Földfelszín

A gyors reagálásból ítélve a földügyek vannak továbbra is a felszínen. A Magyar Nemzet június 3-i számából megtudhatjuk, hogy szünetel az állami földek még be sem indult eladása. „Nem azt jelenti a versenyszabályzat felfüggesztése, hogy a Medgyessy-kormány a föld értékesítését is le akarná állítani – mondta a Nemzeti Földalap irányítója. Az új Föld- és Nemzeti Földalapról szóló törvény alapján egy hasznosítási terv mentén újra meghirdetik azokat a területeket, amelyeket a jövőben értékesíteni szándékoznak… A jelenlegi szabályozást nagyjából húsz-huszonöt helyen szeretné módosítani a kormányzat… Az új Nemzeti Földalapot egy széles társadalmi ellenőrzés alatt álló intézményként fogják működtetni, amelynek a tervek szerint évente be kell számolnia az Országgyűlésnek.”

Ugyanebben a cikkben, Orbán Viktor rádiónyilatkozata alapján a téma ellenzéki megközelítésű méregfoga is kivillan. „A vidék-Magyarország számára a legfontosabb kérdés, hogy a földet kihúzzák-e a gazdák lába alól vagy sem. A földet mindenképpen meg kell védeni a külföldiek ellen is, a külföldiekkel szemben is és a jogi személyiségű társaságokkal szemben is… A szocialista- szabaddemokrata kabinet a jogi személyiségű társaságok számára lehetővé akarja tenni a földvásárlást. Ebből már egyszer egy nagy vita kerekedett – fogalmazott Orbán Viktor –, amikor csak népszavazási kezdeményezéssel tudtuk letéríteni a Horn-kormányt erről az elhibázott ösvényről. Ha ismét előveszik és felmelegítik ezt a javaslatot, akkor komoly vita várható.”

Dupla vagy semmi

A Napi Gazdaság május 31-i írása egy módosító javaslat alapján enged „alapos” betekintést a témába. „A földalapban lévő mintegy félmillió hektár állami föld megduplázódna a természetvédelmi területekkel és erdőkkel – beleértve a honvédelmi tárca kezelésében lévőket is. Így az összes állami földet kezelő földalap elsődleges célja nem a földvásárlások, hanem – csere útján – a birtokrendezés elősegítése lenne”. S itt bevillannak eddig nem látott, új elemek is: „A földalap nemcsak vásárlással vagy felajánlással, indokolt esetben kisajátítással juthatna földhöz, hanem járadék ellenében is… A majdani magasabb árral is kalkulált, tehát korrekt életjáradékra válthatnák földtulajdonukat azok az idős emberek, akik nem akarnak már gazdálkodni, nem spekulálnak a földár növekedésére, de nem is kívánják a földjüket a jelenlegi nyomott áron értékesíteni… A leghosszabb 50 éves haszonbérleti idő 20 évre csökkenne a javaslat szerint… A társadalmi kontrollt erősítené, hogy a földalap nem hozhatna döntéseket addig, amíg a minden településen az önkormányzat mellett létrehozni tervezett birtokrendezési tanács nem tette meg javaslatát a konkrét ügyben.”

Az idézett cikk címe kérdőjeles: Társaságok is vásárolhatnak földet? Itt a szerző csak még dr. Németh Imre agrárminiszter korábbi nyilatkozatából következtet az igenre. „Meghagyják a családi gazdálkodók előjogait, mivel a kormány fontosnak tartja e gazdálkodói kör megerősítését, ugyanakkor olyan szabályozásra van szükség, amellyel a termőföld ahhoz kerül, aki műveli.” S az utóbbi kategóriába már beleérthetjük a mezőgazdasági szövetkezeteket és gazdasági társaságokat – kivéve a külföldi tulajdonban lévőket – is. Ugyanis az itt közölt KSH-adatok szerint a mai magyar valóság a következő: a mezőgazdasági terület földhasználatában ugyan 57,2 százalék az egyéni gazdálkodók aránya, de ma sem elhanyagolható a gazdasági társaságok 24,3 és a szövetkezetek 13,1%-os része sem.

Szó se róla, e „kecske is jóllakjon és káposzta is megmaradjon” célkitűzés megvalósítása nem ígér könnyű megoldást. Főleg, ha még „a részletekben megbúvó ördögöt” is idecitáljuk, „ha már lúd, legyen kövér” módra. De most már tényleg ideje „más vizekre eveznünk”, vagyis „lássuk miből élünk.”

Miből élünk?

E szándékunkban az agrárügyek taglalásában igen szorgalmas Magyar Nemzet a május 30-i számával ismét a segítségünkre siet. Németh Imre: „ …A minisztérium eredményes működéséhez és faladatainak ellátásához belső átcsoportosításokra lesz szükség, valamint jelentős, hatvanmilliárdos összeget is igényelnek a pótköltségvetésből, mert az agrárbüdzsé kilencven százalékát különböző célokra már elköltötték, illetve lekötötték… A pótköltségvetésből igényelt pénzt adósságkonszolidációra fordítják, azaz rendezni kívánják belőle az éven belüli lejáratú és a többéves futamidejű agrárhiteleket is. Emellett hároméves programot indítanak a kedvezőtlen adottságú térségek gazdálkodóinak megsegítésére is. Pénzt kell előteremteni az üzletrész-kifizetésekre, az elemi károk ellensúlyozására is.” Szanyi Tibor politikai államtitkár szavai a tágabb mozgástér utáni puhatolózás szándékáról árulkodnak: „Nagy szakadék van a Brüsszelben tett ígéretek és az itthon bevezetett jogharmonizáció között… A tárgyalások során a kvóták kérdésére és a vidékfejlesztési támogatások növelésére kíván koncentrálni.”

