Többségük a takarmányokban is megtalálható, egy részük azonban – mint az egyes hozamfokozók – testidegen anyag, amelyeknek célja az emésztés javítása vagy az anyagcsere befolyásolása. A takarmánykiegészítők egy harmadik csoportja szintén természetes anyag, de ezek sem a táplálóértéket, sem a biológiai hatékonyságot nem befolyásolják – szerepük a takarmány ízének, színének, eltarthatóságának, fizikai állapotának a javítása.

A takarmánykiegészítők rendszerint drágák, ezért különösen fontos, hogy szakszerűen használjuk őket, hiszen alkalmazásuk jelentősen befolyásolhatja az állati termékek előállításának költségeit. Egy takarmánykiegészítő használata akkor gazdaságos, ha a vele elért többlet árbevétel nagyobb, mint alkalmazásának költsége.

A baromfitakarmányokban a táplálóérték fokozása az energiatartalom növelésével és a fehérjetartalom komplettálásával (aminosav-kiegészítés) érhető el. Energiadúsításra takarmányzsírokat használunk, amelyek vágóhídi és növényolajipari hulladékokból készülnek. A zsír- és olajhulladékok melléktermékek, gazdaságos alkalmazásukat ez biztosítja. Zsírdúsítást a hízó- és pecsenyeállatok takarmányában célszerű alkalmazni. Tenyész- és tojóállományokban a zsírdúsított táp nem kívánatos elhízáshoz vezethet.

A takarmányzsírok minőségét zsírsavösszetételük befolyásolja. Az állati faggyú alkalmazása kevésbé felel meg a minőségi kívánalmaknak, mint a növényi olajoké. Fontos a zsírkiegészítő anyagok oxidáltsága is. Az oxidálódott és avas zsíradalékokat nem szabad kiegészítésre használni! Javítja a takarmányzsír minőségét, ha az legalább 3% lecitint, természetes emulgeátort tartalmaz. A zsírok tápokba történő bekeverése speciális berendezést igényel. Ilyen berendezésből kevés található hazánkban. Ezért is került kifejlesztésre a porított zsír, ami közönséges keverőkkel is jól elkeverhető. Tudni kell azonban azt, hogy a porított zsír táplálóértéke csak fele a zsírokénak, a másik 50%-ot vivőanyag alkotja, amelynek táplálóértékét annak minősége határozza meg.

A baromfitápok táplálóértékének javítása az energiadúsítás mellett kristályosaminosav-kiegészítéssel érthető el. A hazai és import, többnyire növényi eredetű alapanyagok ugyanis elégséges fehérjetartalom mellett sem tartalmaznak minden létfontosságú aminosavat elegendő mennyiségben.

Hazánkban a baromfitápokban metionint és lizint használunk kiegészítőnek, de már a treonin és a triptofán alkalmazásával is találkozhatunk. A hatékony aminosavpótlás csak a valóságos hiány alapján biztosítható. Helytelen az a gyakorlat, amikor a premixbe keverve adunk aminosavpótlást. Ezzel vagy felesleges mennyiséget adunk, vagy nem pótoljuk a valóságos hiányt. Napjainkban egyre inkább az emészthetőaminosav-tartalom figyelembevételével végezzük a kiegészítést.

A takarmányok biológiai hatékonysága ásványi és vitamin kiegészítőkkel jelentősen növelhető. Ezek az anyagok nem energiatartalmuk miatt jelentősek, hanem bizonyos élettani folyamatokhoz nélkülözhetetlenek. A gyakorlatban ezek részleges hiánya szokott előfordulni. A hiány klinikai tünetekben is megjelenő hiánybetegségek kialakulásához vezet. Gyakoribb az, hogy az ásványi anyagok vagy vitaminok részleges hiánya nem vált ki hiánybetegséget, de rontja a szaporodást, a növekedést és a takarmányértékesítést. A szükségleti szintre történő kiegészítésükkel ezek a káros jelenségek megszüntethetők.

Az ásványi kiegészítők közül a konyhasó használata a legáltalánosabb. Konyhasót baromfitápokba 0,30,4%-os mennyiségbe szoktunk keverni. Fontos a só tisztasága és kellő finomságúra történő őrlése. A konyhasó, higroszkópos anyag lévén ugyanis gyorsan csomósodik, a tápban előforduló sócsomók pedig akár mérgezést is kiválthatnak!

