A szaktanácsadási rendszerek az idők folyamán, egészen napjainkig hatalmas fejlődéseken mentek keresztül. Sajnálatos az a tény, hogy a gazdálkodók jó része még manapság sem használja ki a tudományos ismeretek nyújtotta lehetőségeket, és továbbra is a megérzésen alapuló tápanyag-visszapótlási stratégiákat követi. Ebben a témakörben szeretnénk egy kis segítséget nyújtani az őszi búza trágyázásával kapcsolatban.

Az őszi búza hazánkban a legjelentősebb gazdasági növény. Vetésterületének az összes termőterületből való részesedése időszakonként más és más volt. A búza termésátlagai viszont gyakorlatilag folyamatosan emelkedtek, és az egy tonna körüli átlagoktól az 5,5 t/ha-os (országos átlag) termésszintig nőttek. Az extenzív gazdálkodási formát fokozatosan felváltotta az intenzív gazdálkodás. A lovak helyett már nehézgépek művelik a termőföldeket, az újabb és újabb fajták megjelenése mellett pedig a tápanyag-visszapótlás is egyre modernebb formákat öltött.

A búza termesztése során sokan hajlamosak félvállról venni a növény agrotechnikai és ezen belül különösen a tápanyag-visszapótlás igényeit. Erre az „elkényelmesedésre" a búza hihetetlen alkalmazkodóképessége adja meg a lehetőséget, hiszen a kedvezőtlenebb talajtulajdonságokból, a roszszabb időjárási viszonyokból, gyengébb agrotechnikából és az alacsonyabb tápanyag-gazdálkodási szintekből adódó káros következményeket is egyaránt képes tompítani. Ez a képesség azonban korántsem jelenti azt, hogy a búza nem igényelné vagy nem hálálná meg a jobb agrotechnikát, a tudományos alapokra helyezett trágyázási stratégiák alkalmazását.

Az utóbbi években elterjedt az a gyakorlat, hogy a búza alaptrágyázását szinte teljesen elhagyják, és a tápanyag-visszapótlás kimerül a tavaszi, sokszor meglehetősen szerény adagú N-fejtrágyázásban.

Ennek oka semmi esetre sem a mezőgazdasági szakemberek hozzá nem értésében keresendő. A rendszerváltás után az agrárolló nagymértékű kinyílásának következtében a műtrágya felhasználás az 1930-as évek szintjére esett vissza, és eltolódott a szinte egyoldalú N műtrágya-felhasználás felé. A piaci viszonyok miatt a gazdálkodóknak össze kellett húzniuk a nadrágszíjat, ha talpon akartak maradni. Az első dolog, amin spóroltak, az többnyire a műtrágyázás volt. Biztosak voltak abban, hogy az elmúlt évtizedek feltöltő trágyázása során a talaj amúgy is jelentős tápanyagtőkéje olyan mértékben bővült, hogy még néhány évig nem kell alaptrágyázniuk. A trágyázásra rendelkezésre álló szerény pénzeszközöket az igényesebb, „pénzesebb" növények alá csoportosították.

Sajnos mostanra már tudomásul kell venni, hogy a több mint tíz éve tartó talajzsaroló gazdálkodás következtében talajaink felvehetőtápanyag-bázisa kiürülni látszik, és az utóbbi évek szeszélyes, gyakran kedvezőtlen időjárásai viszonyai megmutatták, hogy megfelelő mennyiségű és az egyre szigorúbb elvárásokat támasztó piac igényeinek megfelelő minőségű búzát csak átgondolt és megalapozott tápanyag-visszapótlási stratégia segítségével lehet biztonságosan megtermelni.

A búza fajlagos tápanyagigényét az 1. táblázat mutatja.

A nitrogén

A nitrogén a növények életében betöltött szerepét a legegyszerűbben úgy foglalhatjuk össze, hogy ez az elem a fehérjék nélkülözhetetlen alkotórésze. A fiatal, fejlődésben lévő szervek nitrogénigénye különösen nagy, hiszen itt folyik a fehérjeszintézis döntő része. Amennyiben a növény számára nem áll rendelkezésre megfelelő formában a szükséges nitrogénmennyiség, akkor először az idősebb növényi részeken jelennek meg a különböző hiánytünetek. A nitrogénhiányban szenvedő növények klorofiltartalma csökken, a merisztémák működése lassul, a keletkezett sejtek idő előtt öregednek. Az idősebb levelek sárgulnak, amit vöröses, antociános elszíneződés kísérhet.

