A lúd tojástermelése nagyrészt évszakhoz kötött. Emellett azzal a ténnyel is számolni kell, hogy a többi baromfiféléhez képest ennek a fajnak a tojáshozama a leggyengébb. S mivel ugyanakkor a lúdtojást emberi fogyasztás céljából nem hasznosítjuk, ezért különösen fontos, hogy a tojóállomány minél több termékeny tojást termeljen, és ezeknek a tojásoknak a keltehetősége is kifogástalan legyen. Ugyanakkor tudni kell, hogy a kelési eredmény az állomány egészségi állapotáról, a takarmány minőségéről, a tartástechnológiáról és a keltetéstechnológia szintjéről is pontos képet ad. Ezt az eredményt nagyon sok tényező befolyásolja, amelyeknek egy része a termelő telep tevékenységének minőségétől, másik része a keltető munkájának a színvonalától függ. Az üzemekre vonatkozó tényezők hátterében elsősorban genetikai, tartási és takarmányozási tényezők húzódhatnak.

A genetikai tényezők közé tartozik az állomány fajtájának kérdése. Ennek kapcsán főként a tartási célnak leginkább megfelelő típus megtalálására kell törekedni, ugyanis a tudatos szelekciós munka eredményeképp ma már a ludak esetében is a hasznosítási irány szerint kialakított – tojó, máj és hús típusú –, egymástól jól elkülönült fajták léteznek.

Az optimális tojástermelés

A tojó célra tenyésztett állatok esetében fontos tudni, hogy a lúd egész évi tojástermelését döntően befolyásolja a tojásrakás megkezdésének ideje. A lúd 8-10 hónapos korában ivarérett. A túl korai ivarérés sok apró tojást eredményez, az élettanilag nem ivarérett lúd kevesebb tojást fog termelni, mint a teljesen fejlett állatok, ugyanakkor sok esetben előfordul a tojócsőrepedés, valamint az egyéb reprodukciós szervek zavara, amely sokszor az állat elhullásához vezet. A tenyészállomány utánpótlását ennek tükrében úgy kell megtervezni, hogy a fent említett ivarérettség időpontja lehetőleg január-február hónapra essen.

A tartási körülményekkel kapcsolatos minden technológiai előírást pontosan be kell tartani. El kell kerülni az állatok zsúfolt elhelyezését, és biztosítani kell a környezetélettani igények kielégítését szolgáló műszaki feltételeket. Ezek közül elsősorban a megfelelő világítás kialakítására kell nagy gondot fordítani, a fényviszonyok ugyanis erősen hatnak az ivarérésre és tojástermelési periódusra. A tojástermelés intenzitása a növekvő nappalhoszszúság idején erősödik, a lúdtenyésztésben viszont – „fényprogram" segítségével – az őszi tojástermelési ciklus bevezetése is rendszeres gyakorlattá vált, sőt manapság megfelelő fényszabályozással, zárt ólakban nyáron is tojástermelésre késztetik a ludakat.

A tojóidőszak meghosszabbításán túl természetesen döntő hogy a tojások termékenyek legyenek. Ennek biztosítása érdekében nagy gondot kell fordítani a helyes ivararány beállítására. A legoptimálisabb egy gúnárra 3 vagy 4 tojót számolni. A lúd nagyüzemi tartásakor ugyanis annál rosszabb a termékenység, minél nagyobb csoportban élnek az állatok. Ennek oka az, hogy a lúd alapvetően monogám állat, tehát előnyösebb, ha kisebb csoportokban tartjuk őket.

Takarmányozás

A takarmányozás kérdéseivel kapcsolatban a legfontosabb feltétel, hogy a tojóállomány megfelelő tojótáphoz jusson, mert a lúd a megfelelő minőségű (beltartalmú) tojás előállításához szükséges tápanyagokat (energia, fehérje, vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek) a takarmányból veszi fel. Az állat korának megfelelő táp biztosítása mellett nagyon lényeges, hogy a kis ludak 5 napos kortól zöldtakarmányhoz jussanak. A füvek ugyanis a ludak természetes takarmányai, amelyek semmi mással nem pótolható anyagokhoz juttatják a növendék- és kifejlett állatokat. Nagyon fontos, hogy a nevelőtápot és a tojótápot 10-15% zabbal is kiegészítsük, ez a gabonaféle ugyanis elősegíti az ivarzást, valamint a termékenységet. Gondoskodni kell arról, hogy a gunarak mind az előkészítés, mind a tenyészidény folyamán karotinban gazdag takarmányt kapjanak. Mint tudjuk, a karotin az A-vitamin provitaminja, az A-vitaminnak pedig fontos szerepe van a gúnarak és tojók szaporodószerveinek a fejlődésében. Az A-vitamin hiányában nő a terméketlen tojások száma, és sok lesz az ún. véres tojás, az elhalt embrió, illetve a kelésgyenge liba.

