A kukorica betakarítása kapcsán merült fel bennem néhány kérdés:

miért felejtettük el a csöves betakarítást, a „kukorica-góré” miért ment ki a divatból?

a napenergia helyett kell-e olaj-, gázfelhasználás?

a mezőgazdasági gépek és eszközök fejlesztése elképzelhetetlen a hagyományok ismerete nélkül, és mégis: morzsoltak-e kukoricát valaha is cséplőgépen?

A kukoricabetakarítás technológiái

A kukorica világviszonylatban is jelentős abraktakarmány. Betakarítására három alapvető eljárás alakult ki:

a csöves betakarítás,

a morzsolva betakarítás, és

a zúzva betakarítás.

A kukoricacsövek betakarításának fő műveletei: a csőtörés, a fosztás és a morzsolás.

A csöves betakarítás kézzel vagy géppel végezhető, a fosztással, egyidejűleg vagy anélkül. Ma általában a vetőmagtermelő üzemek dolgoznak csőtörőfosztógépekkel, ügyelve arra, hogy a fosztás ne okozzon számottevő szántóföldi vesztséget. Alkalmazhatók a feldolgozóüzemben utófosztó gépek, amelyek a kézi válogató asztal után következnek. Erre a módszerre a vetőmagnak termelt kukorica csöves szárítása miatt van szükség, hiszen a morzsolás csak a szárítás után végezhető el. Fosztás nélkül történik továbbá a hűtő- és konzervipari feldolgozásra termelt „mini” kukorica csöves betakarítása is. Az 1950-es évek végén jelentős hazai gyártmányok voltak: a Zetor K-25 traktorokra szerelt illetve vontatott KB-1 és KB-2 jelű csőtörőgépek, majd ezeket váltotta a ZMAJ (jugoszláv) gépek sokféle változata. Ez utóbbi újra megjelent a piacon. A hibridüzemekben sok évig voltak üzemben a New Idea, a KSZKU-6 Herszonyec, és ma a francia Bourgion magajáró csőtörő-fosztó gépek (gyűjtő-tartállyal vagy anélkül).

A csőtörés elvégzéséhez szükséges szerkezeti elemeket adapterekké építik össze, amelyeket a betakarítás céljának megfelelően különböző hordozó erőgépekre kapcsolhatnak (pl. a magajáró csőbetakarító, vagy az arató-cséplő gépre).

A morzsolásos betakarítást csőtörő adapterrel felszerelt kombájnok végzik. A csőtörő adapter olyan géprész, amely 4–8 sor csőtörő szerkezetet foglalja magába, a hozzá tartozó terelő és továbbító szerkezetekkel együtt. A különböző gyárak által készített csőtörő adapterek felépítése nem mutat nagy változatosságot. Formájuk, alakjuk, a függesztés rendszere és a hajtás módja, valamit az állítószerkezetek nagyjából azonosak. A fejlődésnek újabb szakaszát jelentheti az a fejlesztés, ami a 90-es évek elején kezdődött, és napjainkban is tart. Ennek eredménye az újabb gyártmányú, nagy teljesítményű gépeken már megfigyelhető.

Minden kukoricasorhoz egy-egy törőegység tartozik. A kúpos behúzócsigával ellátott, egymással szemben forgó profilos törőhengerpár a talaj közelében a szárat megragadja, és előrehaladva forgás közben lefelé húzza. Ennek érdekében szükséges az ábrán látható markáns profilú bordázat alkalmazása, amit a nagy teljesítményű gépekhez alakítottak ki a 70-es évek elején.

A száron lévő csövet a hengerpár fölött lévő törőléc viszszatartja, és a szárról lenyomja. Egyes csöveken rajta marad a csuhélevél is, de jórészt a csuhéból kibújva kerülnek tovább. A szár és a gyomok felcsavarodásának megakadályozására leszedőkések (védőkések) szolgálnak. A letört csöveket a fölfelé mozgó füles láncpár viszi a terelőcsigához.

Átszereléskor a ferde felhordó a helyén marad, vagy erősített ferde felhordót szerelnek fel. A törőszerkezet által letört csövek a középre hordó terelőcsigához, majd a ferde felhordón keresztül a cséplőrésbe kerülnek. A dob lehántja a csuhéleveleket, és a szemeket lemorzsolja a csutkáról, míg a csutkatörmelék és a csuhé a törekrosta végén hull ki a gépből. A széllel megtisztított szem a gyűjtőtartályba kerül. Az egyes fajtáknál (de száraz körülmények között általában a csövek nagyobbik hányada) már úgy kerül a dobba, hogy nincs rajta csuhélevél. Ezért a szalmarázóból igen kevés anyag hull ki.

A csőtörő adapter felszerelését nagy gonddal kell előkészíteni, mert az átszereléssel járó emelés balesetveszélyes munka.

A fontosabb állítási lehetőségek:

Sortávolság beállítása.

