Az egész országban örvendetesen gyarapodik a magánlótartók száma. Egyre-másra új lóistállók épülnek.

Nagyon sok esetben csak később, a használat közben derül ki egy-egy, akkor már javíthatatlan, vagy csak nehezen, drága pénzen korrigálható hiba. Ezek elkerülése érdekében szeretnénk néhány megszívlelendő gyakorlati tanácsot közreadni.

Az állomány méretezése

Valamennyi tenyésztőnek jó előre meg kell határoznia állománya optimális létszámát. Ezt befolyásolja:

– a tenyészcél,

– a hasznosítás módja,

– a terület adta lehetőségek,

– az anyagi háttér,

– a rendelkezésre álló takarmánybázis

– a lovakkal foglalkozó személyi állomány összetétele (családtag, alkalmazott) és milyensége.

Mielőtt valaki lótartásra adja a fejét, számoljon az objektív körülményekkel! Egy 2-300 négyszögöles kertvárosi beépítésű lakókörnyezetben a lótartás feltételei csak igen nagy megalkuvások árán, a tenyésztéséi pedig sehogy nem teremthetők meg! A lovak férőhelyén kívül ugyanis számolni kell a szükséges széna és szalma, az abraktakarmány és a szerszámok, valamint a képződött trágya elhelyezésével, s nem hagyható figyelmen kívül a csikó mozgásigényének rendszeres kielégítése sem.

Számos helyen kell szomorúan látni a 25-30 m˛ alapterületű „karám"-ban sínylődő csikót, amely mozgáshiányosan felcseperedve nem lesz alkalmas az elvárt feladatok teljesítésére, s külön szerencse, ha unalmában nem szed fel különféle rossz szokásokat (szitálás, karórágás, stb.).

Munkám során gyakran kell azt tapasztalnom, hogy tenyésztőtársaim közül nagyon sokan tartanak több lovat, mint amit lehetőségeik engednének, s – jórészt ebből adódóan – a hazai lótartás színvonala messze elmarad a kívánatostól. Ennek, a magas költségek ellenére is gyenge minőség és előnytelen értékesítési lehetőségek, alacsony árak és elviselhetetlen mértékű ráfizetés lesz a következménye.

A takarmányozási költségek az emelkedő takarmányárak mellett is csak a kisebbik hányadát teszik ki az összes költségnek. A többi kiadás: az állategészségügyi prevenció, a szerszámzat, a kovács, a fedeztetés, s a használattal összefüggő egyéb költségek pedig célszerűen nem nagyon, vagy csak a szakszerűség kárára csökkenthetőek. Ugyanakkor limitáló tényező a lehetséges időráfordítás, az egy egyedre jutó gondoskodás menynyisége, mértéke is!

Ha minden tényező figyelembevételével kialakult az állomány mérete, megkezdődhet a konkrét tervezés.

Az épület elhelyezése a telken

Kisebb állományokat általában a lakóterületen, nagyobb létszámot külön telepeken szoktak elhelyezni. Mindkét esetben meghatározó a telek alakja, mérete, az utak, közművek és a már meglévő más épületek elhelyezkedése.

Lótartásra a dombvidéki laza, homokos talaj ideális. Melyfekvésű, vagy kötött talajon nagyobb az állatok által okozott környezeti terhelés, bonyolultabb a telep üzemeltetése.

A régi, hagyományos paraszti épületekben az istálló általában a lakóház vonalában, a lakástól hátrafelé helyezkedett el.

Új épület tervezésénél, ha a telek elég széles, célszerűbb az istállót a lakóépület végénél merőlegesen elhelyezni. Így az istálló mintegy kettéosztja a telket az elülső pihenő és a hátulsó gazdasági részre. A környezet így könnyebben rendben tartható, különösen, ha a gazdasági rész külön bejáraton keresztül közelíthető meg.

