A kontinentális éghajlati viszonyok kiszámíthatatlansága mindig is jellemző volt hazánkban, az időjárás azonban még soha nem volt ilyen szélsőséges, mint az utóbbi évtizedben. Erre talán nem is lehet megfelelőképpen felkészülni, a közelmúlt esztendeiben azonban mégis egyre több olyan gazdaemberrel volt alkalmam beszélni, akik állítják és bizonyítják, hogy szélsőséges viszonyok között is van remény a jövedelmező gazdálkodásra.

Vízháztartás

Sok egyéb szakmai szempont mellett mindenekelőtt a vízmegőrző talajművelés az, ami ezt az állításukat megalapozza. A 350-450 mm éves csapadékmennyiség – ami talán a gazdálkodás minimuma is egyben – ráadásul úgy oszlik el, hogy a tenyészidőszakban jó esetben csak a csapadék felével lehet számolni. Ez a valóban minimális vízmennyiség a növények számára csak akkor hasznosul, ha a legszükségesebb fejlődési fázisokban áll rendelkezésükre. Ennek érdekében a legfontosabb művelet az őszi szántás jó minőségben történő elvégzése – esetleg altalajlazítás –, a talajok lehető legkorábbi tavaszi lezárása, és a magágy kevés művelettel, minőségi eszközökkel történő kialakítása. Aki az okszerű talajművelésnek e fontos elemeit – optimális időben elvégezve – betartja, az már nagy lépést tesz a siker érdekében. Ha pedig mindez nem okoz gondot anyagilag és a szakmai felkészültség tekintetében, akkor van értelme az olyan további finom szakmai teendőknek, mint a talajvizsgálatok elvégeztetése a műtrágyaadagok optimális felhasználása érdekében, a fémzárolt, államilag ellenőrzött vetőmagok használata, a növényápolási és növényvédelmi munkák pontos kalkulálása és megszervezése, stb. Ha a gazda már az alapoknál súlyos hiányosságokat vét, akkor ezzel a továbbiakban költséglavinát indít el, aminek – szélsőséges időjárás esetén – legtöbbször teljes ráfizetés a vége. Nem beszélve arról, hogy a nem megfelelő szakmaisággal elvetett kultúra kezdeti nehézkes fejlődése, gyomosodása és ebből eredően a költségek nem várt növekedése milyen pszichikai teherrel jár.

Természetesen nem minden gazdának áll rendelkezésére a csúcstechnika, és az ismeretekkel is sokan hadilábon állnak. Éppen ezért érthetetlen sokak hazárdírozó növénytermesztési gyakorlata, aminek következtében olyan adósságspirálba kerülnek, amiből nincs kiút.

Az idei növénytermesztési évben arra is alkalom nyílt, hogy a gazdák az időjárási szélsőségek mellett a gazdasági szélsőségek között is megméressék magukat. Az év elején beindult családi gazdálkodási modell és a vele együtt járó financiális előnyök új lendületet adtak azoknak, akik addig hezitáltak választott tevékenységük sikerét illetően. A bátrak előnyhöz jutottak, aki viszont várakozó álláspontra helyezkedett, az most ezt bánhatja. Az új mezőgazdasági kormányzat másképpen gondolja a kis- és középgazdaságok támogatását – ezért pl. a géptámogatásokat egy ideig leállította, majd más koncepció szerint újraindította, míg október 24-én végleg befagyasztotta –, amit a gazdák többsége vegyes érzelmekkel fogadott, mert gazdaember egy gazdasági évet egyszer szokott megtervezni, miközben most várakoznia kell egy új, jelenleg körvonalazódó koncepció részleteire és megvalósulására.

Kárenyhítés

Igaz, az aszály okozta károk enyhítésére 60 milliárdos összeget szavazott meg a kormány, amire a gazdák október végéig jelenthették be igényeiket. Ugyanebből a keretből kaphatnak a dunai árvíz károsult gazdálkodói is, akik november közepéig igényelhetik a segítséget. Első hallásra e két káresemény kapcsán rendelkezésre álló összeg – ami szinte az egész ország termelőit érinti – nem tűnik túl „vastagnak". A 60 milliárdos keretből 45 milliárd forintot agráradósság rendezésére, 15 milliárdot aszály- és vízkárok enyhítésére szán a kormány. Mindezt az év végéig kaphatják meg a pályázók.

