MezőHír :: Független Agrárinformációs Szaklap

MezőHír :: Független Agrárinformációs Szaklap
76/496-182 :: 30/9-439-158 :: info@mezohir.hu

A gyümölcsfák metszése

Kora tavasszal a gyümölcsösben a metszés az első feladatunk.

2002-02
[ tartalomjegyzék ]

 

A gyümölcstermő növények élete három szakaszra osztható. Az első az erőteljes növekedésé, amikor kialakul a koronaváz, a jövendő termőrészek alapjaival. Ekkor a fa kevés termést hoz. A második szakasz a termőre fordulás. A növekedés ebben a szakaszban mérséklődik, és már sok termőrész képződik. A harmadik szakasz a termés csökkenése, az öregedés, amikor a növekedés és a termésképzés mérséklődik, majd megáll. Ezt követően a fa fokozatosan elpusztul.

A metszés az első és a második szakaszban nem csak a fa alakját, de majdani termőképességét is döntően befolyásolja.

Metszés nélkül a fa koronája nem megfelelően alakul ki, elsűrűsödik. A korona belsejében a napfény hiánya miatt a hajtásnövekedés fokozatosan gyengül, majd megáll. A növény berakódik termőrészekkel, dúsan virágzik, de kevés virág termékenyül meg. A kötődő terméskezdemények nagy része lehullik. A megmaradt gyümölcsök aprók maradnak. Ennek oka, hogy a hajtásnövekedés csökkenésével az asszimilációs felület lecsökken, emiatt a fejlődő hajtás- és virágrügyek nem tudnak teljesen kifejlődni. A korona külső peremén van csak bizonyos hajtásnövekedés, a korona belseje felkopaszodik, így a fa idő előtt elöregszik.

A metszés során ezeket a folyamatokat ismerve avatkozunk be a fa életébe. A fiatal fáknál a koronaformát alakítjuk ki, a termő fáknál termőegyensúlyi állapotot tartunk fent, összhangba hozzuk a növekedést és a termésképzést. Így elérjük azt, hogy a fa minden évben kielégítő mennyiségű és minőségű termést adjon

A növekedést befolyásoló tényezők

A hajtásnövekedés során több törvényszerűség érvényesül. A fák függőleges veszszőin mindig a csúcson, vagy annak közelében lévő rügyek hajtanak ki a legerőteljesebben. A csúcstól lefelé egyre rövidebb hajtások fejlődnek. Ezt a jelenséget csúcsdominanciának nevezzük. A hajtásfejlődés mértéke azonban nagyban függ a vesszők függőlegeshez mért helyzetétől. Minél jobban megközelíti a vessző helyzete a vízszintest, a csúcsdominancia fokozatosan csökken, és a vízszintesen lekötözött, vagy ívesen lehajlított vesszőn például már az alapi rügyekből fejlődnek erőteljesebb hajtások.

Minél erősebben visszametsszük a veszszőt, annál erőteljesebb lesz a hajtásfejlődés. Erős az a metszés, mikor a vessző kétharmadát eltávolítjuk. Gyengén metszünk akkor, mikor csak a vessző egyharmadát távolítjuk el. Középerős metszéskor felére vágjuk viszsza a vesszőt. Metszéskor a fa korát, erőnléti állapotát, növekedési erélyét figyelembe kell venni. Erős metszés következtében az erőteljes hajtásnövekedés csökkenti a termőrészek képződését. A gyengébb metszés a termőrészek arányát növeli, és a növekedés csökken. A termőegyensúly fenntartása érdekében a fiatalabb gyümölcsfákat gyengébben metsszük, mert azok természetes növekedése nagyobb. Az idősebb fákat pedig erősebben metsszük, hogy a hajtásnövekedést ezzel serkentsük.

