Korábban a szovjet piac felvevőképessége – a feldolgozott termék importja révén – nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az évente értékesített répacukor mennyisége jóval meghaladta az 500.000 tonnát. Ma alig több mint 300.000 tonna cukor talál vevőre, és van egy potenciális „ellenfél” is, az izoglükóz, amely már most is mintegy 25%-os részesedéssel bír a hazai piacon.

A cukorrépa korábbi, 120.000 hektáros vetésterülete ezzel együtt 60–68.000 hektárra csökkent, és ez a termelőket anyagilag és szakmailag is jelentősen megviselte. Ennek ellenére a cukortermelési ágazatban az egészséges egyensúlyi állapot jelei mutatkoznak. A jelenség magyarázatáról, okairól a Cukoripari Egyesülés igazgatója és egyben a Cukor Terméktanács (CT) titkára, Kocka Zoltán ad tájékoztatást olvasóinknak.

– Milyenek az idei cukorrépatermés kilátásai, lesz-e elég alapanyag a cukorgyárak részére?

– 68.000 hektár területről mintegy 3 millió tonna répatermést remélünk, amiből – 16% digestióval számolva – 380–400.000 tonna cukor előállítása várható. Jobb termés mutatkozik az Alföldön, szerényebb a Dunántúlon. A tenyészidőszakban tapasztalható egyenlőtlen csapadékeloszlás jól nyomon követhető a termésmennyiségeknél és főképpen a minőségi mutatóknál. Szükség lenne még további erős nappali felmelegedésre és jelentős éjszakai lehűlésekre ahhoz, hogy a cukortartalom kedvezőbben alakuljon. A feldolgozás ugyan már szeptember második dekádjában megkezdődött, de a még földben lévő répa minősége javulhat. Az már valószínűnek látszik, hogy 50–70.000 tonna cukorfelesleg képződik az idei évben. Mivel a veszteségmentes exportértékesítés lehetetlennek látszik, ezért várhatóan jövőre ismét a vetésterület további, kismértékű csökkenésével kell majd számolni.

A termelői kör is sokat változott az elmúlt tíz évben. Míg a ’90-es évek közepén – a sok kisgazdaság jelenlétéből következően – mintegy 5.000 termelő foglalkozott ezzel a tevékenységgel, addig ma mintegy 800 regisztrált partner termel érvényes szerződéssel cukorrépát az országban. A cukorrépa-termesztés költségigényes ágazat, ezért ez a tevékenység önmagában is természetes szelekciót jelent. Egy hektár cukorrépa termesztési költségigénye elérheti a 300.000 forintot is, amit nem mindenki tud vállalni. Drágák a célgépek és emiatt a szolgáltatások is. Természetesen jó termés esetén a termelési költségek megtérülnek, hiszen a cukorrépa jövedelmezősége valóban kedvező. Ahhoz, hogy ez így legyen, viszont hektáronként 40 tonna feletti termésátlag szükséges. Az sem számít titoknak, hogy a cukorgyárak a korábbiakban már felmérték a termelői kört, és a több év átlagában jól teljesítő gazdaságokkal kívánnak csak együttműködni, nekik kínálnak szállítási szerződést. Ezt a módszert a termelők is kénytelenek elfogadni, sőt, rendszerint az ő egyetértésükkel történt a termelői kör szűkítése.

– Szakmailag mi indokolta a cukoripari privatizációt, a régi feldolgozóipar teljes átalakítását?

– Olyan mérvű túltermelés alakult ki – 500–550 ezer t/év – a ’90-es évek közepéig, hogy 100–150.000 tonna cukrot kellett külföldön értékesíteni. Ezt pedig csak a világpiaci nyomott árakon lehetett eladni, Ukrajnába, a Balkánra, illetve a harmadik világba. Ez azt is jelentette, hogy minden egyes tonna exportcukrot legkevesebb 25.000 forint veszteséggel kellett értékesíteni. Nem lehetett tehát tovább folytatni a mennyiségi termelést akkor, amikor a világpiacon a túltermelés jelei mutatkoztak. Új szemlélettel, új alapokra kellett helyezni a termelést, és ehhez a cukoripar egészének a szerkezetét módosítani kellett.

Ma már a minőségi termelés és a minél magasabb fehércukorhozam kell hogy az elsődleges legyen. Ebből pedig a hektáronkénti 7 tonnát is el kellene érni ahhoz, hogy az Európai Unióval is igazán versenyképesek legyünk. Hogy ez a folyamat némi ösztönzést is kapjon, ezért úgynevezett répa minőségi támogatás adható, amelyet a répában mért 6,6% biológiai cukor után kaphatnak a termelők. Ehhez 360 millió forintos országos keret áll rendelkezésre, amely hozzávetőlegesen 25.000 Ft/ha minőségi juttatást jelent. Amennyiben a kalkulált nagyságrendnél többen érik el ezt a küszöböt, akkor – a terméktanács felügyelete mellett – visszaosztással dől el a minőségi felár összege.

