Betevő falat

Az aszály miatt szegényesre sikeredett aratás sok pénzt kihúz a gazdálkodók zsebéből. A búza 4 tonna alatti hektáronkénti átlaghozama szintjén – a mai termelési költségek mellett – prolongálva a veszteség. Nem hihetjük, hogy hirtelen olyan mértékű felvásárlási ár emelkedés törne ki, amely fordíthatna a helyzeten. Felmérések szerint a másik nagy volumenű szántóföldi növény, a kukorica alaposan megsínylette az aszályt. Sok helyen későn jött a csapadékosabb periódus, már most 15 százalék körülire becsülik a termésveszteséget. A napraforgó talán még folytatja az elfogadható termésért folytatott küzdelmét. (Csakhogy ehhez meg a napjainkban alkalmazott termesztéstechnológia nem ad kellő támpontot.)

Az állattenyésztésből élőkre szinte kivétel nélkül vonatkozó sarokpontok: összezsugorodott és akciók árán sem kellőképpen felpezsdíthető hazai piac; a világpiaci árak csökkenése vagy stagnálása; a gyengélkedő dollár és az erős forint által is megtépázott exportjövedelmezőség. Így a tejből, setésből, baromfiból fennálló látszólagos felesleg levezetésére lépten-nyomon tűzoltójellegű, de sok-sok milliárd forintos állami szerepvállalást kívánó intézkedések válnak szükségessé. Csakhogy ezekekkel jó esetben is csak egy-egy ágazat összeomlása előzhető meg, vagy odázható el, jövedelmezőségről szó sem eshet.

50 nap után

A politika és törvényhozás jó vagy rossz iránya inkább a jövő lehetőségeit határozza meg, napjaink megélhetési gondjaira kis mértékben van csak ráhatása. A támogatásra idén rendelkezésre álló költségvetési összeg jelentős megfejelésére nincs reális esély. Gondolom sokan kíváncsiak ma arra, hogy jövőre e téren minőségi változásba átcsapó előrelépést sikerül-e elérni. Egyelőre azzal kell megelégednünk, hogy az új kormány száz napos programjából Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a mezőgazdaságra vonatkozó elemeket sikeresnek ítéli. A Magyar Mezőgazdaság július 31-i számában így szól erről. „Mi a választások idején azt ígértük, hogy rendbe tesszük a termőalapokat. Ez alatt a Nemzeti Földalapról és a termőföldről szóló törvény módosítását értjük. … Hosszú távon a mindenkor mezőgazdasági tevékenységet végző, helyben lakó gazdálkodókat kívánjuk a Nemzeti Földalapon keresztül az állami földhasználattal segíteni. Véleményem szerint a gazdák érdekeit szolgáljuk ezzel."

Muníció

A Gabonatermesztési Kutató Kht. nemrégiben megtartott napraforgó fajtabemutatóján résztvevőknek alkalmuk nyílt egy igen messzire tekintő előadást meghallgatni. Dr. Frank József főigazgató és napraforgó nemesítő nemzetközi színtérbe ágyazottan vetett föl jó néhány magyar sorskérdést. Most ezekből tallózunk.

„A mezőgazdaságból élőknek napjainkban is a létért, a túlélésért való küzdelem köti le energiájuk nagy részét. Pedig sokan azt jósolják, a neheze ezután következik. Az uniós csatlakozással a termelők komolyabb kihívásokkal szembesülnek, mint a rendszerváltást követően.

Az EU pénzügyi előirányzataiból (melytől nem valószínű, hogy jelentősen eltérnének) az olvasható ki, hogy az újonnan csatlakozó 10 országnak jóval szigorúbb feltételeket szabnak, mint például annak idején Görögországnak, Portugáliának vagy épp Ausztriának. Miközben az új tagok termőterülete a régiekének 29, agrártermelői létszáma 55 százalékát teszi ki, indulásként az EU 15-ök agrárköltségvetésének mindössze tizedét kaphatnák meg. E hátrányok számottevően csökkenhetnének, ha az átmeneti időszakban mérsékelnék befizetési kötelezettségeinket, de ezért még keményen kell alkudoznunk. Magyarul, a versenytársakénál szerényebb munícióval kellene helytállnunk.

