Varga György, a Solanum Kft. ügyvezetője Berzencén él és dolgozik. A helységnév hallatán egyre többen felkapják a fejüket a szakmában, mert a település mára a hazai burgonyaszaporítás és árutermesztés egyik fellegvára lett. A kft. vezetőjét éppen ezért hazai „burgonyás berkekben" aligha kell bemutatni, hiszen munkája és eredményei révén már régóta ismert és elismert szakember, aki mindemellett kiváló társalgó és nagyszerű kapcsolatteremtő készséggel rendelkező üzletember. Természetesen az ő ismeretségi köre is igen kiterjedt, így alig lehet olyan szakembert említeni az országban, akit ne ismerne. Ebből az következik, hogy Berzence, ez a dél-somogyi község csak földrajzilag fekszik az ország peremén, valójában a szakma középpontjában helyezkedik el.

Varga György Nagykanizsán végezte el a főiskolát, majd a tanárképző főiskolán és az óvári egyetemen is lediplomázott. Később vadászati szakmérnöki képzésben vett részt, mert úgy érezte, hogy a vadászat és a mezőgazdaság elválaszthatatlan egységet alkot. Varga ráadásul egy helyi szólás szerint „tüke", vagyis helyben született, és Berzencén is dolgozik 1972 óta megszakítás nélkül, a szakmáért, a faluért, saját boldogulásáért. Nem mindenkinek sikerül prófétának lennie saját hazájában, viszont Varga György kellő kitartással, akarattal és meggyőződéssel rendelkezett ehhez, még akkor is, ha eleinte lassabban is jutott előre szakmai téren annál, mint amit kívánatosnak tartott volna. A helyi tsz-ben végigjárta a ranglétra minden fokát. Az eltelt harminc év alatt volt módja elraktározni a megfigyelések sokaságát, mindazt, amit szakmai rutinnak hívnak. Végül, ezeknek a tapasztalatoknak a birtokában a burgonya lett a legkedvesebb haszonnövénye, ez érdemelte ki és hálálta meg ugyanis leginkább az óriási invesztíciót, és – természetesen a szakember segítségével – ez a növény használta ki legjobban a termőhely adottságait.

A tekintélyig a szakma ismeretén keresztül vezet az út

Az akkoriban szokásos laza fegyelem, a magas dolgozói létszám, illetve az egyéb körülmények egyike sem kedvezett igazán az érdemi munkának a tsz-korszakban. Varga György viszont már azokban az években is azt vallotta, hogy a mezőgazdasági munkát mindig időben kell elvégezni, és nincs helye azoknak a kifogásoknak, amelyek arra irányulnak, hogy az emberek nem akarnak hétvégén, vagy éjszakai műszakban dolgozni. Ennek a gyakorlatnak tehát kemény, következetes vezetői magatartással és nem utolsósorban példamutatással véget kellett vetni. Az „átmeneti" időszakban sok érdekesség megesett, előfordult például, hogy a traktorossal együtt kellett kiszállni a munka színhelyére, és meg kellett mutatni neki az eke beállítását és a szántás valódi ritmusát. Persze mindezt nem nyakkendősen, hanem gazdászosan, keményen, az aszszonyokat sem „csókolomozva". Ez a mentalitás vezetett el napjainkra oda, hogy már Varga György megjelenése is elegendő a fegyelem fenntartásához. Az ügyvezető a munkát ugyanis régen is, most is szigorúan „bevasalja" az embereken, mert ez jelenti az előrelépés alapját. Manapság gyakran hangzik el, hogy a munkához való viszonyulás sok tekintetben megváltozott, nem lehet a régi szemlélettel dolgozni. Ezzel Varga György egyáltalán nem ért egyet. Az ember ugyanis gyarló, és szerinte „úgy van összerakva", hogy gyakran keresi a kitérőket, a kisebb ellenállás felé megy, kiváltképp, ha nem ellenőrzik. A munkavégzés lényege tehát véleménye szerint mit sem változott, de mert a feladatot szorgalommal, odaadással és lehetőleg hibák nélkül kell elvégezni, így ma sem mellőzhető a számonkérés.

