Ez a tevékenység ugyanis sokszor a napi – egy állat esetében szükséges a 300-350 Ft-os – befektetést sem termeli meg havi jövedelem formájában, hiszen a piacképes növendék vagy vemhes üsző is csak másfél-, kétéves korában hoz hasznot, a jó tenyészállat pedig majd csak évek múltán „fizeti vissza” a nevelés jelentős költségeit. Az, hogy az állat mikor és mennyit „kezd törleszteni” a befektetett költségekből, nagy mértékben függ a borjú gondozásának és nevelésének színvonalától. A nem kielégítő és a túlzott táplálás is egyaránt rontja tevékenységünk jövedelmezőségét.

A nevelés célja

A borjúnevelés eredményeként jön létre a – néhány tehénből álló vagy a több százas állományban is egyaránt fontos – 25-30%-os arányú üszőutánpótlást. Az ilyen üszőknek mindig jobbnak kell lenniük az anyai generációnál; küllemükben, illetve 100-200 kg-mal nagyobb laktációs termelési kilátásaikban. Ezenkívül több teljesített laktációt is várunk tőlük.

Tudjuk, hogy a növekvő mennyiségű tejtermelés ugyanakkor rontja a szaporulati mutatókat, ezért a jól fejlett üszők szaporodásbiológiai tulajdonságainak is kedvezőeknek kell maradniuk. Kívánatosnak tartjuk azt, ha az üszők időben, könnyen fogamzanak, egészséges borjúvemhet nevelnek, viszonylag könnyen ellenek, a két ellés közötti idejük megfelelően rövid, és ez a ciklus 4-5 termelő évig ismétlődik, jelentős egészségkárosodás nélkül.

A tehén 6000-7000 kg-os éves tejtermelésével csak 3-4 év múlva kezdi visszahozni felnevelése költségeit, amelyek nagyon jelentős tétellel terhelik a tejtermelés gazdaságosságát. Ezért a 28-30 kg-os napi tejtermelést elérő, vagy ezt meghaladó tehenek kinevelésére kell törekednünk, mert a felnevelési költség ezeknél térül meg 3 laktáción belül. Önmagában is súlyos gondot jelent, hogy a 4-5. laktációt már sok tehén meg sem éri!

A borjúnevelés során tehát olyan tehenek felnevelésére törekszünk, amelyek hosszú hasznos élettartamúak. Ez azt is jelenti, hogy gazdaságunkban csökken az egylaktációs selejt üszők száma, kevesebb üszőt kell utánpótlásra beállítanunk és állataink későbbi szaporulati jellemzői is jobbak lehetnek. Abban az esetben, ha felesleges üszőinket értékesítjük, ugyanilyen minőségre kell törekednünk.

A borjúnevelés célja tehát a gazdaságosabban termelő, jó küllemű tehenek előállítása, amelyek – ha úgy tetszik – vemhesüsző-korban jól eladhatók, piacképesek. A borjú öröklött képességeit jó nevelési technológiával igyekszünk mind jobban felszínre hozni, optimális fejlődését segíteni. Ezzel szemben a rosszabb gondozási feltételekkel növekvő kezelési költségek, nagyobb elhullási arány és egyéb ráfordítások járnak. Az eredmény: gyenge minőségű üszők és kisebb termelésű, kevésbé ellenálló tehenek.

Sokféle kedvező borjúnevelési módszer, jó minőségű tejpótló szer, takarmányozási adalékanyag létezik, ezek részletes bemutatására nincs mód. Vannak azonban olyan borjúgondozási szempontok, amelyek a jó nevelési eljárások sajátjai, ezért az alábbiakban ezekre a legfontosabb tényezőkre hívjuk fel olvasóink figyelmét.

Az újszülött borjú gondozása

Az egészségesen született borjú születése után 1-2 órán belül feláll és szopik. Az anyjukat szopó borjak 30-40%-ánál nehéz eldönteni, hogy mikor és mennyi föcstejet kaptak, ezért célszerű a borjút egy órán belül föcstejjel (a tehéntől, vagy szopókás edényből) megszoptatni. Ennek adagja 2-3 l lehet, ami megfelelően védi az újszülöttet a fertőzésektől. Az anya föcstejének minősége persze függ a fajtától, attól, hogy az állat milyen betegségeken esett át, milyen életkorú, de attól is, hogy ellés előtt mennyi ideig csepegett a teje a tőgybimbókból. Az újszülött gyors és megnyugtató ellátása a jó minőségű anyai föcstejjel azért olyan fontos, mert a 4-5%-os újszülöttkori elhullás felét a borjak elégtelen ellenanyag-ellátása okozza. Ez jól ellenőrizhető a vér immunglobulin szintjével. A kedvező érték 50-80 g/l IgG, amíg a 10 g/l IgG érték a kedvezőtlen alsó határnak tekinthető.

Az újszülött oltógyomrának befogadóképessége nem teszi lehetővé nagyobb táplálékadagok felvételét, ezért a kisebb adagú, napi többszöri itatás előnyösebb. Az ellenanyagok a bélrendszerben végbemenő felszívódási hatékonysága a borjú születése után óráról órára csökken, és az első nap végén gyakorlatilag megszűnik. Eközben az emésztőenzimek kiválasztása fokozódik.