Az alapok

Intő jel, hogy a magyar mezőgazdaság éves teljesítménye csupán kétharmada az 1985-1990-es évek átlagának. A `90-es évek termésátlaga a tíz évvel korábbihoz viszonyítva 80%-nyi. A termésbiztonság csökkenését jelzi, hogy a termésingadozás mértéke 20-25-ről 55%-ra nőtt. Mindez nagyrészt a szaktudás, a birtokszerkezet, a tőke- és jövedelem ellátottság és szervezettség helyzetével magyarázható. Képzett agrárszakemberből nincs hiány, de csak kis számban tudnak elhelyezkedni. Míg például Dániában 30 hektár feletti birtok csak főiskolai végzettséggel művelhető, nálunk igen laza a követelmény. Az EU-ban ma az átlagos birtokméret 19 hektár, nálunk csak 3. A honi mezőgazdaság elmaradt technikai fejlesztésének összege mára eléri az 1000-1500 milliárd forintot. A beszerzési és értékesítési összefogás hiánya a piac teljes bizonytalansága csak fokozza a krónikus jövedelemhiányt. Többéves szerződések csak mutatóban akadnak, inkább pillanatnyi helyzetek megoldására köttetnek. E felvillantott momentumok egyben a szükségszerű változtatások irányait is jelzik.

Globalizáció

Az ádáz harc a nagyobb küzdőtérnek is sajátja. A hihetetlen mértékű tőkekoncentráció, globalizáció szemléletes példája a napokban megjelent hír is az olajos mag feldolgozás területéről. Az Amerikában már piacvezető Bunge cég euromilliárdokat nem sajnálva, meg kívánja vásárolni európai versenytársát, a francia Cereolt. Az, hogy a magyar Cereol Növényolajipari Rt. működésében mindez milyen következményekkel jár, még nem tudhatjuk, mivel nem ismerjük az ügylet hátterének koncepcióját. A nagy nemesítő cégeknél is hasonló folyamatok játszódtak le a közelmúltban. Az biztos, hogy elvileg megnő az efféle óriásvállalatok partnereinek függősége és kiszolgáltatottsága. A valóságos helyzet jószerivel az erősebb fél szándékára van bízva. Ennek következtében az áruk és szolgáltatások nem önmaguk értéke szerint versenyeznek a piacon, hanem az azokat felvonultató cégek ereje szerint. Összességében a magyar agrárium ez irányú függősége fokozott, épp imént említett gyengeségeink okán.

Napraforgós látlelet

A magyar mezőgazdaság egészének gondjai a Gabonakutatóban is visszacsapódnak. A rendkívül ingadozó vetésterület a vetőmagigényt is kiszámíthatatlanná teszi. A tavalyi mélypont után, idén szerencsére átlagosnak mondható az összességében 420 ezer hektárra rúgó napraforgó vetésterület. A biológiai alap oldaláról minden igény biztosított, sőt a piacon megtalálható 123 államilag minősített hazai és külföldi fajta a bőség zavarát kelti. A saját és közös nemesítésű GK hibridek minden tekintetben állják az összehasonlítás próbáját. Az sem egy lebecsülhető referencia, hogy 17 külföldi országban kaptak állami minősítést ezek a fajták, s napjainkban is jelentős vetésterülettel rendelkeznek Franciaországban éppúgy, mint az USA-ban. Tények bizonyítják, hogy ezek intenzív termesztési körülmények között képesek a 4 tonna körüli hozamokra is, miközben a hazai, hektáronkénti termésátlag hosszú ideje 2 tonna alatt marad...A szűk keresztmetszetet a pénztelenség és olykor a szaktudás hiánya miatt alkalmazott, nem megfelelő termesztéstechnológia jelenti. Bár pozitív fejlemény, hogy kevesebb a gyomos tábla, mint pár éve, mivel 2001-ben már a vetésterület 94 százalékán végeztek vegyszeres gyomirtást a termelők. Ugyanakkor a gombabetegségek ellen még csak a táblák egyharmadán védekeztek. A légi úton történő növényvédelem és a szükség szerinti desszikálás lehetőségeit csökkenti az elaprózott birtokszerkezet. Azt az alapelvet sem sikerül megkerülni, hogy a napraforgó a neki tetsző talajon és megfelelő tápanyag ellátottság mellett kecsegtet csak jó terméssel.

Mivel a genetikai alap lehetőségeit jelenleg csak 50 százalékban használja ki a köztermesztés, nincs szükség alapvetően új nemesítési célok kitűzésére. Az új fajták az egyre inkább kiterjedt betegség ellenállásukkal tudnak gyakorlati hasznot hozni. Az előrelépés a géntérképezésen alapuló célzott génáttelepítéseken nyugszik."

Úszáslecke

E kiragadott, s a napraforgó példáján levezetett gondolatok kapcsán érdemes elgondolkodni. Nem kiismerhetetlen ez a mégoly sok ellentmondással tarkított szintér sem. Bizonyára más ágazatoknál is hasonló eredményekre juthatunk. S ezek szintéziséből a helyzetértékelést meghaladó agrárstratégia is összeállhatna. Vége szakadhatna a mindenkori helyzetek által meghatározott sodródásunknak, ha erőteljes csapásokkal kezdenénk a cél felé úszni.