A fás metszésnek módjai:

  • Visszametszés, mikor a vesszőből csak egy részt vágunk le. Ezt a koronakialakításkor alkalmazzuk legtöbbször, de a termő fák lelassult növekedését is ezzel serkentjük, ezáltal termőegyensúlyt teremtve. Az erősebb vesszőt általában hosszabbra, a gyengébbet rövidebbre vágjuk vissza.
  • A ritkítás alkalmával a koronarészt, a termőgallyat tőből távolítjuk el. Leginkább termőkorú fákat metszünk így. Ennek hatására növekedés nem olyan erőteljes, mint visszametszéskor. Néhány faj esetében (dió, gesztenye) a megfelelő természetes koronaforma kialakulását ritkítással tesszük lehetővé.
  • A termőrész-ifjítás a visszametszés és a ritkítás együttes művelete. Ennek során a korona elöregedett ágát fiatal koronarészre vágjuk vissza. Ezzel a korona ritkul, szellősebbé válik. A végálló vessző erőteljesebb hajtásnövekedésre kényszerül, ezzel újítva meg a termőalapot. A folyamatos termőrész-ifjítás a fák egyenletes terméshozásának egyik alapja.

A metszési módok nem különülnek el a gyakorlatban egymástól. Mértékük szerinte megkülönböztetünk erős, középerős és gyenge metszést. Erős metszéskor sok koronarészt távolítunk el, köztük sok vastagabb gally, ág is van, és a vesszőket is erősen viszszametsszük. Így idősebb, növekedésben legyengült fákat metszünk általában. Középerős metszéssel olyan termőkorú fák termőegyensúlyát tartjuk fent, amelyeknek évi hajtásnövekedése 40-50 cm, termésképzésük pedig fajtára jellemző és rendszeres. Gyenge metszéskor csak kevés koronarészt távolítunk el, a vesszőket is gyengén metszszük vissza. Erősen növekedő, többnyire fiatal, ritka koronájú fákat metszünk így.

Az alakító metszéssel meghatározzuk a korona formáját, az ágak számát, és egymáshoz viszonyított helyzetüket. A mesterséges koronaformák kialakításakor vegyük figyelembe a természetes formára jellemző alakot, s legyünk tekintettel a növények életritmusára, növekedésére, fejlődésére is. A mesterséges koronaformán a fák korábban fordulnak termőre, jobb minőségű gyümölcsöt hoznak és rendszeresebben teremnek.

A metszés eszközei, gyakorlata

A fák és bokrok fás metszésének legkedvezőbb időpontja a rügyfakadás előtt van. Ilyenkor, lombtalan állapotban a korona jól áttekinthető. A jól látható konkurens hajtásokat és a száraz, beteg ágakat távolítjuk el először. Metszeni -5 C° felett szabad, ez alatti hőmérséklet esetén a sebzéseken keresztül a fa fagykárt szenvedhet. Fagypont alatt kesztyűben metsszünk, mert a kéz melegétől a vesszőkön fagyfoltok keletkeznek.

Metszéshez jó, éles, kényelmes fogású szerszámokra van szükség. A metszés leggyakrabban használt eszköze a metszőolló. 1,5-2 cm átmérőig vághatunk vele. A metszőolló a támasztópengéből és a vágókésből áll. Metszéskor ügyeljünk, hogy a támasztóél mindig a levágandó rész felé essen, Így lehet csonk, sérülés nélkül metszeni. A karbantartás élezésből, olajozásból és tisztításból áll. Élezéshez különböző finomságú fenőköveket, majd fenőszíjat használjunk. A pengének csak a domború oldalát élezzük. A fenőkövet élezéskor vizezzük be.

A gallyvágó a metszőollóhoz hasonló pengével, és 60-80 cm-es hosszú nyéllel rendelkezik, így a vastagabb ágakat is le tudjuk vágni. A hosszabb nyél segítségével a belső részekhez is könnyebben hozzáférhetünk. A fűrészek közül a keretesek nem használhatók, mivel az ágakhoz nem lehet velük hozzáférni. Erre a célra a kardfűrészek, az ívelt hegyűek a legalkalmasabbak.