A növénytermesztő gazdaságot ki kellett találni

Berzencét termőhelyi adottságai alapján mindig olyan körzetként tartották számon, amelyet már éppen nem illettek meg a különböző kedvezmények. A 17 Ak értékű földek azonban nem jogosítják fel a gazdákat büszkeségre, elbizakodottságra. Az előrelépés lehetőségét az öntözés bevezetése jelentette, az erről szóló elhatározás 1987-ben Varga György személyes jövője szempontjából is sorsdöntő volt. Akkor vitte ugyanis a vezetőség elé ennek az egyetlen lehetséges továbblépésnek a kérdését, kidolgozta az öntözéses gazdálkodás részleteit, a biztonság kedvéért három évre kiszámolta a megtérülési időt is, és ezzel együtt ultimátumot nyújtott be. Mindehhez adott öt perc gondolkodási időt – addig elment egy kávét inni –, és tudta, nemleges válasz esetén magának szintén öt percet ad arra, hogy kivegye személyes holmijait az asztalából, és távozzon. Másképp történt: bevezették az öntözéses termelés gyakorlatát, és azóta is csak a mesterséges vízpótlásnak köszönhető, hogy sikeres növénytermesztési gyakorlatot folytathatnak. Az akkori sikert tovább erősítette, hogy a beruházás egy év alatt megtérült, és – a nagyüzemi paradicsom, a zöldbab és az egyéb vízigényes kultúrák termesztése révén – egy ideig az eredmények is számolatlanul következtek egymás után. A régi, 7.000 ha-os gazdaság szervezési nehézségei és az akkori konzervipari törekvések erőtlensége azonban sajnálatos módon megállította ezt a folyamatot, a más irányba – pl. Horvátországba – történő nyitási kísérlet pedig nem volt megfelelően erőteljes. Helyben járás következett, ami után megkezdődött a téesz hosszan elhúzódó felszámolása, majd végül, természetesen nem kis bonyodalmak árán, egy új növénytermesztő kft. megalakítása. Ehhez a szemléleti harc megvívásán is túljutottak, miközben új gondolatok csíráit ültették el, és a privát szektorhoz hasonló önelszámoló ágazatokat hoztak létre. Az átalakulási folyamat egy korrekt rendezőelv mentén – holding rendszerben – indult el, egy idő után azonban megakadt azon, hogy csak akkor oszthattak nyereséget a hat önelszámoló ágazat mindegyikében, ha a szövetkezet összes eredménye lehetővé tette volna ezt. Nos, nem tette lehetővé, mert három ágazat veszteséget termelt, így tehát a jövő szempontjából semmit sem ért ez a jó kezdeményezés. Ebben a helyzetben viszont megkezdődhetett a privatizáció, amelyben bárki részt vehetett, mindenki pályázhatott, és az átlátható viszonyok keretei között – komoly küzdelem eredményeként – végül Varga György vezetésével megalakulhatott a Solanum Kft. Az induláshoz mindezen kívül további szerteágazó kapcsolatokra is szükség volt – elsősorban a pénzintézeti szférában. A Solanum mellett további két ágazat gazdálkodó szervezete is megalakult – az egyik azóta meg is szűnt, ennek ellenére, effektív tevékenység nélkül, a holding jogilag még ma is működik…

Sok tanulsággal járt ez a tortúra, sokféle emberi magatartást lehetett megismerni, sokszor teret nyert az értetlenség, a tudatlanság, az irigység és más – talán a mindennapi élet során csak rejtetten létező – emberi tulajdonság. Néha az immár tulajdonossá vált dolgozók gondolkodását is nehéz megérteni, mert – ugyanúgy, mint a tsz-időkben – sokszor ma is elvárják, hogy mondja meg valaki, mit kell csinálniuk. Ismét vannak tehát vezetők és vezetettek, s ezzel együtt lassan megint eluralkodik a munka ritmusa szempontjából előnytelen kényelem. – A tanulság az – mondja Varga György –, hogy az értéktelen emberi tulajdonságok a munka során időnként túlnövik az értelmet, a logikát, a fontossági sorrendet. Ezzel együtt kell élni, de a vezetőnek ezt a helyzetet mindenképpen kezelnie kell.

Egységben, a cél érdekében

A Solanum Kft. 28 tulajdonossal alakult – mára ez a kör szűkült –, és az 1993. évi megalakulás óta 1.500 ha területen gazdálkodik. Jelenleg az általuk művelt földek mintegy 70%-a az itt dolgozók tulajdonában van, ami sok szempontból előnyös. Ezekre az adottságokra alapozva Varga György – húszéves gazdálkodói tapasztalattal – végre elkezdhette felépíteni azt a rendszert, ami a helyi területi és klimatikus adottságok mellett a legjobb. Ki kellett alakítani azt a vetésszerkezetet, amelyik ma már évek óta szinte változtatások nélkül jól bevált módon működik. Meg kellett teremteni a munkavégzés feltételeit, fel kellett építeni az optimális vezetői „garnitúrát". – Lehet ugyan, hogy az első vezető időnként túlzottan türelmetlen – mondja Varga György önkritikusan –, de szakmai színvonal tekintetében az oktatásban is nyomon követhető egy általános visszaesés. A fiatal szakembereket semmi más nem motiválja, csakis az anyagiak, aminek ellentételezéseként a lehető legkevesebb, időnként lelkiismeretlenül elvégzett munkát akarják letenni. – Ezzel együtt Varga György már nem nagyon akar beleszólni a termeléssel kapcsolatos részfeladatok kérdéseibe, hiszen amit már egyszer kitalált, azt csak működtetni kell.

