A kitűnő köztermesztésben lévő hibridek most bizonyíthatják „tudásukat”. Igaz, számos helyen azért a tápanyag visszapótlása kívánnivalót hagyott maga után, de ennek már ismert anyagi okai vannak. Amikor közepesnél jobbak a terméskilátások, akkor kezdhetnek izgulni a termelők: a piac törvényei kegyetlenek, és elkerülhetetlenül bekövetkezik a kukorica árának csökkenése. Ennek biztos barométere az árutőzsde. Jelenleg – augusztus közepén – az új termés tőzsdei jegyzései termelői szemmel valóban lehangolóak. Novemberi és decemberi szállításra 19.000–20.000 forintot jeleznek, ami alatta van minden tavaszi várakozásnak. Az országosan várható termés vonatkozásában ugyan erősen megoszlanak a vélemények, de óvatos becslések szerint is hat-hét millió tonna közötti kukoricával kell számolni. Ehhez a mennyiséghez az idén különösen rossz tárolási viszonyok és értékesítési kilátások társulnak.

A terméskilátások szakmai szemmel

A Kisalföldön és a Dunántúl északi és középső részén, az ismert aszályos tavasz és nyárelő a kritikus vízhiányos időszakaiban eldőlt, hogy rekordtermés itt bizony nem lesz! A kukorica nem tudta a vegetatív fejlődésének lemaradását behozni, növekedésében és a generatív szakasz indulásánál is korlátozta fejlődését a vízhiány. Az Alföld közepén viszont teljesen más jelenség vet fel mérsékelt terméskiesési gondokat. Sok helyen nagyon gyomosak a kukoricatáblák. Az útról is láthatóan a címer magasságáig ér a szerbtövis. A kevés tavaszi csapadék miatt nem sikerült tökéletesen a kémiai gyomirtás, és van, ahol finanszírozni sem bírták a megnövekedett költségeket. Ezeken a területeken az 50.000 forintot is elérte a szerhasználatra fordított összeg. Már a tavaszi vegyszerezések hatása is csak részleges volt, a bemosó csapadék hiánya miatt. Ezek a jelek tehát óvatosságra intenek a becsléseknél, amikor országos átlagokban gondolkodunk.

Ókukoricából is van még bőven

Az agrártárca és a kormányzat sajátos kukoricaértékesítési elképzeléseinek esett áldozatul nem egy termelő, aki a múlt év őszén betakarított termést a szokásos gyakorlat szerint akarta exportpiacokon értékesíteni. Az évek óta bejáratott és korrekt partnerkapcsolatokra alapozott kukorica exportot – a múlt novemberben az engedélyek kiadásának megtagadásával – a szaktárca letiltotta. Nem gondolta akkor senki, hogy ez a lépés milyen károkat okoz a gyakorlatban! Azok a lengyel és szlovák partnerek, akik évek óta a szokásos helyen vették az árut, most kényszerpályára kerültek, és kénytelenek voltak a világpiacról beszerezni a kukoricaszükségletüket. Az európai kikötőkben, magas áron vett igen szerény minőségű brazil kukoricával nem lehettek elégedettek. Nagyobb baj az, hogy készleteik feltöltése után a magyar kukoricát már nem is keresték, csak értetlenül álltak a kialakult helyzet előtt. A magyar termelők reménykedtek a tilalom februári feloldásában, de csak százezer tonnára lehetett 3.000 Ft kaucióval pályázni...

Maradt tehát a nagy mennyiségű kukorica a magtárakban vagy a közraktárban. A következő és kivárhatatlan intézkedés csak júniusban oldotta fel az export tilalmát, amikor már alig volt esély bárminemű értékesítésre. A tervezett és valóban nagy árbevételi reményekre jogosító kukoricakészletek sok termelőnél a raktárakban ragadtak, és mintegy tízezer forintot vesztettek értékükből. A kukorica ára ez év elején csillagászati magasságokban járt – 32–34.000 Ft-ot is adtak érte telephelyen. Akinél a fenti okok miatt megmaradt, ma nem ér többet 22–23.000 forintnál, ha egyáltalán van rá érdeklődő. Ki viseli a kényszerpályára került gazdálkodók veszteségeit – kérdezik sokan közülük –, és miként alakulhatott így a helyzet?

Az elszenvedett károkért kártérítés járna

Azok a termelők, akik az exporttilalom miatt estek el a nyereségüktől joggal háborodnak fel. Úgy vélik, alkotmányos jogaikat sérti, hogy a szabad kereskedelmet és a vállalkozáshoz való jogot esetükben korlátozták. Azért fájó ez, mert közben deklarálták, hogy van elegendő kukorica, és nincs veszélyben az ország takarmánygazdálkodása… Még rá is vették a termelőt, hogy közraktározzon – ami a kamattámogatással nem volt kedvezőtlen ajánlat – de az értékesítés indokolatlan tovább korlátozása már érdekeket sértett.

