Magyarországon a burgonyatermesztés egyre költségesebb vállalkozássá vált. Csak ott lehet eredményes a munka, ahol jelentős anyagi erő mellett az alapvető feltételek is biztosítottak. Ilyenek pl. a termőföld minősége és egészségi állapota, a speciális szaktudás, a gépek, berendezések, tároló – és nem utolsó sorban a nehéz, kitartó munkával kiépített piac.

Bármelyik is hiányzik ezek közül, a veszteség elviselhetetlen terhet jelent a gazdálkodó számára. Nagy tehát a kockázat, amit kizárólag jó idegzetű, a munkájukra igényes és felkészült szakemberek tudnak vállalni. Egyre több kritériumnak kell megfelelni, ami csak a magas színvonalú minőségi termeléssel érhető el.

Nyugat-Európában is kiszolgáltatott a burgonya-ágazat

Nyugat-Európa burgonyatermesztése évek óta állandó piaci függőségben van. Az elmúlt évben 3–4%-os területcsökkenés ellenére 5%-os terméstöbbletet regisztráltak, ami az árak jelentős esését vonta maga után. Az étkezési burgonya ára az idén tavasszal Európa északi régióiban 10 DEM/100 kg-ra zuhant, ami éppen hogy eléri az önköltségi küszöböt. Szerencsére a déli országokban a szárazság miatt kialakult keresleti piac ezt felfelé módosította: Olaszországban például 30 DEM/100 kg árat is el lehetett érni. Az idén további 4%-al fogyott a burgonyatermő terület, és a kedvezőtlen időjárási hatások miatt később kezdődött az ültetés a szokásosnál. Ez valószínűsíti, hogy az árak várhatóan magasabbak lesznek. (Ezt a megállapítást támasztja alá, hogy az új burgonya ára július végén elérte a 60 DEM/100 kg értéket.) A prognózis szerint az 50 mm gumóátmérő feletti hasábnak való burgonya ára a korábbi kétszeresére szökik, ha valamilyen szélsőséges időjárási anomália nem változtatja meg lényegesen az optimális körülményeket betakarításig. A burgonyapiac tehát állandó mozgásban van Európában, amit mindig az előző termő év termelési és jövedelmezőségi viszonyai motiválnak. A burgonya az unióban nem tartozik a támogatott növények közé, következésképpen saját piaci pozícióit az ágazatnak kell megteremteni.

A burgonyapiac gyors változásai közepette is feltűnő az a hír, miszerint a nyugat-európai köztermesztésben közel egy évszázada termesztett Bintje fajta lassan kiszorul, és átadja helyét a korszerűbb, új fajtáknak.

A konyhatechnikai és higiénés elvárásoknak megfelelően állandósul a mosott burgonya a piacokon, és egyre inkább az áruházláncok igényei alapján változik a fajtaválaszték is. Ugyancsak meghatározó a feldolgozóipar kiszolgálása, és minden eddiginél nagyobb szerephez jut a minőség. Van tehát dolguk a nemesítő házaknak az új, a változó igényeknek megfelelő és minél korszerűbb fajták előállítása terén!

Harminc éve magyar asztalokon a Desirée

Az első holland Desirée vetőgumót szállító vasúti vagonok 1971-ben érkeztek meg Magyarországra. A leromlás jeleit hordozó és nagyon vírusérzékeny magyar burgonyafajtákat – a hatvanas években már csak a Gülbaba és a Kisvárdai rózsa – nem lehetett tovább termesztésben tartani, mindenképpen cselekedni kellett. A vetésterület 60–70%-át kitevő két fajta mellett voltak ugyan más fajták is, de azok a konyhai felhasználási céloknak egyre kevésbé feleltek meg. Az akkori szocialista importból származó burgonyafajták sem oldották meg a helyzetet, mert nagyon fajtakevertek voltak, és minőséget sem képviseltek. A fajtaminősítő intézet feladatai közé tartozott, hogy Európában felkutassa azokat a fajtákat, amelyek a magyar viszonyok között eredményesen termeszthetők. A holland fajtákra irányult a szakma figyelme, és ilyen előzmények után került be a magyar köztermesztésbe a Desirée. Természetesen ekkor nem csak egy fajta jelent meg hazánkban, hanem egyidejűleg termesztéstechnológia-váltás is történt. Ekkor érkeztek a talajmarós töltögető és ültető gépek, ami forradalmi változást eredményezett. Intenzív burgonyatermesztési program indult tehát útjára a hetvenes évek legelején. A Desirée azért is maradhatott ennyi ideig köztermesztésben, mert a vele érkező technikai berendezések, gépek évtizedeken keresztül kiszolgálták ezt a fajtát. Tudta a szakma, hogy a sugárgombás varasodásra érzékeny ugyan, de termőképessége, fajtastabilitása mellett ez csekély hátrányt jelentett. Vezető fajtává nőtte ki magát a köztermesztésben, ellátta az országot jó minőségű, jól tárolható étkezési burgonyával. Folyamatosan jött a szaporítóanyag Hollandiából, és magyar viszonyok mellett két éves „utántermesztési” rendszerben szaporították az arra berendezkedett gazdaságok. Előfordult olyan év, hogy a szaporító terület 80%-án Desirée előállítás folyt, ami felvetett olyan szakmai kérdést, hogy szabad-e egy fajtával ekkora kockázatot vállalni. A hetvenes évek végén sikerült a második éves utántermesztést megszüntetni, és a burgonya szaporítóanyag ellátást stabilizálni.