Az elmúlt esztendőkben szélsőséges időjárási anomáliákhoz szokott gazdálkodóknak ebben az évben a szélsőséges gazdasági – financiális és piaci – anomáliákhoz is alkalmazkodniuk kellett. Nem könnyebb, hanem mind nehezebb körülmények között kell tehát helytállnia annak, aki a maga és családja megélhetését növénytermesztő gazdaságából akarja biztosítani. A nehézségeket a terméseredmények mérséklődése mellett kétségtelenül a piac sajátos alakulása motiválja, amire egyre inkább hatnak a világpiaci trendek, amit a kereskedők valamivel könnyebben, a termelők viszont egyre nehezebben reagálnak le. Ennek pedig a termelés színvonalának csökkenése a következménye – éppen a legrosszabb időszakban – a csatlakozás előtt. Megdöbbentő a vetőmag-forgalmazók tapasztalata, miszerint a fémzárolt vetőmag fogyása a vetésterület állandósága mellett – anyagi okok miatt – csökken. Ez azt jelenti, hogy korszerű vetőmag-felhasználás tekintetében évtizedek alatt lassan, nehezen elért fejlődés megtorpanni látszik. Hasonló helyzettel találkozhatunk a tápanyag-visszapótlás és a növényvédőszer-felhasználás területén is, ami a szakembereket, nemesítőket aggodalommal tölti el.

Szerencsére az idei év azt is bebizonyította, hogy a jobb anyagi körülmények között gazdálkodók – akiknek zöme hosszú évek módszeres tevékenységgel teremtette meg az anyagi alapokat – az idei kettős kihívásnak is eleget tudott tenni. Öröm látni azokat a gazdákat, akik minden nehézség ellenére együtt lüktetnek a tenyészidőszak alatt a termelt növénnyel, figyelik annak minden rezdülését a védelme érdekében, azonnal beavatkoznak akár ápolási, akár növényvédelmi munkáról legyen szó. Az ilyenkor fellépő nagyobb költségek – állításuk szerint – bőven megtérülnek az egészséges, jó minőségű és nagy mennyiségű termény értékesítésekor. Sokan vallják a „magas költség, nagy termés, biztonság" elméletet, amely különösen a szélsőségesen csapadékszegény évjáratban állja meg a helyét, amikor általában magasabbra szoktak rúgni az árak.

A sikeres és kevésbé sikeres növénytermesztők között szemmel láthatóan mind nagyobb a távolság. Míg az előbbiek az elért nyereségből vissza tudnak forgatni a gazdaságba – korszerű eszközöket vásárolnak, telephelyet, tárolókat építenek –, addig utóbbiak az adóssággal és megélhetési gondokkal küzdenek, s talán ők vannak többen. Vajon hogyan közelíthető egymáshoz igazságos eszközökkel a két gazdálkodó tábor, annak érdekében, hogy a magyar mezőgazdaság növénytermesztési ágazatának megítélése jobb, az előállított áru minősége egységesen – az uniós szabványi elvárásoknak megfelelően – igényesebb legyen? A csatlakozás előtt van-e még idő, energia, pénz és politikai akarat arra, hogy a meglehetősen heterogén összetételű termelői szférában olyan – a felzárkózást szolgáló – változtatásokat indukáljanak, ami a tradicionális magyar gazdasági virtus fokozását és a teljesítőképesség növelését segítené elő a küszöbön álló versenyhelyzetben?

A sokat szidott időjárás a megújulás érdekében már „tett valamit az asztalra", mert az ősz során sok csapadékkal örvendeztette meg azokat a termelőket, akik a sikeresebb jövő reményében repce és kalászos termelésébe fogtak. Igaz, hogy ez a „jutalom" egyben sújtotta is valamelyest azokat, akik még a kukorica- és a répabetakarítással voltak elfoglalva. A növénytermesztés soron következő munkái tehát nem állnak, mert mindig van akarat, késztetés és remény a gazdaemberekben arra, hogy küldetésüknek megfelelően, nagy szorgalommal végezzék munkájukat.

A csatlakozás előtti utolsó gazdasági évre 216 milliárd Ft támogatást irányzott elő a kormányzat, ami további SAPARD-forrásokkal egészülhet ki, s amelyet az év végi csatlakozási tárgyalások még alakíthatnak. E keretszámokon belül géptámogatásokra mintegy 30%-kal szán többet a szaktárca. Várhatóan megduplázódnak az agrár-környezetvédelmi célokra használható pénzek, míg a költségcsökkentő támogatások 11%-kal lesznek magasabbak. Emellett számos jól hangzó változást is bejelentett a szakminiszter, az összegszerűség nagyságrendjét illetően azonban jelentős előrelépés mégsem várható.

Az agrártársadalom jobb, méltóbb helyzetbe hozása – a termelők hathatós megsegítése, a mindannyiunk javát szolgáló minőségi élelmiszer-termelés érdekében – tehát még mindig várat magára!