– Jelenleg hogyan épül fel a Cukor Terméktanács, és miben merül ki szakmai munkája?

– A terméktanács sem kerülhette el addigi szervezete és működése módosítását, erre 1999-ben került sor. Az operatív működés érdekében az elnökség létszáma lecsökkent. A termelői oldal és az ipar képviselői egyaránt 7-7 főt delegálnak, és további három főt küld a testületbe az úgynevezett harmadik érdekkör, a további feldolgozó- és kereskedőszövetségek. Így jelenleg 17 tagú az elnökség. Az elnök személye háromévenként más-más érdekkörből kerül ki. Az elkövetkezendő ciklusra az elnököt a répatermesztők delegálták, a szeptember 27-i elnökségi ülésen erre a posztra Szőke Gézát, elnökhelyettesnek pedig Domonkosi Imrét választották.

A terméktanács számtalan koordinációs feladat ellátására hivatott. Ezek közül az egyik legfontosabb a piaci viszonyokhoz igazodó cukortermelés összhangjának megteremtése.

Kétségtelen tény, hogy a cukor előállításának legköltségesebb módja a cukorrépából történő cukorgyártás. A terméktanács árbizottságának feladata az intervenciós ár kialakítása. Ezzel az a cél, hogy mindenképpen biztosítsuk a termelés jövedelmezőségét. Éppen ezért jelent igen nehéz feladatot a mindenkori minimumár megállapítása. Ehhez irányárak állnak rendelkezésre, például az EU-ból, ahol ez az ár, napi árfolyamon átszámolva, 12.000 Ft/t. Természetesen korrekciókat kell alkalmazni ahhoz, hogy ezzel az értékkel dolgozni tudjunk. A magyar termelők felé 2001 évre meghirdetett répaár 8100 Ft/t, 16% cukortartalom mellett. Ez a jelenlegi EU-répaárnak „csak” 68%-a, az elmúlt évhez viszonyítva azonban mégis 20%-os áremelkedést jelent, ami infláció feletti érték. A növekedés természetesen nem lehet minden évben ilyen mértékű, hisz számos szerencsés külső körülmény léte is szükséges az ehhez hasonló nagyságrendű, kedvező változásokhoz.

A terméktanács munkájának fő ereje abban rejlik, hogy megpróbálja összehangolnia az ágazaton belüli érdekeket. Mára végre mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a cukor olyan stratégiai cikk lett, amelyből minden ország elsősorban a saját szükségletét akarja biztonságosan előállítani. A túltermelés óriási kockázattal jár, és ezt a még nálunk jóval gazdagabb országok sem engedhetik meg maguknak. A termelés mértékének pontos szabályozása – ami egyenlő a piacszabályozással – tehát a legfőbb feladat. Ezt mi is most tanuljuk, és máris vannak sikereink. Az elmúlt két év eredményei láttán ipari részről olyan gesztusértékű ajánlat is elhangzott már, hogy amennyiben sikerül az infláció mértéke feletti cukorárat elérni, akkor az ott képződő nyereség elosztásánál a nagyobbik – 2/3 – rész a termelőket illetné meg. Ez a gesztus igazolása annak, hogy a terméktanácsban komoly és tartalmas szakmai munka folyik, a jobbítás szándékával és az ágazat működési biztonsága érdekében.

Olyan fontos változások történtek tehát, amelyeknek hatására kedvező irányba mozdultak el az ágazat jövedelmezőségi mutatói, nőtt a termelés biztonsága, és ez a jövőre nézve is örvendetes. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy Magyarországon a cukor árára vonatkozóan továbbra sincsenek garanciák, az kizárólag áralku függvénye marad.

– Sikerült-e javítani az utóbbi időben kedvezőtlen vámvédelmi pozíciónkon, meggátolva ezzel az importcukor belföldi piacromboló hatását?

