Az időjárás és piaci lehetőségek mellett az agrártámogatások várható alakulásának ismerete is fontos szempont (lehetne) a tervezgetésben. Hiszen például a vetésszerkezet alakításában is adhatna némi támpontot, ha idejében körvonalazódnának a támogatással kapcsolatos elképzelések. Kormányzati és FVM-illetékesek nyilatkozatai utalnak arra, hogy az előző évekhez képest korábban, időben kívánnak dönteni ezekben a kérdésekben. Ezt megelőzően a Napi Gazdaság szeptember 21-i számában, Az FVM jövő évi tervei az agrárbüdzsében című cikkében megjelentek is némi fogódzót jelentettek. Talán az elképzelések megvalósulásának esélyét növelheti az is, hogy aktuális költségvetési törvényünk két évre szól, így ebben már a 2002-es számadatok is szerepelnek. A döntéshozók ettől jelentős mértékben aligha fognak eltérni.

Bekeretezve

A költségvetésből tehát kitűnik, hogy jövőre is az ideivel közel megegyező nagyságú, vagyis mintegy 220 milliárd forintos az a keret, amely a mezőgazdaság támogatására fordítható. Apróbb kiigazítást igényelhet azonban néhány időközben vállalt többletfeladat finanszírozása. Mindebből azonban nyilvánvalóvá válik, hogy a szárnyaló gondolatok megvalósítása, az örökölt elmaradások nagyléptékű felszámolása, úgymond „a mezőgazdaság rendbetétele” halasztásra ítéltetett.

Az öt jogszabályt tartalmazó törvénycsomag elfogadása után mindenesetre rendezni, illetve korrigálni kell a többletkiadások pénzügyi hátterét is. A termelési és beruházási támogatások helyes elosztása szintén igényli a törvények pontos ismeretét. A piacra jutási támogatások talán kevésbé elasztikusak, de kivitelezési technikájában szintén akad javítani való.

A piacra jutási támogatásra a költségvetési törvény jövőre 41 milliárdot szán, ez majdnem megegyezik az idei 38 milliárddal. Ezen a csomagon belül az exporttámogatási lehetőségek – a nemzetközi szervezetekkel kötött egyezmények nyomán – tovább szűkülnek. Az átcsoportosítások főként a minőségjavítást ösztönző vagy költségcsökkentő címkék mögött keresendőek. A további összefüggések ismertetése felesleges, az alaphelyzet megismeréséhez talán ennyi információ is elegendő.

Napjaink és a közelmúlt tényei szintén alkalmasak a helyzet értékelésére, és rávilágítanak azokra a pontokra, ahol feszültségek vannak. A Népszabadság szeptember 24-i cikkének címe is sokatmondó: Az agrártermelők fele veszteséges. Bár az élelmiszer-ágazat a mi viszonyaink között jónak tűnő, 86 milliárd forintos eredménnyel zárta a 2000-ik évet, a kép mégis igen ellenmondásos. Egyrészt ugyanis ebből az eredményből a feldolgozóipar egymaga 75 milliárdot könyvelhetett el, mégpedig úgy, hogy az élvezeti cikkek gyártása eredményezte a haszon nagy részét, míg az alapélelmiszerek (tej, liszt, kenyér és húsáruk) épphogy hoztak valamicske pluszbevételt. Mindenben persze a költségvetési támogatás szerepe sem elhanyagolható.

Vékony szelet

Az alapanyag-termelőknek (növénytermesztők, állattenyésztők) már épphogy csak jutott egy vékony szelet az eredményességi diagram tortájából.

A 8,8 milliárdos haszon ugyanis igen kevés, főleg ha azt is nézzük, hány termelőnek kell rajta osztoznia. E szerény pozitív egyenleg mögött is 10 százalékos létszámleépítés és az átlagtól 30 százalékkal elmaradó keresetek álltak. Az elemzés szerint még ez a teljesítmény is néhány kiemelkedően eredményesen gazdálkodó cégnek és a tisztes középmezőnynek köszönhető, s bizony 54 százalékra rúgott a tavaly is veszteségesek aránya. Ráadásul az idén tapasztalt tendenciák szerint a 2001-es összeredmény el fog maradni az átlagostól. S itt következik a felsorolás a gabonaágazat lehangoló piaci lehetőségeiről, a búza-, illetve a kukoricatermésért kínált jóval alacsonyabb összegekről, a világszerte meredeken zuhanó tőzsdei árakról. Ezt a mínuszt még a kedvezőbb hozamok is csak 35–40%-ban tudják ellensúlyozni.

Ez a helyzetkép azonban csak az agrárgazdálkodók 60%-át lefedő, hivatalosan könyvelő cégek adatain alapul. Tamás Gábornak a fennmaradó részről szóló megállapításai viszont messze túlmutatnak e cikk keretein: „A 40%-ot képviselő egyéni termelés nagyobb része – legalábbis egy, az agrártárcánál készült összegzés szerint – olyan őstermelői kategóriában működik, amely hazai „szerzett jogok” alapján számos kedvezményben, többek között adminisztrációs könnyítésben részesül. Ám ezeket az EU nem ismeri el, és ez a tény már a közeljövőben az agrárirányítás alapproblémájává nőhet. Ebben a közegben kimutathatatlanok a reális költség- és jövedelemviszonyok. Amíg ez így marad, az agrárgazdálkodás mindenkori helyzetét pontosan felmérni nem lehet, emiatt az ágazat a közeljövőben is bizonytalan politikai ígéretek, valamint a reális hatásvizsgálat nélkül megszülető kormányzati intézkedések terepe lesz.”