Fontos azonban tudni, hogy a túlzott vagy az egyoldalú N-táplálás – ilyen esetben a többi tápelemhez képest a N relatív túlsúlyba kerül, és ugyanazok a káros hatások játszódnak le, mintha túltrágyázás történt volna – szintén komolyan veszélyezteti a termésbiztonságot. A nitrogénnel túlzottan ellátott növények hajlamosak a megdőlésre, a betegségekkel szembeni nagyobb fogékonyságra, és a reproduktív fázis a foszfor relatív hiánya miatt gyakran erősen eltolódhat, ezért az érés túl későn fejeződik be.

Az őszi búza alá a nitrogén egy részét az alaptrágyázással egy időben kell kijuttatni, arról azonban erősen megoszlanak a vélemények, hogy a nitrogénadagnak mekkora részét képezze az ősszel kijuttatott mennyiség.

Sokan talán nem is tudják, hogy erről a kérdésről jogszabály is rendelkezik, hiszen a 49/2001-es kormányrendelet előírja, hogy a nitrátérzékeny területeken az összes nitrogén hatóanyag nem lehet több 170 kg/ha-nál. A tavaszi vetésű növények alá pedig egyáltalán nem szabad nitrogén trágyákat ősszel kijuttatni, és az őszi vetésű növények őszi nitrogénadagja sem haladhatja meg azt a mennyiséget, amit a növény a kezdeti fejlődéséhez igényel.

A nitrogén hatóanyag nagyobb részének őszi kijuttatása magában rejt bizonyos kockázatot. Lejtős területen, humuszban és agyagkolloidokban szegény (homok, humuszos homok) talajokon egy csapadékban gazdag őszi és téli időjárás vagy nagyobb mennyiségű hó hirtelen elolvadása az oldott formában jelenlévő nitrogén hatóanyagokat a talaj mélyebb rétegeibe, esetleg a talajvízbe juttathatja. Ily módon a nitrogén a növény gyökérzónájából kikerülve eltűnhet a növény számára hasznosítható rétegből, és legfeljebb a talajvíz – rendkívül káros – nitráttartalmát gyarapítja.

Az elmúlt néhány év meteorológiai adatait figyelve azonban nemigen találhatunk ilyen csapadékos, a kimosódás veszélyét magában rejtő időjárási szituációt. Éppen ezért kolloidokkal jól ellátott, sík fekvésű vályog vagy agyagos-vályog, esetleg agyag- (fizikai)féleségű, humuszban gazdag, sík fekvésű talajainkon a nagyobb (maximum 50%) adagú őszi nitrogéntrágyázást sem kell szakmailag elhibázott döntésnek tekinteni.

Kísérletek bizonyítják, hogy száraz évjáratokban az alföldi tájegységen az 50-50%-os őszi-tavaszi nitrogén megosztás mellett lehetett elérni a legnagyobb termést, amely a jó minőséggel is párosult.

A nitrogénadagok fennmaradó részét tavasszal, fejtrágyázás formájában, egyadagban célszerű kijuttatni. A búza tápanyagfelvételi dinamizmusát vizsgálva tudjuk, hogy a növény robbanásszerű tápanyagfelvételt produkál a tavaszi hónapokban, ezért a tavaszi fejtrágyázást célszerű a tél végi, kora tavaszi időszakra időzíteni, hiszen a talaj természetes tápanyagfeltáró dinamizmusa ezt az igényt nagy valószínűséggel nem lenne képes kielégíteni. Ezeknek a megnövekedett igényeknek a kielégítésével siethetünk a talaj és a növény segítségére, hiszen ha ebben az időszakban abszolút vagy relatív tápanyaghiány (foszforhiány is) lép fel, akkor azt a növény kezdeti fejlődése megsínyli. Bokrosodáskor rövidebb kalászorsó (ezáltal kevesebb kalászka) differenciálódik, és a nagy termés kialakulásának lehetőségét már a fejlődés legelején elveszítjük. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a búza a kora tavaszi időszakban már viszonylag rövid ideig tartó tápanyaghiányra is terméscsökkenéssel reagál. Ezért különösen fontos a téli nyugalmi időszakból felébredő búza számára a megfelelő mennyiségű nitrogén jelenléte, fejtrágya formájában.