A metszéshez jó minőségű, éles szerszámot használjunk. Az életlen olló, vagy fűrész roncsol, sok kárt okozhatunk vele a növényben. A roncsolt seb nehezen gyógyul, a felülete nagyobb, mint az ép sebé. A metszés során minél kevesebb és kisebb felületű sebet ejtsünk. A hajtást és vesszőt közvetlenül a rügy fölött, gallyat és az ágat az elágazásnál, az ággyűrű közvetlen közelében vágjuk le. Ha ennél hosszabb csonkot hagyunk, az beszárad, és a fertőzéseknek nyit kaput.

A sebgyógyulás a rügy, illetve az elágazás közelében a legjobb. Ezektől távolodva egyre gyengébb. A vessző visszametszésekor a vágás valamivel a rügy csúcsa fölött induljon, és kissé lejtsen! Mindig a koronából kifele álló rügyre metszszünk! A nagyobb ágak levágását három szakaszban végezzük el. Először alulról fűrészeljük be az ágat a keresztmetszet egyharmadáig. Ezután a bevágás fölött fűrészeljük le az ágat felülről lefelé. A harmadik lépésként fűrészeljük le a megmaradt csonkot az elágazásnál. Így megakadályozhatjuk az ág lehasadását, ami nagy sebképződéssel járna. A két cm-nél nagyobb átmérőjű sebzést célszerű sebkezelő védőanyaggal kezelni. A metszés során sok tartalék tápanyagot veszünk el a növénytől, ezt az év során pótolnunk kell.

A metszés általános elvei

Először a sűrűsítő, fölfelé és befelé növekvő, egymást keresztező vesszőket, gallyakat távolítsuk el. Ezután a hasadt, sérült, elhalt, beteg koronarészeket vágjuk ki. Elsősorban a korona külső felületét ritkítsuk, hogy a belső tér is elegendő fényt kapjon. A korona belsejéből lehetőleg ne távolítsunk el tőből egészséges termőalapot, csak ifjítsunk. A magassági növekedést úgy korlátozzuk, hogy egy oldalelágazásra vágjuk vissza. Ezáltal széthúzzuk, terebélyesítjük a koronát. Ha egyszerre sok gallyat, ágat távolítunk el, az zavart okoz, és sok fattyúhajtás (vízhajtás) képzésére készteti a fát.

Az ifjítást az elöregedett termőalapú, de egészséges öreg fáknál hajtjuk végre. Teljes ifjításkor a vázkarokat erőteljesen visszavágjuk, a rejtett rügyekből új hajtások képződnek, amelyekből új koronát, és abban új termőalapot nevelünk. Teljes ifjításra akkor is szükség van, ha a fa mechanikai sérülés következtében súlyosan torzult. Ifjítással a magasra törő, felkopaszodott fák koronamagasságát is csökkenthetjük. Az ifjításra fel kell készítenünk a fát. Az előző esztendőben bőséges tápanyag utánpótlásról kell gondoskodnunk. Az ifjított fa hajtásfejlődése idején öntözést és gondos növényvédelmet igényel. A nagy sebfelületet is kezelni szükséges. Fontos, hogy a visszavágott ágakon megmaradt valamennyi gallyat és vesszőt hagyjuk metszetlenül. Az ifjítás nyomán a rejtett rügyekből vízhajtások fejlődnek, amelyekből kialakíthatjuk az új koronát. A megifjított fa 3-4 év múlva ad számottevő termést. Gyümölcsfáink közül az almástermésűek jól ifjíthatók, a csonthéjasoknál nagyobb a kockázat.

A termőrészek ismertetése gyümölcsfajonként:

1. Almástermésűek (alma, körte, birs, naspolya) a metszést és az ifjítást jól bírják.

Jellemző termőrészeik:

Az egyéves termőrészek, a dárda, sima termőnyárs, középhosszú és hosszú termővessző. A két és többéves dárdás termőgally és termőbog ezekből fejlődik ki.

A dárda: 4-5 cm-es egyéves termőrész, a csúcsán vegyes, vagy átmeneti rügy ül. Az oldalán fejletlen hajtásrügyek vannak.

