Az ebbe a körbe tartozó, többnyire EU-tagállamok területén nincsenek gyommal fertőzött, gondozatlan területek, a termőtalajt az utak széléig művelik, nincsenek nyitva a földek hónapokig aratás után, kitéve szél- és vízeróziónak, felesleges és indokolatlan elgyomosodásnak.

Aki ennél többet mondott, az úgy folytatta, hogy ősszel, ameddig a szem ellát, csupa mustár-, facélia-, olajretek-, csillagfürt-, somkóró-vetés Ausztria és Németország. Valóban az volt és az ma is. Elképzelhetetlen, hogy a fejlett gazdálkodással rendelkező országokban ne alkalmazzák a zöldtrágyázást, és ne használják ki a módszer előnyeit. Ezzel szemben idehaza talán csak az elmúlt évben történt valamilyen előrelépés ezen a területen. Az őszi határképből kevésbé, de a vetőmag felhasználásból már inkább lehet következtetni arra, hogy a gazdálkodók végre áldoznak a szervesanyag-visszapótlás régóta ismert, viszonylag kényelmes és nem is túlságosan költséges változatára – a zöldtrágyázásra.

Nincs új a nap alatt…

Már a rómaiak is említést tettek a zöld állapotban beforgatott növények talajra gyakorolt jótékony hatásáról. Megfigyelték, hogy a haszonnövények előtt az előző kultúra hatása a terméseredmények növekedésében egyértelműen jelentkezett.

A zöldtrágyázás kifejezést csak az elmúlt évszázad kezdetétől használták. Elterjedése és gyakorlati hasznosítása Nyugat-Európában vált igen népszerűvé, és ez ott napjainkban is jól megfigyelhető. Eleinte – a korábban már bizonyított előnyök ellenére – természetesen főként kísérletezés folyt, az elmélet létjogosultságát számtalan módon kellett ismételten igazolni, immár gazdasági számításokra alapozva. Az idők során tett újabb és újabb felismerések – kémiai és biológiai törvényszerűségek – egyre inkább igazolták a zöldtrágyázás valódi előnyeit. Az ösztönös használatot felváltotta a vetési sorrendbe illesztett, tudatosan tervezett és alkalmazott zöldtrágyázás. A talajok termőképességének szinten tartása érdekében minden lehetőséget meg kell ragadni, hiszen a népesség ugrásszerű növekedése megkívánja az élelmiszer-előállítás növelését is. A tápanyag-visszapótlás egyre nyomasztóbb gondja emiatt elodázhatatlanná vált. A zöldtrágyázás feltétlenül alternatívát jelent, hiszen – objektív álláspont szerint – szervesanyagpótló, a talaj kémhatását befolyásoló és szerkezetjavító hatása ezt egyértelműen igazolja. Végre eloszlott az a magát hosszú ideig tartó elmélet, hogy a zöldtrágyázás alkalmazásának csupán a homoktalajon van létjogosultsága. A zöldtrágya minden talajtípuson, kiváltképpen a sekély termőrétegű erdőtalajon, a réti agyag talajon és – kevés műtrágyával kiegészítve – a szikeken is igen jelentősen növeli a talaj szervesanyagkészletét. Ha a zöldtrágyanövény pillangós, akkor hektáronként 80–120 kg nitrogénnel gyarapíthatja a talaj nitrogéntartalmát. Különösen kívánatos lenne a zöldtrágyanövények tarlóba vetése, mert talajjavító hatásuk külön földterület elfoglalása nélkül is jól érvényesül.

A talajélet összefüggései

A gyakorlat bevezetése közben újabb jelentős elméleti előrelépés is történt: időközben felfedezték a pillangósvirágú növényeknek azt a tulajdonságát, amellyel képesek megkötni a levegő nitrogénjét. Ez a tény új eljárásokat indukált, sokan felhagytak a vetésváltó földművelési rendszerekkel, és a szabad gazdálkodásra tértek át. Ez azt jelentette, hogy a tőkés termelési viszonyok piaci mechanizmusa alapján azt termelték, amire igény és piaci kereslet mutatkozott. Ez a gazdálkodási szemlélet az I. világháború után idehaza is dívott, előnyeivel és hátrányaival együtt. Utóbbinál meg kell említeni, hogy a növények ötletszerű elhelyezése és a kényes növények túl korai, egy helyre való visszakerülése sok esetben a talaj termékenységének leromlásához vezetett. Ennek ellenére a monokultúrás termesztés gyakorlata is gyökeret tudott verni, amihez azonban a vegyszerhasználat forradalmi változása és a gépesítés magas foka is hozzájárult.

