A masztitisz kórokozóit csoportosíthatjuk festődésük szerint (Gram pozitív, vagy Gram negatív), az általuk okozott tőgygyulladás súlyossága szerint erős vagy gyenge kórokozóknak (major vagy minor patogén) nevezhetjük őket, a gyakorlat szempontjából azonban az a lényeg, hogy az adott kórokozó honnan származik, és milyen úton terjed, mert ez az a két pont, ahol a fertőzés megállítható, illetve megelőzhető. Ennek alapján megkülönböztetünk környezeti és fertőző kórokozókat.

Környezeti kórokozók

Nevüknek megfelelően a környezeti patogének az állat környezetének természetes lakói, velük az állat mindenképpen találkozik, viszont az nem mindegy, hogy milyen mennyiségben kerülnek a tőgyre. Általában a két fejés között az istállóban, karámban jutnak a tőgybimbó, illetve a tőgy bőrére, esetenként a bimbócsatornába is. Nagyobb mennyiségben a baktériumot azonban általában a bő vízzel végzett, helytelen tőgyelőkészítés során magunk juttatjuk be a bimbónyíláson, és idézzük elő így a tőgygyulladást. A kórokozók tőgybejutását segíti, ha az állomány lábvégproblémákkal terhelt, mert a fejést követően a tehén ahelyett, hogy egy-másfél óráig, amíg a tőgybimbó záróizma laza, állva maradna, azonnal lefekszik. Szintén a környezeti kórokozók tőgybejutását segíti, ha az állatokat fejés után nem takarmányozzuk, hogy ezzel is állva tartsuk őket.

Mivel e patogének természetes környezetlakók, a tehénállományok az általuk okozott tőgygyulladástól nem mentesíthetők, de megfelelő higiéniai intézkedésekkel a környezeti masztitisz aránya minimálisra csökkenthető.

Fertőző kórokozók

A fertőző kórokozók forrása minden esetben a fertőzött tőgy, fertőzött állat. E baktériumok közvetítőkkel terjednek az állományban (így a kehelygumival, a fejő kezével, a tőgymosó–tőgytörlő ruhával, sőt, a tőgymosó vízzel is.) Ezektől a patogénektől az állományok vagy teljes mértékben mentesíthetők, vagy mentesítési eljárással, azaz szigorú járványvédelmi előírások betartásával a fertőzések és a fertőzött állatok száma alacsony szintre csökkenthető, és ott tartható.

A fertőző kórokozók közé tartozik a Staphylococcus aureus, a koaguláz negatív staphylococcusok, a Streptococcus agalactiae és a mycoplasmák.

A környezeti patogének közé soroljuk a coliform baktériumokat (Escherichia coli, Klebsiella pneumoniae, Enterobacteriaceae), a nem agalactiae streptococcusokat (Str. uberis, dysgalactiae, bovis, faecalis, zooepidemicus, stb.), a Pasteurella multocidát és haemolyticát, Pseudomonas aeruginosát, a gombákat és algákat, így a Prothotheca zopfiit.

Röviden bemutatom ezeket a kórokozókat, kicsit részletesebben kitérve a leggyakoribbakra.

A fertőző Staphylococcus aureus a leggyakoribb, és a legveszélyesebb baktérium. A leírt út (behatolás a bimbónyíláson, a bimbócsatornán) mellett legyek is terjeszthetik. A mély tejutakat, a tejmirigy mély rétegeit károsítja, ott mikrotályogokat képez, amelyek körül a fertőződéstől számított 5–6 hónap alatt kötőszövetes burok képződik. A tályogba zárt kórokozókhoz viszont az antibiotikumok igen nehezen jutnak el, ezért ha a fertőzést nem észleljük idejében, a tőgy bakteriológiai gyógyulására, azaz a kórokozók teljes elpusztítására alig van esély. A klinikai gyógyulás, azaz a látható tünetek megszűnése más kérdés; a kórokozó jól reagál antibiotikumokra, ezért ha a tehén alkalmanként klinikai tőgygyulladásos, amikor a tályogok egy része feltörik, s a baktérium nagyobb mennyiségben ürül, a kezelés hatékony, a klinikai tünetek elmúlnak.

A fertőzött állat immunrendszere terhelt; minden stressz a Staphylococcus fokozott ürüléséhez, a tőgygyulladás fellobbanásához, sejtszámemelkedéshez vezet, s egyre nagyobb területek károsodnak a tőgyből. A tályogképződés magyarázza azt is, hogy a Staph. szakaszosan ürül, ezért nem mindig sikerül a tejmintákból kimutatni. A tenyésztés másik nehézsége, hogy a fehérvérsejtbe zárt baktérium burok nélküli, ú.n. „l”-formában van, s ha a tejmintát nem kezeljük megfelelően, ezeket nem tudjuk kimutatni. Az antibiotikumok egy része emellett az „l” formákra nem hat.

Egy-egy fertőzött tehén fejése után még 6–8 állattal is a fejőkehelyből a kórokozó kimutatható, többek között ezért is kell feltétlenül az ismert baktériumürítőket elkülöníteni! A másik probléma az, hogy a beteg állatok tejét – rosszul értelmezett „spórolásból” – gyakran megitatják az üszőborjakkal. Genetikai vizsgálatokkal kimutatták, hogy a Staphylococcus a mandulában túlél, és ön- és társápoláskor megfertőzheti a tőgyet. Az üszőkori Staphylococcus aureus-tőgygyulladások mintegy 40%-ának bizonyíthatóan kizárólag a borjúkorban megivott fertőzött tej a forrása. Ezt azt jelenti, hogy a ma megitatott fertőzött tej eredményeképpen a két év múlva beellő üszőállomány akár 30–60%-a is baktériumürítőként, azaz potenciális selejt tehénként áll termelésbe.