A tenyészállatok takarmányát havonta, illetve takarmányváltoztatás és új takarmány beszerzése előtt mindig meg kell vizsgáltatni fusarium fertőzöttség szempontjából. Fertőzött takarmányt nem szabad adni az állatoknak! A fuzariotoxikózis az egyik leginkább elterjedt mikotoxikózis, amit a Fusarium fajok gombái okoznak. E gombás fertőződés iránt a kukorica és egyéb gabonafélék, sőt szálas takarmányok is érzékenyek. A fusariumok kétféle toxint (F2- és T2- toxint) termelnek. A toxin mennyiségétől függően csökken a tojástermelés, a termékenység és a keltethetőség. Ezen kívül a gomba toxinok érzékenyebbé teszik a szervezetet a fertőzésekkel szemben, így a különböző, ebből származó betegségek, különösen a coccidiosis felbukkanása is valószínűbb. Ha az állomány erősen fertőzött, akkor az elhullás mértéke is jelentősen megemelkedik.

A romlott, penészes, avas, vagy az ilyen összetevőkből kevert takarmányok szintén nem kerülhetnek az állatok elé. Arra is ügyelni kell, hogy a tenyészállatok a takarmányokhoz kevert, vagy különböző premixekhez adott furánszármazékot tartalmazó takarmányt se kapjanak, illetve ne folyjon az állományban ilyen gyógyszerekkel kezelést. Amennyiben az állománynál elkerülhetetlen a furánszármazékok alkalmazása, az állatok tenyészállományként való felhasználását felül kell bírálni.

A tenyésztésre szánt állatok fertőző betegségektől mentes környezetből származzanak, és maguk is legyenek mentesek minden fertőző betegségtől! A ludaknál, ugyanúgy, mint az emlősöknél, minden fertőző betegség, amelyik lázas általános tünetekkel jár, a szaporaság csökkenéséhez vezet. Ezek a betegségek akkor is befolyásolják a szaporodási folyamatokat, ha nem is betegítik meg az állatokat.

Ivarszervi vizsgálatok

A gúnárok hímvesszőjét tenyésztésbe állítás előtt ki kell buktatni, és meg kell vizsgálni. A kifejlett gúnár hímvesszője legyen fejlett, hosszú, könnyen erigálódó, teljesen ép, egészséges. Nagyon sok gazdaságban ma is gondot okoz a ludak kloaka- és phallusgyulladása. Ez a betegség a 70-es évek óta fordul elő Magyarországon, és inkább a gunaraknál okoz jelentős gondot, mert a phallusgyulladás következtében ezek párzásra képtelenek, így a terméketlen tojások száma is nő. A klinikai tüneteket mutató állatok 5-10%-a elpusztul. Tapasztalatok szerint a betegség hátterében a phallus mechanikai sérülései állnak, amelyek általában a párosodás alkalmával, vagy azután keletkeznek, és környezethigiéniai állapottól függően fertőződnek. A fertőzésért és az annak következtében létrejövő gyulladásért a tenyészhelyen megtalálható baktériumok felelősek. A betegség nagyrészt megelőzhető, ha megfelelő felületű, higiénikus fürdési lehetőséget biztosítunk az állománynak, a ludak ugyanis inkább a vízfelületen párosodnak.

Nagyon fontos a tenyészgunarak spermatermelésének ellenőrzése. A tenyészgúnár adjon megfelelő mennyiségű és minőségű ondót. Az ondó mennyiségének ejakulátumonként el kell érnie a 0,3 ml-t, ennek a mennyiségnek pedig 7-9 millió spermasejtet kell tartalmaznia. A spermasejtek legalább 60%-ának élénk előrehaladó mozgást kell mutatnia, a rendellenes sejtek száma pedig nem haladhatja meg a 30-40%-ot.

Az ivarszervi megbetegedések következtében tehát csökken az optimális termékenységi arány. Ennek a problémának a megoldására már kidolgozták a lúd mesterséges megtermékenyítésének technológiáját. A gúnárok spermaleadása azonban egyedenként változó, ezért a szelekciós munka során ezt a tulajdonságot is figyelembe kell venni, illetve erre kell válogatni a megfelelő egyedeket.

A gunarak ivarszervét a termelés folyamán is rendszeresen vizsgálat alá kell vetni. Ennek során 15-20%-ukat festékkel megjelöljük, és ezek ivarszervét vizsgáljuk meg hetenként. Ha az ivarszerven betegséget, elváltozást észlelünk, az állomány valamenynyi gunarát és tojóját ellenőrizni kell, ami után a beteg állatokat el kell távolítani. A beteg gunarakat és azokat, amelyeknek ivarszerve sérült, külön csoportban tartott tartalék gunarakkal kell helyettesíteni. A tojókhoz helyezésük előtt azonban ezeknek az ivarszervét is meg kell vizsgálni.

