Előzmények

Hazánk szarvasmarha-tenyésztésében az elmúlt három évtizedben, elsősorban a tenyésztői munka eredményeképpen, számottevő fejlődés következett be. A genetikai képesség növekedésével arányosan nőtt az állatok biológiai igénye a termelés környezeti feltételeivel, elsősorban a takarmányminőséggel és a takarmányozással kapcsolatban.

Ugyanakkor napjainkban a hazai fizetőképes kereslet csökkenése, valamint az exportpiac szűkülése következtében a tej- és a húselőállítás területén túltermelés következett be, amelyet a gazdálkodásban a hatékonyság fokozásával lehet ellensúlyozni. Ez az állatitermék-termelésben úgy valósítható meg, hogy egységnyi produktumot minél kisebb létfenntartó szükséglet felhasználásával kell előállítani, azaz a fajlagos hozamot célszerű fokozni.

Közismert, hogy a takarmányozás döntő jelentőségű az állatitermék-termelés folyamatában, a termelés eredményeit több mint 50%-ban meghatározza, a termelési költségeknek pedig mintegy a felét teszi ki.

A takarmányozási hibák, a hibás takarmányminőség szubklinikai vagy klinikai tünetekben is megnyilvánuló anyagforgalmi betegségekben, azok következményeként jelentkező szaporodási zavarokban, magzatkárosodásban, termeléselmaradásban, kisebb mennyiségű és csökkent minőségű állati eredetű élelmiszerek termelésében nyilvánulnak meg. Súlyosabb esetben számottevő mértékben nő az ilyen okok miatt kényszervágott és elhullott állatok száma. Ez utóbbiak azáltal is tetézik a veszteségeket, hogy többnyire a legjobb termelőképességű egyedek esnek ki a tenyésztésből, ami végső soron az állomány genetikai értékének csökkenését eredményezi (genetikai regressziót okoz).

Az anyagforgalmi betegségek gyakori előfordulása a felsoroltak ellenére nem elsősorban a nagy fajlagos tejtermeléssel, hanem a termelés nem megfelelő takarmányozási, tartási és technológiai feltételeivel hozhatók összefüggésbe, mert a nagy tejtermelésre képes, élénk anyagcseréjű, finom és érzékeny neuro-hormonális szabályozó rendszerrel bíró egyed már a kisebb környezeti eltérésekre is érzékenyen, az eltérés mértékétől függően enyhébb, vagy súlyosabb anyagforgalmi zavarral válaszol. Az anyagcsere-betegségek ily módon a tejtermelést, a szaporodást és az egészségi állapotot korlátozó tényezőkké váltak.

Felmérő anyagforgalmi vizsgálatok

A felmérő anyagforgalmi vizsgálatok célja a takarmányozással összefüggő, az egészségi állapotot, a szaporodást és a termelést károsan befolyásoló szubklinikai és/vagy klinikai tünetekben is megnyilvánuló anyagforgalmi zavarok (ún. produkciós betegségek) előfordulásának és állományon belüli elterjedtségének megállapítása, az okok feltárása, valamint megszüntetésük és megelőzésük lehetőségeinek felderítése volt.

A helyszíni vizsgálat alkalmával vér- és vizeletmintákat vettünk anyagforgalmi vizsgálat céljából végzett laboratóriumi vizsgálatra. A biológiai mintákat a szaporodásbiológiai és laktációs állapot alapján különböző élettani szakaszba tartozó állatcsoportokból szúrópróbaszerűen választott klinikailag egészséges állatokból vettük a reggeli etetés utáni 3-5. órában. Ily módon az anyagcsere-profilvizsgálat eredményei a tehenészet takarmányozási tükrének foghatók fel. A mintavétel a vizsgált csoportba tartozó állatok 5-10%-ára terjedt ki.

A mintázott csoportok a következők voltak:

• I = a várható ellés előtt 1-2 héttel lévő előkészítős tehenek, • II = az ellés után 1-7 nappal, az ellető istállóban lévő tehenek, • III = az ellés után 8-30 nappal, a termelésbe lendülés időszakában lévő tehenek, • IV = az ellés után 31-90 nappal, a nagy tejtermelés időszakában lévő tehenek, • V = az ellés után 91-150 nappal, a közepes tejtermelés időszakában lévő állatok, • VI = az ellés után >151 nappal lévő, kis tejtermelésű tehenek.

A felmérő anyagcsereprofil-vizsgálatokat 1999-ben 69 tehenészetben végeztük, és a mintázott egyedek mintegy 50000 tehenet reprezentálnak.