A Desirée nagyban hozzájárult 1987-ben minden idők legnagyobb magyar burgonyaterméséhez és étkezési exportjához. Könnyen termelhető fajta, ami a szerényebb technikai háttérrel rendelkező termelőket is kiszolgálja azáltal, hogy jobban elviseli a mechanikai behatásokat. Napjainkra az új fajták megjelenésével a Desirée termesztés részaránya folyamatosan csökken, de még az idei évben is a szaporító terület 30%-át adja. Ez azt jelenti, hogy az univerzális fajta helyett egyre nagyobb igény van az ún. célfajtákra. Ezek általában egy-egy feldolgozó üzem elvárásai szerint kerülnek a termesztésbe, és speciális alapanyagul szolgálnak.

Hazai viszonyok

Az elmúlt évek gyakorlata azt bizonyítja, hogy a magyar burgonyatermesztést is a kiszámíthatatlanság jellemzi. Ez elsősorban a piaci helyzetre érvényes, hiszen az ültetés időszakában szinte semmilyen információ nem áll rendelkezésre a várható felvásárlási árakról. (A kevés felvásárló-termeltető cég is rendkívül óvatos és szívesebben kötelezi el magát tárolóval, manipulálóval rendelkező nagyüzemmel, mint kis- és középtermelővel.) Mindezek ellenére változatlan szorgalommal és évről évre mind nagyobb invesztícióval folyik a burgonya termesztése. Aki burgonyát ültet, tisztában van azzal, hogy kizárólag magas biológiai értékű vetőgumót szabad használnia, mert ez a „belépő” a sikeres termesztéshez. Ki-ki saját kiskertjében is megtapasztalhatta, hogy magyar viszonyok között a vírusvektoroknak (vagyis a levéltetveknek) akár három generációja is szívogathat, és a növény a nedvkeringés révén megfertőzi a burgonyatöveket. Az ilyen növény alól kikerülő gumó mint vegetatív szaporítóanyag nem ültethető el, mert csak igen szerény, értéktelen termés várható belőle. E tekintetben óriási előrelépés történt, hiszen aki komolyan gondolja az árutermelést, kizárólag – többnyire holland – importból, ill. annak hazai utántermesztett szaporulatából származó, államilag ellenőrzött fémzárolt vetőgumót használ.

Változnak az étkezési és kereskedelmi szokások

De vajon várható-e hasonló, látványos áttörés a közeli jövőben a burgonya héjszíne tekintetében is, hiszen a magyar fogyasztó teljesen indokolatlan ragaszkodása (ill. ennek hangoztatása a termelők részéről) teljesen felborította az arányokat. A bőtermő, kitűnően feldolgozható, jó főzési tulajdonságú sárga héjszínű fajtákat egy rossz beidegződés miatt szinte teljesen mellőzik a fogyasztók. Fejlett burgonyatermesztési és gasztronómiai kultúrával rendelkező országokban a piros-sárga héjszín arány nagyjából 60–40%-ban található meg, amely az étkezési szokások, feldolgozhatóság, ízanyagok, stb. összességéből alakult ki az idők során, és a nemesítés is ebben az arányban törekszik az új fajták előállítására. (Természetesen meghagyva azokat a kedvelt és keresett fajtákat, amihez a háziasszonyok ragaszkodnak, mint például a ma is kitűnő holland Bintje nevű sárga fajta.)

