Az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó programot kétségtelenül a gépbemutatók jelentették.

Akármilyen szinten gazdálkodik is az oda látogató, s ha nem is rendelkezik a bemutatott gépek megvásárlásához szükséges anyagi forrásokkal, a kíváncsiság, az érdeklődés odaparancsolja a bemutató helyszínére. Ahol kiderül az is, hogy jelenleg éppen az erőgépek és talajművelő eszközök forradalmi megújulása /is/ zajlik. Soha nem látott választékkal vonultak fel a kiállítók, és az átlagos tájékozottsággal rendelkező gazdaember talán nem is mindig képes eligazodni ebben a színes kavalkádban. A résztvevők olyan új kifejezésekkel ismerkednek, mint géprendszerek, terméksorok, amelyek valamilyen földművelési koncepció megvalósítására alkalmasak. Ott és úgy működnek csak tökéletesen, ahová kitalálták vagy adaptálták ezeket a berendezéseket. Éppen ezért – és éppen borsos áruknak köszönhetően is – nagy körültekintéssel és szakmai segítség igénybevételével szabad ezeket az eszközöket megvásárolni, és tudni kell róluk, hogy csak megfelelő szakértelem alkalmazása mellett működnek tökéletesen. Bár sokak számára ezek a technikai csodák még sokáig nem lesznek elérhetőek, ennek ellenére a bevezetésükkel kapcsolatos új talajművelési rendszerek elméletével feltétlenül meg kell ismerkednünk.

A múlt talajművelési módszerei

A termőfölddel való gazdálkodás technológiája az élelmiszertermelés elvárásainak és a kulturális igényeknek megfelelően változott. Az elmúlt két évszázadban különösen sok, e kérdéssel kapcsolatos szemléletbeli változás következett be.

A kézi és állati erővel működtetett talaj- és szármaradvány-keverő módszer volt az egyik legősibb talajgazdálkodási kezdeményezés. Az 1800-as évek elején viszont ekével, tárcsával és boronával végzett, szármaradványmentes műveléssel értek el először tiszta talajfelszíni állapotot, amely már a mechanikus vetőgép munkájához is magágyat biztosított. A technikai fejlődésnek köszönhetően ezt követően fokozatosan megnövekedett a művelt területek nagysága. Gyorsabb és egyre nagyobb lett a gépállomány, a termés rotációs veszteségei miatt pedig teret nyertek a szármaradványmentes művelési módok. A ’30-as években kezdtek felfigyelni e módszer problémáira, és ezzel kezdetét vette a talajvédő gazdálkodás. Az ’50-es ’60-as években a műtrágyázás jelentősebb mérvű használatával számottevően megemelkedtek a terméshozamok. Ezzel egy időben a szármaradványmentes talajművelés tovább fejlődött, miközben a vetésforgó kezdett visszaszorulni. Az eke használatával történő szármaradványmentes művelési mód alkalmas volt arra, hogy – intenzíven alkalmazva – ellássa az egyre növekvő népességet. Ez a módszer azonban bizonyíthatóan tápanyagveszteséget okozott és az eróziós károk, mint kísérő jelenségek, már fokozottabban jelentkeztek. A ’60-as és ’70-es években a „no till”-műveléssel lehetővé vált a herbicidek használata és az intenzív gépesítés. Ugyanezt a módszert a ’80-as években környezetbarát módszernek kiáltották ki, mely képes megakadályozni az eróziót és a tápanyagveszteségeket. Amikor később felülvizsgálták a „no till”-módszert, kiderült, hogy mégis okoz tápanyagveszteséget és nem várt környezeti problémákat. Így nem volt képes a növényfejlődés szempontjából megfelelő talajkörnyezetet létrehozni, és emiatt csökkentek a terméshozamok. A jelenség azóta is fennáll, és sokan még ma is keresik a megnyugtató talajművelési megoldást.

Elméletek jönnek-mennek…

Tudomásul kell vennünk, hogy a legjobb talajművelési rendszerekkel is rontjuk a talajok természetes termőképességét. A talajok eredeti humusztartalma a művelés hatására az esetek többségében felére vagy harmadára csökkent. A talajművelés természetesen hat a talaj víz-, tápanyag-, levegő- és hőgazdálkodására, szerkezetére, a mikroszervezetek tevékenységére, a talaj egyéb fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságaira – és ezt a bonyolult összefüggést nem lehet figyelmen kívül hagyni. A magyar talajművelés nagy öregjei – Cserháti, Gyárfás, Manninger, Kreybig, Kemenesy, Surányi – állandó talajművelés-szemléleti vitáik során – egy megállapításban mindig egyetértettek, mégpedig abban, hogy nem lehet sablonokat alkalmazni ebben a kérdésben. Gyárfás József 1928-ban már forradalmi gondolatokat fogalmazott meg, amikor azt mondta: „azok az idők már elmúltak, amikor a gazda és az ország megélt abból, hogy a földet csak karcolgatták” – s ezzel a véleményével részben ő maga indította el a talajművelés hazai, robbanásszerű fejlődését.