Az istállóépület

A lótenyésztés a legtöbb más gazdasági állatfaj tartásához képest kevésbé épületigényes. A ló jól bírja a hideget is, ha:

– ahhoz fokozatosan hozzászoktatták,

– a hideg nem párosul nedvességgel,

– nincs huzat, de megfelelő a légcsere,

– van bőséges, száraz alom,

– a rendelkezésre álló istállórész elég tágas,

– az állat nincs megkötve,

A lóistállóval szemben támasztott általános követelmények:

– védjen az időjárás viszontagságai ellen,

– az állatok számára kényelmes elhelyezést nyújtson,

– száraz, világos, huzatmentes legyen,

– természetes légcserét tegyen lehetővé,

– üzemeltetése munkaerő-takarékos, praktikus legyen,

– létesítése, fenntartása ne kerüljön többe a feltétlenül szükségesnél.

Az utóbbi szempont a gyakorlatban csak nagyon ritkán tud teljesülni. Az inkább lakó- vagy ipari épületek tervezésében jártas építészek által készített igényes, bár nem mindig praktikus tervek általában nem túl költségérzékenyek, ahol pedig az olcsóság a fő limitáló tényező, ott sok helyütt meg kell alkudni a kényszer hozta megoldásokkal.

Nagyobb ménesekben az istállók korcsoportok, hasznosítási irány szerint létesülnek, kisebb tenyészetekben, kisüzemekben egy épület kell hogy megfeleljen valamennyi korcsoport igényeinek.

Praktikus, viszonylag olcsó, s a lovak számára kényelmes elhelyezést, jó közérzetet biztosító lehetőség az ún. angolboxos istálló létesítése. Ez a tartási mód – mint nevéből is kitetszik – Angliából terjedt el, és Nyugat-Európa, valamint Amerika kiegyensúlyozott klímájú vidékein általános.

Hazai tapasztalatok is azt mutatják, hogy néhány egészen szélsőségesen hideg téltől eltekintve nálunk is minden probléma nélkül alkalmazható. A szélesebb körű elterjedését inkább a megcsontosodott szemlélet, mintsem klimatikus okok gátolják. Építészetileg egy-egy box elkészítése nem jelent nagyobb feladatot, mint egy autógarázs létesítése, a boxok egymás mellett elhelyezve pedig tetszőleges számú ló elhelyezésére adnak lehetőséget.

Ebben a rendszerben a boxok három oldalról zártak, a box ajtaja pedig elöl a szabadba néz. A falban lévő megkötőkarika csak az ápolás alatti megkötésre szolgál, az állat egyébként állandóan szabadon van, s többnyire az ajtón nézhet kifelé.

Az angol box különösen a keveset foglalkoztatott hobbilovak részére a lehető legjobb elhelyezés, mivel a külvilágból érkező vizuális ingerek az állat figyelmét állandóan le tudják kötni, s így nem – vagy csak kevésbé – alakulnak ki a zárt térben jellemzően felszedett rossz szokások.

Az istálló alaprajza

Az istálló a boxok (állások) elhelyezkedése szerint lehet egysoros hosszanti, kétsoros hosszanti vagy keresztboxos (keresztállásos) típusú. Ez utóbbi a munkaszervezést tekintve számos problémát vet fel, ezért új épület esetében ilyet már nem tervezünk.

Más a helyzet már meglévő épületek berendezésénél, boxosításánál. Itt a már meglévő adottságok figyelembevételével kell a lehető legcélszerűbb megoldást megtalálni.

Egy kétsoros istálló minimális belső szélessége 9 méter. Ennél keskenyebb istálló berendezése vagy a boxok ideális alaprajzának, vagy a kezelőút („placc") szélességének károsodásával járhat, esetleg keresztállású boxokat kell kiképezni, ami azonban üzemeltetési nehézségeket okoz. Ez utóbbi esetben viszont 8 m-es belső szélesség is elegendő. Ha az állományunk nem túl nagy, s nem képződik ezáltal túl sok „hajó" az istállóban, mégis célszerű a kevésbé rossz harmadik megoldást választani, mert a 3 m-nél kisebb boxszélesség és a 2,5 m-nél keskenyebb kezelőút még nagyobb gondokat fog okozni.