Vajon mennyit ér majd ősszel a kukorica?

A múlt év őszén az akkor regisztrált szerény búzatermésre, és – az enyhén szólva túldimenzionált – takarmány ellátási gondokra hivatkozva megzavarodott a gabonapiac. A termelők igen nagy hányada spekulatív szándékkal vetett – a korábbinál jóval nagyobb területen – őszi árpát és őszi búzát is. Arra gondoltak, hogy a takarmányért – a relatív hiány miatt – jó pénzt kapnak majd a nyár végén, az új kukorica termése előtt. Arról mindenki megfeledkezett, hogy már rég nincs akkora állatállományunk, mint amire a számokat méretezték, és a jelenlegi nyilvántartási rendszerben sem „ülnek” okvetlenül a számok. Következésképpen elég lett a takarmány, sőt, komoly feleslegek vannak. A megtermett őszi árpa és a minőségi hibás – takarmánnyá degradált – étkezési búza ára is csak 16.000 forintot ér tonnánként. A szomorú az, hogy ezek az árak erősen elméletiek, mert takarmány célra a felvásárlók alig vesznek árut a szabad piacon. A gyenge minőséget képviselő étkezési búzából, takarmányárpából és ókukoricából öszszeadódó jelentős (és alig mozduló) készletek foglalják a helyet a lassan finiselő kukorica elől. Hova teszik a termelők a jelentősnek ígérkező kukoricatermést, és hogyan lehet nyereséggel megszabadulni a terménytől, amikor Európa szerte jó terméskilátások vannak, és telített a piac? – ez lesz a következő megválaszolandó kérdés.

Tárolás vagy értékesítés

Ha jó a termés kukoricából, akkor jönnek a tárolási, elhelyezési gondok, mert a tárolótérben ott az eladatlan búza s a még szállításra váró napraforgó. A kereskedők nem vonhatók felelősségre, hiszen ők olcsón akarnak venni, és ezért akármennyit hajlandóak várni. Enyhén szólva nem kapkodják el az üzletkötést, és főleg nem a szállítást. Nem segíti külföldi üzletkötéseiket a forint erősödése, és főleg a kiszámíthatatlanság. Promt üzletek megkötésére és azonnali szállításokra kényszerülnek, hogy biztos nyereséget realizálhassanak. A várakozás életveszélyes, tehát senki nem vehet árut előre. Ez a szituáció a külső szemlélő számára nem egyszer súrolja a jó ízlés határát, amire ők azt mondják, hogy az üzletben nincs barátság, „farkastörvények” vannak. A termelő viszont kiszolgáltatott és ideges, mert minden nap kevesebb a becsülhető árbevétele ebben a helyzetben.

A nagytömegű kukorica tárolási szabályai sem olyan egyszerűek – még ha van is tárolótér –, különösen akkor, ha bizonytalan a tárolás időtartama. Azt minden mezőgazdász tudja, hogy a kukorica víztartalma nem lehet több 14,5%-nál sőt magas garmadában szerencsésebb, ha ennél is kevesebb. Hosszú tárolási idő esetén alaposan ki kell rostálni a tört szemeket, mert a növényi olaj avasodása következtében idő előtti romlásveszély állhat elő. A rostálás során eltávolíthatók azok a gyommagvak is, amelyek egy esetleges export értékesítést is meghiúsíthatnak. A szalaggal történő betároláskor a magas törtszem tartalmú, tisztátalan áru fajsúly szerinti rendeződése következtében levegőtlen, könnyen romlásnak induló gócok keletkezhetnek. Ez azért különösen fontos, mert ha művi közraktározásra kerül sor, és az áru ellenértékét banki finanszírozás révén a termelő már el is költötte, akkor nehéz lesz a végelszámolás kitároláskor a hitelezővel. Jó minőség esetén nem lehet gond az áru közraktárban vagy saját tárolóban történő tartós, szakszerű tárolása.

A „van”-tól soha nem kell félni

Régi gazdamondás ez még nagyapáink korából, ami természetesen a mai viszonyokra adaptálva is tartalmaz igazságot. Az ébredező magyar piacgazdaság azonban mást kényszerít ki, mégpedig hogy spekulatív gazdálkodást próbáljanak folytatni a termelők. Ez azt jelentené, hogy azt kell termelni, amit el lehet adni. De honnan tudja egy átlagos magyar gazdálkodó, hogy mi lesz keresett a piacon? Kevés e tekintetben az iránymutató „kapaszkodó”. Marad a régi bevált módszer: ha már elvetettük, legalább teremjen bőven, ami még mindig jobb, mint ha sovány termést kellene betakarítani.