Ma a vezető gépforgalmazó cégek szinte mindegyike önállóan kidolgozott, termőhelyre adaptált talajművelési rendszerrel együtt ajánlja erőgépeit és kapcsolt művelőeszközeit.

A talajművelési elvárásoknak megfelelően ma olyan egyértelmű igényeket kell kielégíteni, mint a kevés műveletszám, a kis energiafelhasználás és a növény számára megfelelő talajállapot kialakítása.

Rögtön szembetűnik, hogy a harmadik kritérium ellentmondásban van az előző két követelménnyel. Nem követhetünk büntetlenül olyan technológiákat, amelyek kizárólag csak a kis energiafelhasználást, illetve csak a kevés műveletszámot tekintik célnak. Ilyenkor vagy a termés csökken, vagy néhány év múlva a megnövekvő műveletszám-igény drágítja meg az olcsónak ígérkező talajművelést.

Mindezek után következzen a vetőkultivátorra alapozott növénytermesztés technológiai rendszerének bemutatása, amely kevés műveletszám és kis energiafelhasználás mellett a növény számára a megfelelő talajállapotot is biztosítja.

A talaj kötöttsége nem változtatható

Amikor a termelő arról dönt, hogy milyen növényt termeljen, általában a termőhelyi és gazdálkodási körülményekhez alkalmazkodik. A talaj kötöttsége konstans érték, a természetes csapadék mennyisége évjáratonként változó, de a rendelkezésre álló mennyiség veszteségei a talajnedvességet csökkentő módszerekkel azért mérsékelhetők. A termelési költségek folyamatos drágulása ellen az okszerűtlen kényszertakarékosság csak ideig-óráig jelent látszólagos megoldást. A jó kultúrállapotban tartott talaj kevesebb műveletszámmal és kisebb költséggel, ésszerűbben művelhető. Következésképpen az ilyen talajon egészségesebb és erőteljesebb növény fejlődik. A termesztést befolyásoló tényezők többsége némi szakértelemmel kedvezővé fordítható.

Az elővetemény tarlómaradványai értékesek, és ha ezt a talajba keverjük, növeli annak szervesanyag-tartalmát. Ha a talaj felszínén hagyjuk, akkor csökkenti a talajnedvesség veszteségeit. A talaj vízgazdálkodása a fizikai állapotától függ, ha ez kedvező, akkor a termőtalaj alkalmas a csapadékvíz befogadására és tárolására. Még az aszályos időjárás okozta károk is nagy biztonsággal enyhíthetők ott, ahol nincs a felszín alatt tömör záróréteg, és a talaj egy része tarlómaradványokkal borított.

A kedvezőtlen évjárati anomáliák hatásai enyhíthetők

Akár sok, akár kevés a csapadék, azzal okosan lehet és kell gazdálkodni. Ha száraz a tavasz és a nyár, akkor a talajnedvesség veszteségét csökkentő, nyár végén és ősszel pedig a talaj vízbefogadó képességét növelő művelési módszerek vezetnek eredményre. Ha hosszabb időn keresztül sok a csapadék, akkor az egyedüli megoldás az, hogy minél kevésbé tapossuk le a földet, mert ha erre nem ügyelünk, akkor drágán orvosolható, sőt visszavonhatatlan talajszerkezeti károk keletkezhetnek.

A művelés során módszereinkkel mindenképpen alkalmazkodnunk kell a talaj kötöttségéhez, annál is inkább, mivel a költség- és talajkímélő művelés minden kötöttségi érték mellett megvalósítható. A középkötött talajok művelhetősége a legjobb. Ezek szerkezetét ne rontsuk taposással, „felrögösítéssel” vagy „elporosítással”!

Ha az erős kötöttség a sok talajmunka eredményeképp sem enyhül, akkor a feltalaj fokozatos mélyítésével érdemes próbálkozni. Így ez a réteg alkalmassá válik nagyobb mennyiségű csapadék befogadására. Az altalaj tömörödését időnkénti mélylazítással lehet megszüntetni, mindenképpen törekedni kell azonban a menetszám csökkentésére.

