E sorozat összeállítója bármennyire is megpróbál objektív módon csemegézni és összerakosgatni valamiféle egészet az eléje került mozaikdarabkákból, természetesen csak a maga szubjektív módján tudja azt megtenni. Hogy mégis vállalkozik rá, ez csak azzal magyarázható, hogy maga is kíváncsi: vajon milyen szinten áll és honnan hová tart az utóbbi időben vargabetűs pályát bejáró mezőgazdaság.

Látványos gyorsítás

A Napi Gazdaság március 13-i, Sprint az utolsó néhány méteren című kommentárja így összegez: „A Torgyán-ballaszttól megszabaduld Orbán-kabinet – amikortól lehetett, lényegében a kétéves költségvetés elfogadása után – látványosan felgyorsította a történéseket az agrárgazdaságban. Az Országgyűlés elfogadta például a birtokpolitika megvalósítását célzó három törvényjavaslatot, „pénzeső hullik” a családi gazdaságokra, földügyben azonban egyelőre nem sikerült nagyot lépni. …Az agrárgazdálkodás rákos daganata a rendezetlen, rossz földtulajdoni helyzet, amelynek ugyanolyan következménye a krónikus tőkehiány az ágazatban, mint a földbérlet termelést drágító, végső soron a versenyképességet gátló intézménye. A 2000. évi általános mezőgazdasági összeírás adatai szerint Magyarországon csaknem 1 millió egyéni gazdaság van, de több mint 70 százalékuk ma is 1 hektárnál kisebb földterületet birtokol. …Szakértők szerint ráadásul a birtokpolitikai elképzelések csak akkor lehetnek reálisak, ha átfogó agrárkoncepció van mögöttük, ami viszont szintén nincs… ”

Kínálat jobbról

A tisztesség úgy kívánja, hogy a megszólított helyzetértékelését és az általa kínált folytatást a választási programjából olvassuk ki: „A Fidesz-Magyar Polgári Pártnak sikerült elérnie, hogy a termőföld az Európai Unióba való belépésünk után is védelmet kapjon, gátat szabva a spekulációs célú földvásárlásoknak. 2001-ben a sokszor becsapott és hitegetett vidéki emberek, volt téesztagok végre hozzájussanak a jussukhoz. Eddig 152.000 családtól vásárolta meg a kormány a szövetkezeti külső üzletrészeket. Megalkottuk a földtörvényt, a helyben lakókat elővásárlási és elő-haszonbérleti joggal felruházó rendeleteket. Létrehoztuk a Nemzeti Földalapot. Feladata az, hogy amennyiben helyi vevő nem jelentkezik, az eladásra felkínált termőföldet megvásárolja. A Nemzeti Földalapból a magyar polgárok vásárolhatnak vagy bérelhetnek munkájukhoz szükséges földterületeket. …A családi gazdaságok megerősödése a vidék polgárosodását szolgálja. …2001-ben több mint 80%-kal emeltük a termelési támogatások értékét. A beruházási támogatások összege kétszeresére nőtt. 2002 és 2006 között 800 milliárd forintot juttatunk a mezőgazdaságba. …2002-től a családi gazdálkodók saját erő nélkül személyenként 300 millió forint kölcsönt vehetnek fel földvásárlás, telephelyvásárlás, ültetvénytelepítés, gépvásárlás céljából. …A zöldség-gyümölcs ágazatban támogatjuk a termelői értékesítői szövetkezetek létrejöttét. A borászatban támogatjuk a szőlőültetvények korszerűsítését és a korszerű technológiák kialakítását. …Az erdősítési programot hosszú távú kedvezményes hitelekkel támogatjuk.”

Kínálat balról

Az MSZP által kínált másik megközelítést többek között a Népszabadságban március 14-én megjelent, Németh Imre agrárminiszter-jelölttel készült interjúból ismerhettük meg: „Óriási hiba volt az elmúlt négy évet jellemző agrárpolitikai felfogás, amely szembeállította az egyéni termelőt és a társas vállalkozót. …Jól érzékelteti a valódi helyzetet, hogy a mai kormány a különböző beszámolókban az inflációt mutatja be a termelés növekedéseként: folyó áron számolva mutat adatokat. Ezzel szemben az elmúlt évben inkább csökkent a termelés, mint növekedett. Az állattenyésztés esetében megszámlálható a visszaesés, hiszen félmillióval kevesebb sertés, százezerrel kevesebb szarvasmarha van a gazdák birtokában, mint négy évvel ezelőtt volt. A növénytermesztés esetében inkább stagnálnak a mutatók. …A mi álláspontunk szerint a piacszabályozás átalakítása lehet az előrelépés kulcsa. …Azt a gyakorlatot szüntetnénk meg, amely kiemel egyes csoportokat – például a jelenlegi szabályozás négy-ötezer családi gazdaság számára jelent valódi előnyt –, másokat pedig minden kedvezmény estében hátrébb sorol. Mi ezért nemhogy kedvezményeket vonnánk el bárkitől is, hanem kiterjesztjük a támogatást minden érintett gazdálkodóra. …A főhivatásszerűen gazdálkodásból élő gazdálkodók számára hosszú távú kedvezményes földvásárlási lehetőséget biztosítunk. …Ösztönözni kívánjuk a tartós földbérletek kialakítását …A szövetkezeti üzletrészek felvásárlását is kiterjesztenénk minden alanyi jogú szövetkezeti üzletrésszel rendelkező állampolgárra, illetve örököseikre.”