Hogy a szakembereket milyen mértékben foglalkoztatta a talajtermékenység fenntartása, arra a füves földművelési rendszer kialakulása a legjellemzőbb példa. Ezt évelő füvek és az évelő pillangós takarmánynövények együttes kiterjedt termesztésével bizonyították, hangsúlyozva azt, hogy egyetlen földművelési rendszer sem lehet bármely vidék termésnövelésének kizárólagos eszköze.

A sort a zöldtrágyázás földművelési rendszere zárja. A más néven sziderikus földművelési rendszer nitrogéngyűjtő növények termesztésével, vagy más növények teljes hozamának (gyökér, szár, levél, virág) alászántásával tartja fenn, illetve fokozza a talaj termékenységét.

A zöldtrágyanövények valódi haszna

A mechanikai talajműveléssel – a legjobb szándék ellenére is – a talaj szerkezetrombolását idézzük elő. Ezt a hatást a legkorszerűbb gépekkel és a legkidolgozottabb talajművelési eljárásokkal sem lehet kiküszöbölni. A kerekek okozta taposási kár, az idő szorítása miatt gyakran alkalmazott erőszakos beavatkozások, a talajok fizikai állapotára nem pontosan adaptált eljárások közvetve a talajok termőképességének állandó csökkenéséhez vezetnek. A jobbítás szándéka természetesen nem kérdőjelezhető meg az alkalmazott beavatkozások esetében, az ökoszisztémához való okszerű alkalmazkodás azonban néha mást, alaposabb és megfontoltabb környezetbarát szemléletű munkát kíván.

Ebben a rendszerben hazai viszonyaink között is nagyon komoly szerep vár a zöldtrágyanövényekre. Ma Magyarországon a zöldtrágyázás indokolatlanul alacsony szinten áll. Nagyüzemi szakemberekkel és tehetősebb magángazdálkodókkal beszélgetve kiderült, hogy még mindig nem veszik eléggé komolyan a zöldtrágyázásban rejlő lehetőségeket. Mintegy védekezésül azt igyekeznek bizonygatni, hogy az adott viszonyok között miért nem éri meg foglalkozni ezzel az eljárással.

Bármennyire is elodázzuk a zöldtrágyázás általános alkalmazásának elkezdését, a módszer bevezetése nem kerülhető el. Sajnálatos módon a gyakorlat nyugatról történő átvétele nem megy olyan zökkenőmentesen és nyilvánvalóan, mint egyéb eljárásoké, technológiáké. Talán még mindig hisszük, hogy a magyar föld kimeríthetetlenül gazdag, és nem szorul állandó módszeres „karbantartásra”.

A talaj termőképessége nem állandó, évről évre változik. Hogy mennyire, az nagyban függ az embertől, az általa folytatott gazdálkodás minőségétől. Túlságosan is bonyolult rendszer a talajerő-gazdálkodás ahhoz, hogy a jelenlegi talajművelési eljárások és a mellérendelt technikai megoldások elegendőek legyenek ennek garantált szinten tartásához. Nélkülözhetetlen segítői az embernek ebben a szándékában a zöldtrágyanövények, amelyeket eddig ismertségük miatt egycélúan, funkcionálisan – kizárólag közvetlen haszonnövényként – akartunk csak használni. A természet több és más szerepet is szánt ezeknek a csodálatos tulajdonságokkal rendelkező növényeknek. Élnünk kell a lehetőséggel.

A talajélettel keveset törődünk

A talaj elnevezés azt a földet illeti meg, amely termőképességgel rendelkezik. A termőképességet jelentős mértékben alakító mikroorganizmusok tömegeinek igényeit hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni csak azért, hogy egy-egy méregdrága technikai berendezés fizikai munkáját méltassuk. A űdekoratív talajmunka önmagában nem garancia a növények számára ideális feltételek megteremtésére, ezért megtévesztő lehet. A megkésett, ötletszerűen végzett talajmunka esélyt sem ad arra, hogy jótékony hatású talajélet alakuljon ki a kultúrnövény számára. Ahol hagyják kiszáradni, elgyomosodni a talajt, ott nem ismerik vagy nagyon alábecsülik a mikrobiális élet fontosságát. Az istállótrágya szerepe ebben a folyamatban nem vitatható, hiszen jótékony hatása ősidők óta ismert. Az elmúlt évtizedekben az állatállomány drasztikus csökkentésével az istállótrágyázás nagyon visszaszorult, egyre költségesebb eljárássá vált, és a trágya minősége is egyre rosszabb lett a szakszerű kezelés hiánya miatt. A műtrágyák átvették a főszerepet, holott az ötvenes években istállótrágya-kiegészítő és „mindig kéznél lévő” trágyaként ajánlották, amelyből akkor és annyit juttathatunk a növény számára, amennyire szüksége van. Természetesen nem vitatható, hogy a műtrágyák alkalmazásával a terméseredmények jelentős növekedése érhető el, de csak akkor, ha azok a növény számára felvehetőek. Ehhez oldószerre és – a mobilizációhoz – mikrobiális közegre van szükség.

