MezőHír :: Független Agrárinformációs Szaklap

MezőHír :: Független Agrárinformációs Szaklap
76/496-182 :: 30/9-439-158 :: info@mezohir.hu

Lapszemle sertéstartóknak

Halva született és életképtelen malacok - tisztázzuk az okokat

2002-04
[ tartalomjegyzék ]

 

A megfelelő egészségi állapotú állományoknál, ahol a fialások szakszerű felügyelete is megoldott, a halvaszületés nem lépi túl a még elfogadható 7-8%-os felső határt.

Az utóbbi évtizedek genetikai munkájának eredményeként a többször fialt kocáknál elérhető a 12-13-as, előhasiaknál a 10,5-12-es fialási átlag. A „megengedett” halva született malac arány az előhasiaknál 7, a többször fialtaknál 8%. Így alakul ki előhasiaknál a 10-11-es, többször fialtaknál a 11-12-es élve született malacátlag. A szakszerű és eredményes szaporító munkának ezek a meghatározó számai.

A malacok túlélése szempontjából alapvető a születési súly, mely optimálisan 1400-1600 g. A malacok születési súlyát sok tényező befolyásolja, ezek közül a legfontosabbak;

  • Előhasi kocák malacai szinte mindig kisebb súllyal születnek, mint a többször fialt kocáké.
  • A kanmalacok 30-50 g-al súlyosabbak, mint a kocamalacok.
  • A vemhesség végén emelt szinten kell takarmányozni.
  • A fitotoxinokkal szennyezett takarmányok szórt almokat és kicsi, életképtelen malacokat eredményeznek.
  • A születési súly szempontjából a parvovirózis az első számú „közellenség” a fertőző betegségek között.
  • Az életképtelen malacok aránya függ;

  • az egész alom tömegétől,
  • a fialási sorszámtól (a koca hányadik ellése),
  • az alomlétszámtól,
  • az átlagos születési súlytól,
  • az almon belüli malacsúly-szórástól.
  • A fialás befejeztével regisztrálni kell a mumifikált malac/alom és a holt malac/alom arányokat. A mumifikált malacok a 35. és 110. vemhességi napok között pusztulnak el. Születési súlyuk átlagosan 400-600 g, de 50 és 1000 g között ingadozhat. A születési súlyból az elhalás időpontjára lehet következtetni.

    Egy-egy lefialt kocacsoportnál maximum 0,2-0,3% mumifikált malac „engedhető meg”. A nagyobb arányú előfordulást magzatelhaláshoz vezető fertőző betegségek (parvovirózis, PRRS) és takarmánytoxinok idézik elő.

    A halva született malacok 80-90%-a a kitolási szakaszban pusztul el, különösen a fialás végén, amikor gyakrabban szakad el a köldökzsinór, vagy a placenta (magzatlepény).

    A megszületés után közvetlenül elhullott malacok bőre friss, és nincs rajta mekónium (bélszurok). Sokszor, különösen ellési felügyelet hiányában előfordul, hogy a malacok a megszületés után a magzatburokban rekednek és ezért pusztulnak el. Néhány „tetszhalott” malacnál – közvetlenül a megszületés után – még szívtevékenység tapasztalható. Ezeket még újra lehet éleszteni hidegvíz sugárral, szívmaszszázzsal, mellkas nyomogatással, vagy a légzőcentrum gyógyszeres izgatásával.

    Felmerül a kérdés, milyen feltételek szükségesek a halvaszületett és életképtelen malacok számának minimális szinten tartásához. Az intézkedések közül a lényegesebbek;

  • a fiaztatók egyszerre ürítése és telepítése,
  • egészséges, jó kondícióban lévő kocák,
  • optimális kocatakarmányozás,
  • a hibrid hatás kihasználása
  • a malacok vitalitásának növelésére,

  • nagy születési súly, kis szórással,
  • nyugalom az ellés előtt és alatt,
  • rövid ellési időtartam (ellés megindítás),
  • intenzív ellési segítség, „tetszhalott” malacok újraélesztése,
  • újszülöttek megszárítása, gyors kolosztrum felvétel biztosítása.
  • Több víz, nagyobb súly

    A malacoknak 2-4 hetes korukban, vagyis a választáskor hirtelen kell átállniuk a 20% szárazanyagot tartalmazó „takarmányról”, a kocatejről a szilárd keveréktakarmányra, melynek szárazanyag-tartalma kb. 90%-os. A választás után tehát a malacoknak éhségüket és szomjukat két forrásból, a szilárd takarmányból és az ivóvízből kell kielégíteniük.