A vizsgálatok az energiaforgalomra, a sav-bázis anyagcserére, a fehérje-, a karotin-, a Ca-, a P-, a Mg-, a Na-, a Cu-, a Zn-, a Mn- és a Se-ellátottságra terjedtek ki.

Az energiaforgalom, a fehérjeellátottság és a sav-bázis anyagcsere zavarainak előfordulási gyakoriságát és állományon belüli elterjedtségét az egyes élettani szakaszokban az 1. táblázatban foglaltuk össze.

A laboratóriumi vizsgálatok eredményeinek értékelése

Tekintettel arra, hogy a vizsgálatok során megállapított szubklinikai anyagforgalmi zavarok takarmányozási, takarmányminőségi, valamint tartástechnológiai (stressz) hibákra vezethetők vissza, fontosnak tartjuk az ide vonatkozó legfontosabb összefüggések felemlítését, mert ily módon tárhatók fel az okok, illetve így bizonyosodhatunk meg a megszüntetésük és megelőzésük lehetséges módjairól.

Az energiasúly zavarai az ellés körüli időszakban

Az ellés körüli időszakban, különösen az ellés után néhány napon, illetve héten belül jelentkező, nagy gazdasági kárt okozó produkciós betegségek (zsírmobilizációs betegség, ketózis, bendőacidózis) kialakulása az energiaellátás egyensúlyának megbomlására, rendellenes bendőfermentációra vezethető viszsza, és okuk az ellés körüli időszakban alkalmazott takarmányozásban és takarmányozási stratégiában elkövetett hibákban keresendő.

Az ellés előtti 5-7. naptól kezdve, és különösen elléskor az ún. fájások (előfájások, jósló fájások), azaz méh-kontrakciók következtében kialakuló stressz hatására fiziológiásan csökken a bendőmozgások száma és intenzitása, ennek következtében csökken a kérődzés (nyáltermelés, 1. ábra) és ebből az okból az étvágy, azaz a takarmány-szárazanyag felvétel (2. ábra). A kérődzéscsökkenés latens bendőacidózist idéz elő, ezért csökken a bendőben folyó illózsírsav-termelés (3. ábra), amely az energiaellátás egyensúlyának megbomlását eredményezi.

Fontos felemlíteni, hogy a vér magas szabadzsírsav-koncentrációja és a takarmányszárazanyag-felvétel között fordított összefüggés áll fenn (4. ábra), tehát a vér nagy szabad zsírsavtartalma a takarmányszárazanyag-felvétel csökkenését idézi elő. Ugyanakkor az étvágycsökkenés következtében csökken a takarmányfelvétel, ily módon kisebb vagy nagyobb energiahiány jön létre. Az esetben, ha az energiahiány mértéke 10-20 MJ NE1, az állat energiaszükségletének nagyobbik részét (60–85%) nem a bendőben képződő illó zsírsavak, hanem a tartalékzsírok (elsősorban az izmok közötti zsírszövet) mobilizálásából származó nem észterezett (szabad) zsírsavaknak a citrátkörben energiává történő oxidálódásából származó energia fedezi.

A testtartalékok mobilizálása fiziológiásan is bekövetkező folyamat, amely az ellés előtt 5-7 nappal veszi kezdetét és a laktáció első 100 napját jellemzi. A laktáció első 6-8. hetében a katabolikus folyamatok relatíve intenzíven folynak, és arra kell törekedni, hogy a napi testtömegcsökkenés ne legyen több 1.0-1.5 kg-nál, összesen pedig ne haladja meg a 60 kg-ot (egy kondíciópontszámot).

Számottevő energiaegyensúlyi zavar (energiahiány) esetén, különösen, ha az állat kövér, az ellés utáni napokban (néhány héten belül) lezajló fokozott zsírmobilizáció következtében létrejön a zsírmáj szindróma és/vagy ketózis.

Mindezek kialakulásában jelentős szerepe van az ellés előtti időszakban jelentős mennyiségben történő (3-5 kg/állat/nap), a bendőben könnyen fermentálódó szénhidrátokban gazdag abraketetésének (ún. előkészítés), vagy ha az ellés után a bendőflórának az abrakhoz való hozzászoktatása nem kellő fokozatossággal történik.