Kínálat középről

Bár a Centrum Párt súlya a mostani megmérettetésen eldőlt, az ő agrárprogramjukból azért tallóztam, hogy a feltételezett középút sajátosságaiból is felvillantsunk néhányat: „A főként saját fogyasztásra termelő, nem családi vagy egyéni vállalkozásban tevékenykedő mezőgazdasági termelőket egyösszegű támogatásban részesítjük. …Nyugdíj-kiegészítést adunk azon, jelenleg is termelő időskorú gazdáknak, akik földjüket magyar mezőgazdasági vállalkozóknak hosszú távra bérbe adják. …A mezőgazdasági vállalkozók érdekeit szolgáló földhaszonbérleti szabályokat vezetünk be, melyek termelési biztonságot nyújtanak a tőkéjüket kockáztató bérlőknek. …Ha a Centrum kormányzati pozícióba kerül, azonnal kezdeményezni fogja a földtörvény előbérleti szabályokra vonatkozó szakaszainak hatályon kívül helyezését. Évente 10-15 ezer egyéni (családi) gazdaságot készítünk fel az uniós csatlakozásra …Földvásárlásra csak 50 hektárig adunk kedvezményes hitelt a gazdáknak. …Olyan mezőgazdaságot akarunk, amely megfelel a fenntartható fejlődés és a természeti erőforrások védelme legszigorúbb kritériumainak is.”

Szükségszerű?

Valahol tehát itt tartunk most, s a leírtakból is látszik, akad tennivaló bőven. Kérdés, hogy ezek a felszínen futó erővonalak milyen arányban merítenek a szükségszerűségből, a közgazdasági racionalitásból, a szavazatok megszerzését szolgáló, az átlagembernek szánt beetetési csaliból és a közvélemény szimpátiáját kereső egymásra licitálásból.

A mozgásteret alaposan behatároló szükségszerűségek között igen előkelő helyet foglal el a 2004-2005-re várható EU-csatlakozásunk. Ebből a szempontból nem állunk rosszul. Keserű iróniával úgy is fogalmazhatunk, hogy az egyik méregfogat teljesen önként húztuk ki. Mezőgazdaságunk 70-es és 80-as évekbeli, nemzetközileg elismert teljesítményét a rendszerváltást követően, a 90-es évek elejére-közepére már „EU-konformmá tettük”. Ugyanis a túltermelés finanszírozási nyűgével küszködő közösségnek nem hiányzik, hogy egy ekkora termelési potenciált magára szabadítson. Az alacsonyabb bázisadatok miatt a lehetségesnél kevesebb termelési kvótát kell számunkra biztosítaniuk. Álljon itt néhány adat erre az időszakra a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének elemzéséből:

„Az 1986-1990-es évek átlagához képest 1993-ra mind a növénytermesztés, mind az állattenyésztés, vagyis a teljes mezőgazdasági ágazat termelése több mint egyharmadával (34,3%-kal) esett vissza. (Ezek az értékek azóta minimális évenkénti növekedést, vagy stagnálást mutatnak.) Az életszínvonal visszaesése látványosan csökkentette a belső fogyasztást, így a külpiaci értékesítés, vagyis a dolláraktívum-termelés kisebb hullámvölggyel úszta meg. A mező- és erdőgazdálkodásban foglalkoztatottak száma 1989-ben még a nemzetgazdasági adat 17,9%-át adta. 1994-ben a csökkenő össz-foglalkoztatotti létszámból is már csak 9%-ot mondhatott magának az ágazat, ami akkor 372 ezer főt jelentett.”