A Népszava ugyanaznapi számának azonos témájú cikkéből még az alábbi kiegészítést tehetjük: „Mészáros Gyula közigazgatási államtitkár szerint a forráshiány ellenére sem tettek le arról, hogy ősztől intervenciós árszabályozást vezessenek be a búza és kukorica esetében, ahogyan a mostani sertésválságot is kezelni fogják, amint tiszta képet kapnak arról, hogy »mennyi maradt a spájzban«”.

Kárpótlási spirál

Méltatlan lenne mellőznünk egy – megoldásához nem kis „spájzolt pénzt” igénylő – problémát, az üzletrészkárpótlás eddigiekben is fordulatos ügyének taglalását is. A Világgazdaság május 28-i számában megjelentek felelevenítik, hogy az újabb kárpótlási törvényjavaslat sürgős kidolgozásáról az Orbán-kabinet már az országgyűlési választások után intézkedett. „A megszűnt mezőgazdasági szövetkezetek kívülálló tulajdonosaitól és nyugdíjas tagjaitól ’venné meg’ egykori üzletrészeiket az állam az FVM törvénytervezete szerint. Az elképzelések irreálisak, ezért azokat az új kormánynak vissza kell vonnia – állítja a szövetkezeti érdekképviselet… A tranzakció – hasonlóan a működő és felszámolás alatt lévő gazdaságokban végrehajtott állami üzletrészvásárláshoz – az aktív szövetkezeti tagokra nem terjedne ki… Az agrártárca nem határozza meg, hogy az intézkedés hány embert érintene, és a kedvezményezettek mennyi pénzt kapnának. E helyett azt rögzíti, hogy a kárpótlási összeget az 1992-es vagyonnevesítési névérték adná meg, amelyet növelni kellene a szövetkezetek megszűnésétől számított, polgári törvénykönyv szerinti kamattal.” Ezzel kapcsolatosan a MOSZ főtitkára közölte: „A tárcajavaslat révén előfordulhatna, hogy a kárpótoltak az eredeti névérték 140-200 százalékához jutnának, szemben a működő és felszámolás alatt álló gazdaságok tulajdonosainak járó 100 százalékos összeggel… Az FVM leköszönő vezetése a teljesíthetetlen feltételekkel eleve olyan helyzetet igyekezett teremteni, hogy a minisztérium új irányítóinak a tervezettől el kelljen állniuk. Ezután ugyanis a távozó kormány úgy érvelne, hogy a helyébe kerülő pártok a megszűnt szövetkezetek ügyét nem kívánja megfelelően rendezni. A korábbi nyilatkozatok szerint viszont az új koalíció éppen az üzletrészproblémák megnyugtató megoldására törekszik, és az állam vételi ajánlatot kíván tenni az aktív szövetkezeti tagokéra is.”

Álom vagy valóság?

E perpatvaros ügyek után már felüdülésként hat a május 22-i Magyar Mezőgazdaságban olvasható cím: Konszenzus, szakmai alapon. Ebben az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke, az agrár-felsőoktatásban dolgozó és családi birtokon gazdálkodó, dr. Magda Sándor fejti ki véleményét múltról, jelenről és az elképzelt jövőről. „Az agrárágazat az, ahol a hosszú távú szabályozás a jövőépítés egyik feltétele. Az elmúlt négy évben évente változtak a szabályok, így nem tudtak a gazdálkodók előre tekinteni. Elismerem, hogy voltak jó intézkedések is, de több területen égetőek a problémák… Az a véleményem, hogy a föld nagyobb érték annál, hogy rövidlátó döntések következtében elkótyavetyéljük. Ma – talán – az állam kezében is jobb helyen van a föld, mint a spekulánsok kezében. Ha igazán kimunkált, többpárti egyezség alapján születik meg a jövőt is garantáló földtörvény, már sokat tettünk. Ezzel ugyanis megteremthetjük az alapját a húsz év múlva is létezhető földcserének. Egyetértek azokkal a gazdálkodókkal, akik elvárják, hogy a korábbi állami gazdaságok állattenyésztő telepeihez adjanak földbérleményt is. Ha ez nem lesz meg, a telepeket becsukhatjuk. Nem hiszem egyébként, hogy ma földéhség van, mert ha volna, akkor a mezőgazdaság ma jó pozícióban lenne. S még valamit: bár kistermelő vagyok, a támogatáspolitikától mégis azt várom, hogy szektorsemlegesen működjön, kiszámítható legyen. Azt az üzemméretet támogassuk, amelyik jövedelmet termel… Ha mi a megfelelő integrációk kialakítását is támogatjuk, akkor ott kellő jövedelem is termelődik… Azt hiszem, hogy néhány ellenzéki politikus hasonlóan gondolkodik az említett problémákról, mint ahogy a kormánypárt. Türelemmel, megértéssel, szakmai alapon megteremthető a konszenzus.”

De szép is lenne, ha egyszer már jelen és múlt időben is elmondhatnánk: megteremtettük a konszenzust. Bár már hallhattuk azt a kifejezést is, hogy merjünk álmodni.

(Sorozatunk következő részében folytatjuk az I. részben felvetett és az azt kiegészítő témák bővebb kifejtését a múlt gyökerei és napjaink történései tükrében