A komposzt szó francia eredetű, és a módszer csaknem egyidős a legelső mezőgazdasági kultúrákkal. A talajművelés, és -javítás e régi formája a jövőben is igen nagy jelentőséget kaphat, komposzt ugyanis egyszerű módon, olcsón, szinte ráfordítás nélkül és rendszeresen készíthető.

A komposztkészítés eljárását a görögök és a rómaiak is ismerték. Egy, a X. századból származó arab forrásmunka részletesen ismerteti a módszer lényegét, az angol apátságok szabályzatai pedig a talaj termőképességének fenntartása érdekében kötelezték a földművelőket a komposzt használatára. Amerikában a gyarmatosítók halat tettek a trágyahalmokra, mert rájöttek, hogy különböző alapanyagok (istállótrágya, iszap, gyapotmag stb.) felhasználásával jobb minőségű komposztot lehet készíteni. Az elmúlt századokban viszont kevesebb növényi eredetű anyagot komposztáltak, mert a gazdaságokban elegendő trágya állt rendelkezésre.

A gyakorlat igazolta, hogy az a humusz az igazán jó minőségű, amelyben háromszor több a növényi anyag, mint az istállótrágya. Ebből az következik, hogy komposztkészítéskor állati és növényi anyagokat – rétegesen, váltakozva – egyaránt célszerű a halomra tenni, és az így kapott keveréket többször meg kell forgatni. A biológiai-kémiai folyamatok még gyorsabban és tökéletesebben játszódnak le, ha a felhasznált anyagokat apróra vágjuk, illetve ha trágyagiliszták segítik a komposzt bomlását. Az eljárás az utóbbi időben tovább finomodott, a szakemberek rájöttek, hogy a nyers kőzetpor (mészkőőrlemény, lápi mész, zeolitőrlemény stb.) szintén előnyösen segíti elő a komposzt kialakulását.

A növények a talajból elsősorban csak szervetlen és nem korhadó anyagokat vesznek fel. Az agrokémiai, agrobiológiai ismeretek bővülése során az is kiderült, hogy a humusz a talaj legkomplexebb alkotóeleme. Mindebből az is következik, hogy a kerti talajok művelése a jelenleginél nagyságrendekkel több komposztot igényel, és rendkívül káros az a ma uralkodó gyakorlat, amely alapján csaknem minden szerves anyagot eltávolítunk a kertből. Ezután viszont a szaküzletekben, jelentős költséggel vásároljuk meg a szerves, vagy ásványi keverékeket. A kész komposztok magas ára is azt bizonyítja, hogy igen sokba kerül, ha nincs a kertben komposzthalom.

A talajerő-utánpótlást szolgáló trágya sokféle humuszképző anyagból származhat, így például többek között komposztból, tőzegből, istállótrágyából. A nevezett anyagok mindegyikét, sőt a szerves eredetű ipari készítményeket, például a vérlisztet, a baromfitrágyát szokták egyszerűen „trágyaként” emlegetni. Ezekből az anyagokból olyan sokféle van, hogy jobb, ha a „trágya” megnevezést csak azokra a nagy tömegben alkalmazott szerves anyagokra használjuk, amelyek döntően befolyásolják a talajban lévő humusz mennyiségét, illetve amelyekből létfontosságú növényi tápanyagok és nyomelemek szabadulnak fel. Ebben az értelemben a komposzt trágyának minősül, míg a tőzeg és a vérliszt nem.

Az állati és növényi eredetű anyagok fokozatosan bomlanak le a talajban. A lebomlás baktériumok és mikroszkopikus nagyságú szervezetek segítségével megy végbe. Ezek a szervezetek lebontják az elhalt gyökereket, az elpusztult talajlakó rovarokat, a lehullott faleveleket. A bomlásnak indult szerves anyag az élő és elhalt baktériumok tömegével együtt alkotja a humusznak nevezett anyagot.