A laza talaj magasabb víztartalma ellenére is jól művelhető. Nem tanácsos feleslegesen bolygatni, vagy levegőztetni és – a többnyire – kis mennyiségű szerves anyagot elvesztegetni.

Művelés előtt gondosan mérlegeljünk

A talajművelésben az észszerűség mindig fontosabb szempont, mint a pillanatnyilag elvégzett munka tetszetőssége. Ne az esztétikum játssza tehát a főszerepet, ne a látvány érdekében dolgozzunk! Vigyázat! Minden egyes elvégzett művelet 10-15 mm vízveszteséggel is együtt jár.

A művelettakarékos talajművelés már a betakarításnál kezdődik, ahol a szármaradványok megfelelő aprítása és a kombájn munkaszélességében történő egyenletes terítésük alapvető fontosságú. Ez a művelet segít megőrizni a talaj nedvességét, hatékonyan véd az erózió ellen, és késlelteti a gyomok kelését. Mindezek eredményeként egyszerűbbé válik a műtrágyázás és a sekély mélységű vetés.

A szármaradványok aprítását és terítését célszerű a betakarítással egy időben, a kombájnra szerelt szalmaszecskázóval végezni. Nagy tömegű szármaradvány (pl. kukorica) esetén a betakarító adapter alá szerelt aprítóberendezés jelentősen csökkenti a kombájn teljesítményét. Ezért ésszerűbb egy független – lényegesen olcsóbb – géppel végezni a szár aprítását. Nagy tömegű – 8-10 t/ha – szármaradvány esetén ajánlatos az aprított és egyenletesen terített szármaradványt nehézkultivátorral bedolgozni.

Eke helyett közel kétszeres hatékonysággal használható a nehézkultivátor kalászosok, a részben már zúzott kukorica, napraforgó szármaradványának a betakarítással egyszerre történő aprítására és részleges bedolgozására. Nehézkultivátorral megművelt kukoricatarló a Flexi-Coil vetőkultivátorral azonnal vethető. Ezzel a módszerrel az alapművelés és a vetés is talajkímélő tevékenység.

A vetőkultivátor munkájának előnyei

A vetőkultivátoros művelés azért számít talajkímélő műveletnek, mert talajtakarást végez a vetősávok között, javítja a talaj vízbefogadó képességét. A műveletek összevonása, kombinálása folytán így kevesebbet bolygatjuk a talajt, ezáltal csökkentjük a visszatömörödést, elkerülve egyben a taposás okozta káros hatásokat. Agronómiai előnyei, hogy mérséklődik a talajfelszín elhordhatósága, javul a talaj biológiai tevékenysége, hordképessége és kultúrállapota (hajlam a beérésre, vízállóbb szerkezet). Nem utolsósorban pedig javul a művelhetőség, vagyis szélesedik az a „nedvességállapot-tartomány”, amiben jó minőségű talajmunkát lehet végezni, elenyésző rögösödés és porosodás mellett.

Ökonómiai előnyei a művelési költségek csökkenésében mutatkoznak meg, és a művelési kockázat is lényegesen mérséklődik alkalmazása esetén. Az eddigi tapasztalatok alapján igazolható, hogy az elérhető időmegtakarítás más technológiákkal szemben 50-55%, a termelés költség-megtakarítás – mint a várható nyereség legbiztosabb eleme – 35-40% között mozog.

A vetőkultivátor hagyományos technológiával előkészített területeken is nagy teljesítménnyel használható. Magágykészítés, vetés, műtrágyázás tehát egy menetben történhet!

A vetőkultivátor használata száraz években is – a lehető legkevesebb vízveszteséggel – megfelelő vetési és kelési eredményt biztosít.

Külön említést érdemel a sávos szórt vetés, amely kalászosok és napraforgó esetében szinte mindenütt terméstöbbletet is eredményez. Így a műveletszámok csökkenése, az ebből eredő alacsonyabb költségek, a környezetvédelem és a talajvédelem mellett a gép árának gyors megtérülése is fontos szempont lehet. Csapadékos őszi időszakban is – a sokoldalú használhatóságból következően – a legkevesebb talajkárosítással idejében és biztonságosan vethetők az őszi kalászosok. A takarékos talajművelés megkezdése utáni második, harmadik évben pedig már a talaj vízforgalma is bizonyíthatóan kedvező irányban változik.