Így is akad dolga elég, a menedzseléssel, a pénzügyekkel, a kereskedelmi, a szakmai kapcsolatok stb. terén. Panaszkodik, hogy az idén az utóbbira jutott a legkevesebb idő, pedig a burgonyatermelő társgazdaságok és a vevőkör szakembereivel folytatott beszélgetések és szemlék nélkülözhetetlenek a szakmai ismeretek szinten tartásához. Kapcsolatot tartani természetesen telefonon is lehet, de ez „hasznos pótcselekvés" csupán. Varga György kétségtelenül kiváló szakember hírében áll, és a társaság is jól prosperál, ennek ellenére ő maga gyakran hiányolja a tulajdonostársak építő javaslatait, aktivitását. – A társak azt mondják, majd akkor szólnak, ha baj lesz. – Pedig nem azt kellene megmondaniuk, hogyan kell a céget vezetni, mert ezzel, a tények azt mutatják, Varga György tisztában van, hanem azt, hogy milyen újabb módosítások szükségesek ahhoz, hogy még jobban termeljenek. – Még elhisszük a végén, hogy mindent jól csinálunk, ahhoz pedig még kicsivel ötven felett is túl fiatal az ember – mondja.

A burgonyatermesztés felsőfoka a szaporítás

Az idei évben, de facto, „helyzet van". Miközben a nagy szárazsággal kell küzdeniük, egy olyan burgonyatároló építésének a beruházása is folyik, amire eddig 81 millió ment el. Ezt a munkát azonban mégsem lehet leállítani, mert amit az ember betervez, megígér, azt végrehajtja. Ráadásul a 180 vagonos hűtőtároló és a 65 vagonos régi tároló körüli korszerűsítés is fontos a szakmai továbblépés szempontjából. Fogynak a burgonyás gazdaságok, mondja Varga György, és ez további lehetőségeket rejt. Éppen ezért jelenleg a cégnél minden olyan megtermelt forintra szükség van, ami dolgozik, ennek megfelelően, közös tulajdonosi megegyezés alapján, az elmúlt tíz évben nem került még sor osztalékfizetésre. A fizetéseken viszont érződik a társaság gazdasági ereje, a bérek ugyanis 30-50%-kal magasabbak a környékbeli cégekéinél.

Az idei száraz év miatt már a következő beruházás tárgya is körvonalazódik, ez az öntözőrendszer bővítését, további víztározó kialakítását sejteti. – Félő, hogy a fejlesztésben soha nincs megállás – mondja Varga György, aki minden idegszálával a jobbítás érdekében dolgozik. Talán éppen ezeknek az erőfeszítéseknek is köszönhető, hogy bár sokfelé járt a világban, mégse irigyli a legjobb burgonyatermelőket sem, hiszen mára Berzencén is nagyon jól berendezkedtek.

A somogyi gazdaságban a talajfertőtlenítő hatású olajretek zöldtrágya-elővetemény után kerül a szervesanyagot korlátlanul igénylő földekbe a burgonya. A cég jelenleg már a HACCP minőségbiztosítási rendszer követelményei szerint dolgozik, ami sok mindenre feljogosítja a társaságot. Vetőgumóból és étkezési burgonyából is kifogástalan minőségű árut állítanak elő, amit szakszerűen manipulálnak, tárolnak, és biztos piaci háttérrel értékesítenek. A termelés-feldolgozás-értékesítés hármas rendszere egyaránt tervszerűen, olajozottan működik, pedig ezt nem egyszerű feladat elérni a burgonya esetében. Berzencén 5 kg megtermett burgonyát sem dobnak ki a szemétbe, mert megfelelő célra a teljes menynyiség felhasználható. Ennek az a magyarázata, hogy már a vetőgumó betárolásakor a teljes mennyiséget csávázzák, frakcióra osztályozzák, konténerben tárolják, kitároláskor pedig ugyanezt ismét csávázzák stb. A cég nagyságrendjét illetően egyébként nem lényegtelen tudni, hogy a következő vetőgumó-szaporító gazdaság éppen fele akkora területen dolgozik, mint a berzencei. Itt mindemellett praktikus újdonságokkal is foglalkoznak, például a lakossági igényeket 28-35 mm-es, kisfrakciójú ún. „minigumóval" elégítik ki, amiből 58.000 dobozzal adtak el tavasszal. A finomabb szakmai összefüggéseket sem tévesztik szem elől, így például a kiadott vetőgumót olyan szerrel csávázzák, ami távol tartja a burgonyabogarat és a talajlakó kártevőket, ezért tehát permetezni sem kell.