– Mint ismert, az EU-ban a cukor védővámja 200% felett van, hogy a magas termelési költségeket biztosítsák. Nálunk az utóbbi két évben szerencsésen alakult a piaci egyensúly, kialakult az egészséges kereslet-kínálat, és a 68%-os – egy szerencsétlen GATT-szerződés megkötése miatt –, rendkívül alacsony védővámrendszerünk mellé pótvámot vezettünk be. A vámrendszer léte persze nem jelenti azt, hogy a magyar cukorárak emiatt túl magasra emelkedhetnének, mert a vámtételek és pótvámok mértékét is a világpiaci árakból határozzák meg. Mindenesetre azt sikerült elérni, hogy az importcukor-behozatal veszélye lényegesen csökkent, de a fenyegetettség mindaddig fennáll, míg a világpiaci ár 300 dollár alatt van. Nos, most éppen 226 dollár, de az, ami 1999 első félévében történt, hogy 14.000 t import cukor jött be az országba kidolgozott koncepció nélkül, talán nem fordulhat elő még egyszer.

– Az izoglükóz-előállítás milyen hatással van a hazai cukorrépa-termelés mértékére, és hogyan befolyásolja a termelési hangulatot?

– Az izoglükóz megjelenése érthetően megzavarta a termelőket, tudva azt, hogy a felhasználók – édesipar, szeszipar, sütőipar, konzervipar stb. – is szívesen használják ezt a terméket. A mintegy 260.000 tonna, felhasználók által igényelt cukormennyiség felét teszi ki a répacukor, felét az úgynevezett izocukor. Ráadásul az utóbbinak az ára – amit követő árrendszerrel határoznak meg – mindig kevesebb valamennyivel. Az izocukor emellett folyékony állapotú, üzemi méretekben kényelmesebben felhasználható, de tárolása és állandó hőmérsékleti határok között tartása nagy körültekintést igényel. Ezzel a nagyságrenddel viszont az izocukor-előállítás és felhasználás méretei elérték a felső határt. Nincs tehát ok az ijedelemre, mert a répacukor piaci részesedését az izocukor már nem rontja tovább. Ezt a helyzetet rögzíti várhatóan az FVM által októberben megjelentetett cukorpiaci rendtartás anyaga is, amelyben a természetes édesítőszerek termékpálya szabályozása is szerepel, és a keretszámokat is rögzítik. Eszerint a répacukor kvóta várhatóan 400.000 t, az izoglükóz 130.000 t lesz a következő évre. Ehhez tudják hozzárendelni a termeltető és vetőmagellátó cégek a szerződéseikben foglalt mennyiségi paramétereket. Ezek a kidolgozott méretek – kvóták – és ez a szabályozás alkalmas lesz arra, hogy vélhetően derogáció nélkül, zökkenőmentesen alkalmazkodjunk az EU-normákhoz.

– Milyen jövő vár a köztudottan költségigényes hazai cukorrépa-termesztésre és répacukor-előállításra a nádcukorral szemben? Mivel biztatná a termelőket?

– Mint ismert, a világ cukortermésének háromnegyed része cukornádból készül, s csak egynegyed részét adja répacukor. Rossz hír, hogy ebben a versenyben évente közel 1%-kal mindig tovább csökken a répacukor aránya. Ausztrália, Brazília és Dél-Afrika „ontja a nádcukrot” a világpiac számára. Ezek az országok – a szabályozott termelés-felvásárlás hiányában – kínálatukkal kiszámíthatatlan módon jelentkezhetnek, tehát váratlan fordulatokat idézhetnek elő. Éppen ezért a világpiaci ár 200 és 500 dollár között bárhol elképzelhető. Talán ezért nem kell – egyelőre legalábbis – komolyan számolni a drága előállítású répacukor közép-európai visszaszorulásával.

A répatermelők viszont mindenképpen megérdemelnék azt, hogy termelési biztonságuk növekedjen, hiszen a gépvásárlásoknál és a technológia alkalmazásánál nem kis anyagi áldozatokat hoznak. Valójában nem is fenyeget az a veszély, hogy nem kell a répa, mert az ipar minden mennyiséget felvásárol, ha a termelés méreteit szabályozzuk. Értékesítési gond tehát nincsen, ami, a mai terménypiacokat figyelve, önmagában is jelentős eredmény. Az ágazat piaci, termelési szempontból szervezetten működik, káosznak nyoma sincs. Szervezett és igényes a vetőmagellátás, pontos, precíz és ellenőrzött a termesztés technológiája. Korrekt, jól nyomon követhető az átvétel és a minősítés. Végül, de nem utolsósorban, kampányban történik a felvásárlás és a feldolgozás. Valójában minden olyan tényező együtt van, amivel az idei szezonban mondjuk egy búzatermesztő maradéktalanul elégedett lenne. Az is igaz viszont, cukorrépát nem mindenki termeszthet, mert ez a lehetőség termelési színvonalhoz, eszközökhöz és területi nagyságrendhez is kötött – éppen a biztonság és a siker érdekében.