Hibás az a gyakorlat is, amikor az ellés előtt ugyan nem etetnek nagy mennyiségben abrakot, de az ellető istállóban az abrakhoz való hozzászoktatás rövid ideig, mintegy 4-5 napig tart csupán, és a tehenek minden átmenet nélkül naponta 4-8 kg abrakot fogyasztanak. Majd 4-5 nappal az ellés után a teheneket az ellető istállóból a fogadócsoportba helyezik, és a fejőházban fejik, indokolva ezt azzal, hogy 4-5 nappal az ellés után normális esetben a tej árutej minőségűvé válik. A frissen ellett állat fejőházba való felhajtása újabb stresszorként hat, amely bendőatoniát okoz. Ez kérődzéscsökkenéssel, következményesen kisebb mennyiségű nyál termelésével jár, ami végső soron a bendőacidózis kialakulását segíti elő.

A fogadócsoportban többnyire minden átmenet nélkül 8-10 kg a napi abrakadag. Ez a technológiai hiba bizonyosan maga után vonja – a fokozatosság hiánya miatt – a bendőacidózis kialakulását.

Ezt eredményezi az a nem ritkán tapasztalt hibás gyakorlat is, ha a fogadócsoportot nem funkcionálisan tekintik fogadócsoportnak, hanem egyszerűen gyűjtőcsoportként használják. Ez azt jelenti, hogy az ellés után a frissen ellett teheneket itt helyezik el mindaddig, amíg a csoport meg nem telik. Ily módon a fogadócsoportban tartózkodás időtartamát a csoportférőhely és a havi ellések száma határozza meg. Általában egy csoportba 100 tehenet helyeznek el, és ha havonta 50 ellés van, akkor 2 hónap, ha 30 ellés, akkor több mint 3 hónap szükséges a csoport feltöltéséhez. Tekintettel arra, hogy több hónapja ellett teheneket is tartanak a fogadócsoportban, az abrakadag azok nagyobb (laktációs csúcs) termelésének megfelelően a nagy tejtermelésű csoportéval azonos, nincs lehetőség a bendőflóra és a bendőhám-adaptációra.

Ezzel a hibás gyakorlattal szemben a fogadócsoportnak úgy takarmányozási, mint tartástechnológiai szempontból jelentős funkciója van. A hirtelen, fokozatos átmenet nélkül etetett nagy mennyiségű abrakból (különösen, ha keményítőben gazdag), a bendőben a fermentációs folyamat eredményeképpen nagy mennyiségű szerves sav (illó zsírsav és tejsav) keletkezik.

A szerves savak a bendőtartalom pH-ját savi irányba változtatják. [A teljesség kedvéért felemlítjük, hogy a savi irányba történő pH-eltolódás még kifejezettebb abban az esetben, ha nem megfelelően készített nedvesen tárolt kukoricaszemet (CCM-et, csőzúzalékot), vagy egyéb savi karakterű – pl. ammóniumszulfát tartalmú – mellékterméket (kénsav), vagy hoszszabb időn át tárolt gyümölcstörkölyt nagy mennyiségben etetnek. E takarmányféleségek pH-ja alacsony (pH 3,8 körüli), valamint az előbbi (CCM) jelentős mennyiségben tartalmaz tejsavat.]

Fiziológiás körülmények között a bendőben keletkező szerves savak okozta pH-eltolódást a naponta nagy mennyiségben (60-180 l) képződő nyál pufferolja. Ily módon a bendőfolyadék pH-ja 6,2-7,0. Irodalmi adatok szerint nyáltermelés hiányában a pufferhatás elmaradása miatt a bendőfolyadék vegyhatása 24 óra alatt pH 2-3-ra savanyodna. A nyáltermelés elsősorban a kérődzés függvénye, amelyet a bendőmotorika befolyásol. A bendőacidózi bendőatóniát, következésképpen kérődzéscsökkenést, ily módon a nyáltermelés csökkenését, tehát egyre súlyosbodó bendőacidózit, mindezek következtében csökkent étvágyat, azaz csökkent takarmányfelvételt okoz.

Súlyosbítja a folyamatot a stressz, mert bendőatoniát okoz. Ugyancsak káros a takarmányadag alacsony strukturális rosttartalma (szénahiány!), különös tekintettel az ellés körüli időszakra.

Normál takarmányozás esetén, amikor a tömegtakarmány: abrak aránya 1:1, a tejhasznú tehén energiaszükségletének 70%-át a bendőben fermentálódó illó zsírsavak, 30%-át egyéb forrásból (legjelentősebb ezek közül a testtartalékok mobilizálása, lipolízis!) származó energia biztosítja. Ekkor a tehén energiaellátása egyensúlyban van (5. ábra).

Az illó zsírsavak az illózsírsav-termelő baktériumok anyagcsere végtermékei, ezért a bendőfolyadékban koncentrációjuk a baktériumok szaporodásától, anyagcseréjük intenzitásától függ. Az illózsírsav-termelő baktériumok szaporodása elsősorban a bendőfolyadék pH-jától függ, ily módon a tehén energiaellátását elsősorban a bendőfolyadék pH-értéke befolyásolja (3. ábra)!