Arról azonban, hogy mennyi is valójában az a nitrogén hatóanyag, ami biztosítja a növény optimális fejlődését, de nem fenyeget a túltrágyázás veszélyével, csak talajvizsgálatokra alapozott szaktanács adhat megfelelő információt.

A foszfor

Az őszi búza a talaj tápanyag-ellátottságára érzékeny növény. A foszfortrágyázást nemcsak meghálálja, de igényli is.

A foszfornak a növényi szervezetekben több nagyon fontos szerepe van, ilyen más egyebek mellett az anyagcserében betöltött energiaraktározó és mobilizáló szerep. Ezen kívül a foszfor részt vesz a sejtmembránok felépítésében, és több fontos enzim alkotórésze. A foszfor a generatív szervek fejlődését, azaz a termésképzést serkenti. A foszforral bőven ellátott növény gyökérzete is fejlettebb, javul a víz- és tápanyagfelvétele. Túladagolása esetén viszonylagos nitrogénhiány következhet be, ami káros.

Foszfor hiányában károsodik a szénhidrát és a nitrogén anyagcsere, a növény nem fejlődik kielégítően. A nitrogén és a foszfor egymásnak antagonistái, tehát egymáshoz viszonyított relatív bőségük ugyanazt a hatást eredményezi, mintha a másik elemből hiány lenne.

Az őszi búza foszforigénye kielégítésének legjobb módja az őszi alaptrágyaként kijuttatott, és a legmélyebb talajművelési eljárással bedolgozott foszfortrágyázás. Így biztosítható leginkább, hogy a – talajban nagyon lassan, vagy egyáltalán nem mozgó – foszfor tápelemek a búza foszforigényének maximumán már a növényben legyenek, megfelelő, feltáródott formában, és a gyökérzónában egyenletesen elkeveredve a növény számára rendelkezésre kell, hogy álljanak. A búza tenyészidőszakában a talajban lévő felvehető foszfor mennyiségének 20× kell megújulnia ahhoz, hogy a növény a megfelelő foszformennyiséget fel tudja venni. A foszfor felvétele az egész tenyészidőszakban folyamatos, hiszen ahhoz, hogy a virágzás időszakában megnövekedett foszforigényét a növény fedezni tudja, a belső raktárainak kell feltöltve lenniük.

Munkaszervezési és egyéb (gazdasági, piaci) okok miatt az őszi alaptrágyázás kivitelezése gyakran nehézségekbe ütközik. Ilyen esetekben már csak a tavaszi fejtrágyázás nyújt lehetőséget – mintegy tűzoltás gyanánt – hogy a búza segítségére siessünk, és a növény tavaszi foszforéhségét csillapítsuk, de ez a beavatkozás – a már említett jellegzetességek miatt – rendkívül korlátozott eredményt adhat.

Amennyiben ezt a kényszerpályát mégis lehetetlen elkerülni, abban az esetben néhány szempontot mindenképpen szem előtt kell tartanunk. A műtrágyák feltáródására rendelkezésre álló idő meglehetősen szűkre szabott, tehát mindenképpen célszerű gyorsabban feltáródó műtrágyaféleséget, például szuszpenziót választani, hogy a műtrágya feltáródási maximuma és a búza foszforfelvételi maximuma minél közelebb essen egymáshoz. Azt azonban hiba lenne feltételezni, hogy ezekkel a könnyen oldódó műtrágyákkal a tavaszi trágyázás esetén is biztosítottuk növényünk számára a megfelelő formájú foszfor tápanyagot. Az igaz, hogy az oldat-műtrágyák esetében a feltáródás első lépését már megspóroltuk, de ezek a tápanyag-molekulák még mindig túl nagyok, és még további aprózódásnak kell végbemenni ahhoz, hogy a baktériumok egyáltalán munkához tudjanak látni. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy ezeket a „könynyen oldódó" (vízben) műtrágyákat egészen más klímával rendelkező országokban fejlesztették ki, ahol a tenyészidőszak során az 1200 mm csapadék sem ritka, s a talaj termőrétege sokkal sekélyebb, illetve ahol a baktériumok tevékenységét nem szünetelteti a téli hidegben és a nyári szárazságban beálló két biológiai stop, mint nálunk.