    Azok a malacok, melyek már a szoptatás alatt jelentősebb mennyiségű vizet (1 liter felett) és takarmányt (kb. 500 g) fogyasztanak, zökkenőmentesen állnak át a választás utáni evésre és ivásra. Sokak szerint a szoptatás alatti ivóvízfogyasztás csökkenti a tejfogyasztást. Széles körű tapasztalatok szerint azonban a szopós malacok nem fogyasztanak oly mennyiségű vizet, hogy az elvegye a kedvüket a szopástól, de megtanulják az ivást! Persze megfelelő magasságban kell elhelyezni az önitatókat, hogy a malacok azokat könnyedén használhassák, és a víznyomás beállításánál is figyelembe kell venni a malacok igényét. A csészés önitatót a malacok jobban kedvelik a szopókásnál, de nagyobb gondot kell fordítani a csészés önitatók tisztogatására. Nagyon fontos, hogy korcsoportonként eltérőnek kell lennie a víz átfolyási sebességének és az önitató elhelyezési magasságának.

    Fontos megfigyelés, hogy a „legügyesebb” malacok a választás után kb. 24 óra múlva isznak először, de sokan csak két nap múlva. A „lusta” malacoknál jelentősen visszaesik a súlygyarapodás, erősen korlátozott a takarmányfelvétel. Rossz esetben egy hétnél is több idő kell ahhoz, hogy helyreálljon a választás előtti folyadékfelvétel. Esetenként súlyos dehidráció (kiszáradás) következik be, még súlyosabb esetekben sómérgezés is lehetséges. Szoros összefüggés van a vízfogyasztás és takarmányfelvétel, ennek megfelelően a súlygyarapodás között.

    Az ivararány befolyásolja a termékenységet

    A sertés többet szülő (multipara) faj, és az almokban természetesen hím- és nőivarú malacok vegyesen születnek. Az ivararány jelentősen ingadozik almonként. A szarvasmarha fajnál ismert jelenség, hogy a vegyes ivarú ikerszülésnél a nőivarú egyed terméketlen, ugyanakkor a bika termékeny. Éppen ezért a tenyésztők rendszerint meg sem próbálják tenyésztésbe venni a vegyes ivarú ikervemhességből származó üszőket. Feltételezik, hogy az üszők terméketlenségének oka a vemhesség alatt a hímivarú magzatból hím nemi hormonok átjutása a nőivarúba, a placentán keresztül, ami hátrányosan befolyásolja utóbbiak ivarszerveinek fejlődését.

    A sertés fajnál sokáig nem hittek abban, hogy a nőivarú magzatokat hasonló hatás érheti. A 90-es évek vizsgálatai azonban megváltoztatták ezt a véleményt. Amelyik vehemben sok a hímivarú magzat, ott megnő a tesztoszteron koncentrációja a keringő vérben, és ez a sajátságos magzat-elrendeződéstől függően hat: két hímivarú magzat között egy nőivarú malac, vagy éppen fordítva, egy hím mellett egy-egy nőivarú esetén elképzelhető, hogy a cirkuláló vérben lévő nagyobb mennyiségű tesztoszteron látványosan befolyásolja a nőivarú magzatok ivari fejlődését, és későbbi ivari teljesítményét.

    Mérhető jele a fellépő elváltozásoknak az újszülött kocamalacoknál a végbélnyílás és a hüvelynyílás közötti távolság, melyet anogenitális távolságnak (AGT) neveznek. A hímekkel domináns vehemből származó nőivarú malacoknál ez a távolság jóval nagyobb (kb. 8 mm), mint a nőivarú túlsúlynál (5,7 mm).

    Egy nagy sertéstelepen vizsgálták, milyen gyakori a hímdomináns almok aránya a gyakorlatban. Összesen 2589 alom 32 880 malacát vizsgálták, ahol 16 572 hím (50,4%) és 16 308 nőivarú (49,6%) malac született. Az ivararány tehát 1:0,98 volt. A hímivarú malacok előfordulási aránya az egyes almokon belül a 10%-tól egészen a 90%-ig terjedt. Az összes alom 28%-ánál a hímivarú malacok aránya legalább 60% volt, és a nőivarú malacok 18%-a származott az ilyen, hímdomináns almokból.

    Kiértékelték 923 olyan kocasüldő termékenyítésének eredményeit, mely állatok eltérő ivararányú almokból származtak. A táblázat adatai szerint 70%-os hímivarú dominanciánál jelentősen csökken az ellési arány és a malacindex. A szerzők azt javasolják, hogy azoktól az almoktól, melyekben 70% feletti a kanmalacok aránya, ne vegyenek tenyésztésbe kocasüldőket.