Sima termőnyárs: 5-15 cm-es termővessző, csúcsán vegyes vagy átmeneti rügy van, oldalrügyei fejlettek.

Középhosszú termővessző: 10-40 cm-es. Fiatal fákon található leggyakrabban, jó termőhelyi körülmények között.

Hosszú termővessző: 40 cm-nél hosszabb. Az erősen metszett fákon fejlődnek.

Dárdás termőgally: Több éves termőrész, amely egy éves részből, termővesszőből alakult. Rajta elsősorban dárdákat, termőrügyeket találunk sokszorosan elágazódva.

Termőbog: Különös alakulású többéves termőrész, amely a rövid termőhajtás vegyesrügyéből alakul ki. Rajta jól láthatók a gyümölcsök tapadási helyei. Ezen dárdák, és sima termőnyársak is képződhetnek. Az 1 és 2 éves termőbogok értékesek.

Alma: Nagyon sokféle koronaformát nevelhetünk. A metszés mértéke fajtánként különböző. A rövid ízközű vesszőket hozó fajtákat (Húsvéti rozmaring, Starking) mérsékelten, míg a hosszú szártagú, vékony vesszőket hozó fajtákat (Jonathán) erősebben lehet metszeni. Közepes metszést igényel a Golden.

A körte természetes koronaformája fölfelé törő kúp. A gyenge növekedésű birsalanyon álló fajtákból nevelhetünk termőkaros orsót, vagy sövényt. A nyári, őszi, vagy a téli fajták termesztési és metszési igénye is különböző. A nyáriak kevésbé igényesek, erőteljesen növekednek, az ősziek mérsékelten igényesek, középerős növekedésűek, míg a téliek kifejezetten igényesek, és gyengébben növekednek. Körtére jellemző, hogy erős metszésre felborul a termőegyensúly, és erős vízhajtások képződnek.

A birs és a naspolya vegyesrügyei a termővessző csúcsán alakulnak ki ha a vesszőket visszacsípjük, azzal a termést is eltávolítjuk. Ezért a vesszőket visszavágni nem szabad, csak ritkítással formáljuk a fát.

2. A csonthéjasok (cseresznye, meggy, őszibarack, kajszi, szilva) A metszésre érzékenyebbek. Az őszibarack kivételével kisebb mértékű beavatkozással kell nevelni őket.

A csonthéjasok jellemző termőrészei:

Termőnyárs: 5-15 cm-es termővessző, amely szilva, kajszi és őszibarack fákon található.

Bokrétás termőnyárs: a csonthéjasokra jellemző termőrész. 4-5 cm-es termővessző, amely csúcsán fejlett hajtásrügy, körülötte 3 vagy ennél több virágrügy foglal helyet egy csomóban. Elsősorban cseresznyére és meggyre jellemző, de előfordul néhány kajszi, őszi és szilvafajtán is.

Középhosszú termővessző: 10-40 cm hoszszú, csúcsrügye hajtásrügy, oldalán elsősorban virágrügyeket találunk, néhány hajtásrüggyel vegyesen. Az őszibaracknál két csoportra oszthatjuk. Az egyik a teljes termővessző, ahol hármas vegyes rügycsoport van, vagyis két virágrügy között egy hajtásrügyet találunk, és csúcsrügye egy hajtásrügy. Az őszibarack legfontosabb termőrésze ez. A fogyatékos termővessző csúcsrügye hajtórügy, és kevesebb termőrügy van rajta.

Hosszú termővessző: 40 cm-nél hosszabb. Az erősen metszett fákon fejlődik.

Cseresznye: természetesen szabályos, sudaras koronát nevel. Nem tűri az erős metszést, villás elágazódást nem szabad hagyni. Évente rendszeresen avatkozzunk be, de csak a legszükségesebb mértékig, a beteg, sérült, egymást dörzsölő ágakat távolítjuk el.

