Mit mutat a helyzet komplex áttekintése?

Sajnos az utóbbi tíz év gazdálkodási színvonala, talajvédelme és tápanyag-utánpótlása egyáltalán nem tükrözi nálunk a termőföld megbecsülését. Jelentősége ellenére a termőföld inkább politikai csatározások színtere lett ahelyett, hogy építő szakmai vitáknak biztosított volna megfelelő környezetet.

A 4. sz. ábrából leolvashatjuk, hogy 1965-től jelentősen emelkedett a nitrogén-foszfor-kálium vegyes hatóanyag felhasználás, mely később 220 kg/ha körüli szinten stabilizálódott és a 80-as évek végéig tartotta magát.

A 2. és 3 sz. ábrán látható 134.174 ha ténylegesen megvizsgált szántóterület foszfor- és a kálium-ellátottsági szintjének megoszlása, változása 1978 és 1998 között (Talajerőgazdálkodás KKT, Kaposvár). Ebből megállapítható, hogy a 80-as és a 90-es évek feltöltő trágyázásának köszönhetően lényegesen emelkedik a jól, vagy kiválóan ellátott területek aránya, míg a 90-es években nagyon jelentősen csökkent, és a húsz évvel korábbi szintre esik vissza. A kálium esetében még jelentősebb visszaesést tapasztalhatunk. Ez a folyamat úgy zajlik le a gyenge-közepes ellátottságú talajok esetében, hogy a feltöltő trágyázás hatására az ilyen szinten ellátott terület aránya jelentősen csökkent, majd a 90-es években a már említett elégtelen színvonalú tápanyag-gazdálkodási struktúra mellett 1998-ra feléltük a vizsgált időszakban befektetett tápanyag-tőkénket és a 80-as évek eleji, – a kálium esetében még korábbi – szintre áll be ismét a gyenge-közepes kategóriák aránya.

Az 5. ábra mutatja ugyanezen időszak és terület átlagos tápelem-tartalmának alakulását. A talajok átlagos foszfortartalmának 65 ppm-mel való emeléséhez tíz évre volt szükség, míg a kálium esetében ezen időszak alatt csak 43 ppm emelkedést lehetett elérni az érintett területeken. Az adatokat közelebbről szemügyre véve megdöbbentő eredményeket tapasztalunk. A hosszú évek alatt felhalmozott tápanyagtöbbletet a gazdálkodók néhány év alatt részben vagy teljesen felélték, és az értékek a kiindulási időszak szintjére estek vissza.

A tápanyagmérleg-eredményekből (6. ábra) kitűnik, hogy az országos tápanyagmérleg a század elejétől kezdve 1965-ig negatív, tehát a gazdálkodás, ha lassú ütemben is, de talajzsaroló volt. A 70-es és 80-as években – az intenzív gazdálkodás megindulásával együtt is – a feltöltő trágyázás folyományaként a mérlegadatok már pozitívak. Megdöbbentő, hogy a 90-es évek tápelemmérlege, a talajzsaroló gazdálkodás következtében, újra a 30-as évek szintjére esik vissza néhány év alatt. Történhetett ez azért is, mert a századelő hozamai lényegesen jobban igazodtak a korabeli évek tápanyag-utánpótlási színvonalához, így a mérleg negatív eredményei szelídebben jelentkeztek, és így az akkori gazdálkodási színvonalhoz kielégítő – nem elegendő – hátteret biztosítottak. Napjainkban a helyzet lényegesen másképpen alakul, hiszen a balkáni szintű tápanyag-utánpótlási gyakorlat mellett csúcstechnológiákat, -fajtákat, gépeket, talajművelési rendszereket alkalmazunk, ami a korábbi szintnél lényegesen magasabb terméseket eredményez, és tovább fokozza a talaj tápanyagtőkéjének kimerítését. A kritikus helyzetek kialakulásának lehetőségét fokozza, hogy csúcstechnológia alkalmazása szakszerű tápanyag-gazdálkodás nélkül lényegesen csökkenti a termésbiztonságot mind a minőségi, mind a mennyiségi paraméterek tekintetében, ami kiszámíthatatlanná és tervezhetetlenné teszi a termelést és annak piaci szabályozását.