A talaj humusz nélkül csak finomra őrölt kőzet. A humusz azért fontos, mert tartalmazza és fenntartja a talajban lévő mikroszkopikus nagyságú szervezetek hatalmas tömegét. A talaj termékenységének alapját a baktériumok jelentik, amelyek elhalásuk előtt és után is nagy hatást fejtenek ki. Az élő baktériumok hőt termelnek, és az összetett szerves anyagokból a gyökérzet számára hozzáférhető szervetlen vegyületeket hoznak létre. Pusztulásukkor ezeket a növényi tápanyagokat, a kolloid kötőanyagokkal együtt leadják, és ez a kötőanyag összecementálja a talaj morzsáit. Az így kapott anyag a humusz, nem pedig a növényi maradvány.

Természetes körülmények között a talaj humuszmennyisége csaknem állandó. A művelésbe vont talajok humusztartalma viszont csökkenni kezd, ezért szükség van ennek rendszeres pótlására. Ehhez az előző évi növényi illetve állati maradványok nem elegendőek, ezért a humuszképző anyagokat nekünk kell a talajba kevernünk.

A humuszképző anyagoknak több típusa is van. A nyers humuszképzők elegendő mennyiségű tápanyagot tartalmaznak ahhoz, hogy megélénkítsék a baktériumok tevékenységét. Ennek során hőfejlődés indul meg, és javul a talaj szerkezete. Ilyen anyag a fűnyesedék, a friss trágya, illetve a beásott gyomok. Ezek elősegítik a baktériumok hirtelen felszaporodását, ezzel együtt viszont csökken a talaj nitrogénkészlete. Ennek kiküszöbölése érdekében nitrogén hatóanyagot is kell a talajba adni.

A rostos humuszképzők cellulózban gazdagok, de hiányzik belőlük a cukor és az egyszerű keményítő, ezért kevéssé serkentik a baktériumok tevékenységét. Ilyen rostos humuszképző a fakéreg, a tőzeg, a fűrészpor, ezek a talaj fizikai jellegű javítására alkalmasak. Jellemzőjük, hogy nagyon nehezen bomlanak, és alig keletkezik belőlük a talajt morzsalékossá tevő anyag.

Az érett humuszképzők: a jól érett istállótrágya, a megfelelően elkészített komposzt és a biohumusz. Ezek az anyagok nem okoznak károsodást a hajszálgyökereken, a talaj nitrogénkészlete is hozzáférhető marad, mert nem kötik le a baktériumtenyészetek. A komposztálásuk során a baktériumokból származó kolloid kötőanyagok képződnek, amelyek apró rögök kialakításával javítják a talaj morzsalékosságát, szellőzöttségét és a víztartó képességét.

A szerves anyagok mikrobiológiai lebontásához oxigén, nedvesség, energiaforrás (szerves anyag) szükséges. A mikroorganizmusok a levegőből és a szerves vegyületek oxigénjéből nyerik az oxigénszükségletüket. A kétféle forrást más-más fajok tudják igénybe venni, ezért a lebomlásnak is két formája ismeretes. Az aerob fajoknak a levegő oxigénjére van szükségük, az ilyenkor lejátszódó korhadás során oxidációs folyamat megy végbe. A mikroorganizmusok a szerves anyagok széntartalmát oxidálják, és miközben a szén CO2 formájában felszabadul, jelentős hő keletkezik. A komposztálódó anyag 65–70 °C-ra felmelegszik. A hő mezofil és termofil baktériumok oxidáló tevékenysége folytán fejlődik. Ha a komposztban sok a penész és a sugárgomba, az érési folyamat végén sok lesz a giliszta is. A szerves anyag aerob oxidációja szagtalan.

Ha a levegő oxigénje nem áll rendelkezésre, akkor anaerob fajok szaporodnak el, és fermentáció, illetve redukciós folyamat megy végbe (rothadás). Az anaerob folyamat során a szénből csak kis rész szabadul fel, a szén nagyobb részét metángáz formájában szabadítják fel az anaerob mikrobafajok. Az anaerob bomlás bűzös. A felszabaduló metán és a kénhidrogén okozza a komposzthalom jellegzetes szagát. Az ilyen bomlás a rothadás. Ilyenkor a növények számára káros anyagok keletkeznek, a növényi tápanyagok redukálódnak, felvehetetlenné válnak. A komposzthalomban lévő föld és a szerves anyagok kékesszürke színűvé válnak. A bomlás rothadás esetén lassú, nincs elegendő mész, az egész halom elsavanyodik, bűzlik. A folyamatban a redukció az uralkodó, ezért csak kevés hő szabadul fel, a bomlási hő csupán 30–35 °C-os. A bomlás során ulminsav szabadul fel, ami megszünteti a szerves vegyületek lebontását.