Falak

Az istálló fala kőből, téglából, vályogból vagy jól illesztett, szigetelt deszkából készülhet. Ez utóbbi esetben a szigetelés lehet üveggyapot, de a hungarocell már nem alkalmas erre a célra, mert azt egy éven belül ellepik, elpusztítják az egerek, és a keletkezett egérfészkek felszámolhatatlanok lesznek! Igen nagy figyelmet kell fordítani a talaj felől való szigetelésre. Az istállófal magassága az egy légtérben tartott állatok számától függ. Egyszerű angolboxos istállóban 2,50-2,80 m-es belmagasság elegendő, nagyobb állományt befogadó istállóban 3,5-4 m-es belmagasság is szükséges lehet, a kellő légtér biztosítása érdekében. (Egy állat részére a szakirodalom 25-28 mł légteret tart kívánatosnak.) A falaknak az istállóbelső, s különösen az etető felőli oldalát célszerű a lovak rugdosása, kapálása ellen fa-, cement- vagy gumiszőnyeg burkolattal védeni.

Födém

Az áthidalás ma már általánosan vasbetonkoszorúkkal – s csak ritkábban fagerendákkal – történik. A födém megfelelő szigeteléséről gondoskodni kell. E célra alkalmas anyag a salak- vagy a perlitbeton. Nagyon gyakran előforduló, sok kellemetlenséget okozó hiba a kellő szigetelés és a rossz anyagválasztás miatt a hőhidak keletkezése a födémen, aminek következtében a páralecsapódás télen elviselhetetlenné teszi az istálló klímáját.

A megfelelő szigetelés mellett, 3-5 lovanként egy-egy szellőzőkürtőt is célszerű beépíteni, ezek segítségével a huzatmentes légcsere is biztosítható.

Nyílászárók

Nagyon fontos az épületen az ablakok és ajtók helyes elrendezése, mivel a világítás és a hőmérséklet szabályozása nagyrészt ettől is függ. A nyílászárók a napi használat során rendszeres fizikai igénybevételnek, erőhatásnak vannak kitéve, ezért lényeges, hogy elég erősek, vetemedésmentesek legyenek.

Az ablakokat a kisebb istállókban egy oldalon, 2,4-2,6 m magasságban helyezzük el, ahol a ló a fejével már nem tudja az üveget kinyomni. Legcélszerűbb a vízszintes középponti tengely körüli billenőablakok alkalmazása. Nagyobb istállókban a kellő megvilágítás érdekében mindkét oldalon legyenek ablakok, de egyszerre csak az egyik oldaliakat tartsuk nyitva.

Az ajtók legalább 2 m szélesek és 2,5 m magasak legyenek, fából készüljenek, kifelé nyíljanak, és ne legyenek élesek a sarkaik. Célszerű megoldás a fele magasságban osztott, kétszárnyas ajtó, amelynek alsó és felső része külön-külön is nyitható, zárható. A széles áthidalás miatt a sarokelemekre jutó nagy súly a kétszárnyas ajtótípussal csökkenthető.

A sajnos elég sok helyen látható vasajtó azon túlmenően, hogy egy lóistállóban stílusidegen elem, télen az erős páralecsapódás miatt (hőhíd!!!) lefagy, ezért ha csak lehet, a vaslemez ajtót mellőzzük az istállóépítésnél!

A boxok

A korszerű istálló ma már elképzelhetetlen boxok nélkül. A korábban általánosan elterjedt állásos rendszerű kötött tartás ma már korszerűtlen. Régen, amikor a ló gazdasági célú használata volt az általános, az egész napos fogatos munkát végző ló egész éjszaka nyugodtan elálldogált a jászol mellett. Ma, amikor a ló napjának túlnyomó részét (naponta 20-22 órát) az istállójában tölti, a kötött tartás sem állatvédelmi, sem balesetmegelőzési megfontolásból nem kívánatos, csupán bizonyos esetekben (munkaló, felállítóistálló) fogadható el. Fedezőmént, tenyészkancát, sportlovat, ha csak lehet, kötetlenül, boxokban helyezzünk el!