Nem kell feltétlenül tudományos igényességgel kezelni a talajélet fontosságát, hiszen „józan paraszti ésszel” könnyen felfogható összefüggésekről van szó. Az ideális talajviszonyokat a rugalmas, homogén szerkezet, ideális levegő-víz arányok, morzsalékosság jellemzi. Ezt az állapotot csak úgy lehet elérni és fenntartani, ha a talajainkat rendszeresen szerves anyagokkal látjuk el. A mai „beosztó” gazdálkodás mellett a költséges lehetőségek közül a leginkább elérhető változatot kell kiválasztani. Az istállótrágyázás, komposzttrágyázás, zöldtrágyázás és a baktériumtrágyázás mindegyike a talajélet és a talajerő fenntartásának elősegítője. Könnyű belátni, hogy ezek közül a zöldtrágyázás talán a legkevésbé költséges, ha költségkímélő, speciális technológiával alkalmazzuk.

Szemléletváltás és jó eszközválasztás

Gyakorló gazdák visszatérő ellenérve szerint a zöldtrágyanövények termesztése drágán és körülményesen oldható meg. Többnyire azok állítják ezt, akik nem próbálták még az eljárást. Talán túlságosan is igénybe veszi a gazdálkodókat szellemileg, fizikailag a létért való küzdelem, kevés idő marad arra, hogy a gazdálkodás egyéb fontos részleteit, a folyamatosságot és a talajerő-gazdálkodás logikus összefüggéseit szem előtt tartsák.

A talaj fedettsége egész éven át önmagában lehetőséget kínál arra, hogy a gyomokat távol tartsák a kultúrterületektől. A lekerülő haszonnövény tarlóművelésével egyidejűleg, ha jól választjuk meg az eszközöket, máris mód nyílik a zöldtrágyanövények vetésére. Nem szabad görcsösen ragaszkodni a régi módszerekhez – tárcsázás, sekély tarlóhántás, magágykészítés, vetés – amikor olyan nem túl drága grubberrel is dolgozhatunk, amelyre egyszerű szerkezetű magtartály építhető, vagy már gyártó által szerelt (pl.: Regent Tukan FSG szárnyas-késes grubber). Ezzel a megoldással a zöldtrágyanövények nyárvégi vetése a vetőmagköltséggel együtt nagyságrendekkel olcsóbb, mint ha hagyományos eszközökkel, több menetben végeznénk a talaj-előkészítés, vetés folyamatait. A legtöbb szimpatizáns a magas költségeket veti fel ellenérvként, pedig a fenti módszerrel a vetés és vetőmag-felhasználás költsége együttesen nem éri el a 10.000 forintot hektáronként. Ugyanakkor a zöldtrágyanövények – a már említett előnyök mellett – védelmet adnak az eróziós hatások ellen, gyökérzetük – akár egy méter mélységben – átszövi és átjárhatóvá teszi a talajt a víz és levegő számára. Általános jelenség, hogy talajokban lévő kevés szervesanyag és az évtizedek óta gépiesen szórt több-kevesebb mennyiségű műtrágya együttes hatása – alkalmi talajmunkákkal – már a növények és a talajlakók milliói számára is igen kedvezőtlen.

A fenti vizsgálódás a föld felszíne alatt talán máris elegendő ahhoz, hogy komplexebben és önkritikusabban vizsgáljuk meg a növénytermesztés időnkénti sikertelenségének okait. Vannak persze gazdálkodók, akik ezeket az összefüggéseket nagyon jól ismerik és komolyan veszik, sokak számára azonban ismeretlen fejtegetésnek tűnhetnek. Fontos lenne tehát következetes talajmunkával megteremteni a talajélet kialakulásának, „beindulásának” feltételeit. Ki kell dolgozni a talajélet tartós fenntartását szolgáló megoldásokat, amihez feltétlenül meg kell ismerni a zöldtrágyázás alkalmazásának összegfüggéseit is. Helyes és szakszerű zöldtrágyázás esetén a következő évi terméseredményekben a költségek garantáltan megtérülnek.