A tenyészállományokban előfordulhatnak olyan tojók, amelyek lecsípik a párzó gunarak ivarszervét. Ezeket és utódaikat is egyaránt ki kell zárni a tenyésztésből.

A tojóállományt úgy kell takarmányozni, hogy azok biológiailag teljes értékű tenyésztojást termelhessenek. A tenyésztojás legyen mentes a fertőzéstől, és tartalmazzon minden olyan tápanyagot, amely az embrió fejlődéséhez szükséges.

Keltetésre szabályos alakú, fehér héjú, ép tojást kell válogatni. A keltetésre alkalmas tojás 140-200 g-os. A deformált, törött vagy repedt héjú és vérfoltos tojást súlyától függetlenül selejtezni kell.

A keltetésre szánt tojást külön elő kell készíteni. Ahhoz, hogy a tojások keltetésbiológiai szempontból ne károsodjanak, a tojófészekben is nagy gondot kell fordítani a tojások higiéniájára. Ennek érdekében elegendő tojófészket kell a tojó ludaknak kihelyezni. Egy 60×60×75 cm méretű tojófészekre maximum 5 tojót ültethetünk, a fészkeket naponta száraz, penészmentes szalmával fel kell frissíteni, sőt kéthetente egy alkalommal teljesen ki kell cserélni az alomszalmát. A tojások gyűjtését naponta kétszer ajánlatos végezni. A ludaknál még nem tudták teljesen megszüntetni a kotlási hajlamot. A tojók a csúcstermelés után különböző mértékben kotlanak, amit gyakori tojásszedéssel, egyenletes megvilágítással és a kotló tojók kotlásleszoktató ketrecekbe helyezésével kell megelőzni. A kotlásleszoktató ketreceket világos helyre kell tenni, ahol a fülkében a takarmány- és ivóvíz-adagolókon kívül más berendezés nem helyezhető el. Különösen hatékony az a megoldás, ha a kotló tojók idejük nagy részét vízen kénytelenek eltölteni.

A fertőtlenítés fontossága

Az összegyűjtött tojásokat kézmeleg (32-37 °C-os) vízben, puha szivaccsal azonnal meg kell mosni, majd a kereskedelemben kapható valamelyik fertőtlenítőszerrel fertőtleníteni is kell őket. A fertőtlenítés után a lúdtojás a keltetőtálcára kerül, ahol cseppmentesen szárítjuk. Ezután a tojások a tojásraktárba jutnak, ahol a 12-15 °C-os hőmérsékletet és 70-80% páratartalmat kell biztosítani.

Sokszor előfordul, hogy a tojástermelő telep és a keltető távol esik egymástól. Ilyenkor a tenyésztojást rázkódástól mentesen kell szállítani. Hosszabb szállítás után 24-48 órán keresztül pihentetni kell a tojásokat. A tojásokat a gépbe rakás előtt elő melegíteni kell.

A mesterséges keltetés során fokozottan jelentkezik a különböző fertőző betegségeknek terjedésének veszélye. Éppen ezért fontos a megelőzést szolgáló rendszabályok folyamatos betartása. A legtöbb germinatív úton terjedő betegség fellépése következtében a tojások egy részében az embrió befullad, másrészt sok a kelésgyenge egyed, amelyek már a keltetőgépben fertőzik társaikat. A madarak paratyphusának, a mycoplasmosisnak, a colibacillosisnak a kórokozói és különböző szaprofita baktériumok germinatív módon is terjedhetnek az állományokban. A keltetőkben a legtöbb gondot a gombás fertőzöttség okozza. Itt a fertőzésnek két útja van. Az egyik, amikor a tojó vérkeringésében gombaspórák vannak, és ezek a petefészken át jutnak a tojásba, így az embrió már eleve fertőzött. A másik, gyakoribb eset, amikor a gombaspórák a tojófészekben fertőzik a tojást. A tojáshéjon keresztül gombaspórákkal fertőzött tojásban az embriók egy része elhal, másik része kikel, de ezek fertőzik a társaikat. A fertőzésmentes tojás termelése érdekében legtöbbet a termelő telep tehet, a fertőzési lánc megszakítása, a kórokozó megsemmisítése azonban a keltetőállomás feladata. A fenti cél elérése érdekében be kell tartani a keltetőüzem üzemeltetési folyamatsorrendjét. Ez a folyamat a tojásátvevőtől a tárolón, keltetőn (előkeltető, bújtató) át a naposbaromfi-tárolóig, valamint a hulladéktárolóig egyirányú kell hogy legyen. A keltetési technológia által előírt fertőtlenítési folyamatokat pedig szintén mindig pontosan be kell tartani!