Az újszülött borjú elhelyezéséhez nincs szükség nagy alapterületre, 8-10 m2-es elletőboksz, vagy l m2-es almozott ketrec megfelelő egy temperált (10-15 °C-os), huzatmentes, 80% alatti relatív páratartalmú helyiségben. A borjak mozgását, légzését a 7-10 napig tartó újszülöttkori időszakban fokozottan célszerű figyelemmel kísérni.

A borjú születési súlya kedvező esetben a fajtaátlagának felel meg, a bikák esetében rendszerint l-2 kg-mal több, mint az üszőknél. Fontos tudnunk, hogy a születési súly erős, közepes mértékben, a marmagasság pedig ennél is jobban öröklődő jelleg, e két jellemző egymással is összefüggésben van. A születési súly enyhe ellentétes összefüggést mutat a későbbi súlygyarapodással és magasságnövekedéssel. Bizonyos határon belül tehát a kisebb borjú jobban, míg a nagyobb gyengébben fejlődik. Nem azok a borjak az optimális méretűek, amelyek születéskor nagyok (hiszen ez ellési nehézségeket okozhat), hanem azok az átlagosak, amelyek aztán gyorsan fejlődnek. A testsúlyt és testmagasságot (vagy marmagasságot) a későbbiekben ellésig kísérjük figyelemmel! Ezt a súlymérleg oldalához rögzített magasságmérő léccel tehetjük meg.

Nevelés tejjel vagy tejpótlóval

Rendszerint a borjú testsúlyának 8-10%-ának megfelelő tejet vagy tejpótló szert itatunk meg az újszülött állattal. Választás előtt ezt a mennyiséget fokozatosan csökkentjük. A tej teljes értékű és kiváló, de drága takarmány. Helyettesítésére többféle, jó minőségű tejpótló áll rendelkezésünkre. Az itatás rendszerint 50-80 napig tart. Az 50-55 napos választás azért kedvező, mert ez alatt az idő alatt a borjak megfelelő átmenettel rászoktathatók a szálas és abraktakarmányra, közben pedig mozgásigényük, s vele társas és játékos viselkedésük oly mértékben erősödik, ami már választásuk után csoportos elhelyezésüket is indokolja (a háromhónapos borjú megsínyli a szűk ketrecet). Kéthetes borjak elé szoktatásként már célszerű némi abrakot és jó minőségű szénát is adni. Az abrak bendőben lebomlott illózsírsavai serkentik a felszívó hám kifejlődését, míg a szálas takarmány a bendő falának izomzatát erősíti, és már egyhetes életkortól segíti a kérődzőreflexek működésének kialakítását.

A fokozatos szoktatás eredményeként a naponta 0,8-1 kg abrakot elfogyasztó borjak elválaszthatóak. Ezek súlygyarapodása 600-700 g/nap körüli. A holstein-fríz fajta esetében általában 75-80 kg testsúlyt érnek el választásra, míg a magyartarka vagy egyéb húsborjak többet is. A nevelési szakasz végére a szarvtalanítást és természetesen a súlymérést is érdemes elvégezni. A tejpótlók kiválasztásánál ügyelnünk kell arra, hogy ezek lehetőleg 20% nyersfehérjét és 16-18% nyerszsírt tartalmazzanak a megfelelő vitamin- és ásványi kiegészítéssel. A feleslegesen megmaradt föcstej is jó takarmány lehet (általában háromszoros hígításban itatjuk), de csak akkor, ha nem véres vagy genynyes, illetve ha nem Colival vagy Pasteurellával fertőzött, antibiotikumokkal kezelt tehéntől származik.

Utónevelés, üszőnevelés

A későbbi nevelés alapelve is a mérsékelt súlygyarapodás elérése a növendékek termékenyítéséig. Ez az ütem például a hat hónapig tartó borjúnevelési időszakban átlagosan 700 g/nap súlygyarapodást jelent, a napi súlygyarapodás azonban később, az ivarérés időszakában sem haladhatja meg a napi l kg-ot, különben a tőgy mirigyállománya elzsírosodik, ami csökkenti a tejtermelést. Ezért az üszők napi abrakkiegészítése lehetőleg ne haladja meg a 2-2,5 kg-ot, így elkerülhetjük a növendéküsző-állomány elhízását. Figyelnünk kell arra, hogy a borjak testmagassága az első évben jobban növekszik, mint a testsúlyuk, ezért a fejlődő borjú testmagassága (vagy marmagassága) érzékenyebb az átmeneti táplálóanyag-hiányra, mint testsúlyuk. Az egyéves üszők között a csököttség gyakoribb formája az alacsonyabb állat. A magasságot és a testsúlyt tehát egyszerre érdemes ellenőrizni, lehetőleg kéthavonta, ez a vizsgálat egyben a kondíció és a lábvégek időszakos átnézésével is együtt járhat.

A 15-16 hónapos, 360-380 kg-os testsúlyt és 120-125 cm marmagasságot elért üszők már biztonságosan termékenyíthetők. A vemhes üszőket olyan kondícióban kell továbbnevelnünk, hogy közvetlenül az ellés után elérjék az 540-560 kg-ot és a 130-135 cm marmagasságot. Ez a szokásos 5 pontos kondícióértékelés szerint 3-3,5 kondíciópontnak felel meg.