A kórokozókat eredetük és terjedésük módja szerint környezeti és fertőző csoportba osztottuk. Ez határozza meg az ellenük való védekezést is.

A környezeti kórokozók minden esetben az istállóban, karámban jutnak a tőgyre, és általában fejés közben kerülnek be a tőgynegyed belsejébe, tehát a védekezésnek ezeken a pontokon kell koncentrálódnia. Gyakori kitrágyázással és bealmozással csökkenthetjük a baktériumok számára kedvező körülményeket, azaz a kórokozók nem tudnak az alomban nagymértékben elszaporodni. Ha az istálló mérete az állatok létszámának megfelelő, akkor nem alakul ki abszolút zsúfoltság, elméletben a tehenek a nekik megfelelő saját tér kialakításával tudnak elhelyezkedni és pihenni. Ha az istálló hőmérséklete és szellőzése is megfelelő, akkor az állatok nem fognak az ajtók és itatók körül tömörülni, azaz relatív zsúfoltság sem alakul ki. Megfelelő alomminőség és száraz karámok esetén a lábvég-problémákat is könnyebb karbantartani. Természetesen védekezni kell a fertőző lábvég-megbetegedések ellen is, egyrészt, mert ez megterhelő az állat immunrendszerére, másrészt azért, mert a tőgybimbó záróizma, az elsődleges védekezőszerv, a fejés után még 1–1,5 óráig laza, ennyi ideig kellene a tehenet a fejés után takarmányozással még állva tartani. Nyilvánvaló, hogy a fájós lábú állat a helyére érve azonnal lefekszik pihenni, tehát a sántaság nemcsak közvetve, hanem közvetlenül is hozzájárul a tőgybetegség kialakulásához.

Van olyan lábvégbetegség, amely azonnal az anyagforgalom rendellenességéről ad tájékoztatást. Hasonlóképpen közvetlen információt ad az állatok kondíciója, a bélsár állapota. Ha ezeken a területeken rendellenességet találunk (pl. – nagytejű csoportban – a fogadó mínuszkondíció, 1–1,5-es kondíciópont, az apasztós csoportban 4,5–5-ös kondíciópont), az ellés után fokozott zsírmobilizációval kell számolnunk, amely a májat megterheli, s így az immunrendszert károsan befolyásolja. Ilyen esetekben a tőgygyulladásos tehenektől vett tejmintákból vagy környezeti patogének, vagy kommersz vegyes szenynyező flóra nő ki; ez utóbbiak nem okozhatnának mastitist, ha az állomány immunrendszere rendben lenne.

Fentiekből adódik, hogy a kitrágyázás–bealmozás mellett a megfelelő szellőztetés, az évi kétszeri anyagforgalmi vizsgálat, és az évi kétszeri – lehetőleg funkcionális – lábvégápolás is a tőgyegészségügyi állományprogram része kell hogy legyen.

A közvetlen fejési munkában is vannak a környezeti kórokozók elleni védekezést szolgáló elemek. A régóta alkalmazott vizes tőgymosásról és rongyos törlésről még a kötött tartású istállókban is jó lenne megfeledkezni. A fertőtlenítőszeres száraz előkészítés (ld. első rész) során a korábban a tőgybimbóra került kórokozók elpusztíthatók, ha bizonyított, megfelelő engedélyekkel, magyar nyelvű leírással rendelkező, erre a célra kifejlesztett készítményt alkalmazunk. Az egyedi, papíros törlés egyrészt a kórokozók további terjesztését akadályozza meg, másrészt a száraz papírral a bimbó maradéktalanul szárazra törölhető, mire a fejőgép rákerül. A fejés végi tőgybimbófürösztés jó csíraölő, de elsősorban jó barrier hatású; azaz filmképző szerrel egyrészt a fejés közben a bimbóra került baktériumokat pusztítja el, de ami ennél is fontosabb, a bimbót is védi a két fejés közötti időben, amikor a patogének rákerülnének. A hatékony védelemhez itt is fontos a bizonyított szer használata.

A fejőgépek két tehén közötti lemosása a trágyaszennyeződést távolítja el a gépekről, ezzel is a higiénikusabb fejést szolgálva.

A próbacsészés első tejsugár-vizsgálattal szűrhetők ki a klinikai tőgygyulladásos tőgyek, amelyek természetesen külön fejendők, és a beteg állatokat a termelő csoportból kiemelve egy utolsónak fejt betegcsoportban, vagy a betegistállóban kell fejni és gyógykezelni. Szárazraállításkor minden tehén minden tőgynegyedét antibiotikummal célszerű lezárni.

Környezeti kórokozó előidézte állományprobléma esetén évente kettő–négy alkalommal érdemes tőgyegészségügyi állományvizsgálatot végezni egyrészt az állomány felmérése, másrészt az aktuális kórokozók antibiotikum-érzékenységének kiderítése érdekében.

Mint minden állományprogramnál, itt is alapvető a precíz egyedi nyilvántartás, hiszen csak ennek segítségével lehet döntéseket hozni a gyógykezelésekről, gyógyszerváltásról, az adott tőgynegyed végleges elapasztásáról, vagy az állat selejtezéséről.

A fertőző tőgygyulladás mindig a fertőzött állatról, fertőzött tőgyről terjed tovább. Ezért fontos a zárt állományok fenntartása, illetve a biológiai biztonság, amely részint a bekerülő állatok – tőgyfertőzésre is kiterjedő – előzetes vizsgálatát és karanténozását, másrészt a higiéniai intézkedéseket foglalja magában. Mivel itt állatról állatra terjedő fertőzésről van szó, a teendők nagy része a fejés körüli időszakra koncentrálódik.