Megint fontos

A parlamenti választásokhoz közeledve valóban egyre több szó esik az agrárnépességről. Az általános mezőgazdasági összeírás adatai is alátámasztják, hogy egyaránt jelentős szavazótábort érintenek az esetleges nagy horderejű, a közérzetjavító (vagy csak annak látszatát keltő) lépések. A Magyarországon található 960 ezer egyéni gazdaságban ugyanis – családtagokkal együtt – 2,7 millió ember érintett. A tervek szerint még az idén a parlament elé kerül a nemzeti földalapot, a birtokrendezést, a földtörvény módosítását és a részarány-tulajdoni földkiadások meggyorsítását magában foglaló törvénycsomag. A családi vállalkozások új terepét azonban – az előzetes elképzelésektől eltérően – törvény helyett kormányrendelet fogja alakítani.

Az ellenzék kezdeményezésére idén parlamenti vitanapot is szenteltek a mezőgazdaság helyzetének a megvitatására, vélhetőleg azért, hogy felnyissák a sokak szerint félrevezetett réteg szemét. A hatalmon lévők természetesen nagy jelentőségűnek értékelték a családi gazdaságok megsegítését célzó törvényalkotói munka felgyorsítását. A kormányváltásra törekvők viszont nem felejtették el felhánytorgatni a közelmúltat, szerintük ugyanis a kormány három és fél évig semmilyen érdemleges intézkedést sem tett a földdel kapcsolatos anomáliák megszüntetésére. A Nemzeti Földalap létrehozását, jelenlegi konstrukciójában, a korrupció és az ésszerűtlen osztogatás terepének ítélték.

Egy tapodtat sem közeledtek az álláspontok a jogi személyek földtulajdonszerzésével kapcsolatban. A szocialisták szerint, bár szigorú feltételekkel, de biztosítani kellene a szövetkezeteknek is a földvásárlás lehetőségét. A kormányoldal ezt nem tartotta megengedhetőnek. A külföldiek legális földszerzéséről pedig úgy vélekedtek, hogy ők az uniós csatlakozás után hét évvel is csak akkor vehetnének birtokba termőingatlant, ha a kiszemelt földdarab sem a Nemzeti Földalapnak, sem a helyben lakó magyar gazdának nem kell. Az egyik MSZP-s képviselő ugyanakkor nemzetietlen lépésként értékelte az EU feltételeinek elfogadását.

A külföldiekkel kötött zsebszerződések felfedésére szolgáló program, amelyben az állam felvásárlással lépne a fantomtulajdonos helyére, eddig alig hozott gyakorlati változásokat. A földfelajánlások zöme nem ezt a kört érinti, inkább a kevésbé forgalomképes földek gazdái látnak egy új értékesítési lehetőséget e jogszabályban.

A szövetkezeti külső üzletrészek kifizetése is megkezdődött. A Kis Újságban megjelentek szerint az érintetteknek kiküldött 300 ezer nyomtatványból eddig 123 ezer érkezett vissza. Az előírt egyeztetéseket követően pár ezer szerződéskötésre is sor került, amelyek alapján az állami felvásárlással megbízott kft. az 1992-es névértéken veszi meg az üzletrészeket. Az akció további kiterjesztését jelenti az, hogy decembertől a nyugdíjasok üzletrészeinek rendezése is elkezdődik. Sőt, arról is hallhattunk szándéknyilatkozatot, hogy a felszámolt szövetkezetek külsősei számára is bevezetnek valamilyen „kárpótlást”.

Pályára állítás

Napjaink agrárügyeit nem lehet kiragadni abból a bennem is körvonalazódott, szélesebb összefüggésrendszerből, amely szerint bizony a rendszerváltást követő több mint egy évtizedben már régen túl kellett volna jutni ezeken az alapkérdéseken. Az eddigi kormányok közül egy sem jeleskedett a korszakos eredmények felmutatásában. Itt tartunk. Csak jó lenne hinni abban, hogy a késlekedések és vargabetűk után, ha nyögvenyelősen is, de túljutunk már egyszer a mezőgazdaság kornak megfelelő pályára állításán. S ez bizony már aligha fér bele a mostani kormányzati ciklus idejébe. A helyzet normalizálása ésszerű folytatást kíván. S akkor eljöhet annak az ideje is, hogy testre szabott mozgásterében, nemzetközileg alkalmazott anyagi kondíciók között az ágazat, a földműves szakma valós és kiemelkedő teljesítményekkel erősíti meg és bizonyítja életrevalóságát, azt a tulajdonságát, amelynek létében eddig sem volt okunk kételkedni.