Száremelők beállítása. Amennyiben a törőegység végén eltömődés van, akkor a törőhengereket közelíteni kell. Ha a szár szétzúzódik, vagy a csigás csúcsok nem kapják el a szárakat, állítsuk távolabbra a törőhengereket.

Törőlécek közötti távolság beállítása. A kukoricaszár vastagságának megfelelően kell beállítani. A lécek közötti hézag hátul körülbelül 5 mm-rel nagyobb legyen, különben a szárak beékelődnek, összetömörödnek a két léc között.

Leszedőkések beállítása. Gyárilag a leszedőkéseket a hengerektől 2–3 mm-re állítják. Erősen gyomos területen a hézag beállítása után ellenőrizzük, hogy a törőhengerek bordái ne verjenek bele a késbe!

A terelőcsiga és a vályú közötti távolság beállítása. A cső nagyságához mérten a tengelyvégeken lévő csavarorsóval kell a megfelelő értéket biztosítani. A gyári beállításnál a csigalevelek és a vályú közötti távolság megközelítőleg 25 mm. Kis csövek esetén szűkebbre kell állítani.

A törőhengerek és a füleslánc fordulatszámának összhangba hozása haladási sebességgel.

Fontos szempont, hogy minden sor egysége azonos beállítású legyen!

Kukoricabetakarításhoz az aratócséplőgépet a következők figyelembevételével kell átállítani:

Nagyobb átejtőfelületű kosárra van szükség. Egyes gépeken kukoricakosarat kell beszerelni, másoknál a kosárpálcákat kell ritkítani.

A pálcás kosártoldat helyett egyes gépeken lemeztoldatot szerelnek fel.

A verőlécek közét befedik lemezzel, különben a csődarabok morzsolás nélkül átmennének a dobon.

Csökkentik a dob kerületi sebességét 14…16 m/s-ra.

A dobhézag a bemenetnél 40–50, a kimenetnél 20–25 mm legyen.

A szalmarázónál is csökkenteni kell az átejtőfelületet, aminek kétféle módja van: lemezzel befedik az első két lépcsőt, vagy kukoricaládákat szerelnek be.

Kukoricarostákat kell beszerelni.

Be kell fedni a kalászcsigát, különben visszahordja a csutkatörmeléket, ami miatt a gép – főleg nagy terhelésnél – feltöltődik, végül eltömődik.

A ferde felhordó alsó hengerét magasabbra állítják, különben sok szemet lemorzsol a csőről.

Amelyik aratócséplőn négylapátos előverő van, azt ki kell cserélni kétlapátosra.

Az aratócséplőgép cséplési vesztesége nem lépheti túl a nemzetközileg elfogadott 1,5 %-os felső határt. A veszteségek alakulását a gépterhelés függvényében szokás feltüntetni. Ezt a diagramot rögzített előírás szerint, aratási kísérletnél felvett adatok alapján rajzolják meg.

Gyors áttelepülést – s így több cséplésre fordítható időt – nyerhetünk azzal, hogy a MULTIMASTER két szélső sora a közúti haladáshoz a fülkéből hidraulikusan felhajtható. (Időveszteség helyett munkavégzés – ez is javítja a jövedelmezőséget.)

A New Holland TX68 hatalmas, 9500 literes magtartállyal rendelkezik. A meghajtást egy 6-hengeres turbó Iveco motor adja, melynek névleges kapacitása 206 kW (280 LE DIN). A TX kombájnok új formája csuklós borítást tartalmaz, mely gyors és könnyű hozzáférést biztosít minden főbb alkatrészhez.

A beépített kukoricatő vágó vízszintes késekkel rendelkezik, mely a töveket elvágja, és azokat a talajon egyenletesen elszórja a könnyebb lebomlás érdekében. A kukoricatő vágót a jobb oldali erőleadó tengelykapcsoló működteti.

Az axiáldobos cséplőszerkezet felépítése eltér a hagyományostól. Az anyag a menetirány szerinti hosszirányban elhelyezett rotorok palástján csigavonalon áramlik. Nagy előnye ennek a rendszernek, hogy kíméletes cséplés történik, hiszen nem az ütő, hanem a dörzsölő hatás érvényesül.

A betakarítás kezdetének időpontja és tartama függ a fajtától és az időjárástól. Ha egy gazdáságban nagy területen termesztenek kukoricát, akkor a fajtákat úgy célszerű megválasztani, hogy azok ne egyszerre, hanem fokozatosan érjenek be. A betakarítás optimális időpontjának helyes megválasztása azért fontos, mert ez kihat a termés menynyiségére, a munka minőségére (veszteségek), a költségek alakulására. A korábbi érésű fajták betakarítása hazánkban általában szeptember második felében kezdődik, a közepes érésűek betakarítására október-november hónapban kerülhet sor.