A Staphylococcus aureussal fertőzött állományokban havonta célszerű istállópróbás állományvizsgálatot végezni, s így rendszeresen kiszűrni a baktériumürítő egyedeket. Az ismert pozitív állatokat el kell különíteni, és kötetlen tartásban egy utolsónak fejődő csapatba kell tenni, kötött tartásban az állás végére kötni. Ezt sokszor nehéz megérteni, mert a baktériumürítő állatok többsége, sokszor akár 70–80%-a egészséges összetételű és alacsony sejtszámú tejet termel. A probléma egyrészt az, hogy közben ürítik a kórokozót, azaz fertőznek, másrészt az, hogy bármilyen stressz fokozott baktériumürülést, a tőgygyulladás fellobbanását eredményezheti.

A fejők kezét rendszeresen fertőtleníteni kell, mert a kéz az egyik legfontosabb fertőzésközvetítő. Mindenképpen egyedi tőgytörlőt, lehetőleg papírt kell használni, mert több tőgy letörlése esetén a kórokozó átvihető egyik állatról a másikra. A fejőgép-visszamosó segíthet a kehelygumik tisztántartásában.

Természetesen a klinikai tőgygyulladásos állatok korai felismerése, kivétele és gyógykezelése (valamint precíz nyilvántartása) elengedhetetlen. Szárazraállításkor szintén minden állat minden tőgynegyedét gyógyszerrel kell elapasztani.

A fejés végén kiváló csíraölő hatású tőgybimbófertőtlenítőt kell alkalmazni, olyat, amely bemártás, lepermetezés után már pár másodperccel képes az esetleg mégis a tőgyre került baktériumot elpusztítani. Ha a szernek filmképző hatása is van, ez előny, de nem feltétel.

Az előző alkalommal szó esett az üszőkori tőgygyulladásokról. Tilos a fertőzött tehenektől fejt tej üszőborjakkal való felitatása, illetve pozitív tehén borja az első 12 óra után nem kaphatja fertőzött anyja tejét. Érdemes bizonyítottan egészséges tőgyű tehenektől első, második, harmadik napi föcstejet lefagyasztani, és a baktériumürítő tehenek borjait a megfelelő napokon ezzel itatni.

Az állat védelme érdekében a fertőző kórokozó előidézte állományprobléma esetén sem feledkezhetünk meg a higiénikus tartásról, a kiegyensúlyozott anyagforgalom elősegítéséről és egészséges lábvégek megőrzéséről. Egy fertőzött tehén akár évekig is termelhet extra minőségű tejet, ha megfelelően kiszolgálják, a probléma az, hogy ez sokkal többe kerül, mintha ugyanayt a tejet egz negatív állat adná. A terhelt immunrendszerű, Staphylococcus aureus-fertőzött állat számára egy időjárási front, a kisebb vákuumingadozás, az elcsúszás, a takarmányváltás – a jobb minőségre történő áttérés esetén is –, a fejőházi átállás egyaránt komoly stresszt jelent, ami fokozott baktériumürüléssel, tőgygyulladással jár.

A nem gyógyuló fertőzött teheneket selejtezni kell; irodalmi adatok szerint a bakteriológiai gyógyulás aránya 20%, Magyarországon ennél rosszabb eredményeket produkálunk.

Akármilyen természetű problémával is állunk szemben, a klinikai tőgygyulladásos eseteket mindenképpen gyógykezelni kell. Ehhez ismernünk kell az állományban előforduló baktériumokat és azok antibiotikum-érzékenységét. A laborvizsgálat nem az éppen beteg állat kezelésének eldöntéséhez, hanem a telepen a következő időszakban tartandó elsőnek, másodiknak választandó laktációs gyógyszer, a szárazraállító készítmény, illetve az esetleges kiegészítő gyógykezelésre szolgáló injekció kiválasztását szolgálja. Ezek megrendelése és a kezelés előírása mindenkor az állatorvos feladata. Állatorvos nélkül a tőgygyulladásnál alkalmazható a minél gyakoribb kifejés, és antibiotikummentes külső tőgykenőcsök is használhatók. Heveny esetre gyulladáscsökkentő, idült esetre a gyulladást fellobbantó hatású kenőcsök is kaphatók. De ha a mastitis egy napon belül nem javul, mindenképpen az állatorvos előírta antibiotikumos kezelésre van szükség. Általános tünetek esetén gyulladáscsökkentő, injekciós antibiotikum, oxitocin, akár folyadékinfúzió adagolása is szükséges lehet az állat életének megóvása érdekében; ez állatorvosi feladat.

Léteznek ma már antibiotikummentes tőgyinfúziók is, de ezek klinikai tőgygyulladások kritikátlan kezelésére nem alkalmasak. Használhatók véres, savós tej esetén a tőgy regenerálására, illetve antibiotikummal kombinálva a gyógyszer behatolásának elősegítésére, de önmagukban a baktériumos folyamatokat nem szüntetik meg.

Összefoglalva: a tőgygyulladás összetett kóroktanú betegség, amelyben a közvetlenül a folyamatot előidéző kórokozó mellett szerepet játszanak az állat tartási körülményei, anyagforgalma, lábvégállapota, a fejés technológiája, a fejési higiénia, a fejőgépek műszaki állapota. Ha tartósan extra minőségű tejet gazdaságosan akarunk termelni, akkor mindenképpen ezeket a körülményeket kell optimálissá tennünk. Hiába tartjuk azonban az állatokat ideális körülmények között, és etetjük kiváló minőségű takarmánnyal, ha a tőgygyulladás előidézőit, a kórokozó baktériumokat nem ismerjük, illetve ha megismertük, nem készítünk a telepre adaptált, hosszú távú, komplex tőgyegészségügyi állományprogramot.