A másik általánosan használt ásványi anyag a takarmánymész. Takarmányozásra legalább 97%-os tisztaságú mészkő használható. Ezt lisztfinomságúra őrölve keverjük a tápokba. Foszforpótlásra a nyersfoszfátból készült dikalciumfoszfátot (DCP) és a monokalciumot (MCP), illetve ezek keverékeit alkalmazzuk. A nyersfoszfát oldhatatlan és gyakorta nagy (esetenként toxikus) mennyiségű fluórt tartalmaz. Ezért fluórmentesítés után készül belőle a vízben jól oldódó MCP, és a kevésbé jól oldódó DCP.

Egy-egy foszforkiegészítő készítmény valóságos értékét az oldhatósága határozza meg. A mikroelemeket rendszerint nem egyenként, hanem premixekben adagoljuk a tápokhoz. Leggyakrabban a vas, réz, cink, mangán alkalmazására kerül sor. Néhány mikroelem, mint például a jód, konyhasóval keverten kerülhet a tápokba. A mikroelemeket régebben szulfát sók formájában alkalmazták, de higroszkópos tulajdonságuk miatt ma már a karbonátok kiszorították őket. A mikroelemek kelát kötésben történő pótlása a kiegészítés hatékonyságát jelentősen javíthatja. Minden szerves kötésben lévő mikroelem értékesülése jobb, mint a szervetlen sóké.

Baromfi takarmányainkba A, D és E vitaminból rendszeresen kiegészítést adunk, de adhatunk K, B2, B6, B12, kolin és más vízben oldódó vitaminokat is. A vitaminpótlás premix formában kerül a tápokba. Egyes vitaminok, mint az A és a D vitamin, az ivóvízbe keverve is adható. A tápokban nagyon lényeges az oxidációra érzékeny A, D, és E vitamin védelme. A kalcium, a réz és néhány más fém katalizálja az oxidációt, ezért ezektől védeni kell őket. A burokkal körbevett mikrogranulátum védelmet jelent e vitaminok számára, illetve a tápokhoz kevert antioxidánsok szintén védenek az oxidációval szemben.

A baromfitakarmányozásban szintén elterjedt a hozamfokozó anyagok alkalmazása. Az USA-ban széleskörűen használt növekedési hormonok az EU-ban és hazánkban tiltott szereknek számítanak. A hozamfokozóként használt, és ma még engedélyezett antibiotikumok egy részéről azonban bebizonyították, hogy elősegítik a kórokozó mikrobák rezisztenciájának kialakulását. Így hazánkban évről évre szűkül a hozamfokozó antibiotikumok száma, és elképzelhető ezek jövőbeni használatának a tilalma is. Helyettük egyre szélesebb körben alkalmazzuk a probiotikumokat (laktobacilusok, enterococuszok, és a szacharomiceszek), a prebiotikumokat (oligoszacharidok) és a szerves savakat (tejsav, propionsav, stb.). Ezek mind elősegítik az egészséges bélflóra kialakulását, a jobb emésztést.

Takarmánykiegészítőként egyre jobban terjednek a különböző enzimkészítmények is. Az enzimek alkalmazásában nehézséget jelent, hogy a gyomor savas közegében a pepszin elbontja őket. Ezért azok a készítmények perspektivikusak, amelyek csak a vékonybélben aktivizálódnak. Az enzimkészítmények közül ma már széles körben alkalmazzák a fitázenzimet. A fitáz megbontja a foszfor- és fitinsav közti kötést, ezért javul a foszfor emészthetősége. Ennek következtében kevesebb foszforkiegészítőt kell alkalmazni, így csökken a baromfiürülék foszfortartalma, ami mérsékli a környezetterhelést.

A másik, perspektivikusnak tűnő enzimkészítmény-csoport a gabonamagvak sejtfalát alkotó poliszacharidok hidrolizálására alkalmas készítmények köre. Alkalmazásukkal a gabonamagvak emészthetősége jelentősen javítható.

A baromfitápokhoz kevert premixek rendszerint tartalmaznak antioxidánsokat. Az antioxidánsok megakadályozzák az oxidációra érzékeny zsírsavak és vitaminok lebomlását. Hatásukat úgy fejtik ki, hogy miközben elbomlanak, megelőzik ezen anyagok oxidációját. Ezért a tápok eltarthatósága elsősorban az antioxidánsok védő hatásának idejétől függ.

Az anyagcserére nem ható természetes anyagok közül a szín- és az ízanyagok érdemelnek még említést. Baromfitakarmányainkban ma még ritkán alkalmazzuk ezeket. A színanyagok közül a természetes és szintetikus karotinoidok, a paprikában előforduló kapxantin és más sárga színű festékanyagok használhatók. Ezekkel a tojássárgája, valamint a pecsenyecsibék bőrének a színe élénkíthető. Baromfitakarmányokban ízanyagokat azért nem használunk, mert a háziszárnyasok fejletlen ízlelőrendszerrel rendelkeznek.