A burgonyatermesztők száma vészesen csökken

Rövidesen idehaza is minden termelőnek döntenie kell arról, hogy étkezési burgonyával foglalkozik, vagy szaporít. Varga György arra készül, hogy az utóbbit választják, ezért épül a hűtőtároló, ahonnan úgy veheti elő tavasszal az ember a burgonyát, mintha a földből venné ki éppen. Akkor persze már olyan – a feldolgozóval egyeztetett – fajtaszortimentet kell a szaporítónak előállítania, amelyből aztán kifogástalan minőségű árut állíthat elő a termelő.

Berzencén a burgonyabemutatók idején kicsinek bizonyul a vendégház, hiszen közel kétszáz szakember vesz részt ezeken a fórumokon, hogy körülnézzen, megismerje a gazdaság eredményeit, megnézze az „anyagokat", és hogy Varga Györggyel is személyesen konzultáljon. Nagy család a burgonyásoké, szívesen jönnek össze, hogy ezt a „bizalmi terméket" kitárgyalják. Ebben a „műfajban" nem lehet mellébeszélni, itt hamar kijönnek a hibák. A magas víztartalmú burgonya-szaporítóanyag például nem úgy viselkedik, mint a vetőmag. Itt pedig sok az olyan stabil vevő, aki egész évben még információt sem kér, a vetőgumót azonban így is megrendeli, fogadja, és késedelem nélkül ki is fizeti, azért, mert pontosan tudja, hogy mit kap.

A burgonyaszaporítást az évtizedek során elvégzett, végig következetes munkával lehetett erre a szintre juttatni. A térségben nincs – vagy alig van – vírusvektor, a vetésváltás következetes, a vetőgumó-szaporító táblák jól előkészítettek, ezen felül az öntözőhálózat kiépítettsége is megfelelő. Öntözés nélkül ma már az étkezési burgonya termesztése sem folytatható, a szárazságban addig kell öntözni, amíg meg nem indul a parásodás, egyébként csak gyenge terméssel lehet számolni. – Sajnos éppen idén teljesen kiszáradtak a víztározók – mondja a szakember –, amivel szemben semmit nem tehetünk.

Az ország vetőgumó-előállító területének összessége öt év alatt 4.000 ha-ról 1.080 ha-ra csökkent, ez a tendencia a következő évben várhatóan tovább folytatódik. Ezzel együtt természetesen az étkezésiburgonya-előállítás területe is zsugorodott. Mindebben az egyre növekvő költségek, a termőhely rossz megválasztása és a piaci bizonytalanság is egyaránt szerepet játszik. Az egy időben felszedett túl sok burgonya kínálati piaca emellett az árakat is rendszeresen lenyomja. A dömping után azonban beáll a megfelelő ár, ennek kivárásához azonban a jó minőségű termék mellett a szakszerű tárolás lehetőségére is szükség van.

Varga György nem titkolja, hogy a burgonyatermesztéssel olyan tevékenységbe fogott, ami a magánéletét is meghatározza. Ez a növény egész évben munkát ad, a termelés folyamata a betakarítást követően is állandó figyelmet, törődést igényel. A társaság ügyvezetője ennek ellenére azért minden évben elmegy néhány hét szabadságra télen, a családjával együtt – valóban – melegebb vidékre. Nyáron pedig a Balatonon egy hét alatt is kipiheni magát, de azért akkor bekapcsolva tartja a rádiótelefonját. A család elfogadja az általa diktált életritmust, felesége megszokta már mindezt az évtizedek során, 23 éves egyetemista lánya és 15 éves fia pedig a maga életét éli. A gyerekekkel kapcsolatban egyetlen kívánsága lenne csak: ha életkoruk alapján „fordítva következnének", akkor Varga György biztosabb lehetne abban, hogy akad majd örököse ennek a lassan emberöltőnyi munkának. Így azonban csak reméli – de azt nagyon –, hogy a fia a szakma folytatója lesz. Úgy legyen!