A napraforgó kórokozói közül először a napraforgórozsdát említjük: ez a leveleken jelenik meg, de jelentős kárt nem okoz.

A napraforgó peronoszpóra a 70-es évek jelentős betegsége volt. A peronoszpórával fertőzött napraforgónövény nem gyógyítható, ezért a betegség megelőzése a legfontosabb. A védekezés lehetőségét az ellenálló fajták termesztése, illetve a vetőmag metalaxil hatóanyagú szerrel való csávázása jelenti.

Napjainkban a szárbetegséget okozó kórokozók kártétele jelentkezik a legnagyobb mértékben. Közülük a Diaporthe helianthi a legjelentősebb, amely az utóbbi években már pusztító járványokat okoz. A kórokozó azokon a fertőzött növényi maradványokon telel át, amelyek a talaj felszínén maradtak, a megbetegedett tányérokból pedig a kaszatok is fertőződnek. A fertőzések a napraforgó virágzását megelőzően kezdődnek, és először a levélen jelentkeznek, innen a levélnyélen át hatolnak be a szárba. A betegség során az első levéltünetek megjelenésétől a szárfoltok megjelenéséig 25-30, a szárölelő foltok kialakulásáig 35-40 nap telik el. A kár terjedését az időjárás nagymértékben befolyásolja. A kórokozó gomba kártétele során mérgező anyagot (toxint) termel, amely a nedvkeringéssel terjed, és súlyos anyagcserezavart okoz a növényben. A megtámadott levelek féloldalasan sárgulnak, bronzosodnak és lankadnak. A száron jellegzetes világosbarna, egyre terjedő folt keletkezik, amely átöleli a szárat, majd sötétedni kezd, végül barnásfekete színt vesz föl. A szár üregessé, törékennyé válik, a növény könnyen törik, eldől, elpusztul. A tányér is megbetegedhet, szövetei elkorhadnak, eközben a fertőzés a kaszatot is eléri; így az olaj minősége is romlik.

A napraforgó fómás betegsége először a levélen észlelhető szabálytalan, erekkel határolt, szürkésfekete folt formájában jelentkezik. A levéllemez elszárad, a gomba a levélnyélen keresztül a szárba hatol. A száron megjelenő fekete foltok időnként a szárra is átterjednek. A kórokozó hazánkban egyre gyakrabban fordul elő és egyre nagyobb károkat okoz.

A makrofominás szártőkorhadás előfordulása, kártétele meleg időben, forró, száraz évjáratok esetében jelentős. Megjelenését követően a szár gyökérnyaki részén hamuszürke folt jelentkezik. A fertőzött növények kis méretű tányérokat növesztenek. A szár belsejében rengeteg mikroszklerócium képződik, amelyek segítségével a kórokozó sikeresen át is telel.

Az alternáriás betegség a leveleken, száron és a tányéron jelentkezik, sötétbarna foltok formájában.

A fehérpenészes (szklerotíniás) betegség szinte minden kétszikű növényt képes megfertőzni. Kemény fekete szkleróciumokkal telel át, és innen terjed a gyökerekre, a szárra, a levelekre, a virágokra és a fiatal tányérokra. A víz- és a tápanyagforgalom zavarásával a növény lankad, hervad, miközben a gomba új szkleróciumai is kialakulnak. A spórák az eső és a szél segítségével terjednek. A tányéron esős, párás időben világosbarna lágyrothadás tünetei jelennek meg.

A szürkepenészes rothadás szintén nagyon sok növényen okoz kárt. Fertőzött növényi maradványokon telel szkleróciumokkal, innen fertőzi a leveleket és a tányérokat. A napraforgó virágzása alatti tányérfertőzés okozza a tányérrothadást. A kaszatok is fertőződnek, ennek során csírázóképességük csökken, és az olajtartalom mennyisége és minősége is romlik.

A napraforgón az itt felsoroltakon kívül más kórokozók, mint például a hervadást okozó Verticillium fajok, a tányérkorhadást okozó Rizopus fajok, és az Erwinia nemzetségbe tartozó baktérium fajok szintén megjelennek; fertőzésük következtében a tányéron lágy rothadás jelentkezik. A növény termesztésénél a fő veszélyt korábban a tányérbetegségek jelentették, de napjainkban már a szárbetegségek fellépése és kártétele a súlyosabb.

A kórokozók elleni hatékony védekezéshez a vegyszeres állománypermetezéseket legalább két alkalommal, 6-8 leveles korban és a virágzáskor is el kell végezni

A korai állományvédelemre szolgáló kezelést a napraforgó 6-8 párleveles fejlettségénél, szántóföldi permetezőgéppel célszerű végrehajtani, addig, míg be lehet menni az állományba. Ez a korai permetezés olyanynyira meghatározó a védelem szempontjából, hogy elmaradása, vagy sikertelensége később már nem is ellensúlyozható. A permetezést 400-500 l/ha lémennyiség felhasználásával kell elvégezni, így a felszívódó szerek a növénybe jobban be tudnak hatolni. Ha a fertőzést a levélen sikerül megállítani, akkor a szárbetegségek megjelenése mérséklődik, vagy el is marad.

A virágzáskori védelmet helikopterrel, vagy hidas traktorral, a virágzás kezdetén kell végrehajtani. Ekkor a diaporte, valamint a szürke és fehérpenészes tányérbetegségek ellen védekezünk. A gombaölő szerekkel együtt ilyenkor levéltrágyát is kijuttathatunk, ez azért fontos, mert a virágzás kezdetén a növény tápanyagigénye hirtelen, ugrásszerűen megnövekszik.

Minden kezelésnél feltétlenül használjunk tapadást fokozó nedvesítőszert!

A napraforgóban két jelentős kártevő károsít, a levéltetvek és a mezei poloska. A levéltetvek a hajtásvégeken és a fiatal leveleken, később pedig a fészeklevelek között szívogatnak. Hatásukra a levelek hullámosodnak, fodrosodnak, a tányér jellegzetesen torzult. A mezei poloska a napraforgó szárába és levélnyelébe rakja tojásait. Ettől a növényen sebzések, forradások keletkeznek. A csillagbimbós állapot után a lárvák a virágzatot és a kaszatkezdeményeket szívogatják.

A betegségek elleni védekezéskor ellenük is védekezzünk!