A betakarítás kezdetét legcélszerűbb a szem érési állapota, illetve nedvességtartalma alapján megállapítani. Az optimális betakarítási időszakot a mag fiziológiai érettségétől számított 30 napban adják meg. A kukoricát e szempontból akkor tekintjük érettnek, amikor a szem csíra felőli részén a fekete réteg már kialakult. A fekete réteg azt jelzi, hogy a magba a tápanyag beáramlása már megszűnt. Ez az állapot általában 30–38% szemnedvesség tartalom mellett következik be. A korábbi érésű fajtáknál alacsonyabb, a későbbieknél magasabb szemnedvességnél észlelhető a jelenség.

A morzsolva betakarítást a szárítási költségek csökkentése miatt általában 22–27% szemnedvesség mellett célszerű elkezdeni, és célszerű azt minél előbb befejezni. A korábbi betakarítást indokolhatja például egy molyfertőzés, vagy az, hogy nem elég szálszilárd a termesztett fajta, s így sok szár megtörhet. Túl késői betakarítás esetén sok lehet a szárkidőlés, és egyéb károk is előállhatnak.

Ügyelni kell arra is, hogy a különböző fajták és hibridek eltérő száradási tulajdonságokal rendelkeznek. A vetőmagforgalmazótól tehát kérni kell, hogy a szaporítóanyag szárítási energiafelhasználására is adjon információt. A kevesebb energiaráfordítással szárítható hibrideket mesterségesen kell szárítani, míg a nagy energiaráfordítást igénylőket nedvesen, vagy más módon kell tárolni, illetve betakarítani.

A mesterséges körülmények között jól száradó hibridek nemcsak olcsóbban, de kíméletesebben is száríthatók mert az erős vízleadás miatt az anyag kevésbé melegszik fel, így beltartalmi értéke nem károsodik.

A szemestermény-szárítók működése és felépítése

A szemestermény-szárítókat több szempont szerint is feloszthatjuk: Az anyag továbbításának módja szerint lehetnek a.) oszlopos, aknás illetve csörgedeztető rendszerű szárítók, b.) kényszertovábbítású (szalagos, kaparóláncos stb.) szárítók. Az elhelyezés, ill. felépítés módja szerint beszélhetünk vontatható, konténerekből összeállított és telepített szárítókról. A szemesterményszárítók üzemeltetése nagy szakértelmet igénylő feladat. Egyrészt drága eljárásról van szó, másrészt a termény beltartalmi értékét és egyéb minőségi jellemzőit meg kell óvni. Már említettük, hogy akkor szárítunk gazdaságosan, ha a szárítólevegő a telítettségi állapothoz közeli páratartalommal hagyja el a berendezést. Ügyelni kell arra is, hogy a termény hőfoka ne lépje túl a kritikus értéket. (Ez pl. takarmánykukorica esetén 60°C).

A szárítótornyokból kilépő kész, tárolásra alkalmas kukorica elhelyezésére az elmúlt évtizedekben a szemestermény tárolók széles választéka alakult. A padozatos tárolócsarnokoktól (szellőztetéssel is) kezdve a silótornyokig. A gépesített betárolás, a tárolt anyag átforgatása, a gépesített kitárolás mindegyik rendszerrel megoldott.

Szállítás

A betakarított kukorica szállítására ma már mindkét oldalra és hátra billenős pótkocsik, teherautók állnak rendelkezésre. A sokoldalúan használható eszközök darabszámának, kapacitásának meghatározásához természetesen a szállítási távolság, a haladási sebesség a raktérfogat ismerete mellett a várható átlagtermés, a betakarítógépek kapacitása, stb. is szükséges.

A kukoricaszár betakarítása

A teljes növény tápanyagtartalmának 30–40 %-a a szárban van, ezért indokolt a kombájn után maradó szárak betakarítása takarmányozási célra. (Egy hektáron 50–60 t szártömeggel lehet számolni.)

A szárbetakarításra két lehetőség kínálkozik: a szárak összezúzása és alászántása, vagy a szárak begyűjtése.

A kombájnos betakarítás térhódítása után gazdaságainkban a szár zúzása és alászántása terjedt el. A felaprított szártömeg trágyaként hasznosul. Szárzúzásra leggyakrabban függőleges tengelyű rotorokkal ellátott, féligfüggesztett kivitelű szárzúzókat alkalmaznak. A szárzúzók a kombájn után külön menetben dolgoznak. Ezek 1.5, 3 és 6 méteres munkaszélességgel készülnek. A rotorok száma az előbbi felsorolás sorrendjében 1x, 2x ill. 4. Ezek a gépek a kukoricaszáron kívül napraforgószár, dohánykóró és egyéb növények szármaradványainak felaprítására is használhatók. A féligfüggesztett szárzúzók vágási magassága a vonórúddal és a támasztókerékkel állítható. Munkasebességük 3–6 km/h. A 6 m munkaszélességű gép teljesítményigénye 85–90 kW.

A kukoricaszárat vagy tüzelésre, vagy takarmányozási célra szokták begyűjteni. Kísérletek folytak a kukoricaszár tüzelőanyagként való hasznosítására, ez az irányzat azonban nem mutatkozott gazdaságosnak, ezért felhagytak vele.