A 12-16 m˛ alapterületű boxok négyzet, vagy téglalap alapúak legyenek. Ha téglalap alapú boxokat tudunk kialakítani, ügyeljünk arra, hogy a rövidebb oldal se legyen keskenyebb 3 m-nél, a rövidebb és a hosszabb oldal aránya pedig ne legyen kevesebb 0.75-0.8-nál. A keskenységet a hosszúsággal csak nagyon korlátozott mértékben lehet ellensúlyozni.

A box oldala 120-150 cm magasságig tégla- vagy 123 vas-szelvénybe épített keményfa deszkafal legyen, fölötte kb. 3 m magasságig 6-8 cm-ként 18-22 mm átmérőjű vaspálcákból álljon. (Összeszokott kancák vagy herélt lovak között a rácsok helyett, a deszkapalánk fölött 2 sor vízszintes csőből álló vízszintes térelhatároló is elegendő.)

Nagyon fontos, hogy a tölgy- vagy akácdeszkák vastagsága 4, szélessége pedig 12 cm-nél ne legyen kisebb, mert különben a fa könnyen vetemedik, s az erőssége sem lesz megfelelő. Az új boxot célszerű a vetemedés ellen lenolaj kencével alaposan átitatni. Ez – az egyébként nem túl olcsó – beavatkozás amellett, hogy a deszka összeszáradását, zsugorodását és vetemedését nagyban csökkenti, az élettartamot is jelentősen megnöveli.

A boxok jobb szellőzése érdekében és az ammóniakoncentráció feldúsulásának megakadályozására az összeillesztéseknél 1.5-2 cm-es réseket szoktak hagyni. Az ennél nagyobb rések balesetveszélyesek lehetnek (lábvégsérülések!).

Az ajtó kifelé nyíló vagy tolóajtó lehet, szélessége 130-150 cm. Az ajtó süllyesztett retesszel záródjon, kiálló rész ne legyen rajta. A retesz legyen rákattintható, illetve más módon kell biztosítanunk a nem kívánt kinyílás elleni védelmet. A boxajtózáraknak számtalan változata ismert, szinte ahány istálló, annyi megoldás. Egy a lényeg, hogy a zár funkciójában a fenti elveknek megfelelő legyen...

A tolóajtó praktikus, helytakarékos megoldás. Két változata lehetséges: az alsó, illetve a felső síneken futó görgőkkel szerelt. Az alsógörgős ajtó stabilabb, de a sín könnyen elszennyeződik, s az ajtó ilyenkor könnyen elakadhat vagy akár le is lökődhet. A felsőgörgős ajtó kevesebb karbantartást igényel, használata egyszerűbb, stabilitása viszont kisebb. Ügyelni kell rá, hogy az ajtó alatt csak a funkcionálisan szükséges legkisebb rés maradjon, a túl nagy rés számtalan lábvégsérülést okozott már!!!

A box padozata döngölt agyag, keményfa, élére állított tégla, bitumen, bitufa vagy gumiszőnyeg lehet. Ezek közül a legolcsóbb és a legpraktikusabb a döngölt agyag. A kancák akár évtizedekig tarthatóak ilyen padozaton, annak javítása, felújítása nélkül, ha az alom elég bőséges. Mének, heréltek esetén számítani kell arra, hogy a vizelettől a box közepe 1-2 év alatt kigödrösödik, s felújításra szorul. Ebben az esetben nem hiábavaló a box közepe alatt húzódó vizeletgyűjtő csatorna és fölötte hidlás kialakítása. Természetesen ebben az esetben egy vizeletgyűjtő akna létesítése is szükségessé válik.

A betonpadozat hideg, rideg, a végtagokat károsítja, még bőséges almozás esetén is deformációkat (tojásdaganat, ízületi megvastagodások, zúzódások, stb.) okozhat, ezért kerüljük!