A fertőzött állatok mintegy 15–20 %-a lehet klinikai tőgygyulladásos, és kb. 50%-ának emelkedett a sejtszáma, ezért rendszeresen kell istállópróbás vizsgálatokat végezni, hogy az összes fertőzött egyedet ki tudjuk szűrni.

A koaguláz negatív Staphylococcusok (CNS-ek) hasonló tüneteket produkálnak, és szintén fertőző kórokozók, a különbség az, hogy ezek a baktériumok általában a gyógyszeres kezelés hatására elpusztulnak, azaz ebben az esetben a klinikai és bakteriológiai gyógyulás egybeesik.

A Streptococcus agalactiae korábban domináns tőgygyulladás-okozó volt, mára jelentősége lecsökkent. Szigorúan tőgyhöz kötött baktérium, amelytől az állományok megfelelő gyógykezeléssel és a nem gyógyuló egyedek selejtezésével mentesíthetők. Nem okoz jellegzetes klinikai tüneteket, szintén a mély tejutakat károsítják. Jellemző, hogy nemcsak a tej szomatikus sejtszáma, hanem csíraszáma is megemelkedhet Str. agalactiae fertőzéskor, mert a patogén nagy mennyiségben ürülhet a fertőzött tőgyből. Antibiotikumokra, közte penicillinre is általában jól reagál.

A Mycoplasmák rutin bakteriológiai eljárással nem mutathatók ki, ehhez speciális módszerek szükségesek. Behurcolással jutnak az állományba, általában hirtelen elapadást okoznak mind a négy tőgynegyedben, és általános tüneteket nem idéznek elő. A fertőzés végigsöpörhet a tehenészeten. A kórokozó kevés gyógyszerre reagál.

A mycoplasmás tőgygyulladás mellett foglalkoznunk kell a mycoplasmák által előidézett immunszuppresszióval (csökkent immunműködéssel) is. Ebben az esetben azt tapasztaljuk, hogy a tőgygyulladás egy-egy tőgynegyedre terjed ki, mint általában, rutin laborvizsgálattal a szokásos kórokozók tenyésznek ki, de a gyógyulás a vártnál rosszabb lesz. A szervezetbe jutott kórokozó a fehérvérsejt receptorához csatlakozik, amely ezért nem ismeri fel idegenként, sőt, a széthurcolásában is részt vesz. Ezért nemcsak a tőgygyulladások száma fog megemelkedni, hanem egyéb megbetegedések is könnyebben alakulnak ki.

A környezeti kórokozók közül a legsúlyosabb problémákat a coliform baktériumok, elsősorban az Escherichia coli és a Klebsiella pneumoniae okozzák. Főleg az ellés körüli időben idéznek elő általános tünetekkel, lázzal, hasmenéssel, elfekvéssel, akár elhullással járó heveny, túlheveny folyamatot. A baktérium a behatolás után már egy órával szaporodni (kolonizálódni) kezd a tejutakban. Ez toxinfelszabadulással, nagymértékű folyadékvesztéssel jár. Ezt kell alkalmanként célzott antibiotikum-adagolással, és minden esetben folyadékpótlással, gyulladáscsökkentő alkalmazásával kezelni. 24 órán belül azután megindul az öngyógyulás is, ekkor már a kórokozót nem biztos, hogy ki lehet tenyészteni, és nem feltétlenül van szükség antibiotikum alkalmazására sem. A laktáció folyamán bekövetkező coliform tőgygyulladás általában nem jár a fent leírtakhoz hasonlóan súlyos tünetekkel. A coliform tőgygyulladás kialakulására hajlamosít az alacsony sejtszám, az esetek mindegy 80%-a klinikai formában jelentkezik.

A nem agalactiae streptococcusok (Str. uberis, dysgalactiae, faecalis, zooepidemicus, bovis stb.) az ellés körüli időszakban és a laktáció folyamán egyaránt okozhatnak tőgygyulladást. A tünetek nem jellegzetesek, a kórokozók gyógyszerérzékenysége az agalactiae-énál rosszabb. 50–60%-os gyógyulási esély van a laktációban, a szárazonállás alatt nagyobb eséllyel vehetjük fel a harcot a baktériummal. Az esetek mintegy fele klinikai formában jelentkezik. Az utóbbi években egyre gyakoribbak a Pasteurella (Mannheimia) multocida által okozott, jellegzetes tünetekkel járó masztitiszek. A tőgy ilyenkor duzzadt, a tej sűrű, krémszerű. A baktérium nagymértékben károsítja a nyálkahártyákat, ezért, bár antibiotikum-érzékenysége jó, általában mire a gyógykezelést megkezdjük, a tőgyben már visszafordíthatatlan károkat okozott. Jelenléte várható párás, meleg, ammóniadús istállókban, abszolút, illetve relatív zsúfolt tartásnál.

A Pseudomonasok az elhasznált gumialkatrészeken, tömítéseken szaporodhatnak el, és onnét a tőgybe kerülve okozhatnak sűrű váladéktermeléssel járó, igen rosszul gyógyuló tőgygyulladást.

A gombák és algák elsősorban a szenynyezett, trágyás környezetből kerülnek a tőgyre, s mivel specifikus gyógyszer ellenük nem áll rendelkezésünkre, esetükben mindenképpen a megelőzésre kell törekednünk.

A következő alkalommal a tőgygyulladás megelőzéséről és gyógykezeléséről (azaz kontrolljáról), a tőgyegészségügyi állományprogramokról lesz szó.