Mértékek

Természetesen mindennek összetett okai vannak, senki sem gondolhatta, hogy egy ilyen mélyreható társadalmi, politikai és gazdasági környezetben bekövetkezett változás áldozatok nélkül átvészelhető. Itt csak a mérték a kérdéses, hogy az adott szituációban egyes döntések (kárpótlás, földtulajdon- és birtokviszonyok, agrártámogatások mértéke, piaci lehetőségek kezelése, stb.) mennyivel tetézték vagy esetleg mérsékelték az alapvető trendet.

A későbbi időszak jellemzésére a Magyar Mezőgazdaság 2000. június 21-i cikke vállalkozott: „A mezőgazdaság részaránya a magyar gazdaságban folyamatosan és drasztikusan csökkent az elmúlt években: 1994-ről 1999-re a GDP-termelés részaránya 6 százalékról 4,7%-ra, az export részaránya pedig 20,6%-ról 8%-ra csökkent. …Nálunk a mezőgazdaság súlya nem csak azért csökken, mert a magyar gazdaság többi ágai, ágazatai gyorsabban nőnek az agráriumnál. …A mezőgazdaság a magyar gazdaság egyetlen olyan termelő ágazata, amely nem tudott érdemben elmozdulni az 1992-es, 1993-as mélypontról. A mezőgazdasági termelés jelenlegi volumene az 1990-es szinttől még most is elmarad, közel 30 százalékkal, míg a feldolgozóiparé már meghaladja ezt, több mint 40 százalékkal, jóllehet a visszaesés mértéke a mezőgazdaságban és iparban közel azonos volt az 1999-es évek elején.” (Érdemi elmozdulás azóta sem történt, sőt a GDP-ben elfoglalt aránya már 4% alá esett.)

Az sem mellékes, hogy mennyi embert képes, még ha nem is a legjobb színvonalon, az ágazat eltartani. Itt már a statisztikát is nehéz értelmezni. Ugyanis például 1998-ban a foglalkoztatottságban az adatok 7,5 százalékot mutatnak, ami 279 ezer főt jelent. (2000-ben ez már csak 6,5%.) Ugyanakkor a családi gazdaságok szerepét sem lehet figyelmen kívül hagyni. A Magyar Agrárkamara kalkulációja szerint hamis lenne a teljes létszámukat belevenni, mert akkor az irreális 1 millió 172 ezres értéket kapnánk. Ők az őstermelői jövedelmet bevallott 140 ezer fővel látják indokoltnak korrigálni az alapadatot, vagyis eszerint 419 ezer volt a kiszámított foglalkoztatotti létszám.

Európaian

S ha már e visszatekintő gondolatsorba az EU-csatlakozási „felkészülésünk” kapcsán csöppentünk bele, azzal is folytatom: A Világgazdaság március 27-i, EU-integrációval foglalkozó cikkében a következő olvasható: „Az Unióval folytatott tárgyalásokon a kormány nem a politikai marketingben megjelenő „nemzeti érdeket” képviselte, hanem a valódit. Talán a legnagyobb próbatételt ebből a szempontból az EU-polgárok földvásárlásáról a csatlakozási tárgyalásokon folytatott alkudozás, illetve az eredmény itthoni tálalása jelentette, hiszen az 1997-es népszavazási kezdeményezések idején még a Fidesz és a Kisgazdapárt is erősen elkötelezte magát „a haza nem eladó” jelszó mellett. Ezért az integrációs politika egyik komoly sikereként könyvelhető el, hogy ebből a potenciális gyúanyagból nem lett a magyar EU-csatlakozást kisiklató bomba az elmúlt négy év során – sőt, a Fidesz még a csatlakozási tárgyalások ezen témájának 2001 közepi, ideiglenes lezárása idején is ellenőrzés alatt tudta tartani a kormányból nem sokkal korábban kitessékelt kisgazdavezér demagóg ellenakcióit.”

A Magyar Hírlap április 4-i számából az ellenzéki elképzelésekről kaphattunk információt: „Németh szerint az EU-csatlakozás agrárfejezetét illetően kőkemény tárgyalásokra kell felkészülni. A miniszterjelölt úgy véli, hogy ismét meg kell nyitni a tőke szabad áramlásának ideiglenesen lezárt fejezetét, és a föld külföldiek általi vételéről szóló alkut felül kell vizsgálni. Németh szerint, ha az EU végül valóban a már ismert 25 százaléknyi támogatást szánja a magyar termelőknek, úgy piacvédelmi intézkedések bevezetésének és a nemzeti támogatások fenntartásának mikéntjéről is kemény egyeztetéseket kell folytatni Brüsszellel.”

(Sorozatunk következő részeiben az itt felvetett témák bővebb kifejtését kíséreljük meg, a ’80-as évektől napjainkig terjedő időszak eseményei kapcsán.)