A nedvességtartalom akkor megfelelő, ha a közeg 40–60% víz. Ilyen körülmények között a legintenzívebb a mikroorganizmusok élettevékenysége. Vízhiány esetén viszont a lebomlás be sem indul vagy abbamarad. Ha sok a víz, akkor az kiszorítja az anyagrészek között lévő levegőt, és a lebomlás anaerob bomlás formában következik be.

Az energiaforrás a szerves anyag. Az oxigén és a vízen kívül a lebontandó anyag szén-nitrogén aránya is befolyásolja a bomlás gyorsaságát. Leginkább a 26–30:1 komposztálandó anyag szén-nitrogén aránya a legkedvezőbb. A kész komposzt szén-nitrogén aránya 20:1-nél ne legyen nagyobb! Az a legkedvezőbb, ha a humusz szén-nitrogén arányát közelíti meg.

A komposztkészítés alapanyagait a mezőgazdasági, kerti hulladékok (szalmás szárrészek, zöldségfélék, gyomnövények, szőlőtörköly, levágott fű, különböző fafajok lombja) képezhetik. A faleveleket célszerű először megszárítani, vagy más anyagokkal összekeverni, mert nedvesen könnyen összetapadnak és levegőtlenség miatt rothadásnak indulnak korhadás helyett. A fűféléknek nagy a nitrogéntartalmuk, gyorsan felmelegednek, és rontják a komposztot, ezért ezeket csak vékony rétegben célszerű a kazalba teríteni.

A háztartási hulladékból csak a szerves anyagot célszerű figyelembe venni. Az állati trágyák alapanyagként, illetve keverőanyagként használhatók fel. Az istállótrágya adalékanyag szerepe a baktériumtömeg, a humusz és az egyéb serkentőanyagok miatt nagyon hatásos.

A komposztok beltartalmi értékét növelhetjük, de a műtrágyákkal való dúsítás felesleges. A töltőanyagok közül a legkedvezőbb az agyagos talaj, a bentonit, az alginit. Serkentőanyagnak számít a kerti talaj is. A mikroorganizmusok elszaporodásához, testük felépítéséhez – szerves anyagon kívül – ásványi anyagokat (foszfor, kálium) és nitrogént is igényelnek. A meszezésre akkor van szükség, ha nagy mennyiségű friss zöldanyag kerül komposztálásra. Célszerű a komposztalapanyag tömegéhez mł-enként 2,0 kg őrölt mészkőport, vagy 1,0 kg égetett meszet – szintén jól őrölt formában – szórásszerűen hozzáadni.

A komposztálás lehet keveréses és réteges eljárású. A keveréses komposztálás lényege, hogy az alapanyag minél jobban összekeveredjen. Az a legjobb, ha berakás előtt az anyagot összeaprítjuk, keverjük és ezzel a különböző anyagok részei jól érintkeznek. A réteges eljárás lényege, hogy az alapréteget 20 cm vastag vékony gallyakból készítjük, és erre 15 cm vastagágú különböző anyagokat, majd mészport, vagy fahamut szórunk, erre ismét zöld növényi anyagot teszünk, és 1,2–1,5 m magaság elérése után 0,6–1,0 cm vastag talajréteggel fedjük. A prizmába, építés közben, fakarókat kell elhelyezni, majd később ezeket kihúzva elősegíthetjük a halom levegőzését. Az erjedés mintegy 90 napig tart.

A jó komposzt sötétszürke, vagy barna, nem kellemetlen szagú, nedvesség-tartalma 30–35%, közepesen laza, morzsalékos, nem csomós, pH-ja közömbös (6–7), szervesanyag-tartalma 25–50%.

A jó minőségű komposzt eredményesen használható a zöldségtermesztésben, a dísznövénytermesztésben, szabadföldön, házikertben, gyepek, pázsitok tápanyagellátásához. A komposztelőállítás egyre fokozódó jelentősége összefügg azzal, hogy a mezőgazdaságban egyre kevesebb szervestrágya képződik.