Az ellés időpontjának közeledtével, de különösen az ellés megindulásakor, a szülőfájások ideje alatt a kérődzés rövidebb, vagy hosszabb ideig (10-20 óra) szünetel (bendőatonia), illetve intenzitása és időtartama mintegy 50%-kal csökken (1. ábra). Ez maga után vonja a nyáltermelés csökkenését. A bendőben a pufferhatás elmarad, vagy csökken. A bendőfolyadék pH-ja savi irányba változik, ami a vaj- és a tejsav-szintetizáló flóra szaporodásának kedvez (3. ábra).

A folyamatot súlyosbítja minden – például a tartástechnológiai, takarmányozási – stressz, amely az állatot az ellés körüli időszakban éri. Tartástechnológiai stressznek számít például ha kötetlen tartástechnológia esetén az elléskor, vagy közvetlen az ellés után a teheneket lekötik. Tartástechnológiai stressz az is, ha a már említett fogadócsoportot gyűjtőcsoportnak használják. Ez esetben a frissen ellett állatok minden átmenet nélkül kerülnek a már több hónapja ellett, az involúciós időszakon már régen túl lévő társaik közé.

Takarmányozási stressz és a kialakuló bendőacidózis következtében a bendőműködés teljes katasztrófáját okozza az a súlyos fokú takarmányozási hiba, ha a tehenek az ellés után kellő fokozatosság nélkül nagy adag abrakot kapnak. A stressz során bendőatónia lép fel, amelynek következtében csökken a kérődzés, következésképpen a nyáltermelés is csökken, ezért csökken a bendőfolyadék pufferkapacitása, aminek eredményeként bendőacidózis, majd az energiaegyensúly zavarának következtében zsírmobilizációs betegség és ketózis is kialakulhat.

A bendőben először a propionát, majd a butirát, végül pedig a tejsav-koncentráció nő, amely enyhe esetben latens, súlyosabb esetben klinikai tünetekben is megnyilvánuló bendőacidózis kialakulásához vezet. A savi vegyhatású bendőfolyadék (<6.2 pH) nem kedvez az illózsírsav-termelő baktériumok szaporodásának, ezáltal nem keletkezik elegendő illó zsírsav, ily módon az energiadeficit is fokozódik (3. ábra).

Az illó zsírsavak bendőből történő felszívódásának sebessége egyrészt a pH csökkenésével, másrészt a szénatomszám növekedésével arányosan fokozódik. Ily módon leggyorsabban a butirát szívódik fel, majd ezt követi a propionát, végül az acetát. Ez azon kívül, hogy nem előnyös az energiaellátás szempontjából, a szubklinikai hyperketonaemia (!), illetve ketózis közvetlen előidézője lehet.

A tejsav közvetlen, valamint az acidózis hatására a bendőmozgások leállnak, ami a bendőemésztési zavart súlyosbítja. Bendőacidózisban az étvágy tovább csökken, a folyamat tovább súlyosbodik. A bendő falán át felszívódó tejsav enyhe esetben savterhelést, súlyosabb esetben metabolikus acidózist okoz. Az étvágy még tovább csökken, ezáltal az energiahiány, és annak következményei fokozódnak.

Energiahiányos állapot alakul ki akkor is, ha a bendő mikroorganizmusai számára nem áll rendelkezésre elegendő mennyiségű és minőségű szubsztrát (szénhidrát- és nitrogénforrás). A takarmánnyal bendőbe kerülő szénhidrátok (cellulóz, hemicellulóz, keményítő) a többlépcsős mikrobiális bontás eredményeképpen piroszőlősavvá és tejsavvá alakulnak. Az utóbbi szerepe a mikrobák metabolizmusa szempontjából kevésbé jelentős. A piroszőlősav anaerob bontása a bendő mikroorganizmusaiban intracellulárisan zajlik, ahol illó zsírsavakká (ecetsav, propionsav, vajsav) alakul, mely átalakulás energiát (ATP-t) szolgáltat. A mikroorganizmusok az így nyert energiát elsősorban az intenzív fehérjeszintézisük során hasznosítják. Az illó zsírsavak pedig, mint a mikroorganizmusok anyagcsere-végtermékei, a bendőfalon át felszívódva a szövetek energiaellátását biztosítják. Ily módon pl. 1 molekula ecetsav 10 molekula ATP-t szolgáltat.

(Folytatás a következő számban.)