Az időbeni eltolódás mellett a térbeli eltolódás is korlátozza a tavaszi foszfortrágyázás eredményességét. A felvehető foszforformák a talajban gyakorlatilag nem mozdulnak el, és a gyökér növekedése során hamar túljut azon a talajszinten, ahol a fejtrágyázásból származó foszfor hatóanyagok találhatók (hiszen itt már mélyebb bedolgozásra nincs lehetőség), és így a fejtrágyaként kijuttatott foszfortrágyáknak a kezdeti kedvező (gyökérnövekedést segítő, nitrogén túlsúlyt megakadályozó, stb.) hatásai viszonylag hamar megszűnnek. Nálunk ugyanis nem esik 1200 mm eső, ami már ahhoz is elegendő lenne, hogy a felvehető foszformolekulák a talaj mélyebb rétegeibe jussanak.

Éppen ezért, ha valaki a tavaszi foszforutánpótlásra kénytelen hagyatkozni, akkor semmi esetre sem javasolható a teljes adagú trágyázás, mivel a növény által nem hasznosított foszfátok gyorsan lekötődnek, szerves és szervetlen – a növény számára fel nem vehető – vegyületek formájában.

A kálium

A kálium a növényben a legnagyobb mennyiségben előforduló kation. Jelentőségét jól mutatja, hogy negyvennél több enzimet aktivál, és a felvett kálium mennyiségével egyenes arányban nő az ozmotikusan kötött víz menynyisége, a szövetek víztartó képessége, csökken a párologtatás intenzitása. Ezen kívül a kálium szerepet játszik a fagytűrés, a betegségekkel szembeni ellenállóság növelésében és a megdőlés veszélyének csökkentésében.

A búza harmonikus tápanyagellátásának talán legösszetettebb problémaköre a kálium-visszapótlás kérdése. Ha megnézzük az őszi búza fajlagos tápanyagigényét (1. táblázat), láthatjuk, hogy a nitrogén után káliumból használ fel legtöbbet a növény egy tonna szemtermés képzéséhez. Ennek ellenére a kísérleti eredmények és a gyakorlati tapasztalatok is azt mutatják, hogy abban az esetben, ha a talaj jó és igen jó kálium-ellátottsági kategóriába tartozik, és a táblán nem hagyták ki több éven keresztül a trágyázást, akkor a káliumtrágyázás gyakorlatilag kockázat nélkül, illetve minimális kockázattal elhagyható, az elővetemények trágyázásából ugyanis marad akkora káliumkészlet, ami a búza zavartalan fejlődését biztosítja.

Sokéves talajzsarolás után az adagolt kálium az agyagkolloidok belső felületén erősen kötődhet. Ilyen szituációban, ha a búza valamely káliumigényes növény előveteményeként szerepel a vetésforgóban, érdemes elgondolkodni azon, hogy nem lenne-e célszerűbb a káliumtrágyázást már a búza vetése előtt elvégezni, így ezeket a káliumkötő helyeket telíteni, ezáltal ugyanis a búza káliumigényén felül ezt az űrt is megszüntetjük, és így a következő évben már nem szükséges az igényesebb kultúrák szükségletén felül a talajt is trágyáznunk. Az eddigiekből kitűnik, hogy az őszi búza kálium trágyázását normál viszonyok között nem tartjuk elengedhetetlennek. Ha területeink K-tartalmát jónak vagy igen jónak ítéljük (talajvizsgálati eredmények alapján), és az elővetemények K-igényét maradéktalanul kielégítettük, akkor a gabonatermesztés esetében a pénzeszközeinket célszerű inkább a N- és P-igény minél teljesebb kielégítésére fordítanunk.

Bízunk abban, hogy az általunk vázolt irányelvek és a korábbi évek tápanyag-utánpótlási gyakorlatának ismeretében minden gazdálkodónak lehetősége nyílik egy környezetkímélő és költségtakarékos őszi búza tápanyag-utánpótlási stratégia kialakítására.