Meggy: fajták szerint különböző koronaformát nevel. A mereven fölfele törő fákat oldalirányba neveljük. A csüngő koronájú fajták koronáját rendszeresen ifjítsuk, termőrészeik az idősebb részek visszametszésével ifjíthatók.

Szilva: természetes gömbkoronát nevel. Termőkorban fontos a rendszeres koronaritkítás. Minden évben az ágvégeken kialakult vékony söprűszerű többéves elágazásokat kell ritkítani. A ringlók koronája kevésbé sűrűsödik el. Ezek évenkénti gyenge ritkítással termőegyensúlyban tarthatók.

Kajszi: A fiatal fákra erős hajtásnövekedés jellemző. Évente rendszeresen, de gyengén ritkítsuk a lehajló ágvégeket. Fontos a metszés ideje a gutaütéses fapusztulás megelőzése miatt. A fa pirosbimbós állapotában legkisebb a gutaütést kiváltó kórokozók fertőzése, ezért ekkor metsszünk. A nagy sebek kezelése fontos.

Őszibarack: Gyümölcsfáink közül az őszibarack kívánja leginkább a rendszeres metszést. Hagyományosan katlan koronaformát nevelünk. A legértékesebb teljes termővesszőket 4-8 hármas-vegyes rügycsoportra vágjuk vissza. A hiányos termővesszőket ennél hosszabbra metsszük, vagy pedig egész rövidre, 2-3 rügyre, ebből lesz az ugarcsap, amelyből jövőre várunk fejlett termővesszőt. A fejlett nyársak elsősorban a 10 év fölötti fák jó termőrészei. Az ilyen korú fákon e termőrészeket hagyjuk érintetlenül. Az őszibarack késő nyári hajtásválogatása megkönnyíti a tavaszi fás metszést. Azok a hajtások maradjanak, amelyek jövőre a termést adják, így a megmaradó hajtások több tápanyaghoz és napfényhez jutnak. A metszés időpontja itt is fontos a gutaütés elkerülése miatt - a pirosbimbós állapot a megfelelő.

3. Héjasok (mandula, mogyoró, dió, gesztenye) metszési igényüket tekintve különbözőek. Termőkorban mérsékelt, gyenge ritkítás szükséges.

Mandula: Metszetlenül hamar elsűrűsödik, és silány minőségű gyümölcsöt terem. A mandula termőrészei a rövid, és középhosszú termővessző, és a bokrétás termőnyárs. A termőkorú mandula igényli a rendszeres, mérsékelt koronaritkító metszést. A rövid termővesszők, termőnyársak a korona értékes részei, ezeket ne metsszük viszsza, és ne is ritkítsuk.

Mogyoró: 4-5 m magasra növő bokor. Bőségesen nevel tősarjakat. Szélporozta egylaki. Hímvirágai a porzós barkák, nővirágai apró, pirosas színűek, amelyek a rövid termővesszők oldalrügyeiben találhatók. A mogyoróbokrot a termőkor eléréséig évente rendszeresen kell metszeni. Termőre fordulás után 2-3 évenként ritkítani kell a koronát, a felesleges tősarjakat, száraz ágakat, sűrűsítő, keresztező ágakat, felnyurgult gallyakat vágjuk le. A sarjakat mindig tőből távolítsuk el.

Dió: Metszetlenül szabályos gömbkoronát nevel. Szélporozta növény, termését a rövid vesszőkön hozza. Hímvirágzata a veszszők oldalán, nővirágai a veszszők csúcsrügyében lévő vegyesrügyben találhatók. A diót csak gyenge ritkító metszésben részesítsük.

A metszés komoly szakmai feladat, amit leírásokból igen nehéz megtanulni. Ismerni kell az adott faj biológiai sajátosságait, úgymint termőrészeit, növekedési erejét. A metszés alakító hatását folyamatosan kísérjük figyelemmel, és ha szükséges, év közben is beavatkozhatunk. A fiatal fák koronakialakítása igen fontos feladat, ezt lehetőleg szakember segítségével végezzük.

Szabó Tibor