőzsdei mozgásai már tükrözték azt az információt is, hogy a az 1,3 millió hektáron elvetett kukorica termésbecslései is szép summát ígérnek. Szinte valamennyi lejáratra esett a jegyzés, mivel az összes gabona most kalkulálható termése akár a 14 millió tonnát is meghaladhatja. Így a búza szeptemberre szóló elszámolóára 24–25 ezer forint közé csökkent. A takarmánybúzánál ez a szint a hét végére már 18 ezer forint alatti volt. A kukorica sem lógott ki a sorból, novemberre alig több mint 18 ezer forintra mérséklődött az a sokat sejtető elszámolóár.

Visszatérve az előjelek szerint szinte biztosra vehető jó kukoricatermésre, úgy tűnik, hogy az idén 4,5–5 millió tonnás gabonakivitelhez elegendő árualap képződik. Ez még a ’98-as 3,4 millió tonnás tényleges export teljesítménynél is nagyobb produkcióra alapoz termelői oldalról. Kérdés, mit szól ehhez a kereskedői oldal? Napjaink valóságát nehéz még felmérni, mert ezidáig csak alapjáraton megy a kivitel. Azonban jó néhány kedvezőtlen előjelről – mint a környező országok hasonlóan kimagasló terméséről és a világpiaci túlkínálatról – szólnak a híradások. Bár az egyik nap azt olvashatja az ember, hogy az USA-ban az utóbbi évek leggyengébb kukoricatermésével kénytelenek beérni, rögtön utána meg azt, hogy egy kiadós esőzés mélypontra küldte a chicagói tőzsde decemberi elszámolóárát.

Mérlegbillegetés

Ezen okoskodás túlságosan beszűkült lenne, ha az export mellett nem említenénk meg egy logikusnak tűnő megoldást: lóduljon meg a sertés és baromfitartás. Van is benne igazság, de csak a piac által is pártfogolt szintig! (Más kérdés, hogy a jelenleg deklarált piaci lehetőségeinket készpénznek kell-e vennünk?)

Példaként említve, a jelenlegi 5 milliós sertésállományból nehezen képzelhető el, hogy agrárdiplomáciai és támogatási bravúr nélkül egyhamar ismét 10 millióra növekedhetne. Azért kisebb léptékben van esély a pozitív elmozdulásra. Bár az állomány még a tavalyitól is elmarad pár százalékkal, a magas vágósertés felvásárlási ár és a csökkenő takarmányárak a jövőbeni fejlődést vetítik előre. Vagyis jelen pillanatban még nem ez a gabonamérleg gyors helyrebillentésének eszköze.

E kitekintést követően célszerű viszszatérni a kalászosok szűkebb köréhez, mivel annak megléte már készpénznek vehető, s itt szorít inkább az idő a megoldások keresésére. Az eddigiekből ítélve az agrártárca bízik abban, hogy lépésről-lépére kordában tudja tartani a folyamatokat, s nem siet a pénzigényesebb megoldások bevetésével. Az első lépést, a közraktárba helyezet áru tárolási támogatásáról szóló döntésével megtette. A termelő hitelhez is juthat ezen az alapon, és a jobb áron történő értékesítés reményében várakozhat.

Több termelői érdekképviselet azonban sürgeti a következő lépést is, mondván: exporttámogatással kell mielőbb jelentős mennyiségű búzát kivonni a hazai piacról. Egyrészt megpezsdülne a piac, s ezzel a hazai kereskedőket is vásárlásra inspirálná. Másrészt nem teli raktárakkal venné kezdetét a kukorica betakarítása.

Az érdekvédők és egyes külkereskedők azt vallják, hogy a WTO-val kötött megállapodás szerinti, 1,3 milliárd forint felhasználására szükség van – ugyanis az exportárak megközelítőleg a magyar termelési költségek szintjén mozognak –, hiszen e nélkül a termelők jövedelem nélkül maradnak. A kivárás ellen szóló érv, hogy a nagy tömegű áru vasúti és vízi úton történő elszállítása a behatárolt kapacitások miatt meglehetősen időigényes.

Megoldja az élet?

Az FVM ezzel szemben azt plántálja a köztudatba, hogy elegendő a raktárkapacitás, s bíznak abban, hogy hamarosan megpezsdül a nemzetközi búzapiac, s ez önjáróvá teszi a magyar kivitelt is. Augusztus végén a tárca minisztere még azt hangoztatta, hogy akkor avatkoznak csak be, ha kézzelfogható gondokkal szembesülnek, egyelőre szeretnék elkerülni az adófizetők pénzének ok nélküli kiosztását.

A búzatermés egy részének a piacról történő kivonására alkalmas, de drága állami intervenciós felvásárlás idő előtti felvetése is szentségtörésnek tűnhet, de mint elvi lehetőség fennáll. Valóban jobb lenne, ha a piaci alapú kereskedelem oldaná meg a kérdést.

Hamarosan vetni kell az őszi kalászosokat, illetve beszerezni a hozzá szükséges vetőmagot. Most alapozzák meg a jövő évi termést, – egyelőre még a vetésterület oldaláról, meg arról, hogy a kényszerű spórolás vagy a szakmai szempontok határozzák-e meg a felhasznált fémzárolt vetőmag arányát, a talajművelés és tápanyag visszapótlás minőségét. Ebből a szempontból nem rózsásak az előjelek. Ki tudja, jövőre 800 ezer hektárról vagy 1,2 millióról várjuk-e a „van”-t, kérve hozzá az égiek hathatós segítségét? Most is, mint korábban, egyedi döntések halmaza adja meg a végeredményt. A koncepcionális, tudatos előreszabályozás fejlett világban használatos eszköztárának alkalmazása ma még a jövő zenéje. Nem mindegy, hogy a közelebbié vagy a távolabbié. Egyszer talán még a jókedv és bőség is párban járhat.