A mérlegadatok romlása a kedvező adottságú, nagy termőképességű talajokon még fokozottabban jelentkezik, mert itt – az alacsony színvonalú tápanyag-utánpótlás mellett is – még mindig nagy terméseket realizáltak.

A 7. ábra mutatja az Európai Unió országainak vegyes műtrágyahatóanyag-felhasználását, amelynek átlaga 121 kg/ha. Ausztria 70 kg/ha körüli értéke a háttérinformációk nélkül félrevezető, hiszen ők kb. 2 millió ha nagyságú alpesi legelővel rendelkeznek (melyek a mezőgazdaságilag megművelt területek szerves részei), ahol sohasem folytattak műtrágyázást, ugyanekkor ezen területek az ilyen irányú statisztikájukat lényegesen „javítják”.

Ha kiemeljük, és külön adatsorban vizsgáljuk azokat az országokat, amelyek mezőgazdasági szempontból jelentős versenytársaink lehetnek (Németország, Franciaország, Dánia, Hollandia), akkor a felhasznált műtrágya vegyeshatóanyag-mennyisége 190 kg/ha közelébe emelkedik, ami a 80-as évek magyarországi színvonalát tükrözi a műtrágya-felhasználás vonatkozásában.

A döbbenet akkor uralkodik el rajtunk igazán, ha ezeket a számokat a 8. ábra tükrében vizsgáljuk, ahol leolvashatjuk az uniós országok tápanyag-utánpótlásra felhasznált trágyaanyagok arányát. A kijuttatott 190 kg/ha körüli NPK vegyes műtrágya-hatóanyag csak az összesen kijuttatott tápelem 48%-a, azaz egyéb formában, elsősorban szerves trágya formájában további, hasonló nagyságrendű tápanyagmennyiség kerül kihelyezésre a mezőgazdaságilag megművelt területekre, a világszínvonalú növénytermelés megvalósítása érdekében. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Magyarországon 1997-ben az összes műtrágyafelhasználás vegyes hatóanyagban 50 kg/ha, melyet a drasztikus állatlétszám csökkenésével eltűnő szervestrágya-bázis szinte alig egészít ki.

A 9. ábra mutatja az Európai Unióban a gabonatermesztés hektáronkénti hozamértékeit, ahol láthatjuk, hogy az utolsó tíz évben hektáronként 800 kg-mal növekedtek az őszi búza hozamértékei, továbbá a következő tíz évben további 700 kg-os emelkedéssel számolhatunk úgy, hogy egységnyi terméshez felhasznált műtrágyahatóanyag-felhasználás nem fokozódik, hanem enyhén csökkenő tendenciát mutat Az ottani talajellátottsági szinten ez reális is.

A téma kellő mélységű áttekintésében kirajzolódott hátrányokkal 2004-ben, az uniós csatlakozás után szükséges magas fordulatszámot már nem lehet felvenni ilyen tápanyag-gazdálkodási hátérrel, sőt hathatós támogatás hiányában egy olyan ágazat veszhet el és kerülhet könnyű prédaként a külföldi szakmai és pénzügyi befektetők kezébe, amely a magyar nemzeti vagyon 30%-val – a magyar termőfölddel – gazdálkodik.

Milyen lehetőségeink vannak arra, hogy a talaj tápanyag-ellátottságának romlását lelassítsuk, illetve a katasztrofális összeomlás állapotának bekövetkeztét kitoljuk, mintegy időt adva az agrárpolitikának arra, hogy rendezze sorait az ágazat irányításában?

A válasz lehet egy olyan szaktanácsadási módszer, melyet 2001-ben már 320 ezer hektár területen igényeltek a termelők (dr. Horváth József, Talajerőgazdálkodás KKT, Kaposvár). A módszer alapja a rendszeres, 3-5 évenkénti talajtápanyag-vizsgálat. E nélkül bármilyen tanácsadás vagy tápanyag-utánpótlás szakszerűtlen, és csak sötétben tapogatózás.