A box padozatának magassága 4-5 cm-rel legyen magasabban, mint a kezelőút szintje. Ez – a könnyebb takaríthatóság és a jobb szellőzés mellett – esztétikailag is előnyös, mert a kismértékben kiemelt padozaton álló ló már az istállóban többet mutat, mintha szintben vagy pláne alacsonyabban állna.

A box berendezése

A zabolócsésze („musli") készülhet kőből, fémből, betonból vagy speciális törhetetlen műanyagból. Fontos, hogy a mérete olyan legyen, hogy a ló feje kényelmesen beleférjen, és az állat a zabot ne szórhassa ki, Élek, sarkok se a külső, se a belső felületén ne legyenek rajta. Praktikus megoldás, ha az etetőcsészét a kezelőfolyosó felőli oldalra helyezzük. Ilyenkor az abrak kívülről adagolható, ami munkaszervezési és balesetvédelmi előnyökkel is jár, mivel sok ló „irigy" a zaboláskor. Az a belső zabolás mellett szóló érv, hogy így legalább az etetéskor be kell menni a lóhoz, lelkiismeretes személyzet esetén könnyen cáfolható.

Az önitatót a box egy védett sarkában helyezzük el, ahol nem akadályozza a ló mozgását. Többféle önitató van forgalomban, amelyek – működési elvüket tekintve – szinttartós vagy szelepes rendszerűek lehetnek. A szinttartós önitató lovaknál jobban bevált, mert a szeleppel a ló szívesen játszadozik, s ha a szelep elakad, eláraszthatja az egész istállót!

Téli időszakban ügyeljünk a befagyásveszélyre! Ilyenkor inkább zárjuk el az önitatót, és itassunk hagyományos módon, mintsemhogy, a vízrendszer védelmére hivatkozva, párás „dunsztban" tartsuk a lovainkat!

A box falába szereltessünk két megkötőkarikát, az egyiket a zaboló, a másikat a ló feje magasságában. A magasabban lévő karika szükség esetén a lefekvés, hempergődzés ellen szolgál, az alacsonyabban lévőt többnyire ápoláskor vagy a fias kanca megkötésére használjuk. Nem hiábavaló e helyen néhány sort szentelni a szénakosár vagy szénarács témájának. A szénaetetés módja a lótenyésztő körökben régóta áll a „hitviták" kereszttüzében. A régi paraszti istállóban általánosan megszokott magas elhelyezésű, „saroglyaszerű" szénarács igáslovaknál, kötött tartásban sok tekintetben célszerű lehetett. Ma ez a kötetlen tartású boxos elhelyezésnél fölösleges, illetve egy középmagas elhelyezésű szénakosárral vagy szénahálóval helyettesíthető, de az egyszerű földről való etetés is jól beválik. Ebben az esetben nem áll fenn ugyanis az a veszély, mint a kötött tartásnál, hogy a ló az ízesebb falatok után kutatva a hasa alá vagy éppen a hátulsó lábához vágja a szénát, ami után az már nem hasznosítható tovább.

A kezelőfolyosó

A kezelőfolyosó szélessége legalább 2,5 m legyen, padozata szilárd, csúszásmentes anyagból (keményfakocka, tégla, barázdált beton) készüljön! Zugok, kiálló élek-sarkok ne legyenek benne! A használatos szerszámokat a falra akasztva tároljuk!

Kiszolgáló létesítmények

A szerszámok, az abrak és legalább egynapi széna és alomszalma tárolása érdekében gondoskodni kell egy, az istállóhoz kapcsolódó kiszolgáló helyiség létesítéséről. Nagyobb létszámú istállók tervezésekor a gondozó személyzet részére is ki kell alakítani egy helyiséget. A kisegítő helyiségek megfelelő alapterületűek, jól megközelíthetőek és könnyen tisztántarthatóak legyenek. Ha a beruházáskor ezeken a létesítményeken spórolunk, azt az üzemeltetés során naponta megbánjuk!