Szerencsére sok törekvés van ma már hazánkban is arra, hogy egy korszerűbb termelői-kereskedői szemlélet vegye körül és szolgálja ki a burgonyafogyasztót, fajtakínálattal, kiszereléssel egész éven át. A multinacionális kereskedő láncok már a nyugati gyakorlat szerint „vezénylik” a magyar burgonyaellátást, csak még sem a beszállító, sem a fogyasztó nem „hangolódott rá” eléggé az új rendszerre.

Különösen a termelő teljesíti nehezen a percre pontos szállítási határidőket és minőségi paramétereket. A szigor óriási az átvételnél, és a fogyasztóvédelmi reklamáció termelőre hárítása tekintetében is. A fizetés dolgában viszont ráérősek a kereskedők, és egyre inkább a hatvan napos gyakorlat válik meghatározóvá. A termelő ezalatt hitelez, és izgatottan vár a pénz megérkezéséig. A termelés költsége a nagy burgonyatermelőknél eléri, sőt esetenként meg is haladja a hatszázezer forintot hektáronként. Bizony, ezért is lenne jó mielőbb találkozni a befektetett pénzzel!

Új technikai eszközök a burgonyatermesztésben

Közismert dolog, hogy a burgonya vetőgumó előállítás esetében célszerű a gumóméretet az optimális nagyságra beállítani. Ennek érdekében már többféle eljárást alkalmaznak a vetőgumó előállítást végző gazdaságok. A mechanikai és kémiai változatok után megjelent a termikus energiával történő szártalanítási eljárás – ami még nem teljesen kidolgozott – és Nyugat–Európában ismert a szárnyűvéses eljárás is, valamint ezek kombinációja. Igazán új eljárásnak azonban a gyökérvágó gép számít. Két és négysoros kivitelben készül, a bakhátak alatt vontatja el az erőgép a késeket, melyek – a kívánt időpontban – elvágják a burgonyanövényt életben tartó és tápláló gyökereket. Ezzel a beavatkozással a burgonya kényszerérése sokkal gyorsabbá válik, mint bármelyik más módszerrel, így a betakarítás 4–5 nappal korábban kezdhető. A bakhát egybenmaradását egy – a gépre szerelt – bakhát újraformáló elem biztosítja tömörítéssel, állítási lehetőséggel. Az már bizonyos, hogy a gép beszerzésével takarékos módon lehet dolgozni, hiszen a költségek jóval szerényebbek a kémiai szerekkel történő beavatkozásnál. Nem mellékes az sem, hogy lényegesen – mintegy 60%-kal – kevesebb föld jut be a burgonyával a manipulálóba.

A másik, igencsak egyszerű „új” technikai megoldás a burgonya-esés nagyságát csökkenti. Valójában annyira egyszerű, hogy bárki kitalálhatta volna, de mégis a hollandok védették le a szabadalmat. Ma a kívánalom az lenne, hogy a bakhát belsejétől a zsákba vagy zacskóba kerülésig a burgonyagumó ne essen 70 cm-nél többet, a mechanikai sérüléseket és a szürke foltosodást elkerülendő. Ez magyar viszonyok között ennek többszöröse, a következményekkel együtt! A találmány pedig nem más, mint rugalmas, impregnált ponyvából készült, négy pont felfüggesztésű négyzet, melyet a szállítójármű oldalához rögzítenek. Első két függesztő pontja rugós, a hátsó kettő lánccal rögzített. A lényeg, hogy a felszedett burgonya nem esik a fém platóra, kizárólag a rugalmas ponyvára (ill. egymásra). A szerkezet olcsó, érdemes tehát megvásárolni és a technológiai sorba beilleszteni.

A burgonyatárolás gépei sem maradnak újdonság nélkül. A páratartalom optimális beállítását szolgáló berendezések eddig általában a víz valamilyen módon történő elporlasztásának elvén működtek. Ez magában hordozza annak veszélyét, hogy mindig kerülnek a légtérbe szabad vízcseppek, amelyek a növény-egészségügyi gondokat gerjesztenek. Az új találmány egy aktív szénhez hasonlóan nagy felületű – cellbet nevű – műanyag készítmény, amelyen keresztül vizet áramoltatnak és egyik oldalról meleg levegővel megnyomatják. Az eredmény, hogy a tárolótér levegőjének páratartalma nagy biztonsággal állítható be a gumótárolás igényei szerint, kondenzvíz és páralecsapódás nélkül, és hűtési funkciót is ellát.