Jelentős háttérinformációt adnak a korábbi talajvizsgálati eredmények, melyek már közvetlenül nem használhatók tanácsadásra, de a talajokban hosszú évek során lejátszódó folyamatok jellemzését segítik. Fontos információ a földhasználat, a vetésforgó, melyek segítenek a trágyaadagok pozícionálásában. Fontos ismernünk a gazdaság korábbi tápanyag-utánpótlási gyakorlatát, mivel ez a táblák tápanyag-mérlegének elkészítéséhez, mind pedig az esetleges tápanyag-utánpótlási hibák feltárásához alapvető információt adhat. A mérleg és hozamadatok jól jellemzik egy gazdálkodás színvonalát és meghatározzák – a talaj jelenlegi termőképessége mellett – a szükséges, pótlásra szoruló tápanyagmennyiséget.

A szaktanácsadási rendszer alapkoncepciója az, hogy a P, K tápanyag kijuttatási javaslatát forgóba rendezi, melyben a kijuttatás helyét nemcsak a talajellátottság szintje és a mérleghiány határozza meg, hanem az is, hogy az adott talajellátottsági szinten várható-e a friss trágyázásnak közvetlen hatása a terméseredményre.

A tanácsadási struktúrában a tervezett hozamhoz táblaszinten szükséges hatóanyagdózis megadása mellett (az egyensúlyi mérleg melletti termelés feltételét még minimum technológia mellett is ismernünk kell), hat fontossági kategóriában minősítjük a dózis kijuttatásának szükségességét, fontosságát. A számított hatóanyag kijuttatását a minimumrendszerben (a trágyázás „fontossága” alapján) táblánként és hatóanyagonként sorrendezzük. Ezzel gyakorlatilag rávilágítunk arra, hogy a termelő a trágyázás elhagyásával mely területeken vállalja a legnagyobb, és mely területeken a legkisebb kockázatot. Fontos ez azért, hogy a termelő az ideális trágyázás trágyaigénye mellett megkapja tőlünk azt az információt is, hogy szűkös anyagi lehetőségei mellett mely területei azok, ahol a pénzét a lehető legnagyobb hatékonysággal használhatja fel.

Az ún. minimum technológia betartása azt jelenti, hogy legalább a FONTOS-nak ítélt esetekben az alaptrágyázás megtörténjen. A jelenlegi talajellátottsági szintek mellett ez a tapasztalatok szerint 3 éves alaptrágyázási forgót jelent, de előfordulnak olyan területek is, ahol már 2 évente alaptrágyázni kell.

Amennyiben a gazdálkodónak még ezen területek alaptrágyázásához sincs anyagi ereje, a sorrendben legfontosabbnak ítélt táblák trágyázásával akkor is a lehető leghatékonyabban gazdálkodik a pénzével. Mérlegelheti pénztárcájának ismeretében, meddig tudja finanszírozni a tápanyag-utánpótlást, illetve a hiányos pótlás esetén pontosan tudja, mely táblákon mekkora kockázatot vállal. Kritikus szituációban a figyelmét határozottan felhívjuk, hogy bizonyos területeken az eredményes termelés megvalósítása érdekében feltétlenül be kell avatkozni.

Kifejezett követelménye a rendszernek, hogy amennyiben alaptrágyázás történik a területen, ott a fontosnak ítélt tápelem tekintetében ne csökkentett, hanem a javaslatban megadott dózist használja a termelő, kompromisszum nélkül. Ezáltal valósul meg a tanácsadás hatására a trágyázott területen a lehetőségeihez mérten a leghatékonyabb tápanyag-utánpótlás.

A módszer következetes alkalmazása segít jelentősen lelassítani azt a folyamatot, mely végén a talaj foszfor- és káliumhiánya még jó évjáratban is termeléskorlátozóvá válik, és az eredményes gazdálkodás már tovább nem lesz folytatható. Ugyanakkor – eddig a nem kívánatos katasztrofális állapotig – folyamatosan biztosítja a tervezett termésszinthez és minőséghez a tápanyagellátást, és ezáltal növeli a termésbiztonságot.

A módszer a nitrogén trágyázás tekintetében is ad változatot, mert az optimális dózisok mellett megad egy elfogadható kockázatot tartalmazó, ún. minimum nitrogén-dózist is. Nitrogént a legtöbb növénynek minden évben adni kell, de a kockázat ez esetben gyakorlatilag nem a termelés folyamatára és folyamatosságára vonatkozik, mint a foszfor és a kálium esetében, hanem csak az adott évi kultúrára.