Tehát most, e sorok írásakor, május első napjaiban, amikor a rovarölő szerrel csávázott vetőmag a földbe került vagy a talajfertőtlenítést elvégeztük, elmondhatjuk, hogy mindent megtettünk a lárvakártétel megelőzésére!

Ez igaz.

De mi lesz a bogarakkal?

Lehet, hogy sokan azt mondják: igaz, a bogár is okoz kárt, mert elpusztítja a kukorica virágzatát (a portokot, a bajuszt), és ezzel csökkenti a csövek szemberakódását, ez a kártétel azonban a tövek ledőléséhez, vagyis a jellegzetes „hattyúnyak" tünethez képest nem olyan látványos. Ne feledjük azonban, hogy azért, mert ez a kártétel nem látványos, még nem elhanyagolható!

Mindezeken túl, gondoltunk-e már arra, hogy a bogár nemcsak kárt okoz, hanem szaporodik is, s nem úgy, mint a lárva? Vagyis egy-egy kifejlett bogár elpusztításával lárvák százaitól tudjuk megmenteni a következő évben a kukorica állományunkat?

Érdemes tehát végiggondolni, hogy valóban miért olyan nehéz a kukoricabogár ellen védekezni.

A válasz viszonylag egyszerű, a nehézségek ugyanis két okra vezethetők vissza: az egyik maga a kártevő, a Diabrotica virgifera virgifera, a másik ok pedig mi magunk, a szakemberek vagyunk.

A kukoricabogár mint „intelligens" ellenfél

E kártevő rendkívüli szaporaságával, mozgékonyságával és hihetetlen alkalmazkodó képességével a fejlett világ mezőgazdaságát és vegyiparát egyaránt komoly kihívás elé állítja.

Az USA-ban ma már tényként beszélnek a különböző hatóanyagú talajfertőtlenítő és állománykezelő rovarölő szerekkel (karbamátokkal, szerves foszforsav-észterekkel és szintetikus piretroidokkal) szemben rezisztenssé vált törzsekről éppen úgy, mint a vetésváltás-rezisztenciáról és tápnövény-rezisztenciáról. A kukoricabogár északi törzsénél kialakult kétéves diapauza, vagy a szójaállományokban egyre súlyosabb károkat előidéző kukoricabogár-kártétel azt igazolja, hogy az egyik leghatékonyabbnak tartott védekezési mód, a vetésváltás sem tekinthető egyedül üdvözítő megoldásnak.

A szakember mint a „konzervatív" tudás birtokosa

A megszerzett szaktudásunk és a modern vegyipar által gyártott termékek bő választéka elkényelmesített bennünket. Úgy gondoljuk, hogy az a termékkör, amit nekünk oly nagy meggyőző erővel kínálnak, majd megoldást fog jelenteni a problémáinkra, és közben nem vesszük észre, hogy árut, reményt és nem megoldásokat vásárolunk. Ezért mondhatjuk azt, hogy a „konzervatív" tudás elaltatja az éberségünket és bebörtönzi a kreativitásunkat. Hajlamosak vagyunk arra, hogy csak a látványos károk kivédésére, azok megelőzésére törekedjünk, és nem mindig izgat bennünket a problémák igazi gyökere, azok ok-okozati összefüggése.

A kukoricabogár azonban olyan ellenfél, amely az egész világon, ahol károsít, kihívást jelent nemcsak a tudomány, hanem a gyakorlat számára is. Ezért ebben az esetben célszerű az idáig használt megoldásokat felülvizsgálni és újraértékelni. Célszerű a kártevő biológiáját szem előtt tartva ismét végiggondolni, hogy mit tettünk jól vagy mit kell másképpen végeznünk ahhoz, hogy a legalacsonyabb költségráfordítással a leghatékonyabb védelmet tudjuk elérni.

Szigorúan szakmai szempontok alapján vizsgáljuk meg azokat a tényeket, adatokat, amelyek a nemzetközi vagy hazai szinten rendelkezésünkre állnak.

A kukoricabogár szaporodása – avagy játék a számokkal

Egy nőstény imágó tojásprodukciója 400-800 tojás/év, de mi az okfejtésünk levezetésénél a minimális 400 tojás/imágó/év produkcióval számoltunk.

A hazai extrém, száraz időjárási körülmények között a lerakott tojások 2%-ából fejlődik csak L2-es lárva. Ez az arány szokásos száraz időjárás esetén már 9%, de nedvesebb időjárás esetén vagy öntözött körülmények között a többszörösére növekedhet. Az egyszerűbb áttekinthetőség kedvéért azonban maradjunk a legmostohább feltételek melletti 2%-nál. Ez azt jelenti, hogy az egy nőstény által lerakott 400 db tojásból a következő évben a legrosszabb esetben is 8 db L2-es lárva fog fejlődni.

Végezzünk egy gyors számítást: mit mutat ez hektár szinten, ha átlagosan 70.000 tő/ha állománysűrűséggel számolunk.

Induljunk el a fertőzés forrásától, a kifejlett és megtermékenyített bogártól, és vizsgáljuk meg, hogy mit jelent majd számunkra a jövő évben az, ha a kukoricatáblán most nyáron gyenge, közepes vagy erős imágófertőzést észlelünk.

Gyenge fertőzésről akkor beszélünk, ha átlagban egy tövön egy nőstény imágó található. Közepes fertőzés esetén ez az érték 5 db, míg erős fertőzés esetén a tövenként található nőstény imágók száma átlagosan több mint 10 db. Az ország déli részén ennél lényegesen erősebb fertőzést is észleltek már.

Az előző okfejtést folytatva, amenynyiben a bogár rajzása idején a kukoricatáblát átvizsgáljuk, az imágó fertőzés alapján meg tudjuk mondani, hogy a következő évben mennyi lárva várható.

A számokból nagyon jól látható, hogy még a legmostohább környezeti feltételek mellett is mekkora fertőzési nyomással kell számolnunk a következő évben, ha nem védekezünk a bogarak ellen.

Érdemes azt is megvizsgálni, hogy a rendelkezésünkre álló védekezési módszerek közül melyiknek milyen a hatékonysága.

Vetőmagcsávázás

Egyike azoknak a védekezési módszereknek, amely megoldásként kínálkozik a lárvakártétel megelőzésére. Ha azonban végiggondoljuk a kukoricanövény és a kukoricabogár fejlődését, valamint a mag felületére felvitt rovarölő szer tulajdonságait, akkor rá kell jönnünk, hogy ennek a védekezési módszernek a lehetőségei igencsak korlátozottak. Ezt igazolják az USA-ban végzett kísérletek eredményei is (1. ábra).

Az adatokból jól látható, hogy a leghatékonyabbnak tartott készítmény sem volt képes az ún. Iowa-skála (1-6) szerinti gyökérkártétel mértékét 50% alá csökkenteni. Igaz, hogy a 2,25-ös skála érték már gazdaságilag nem jelentős kártételt jelent.

Talajfertőtlenítés

Ez a másik olyan védekezési eljárás, amely első megközelítésre ígéretesnek tűnik a kukoricabogár lárvák elpusztítására. Bár a kijuttatás időzítését igyekszünk egyre jobban a kártevő életmódjához (azaz a lárvák keléséhez) igazítani, mégis azt mondhatjuk, hogy nem lehet nagy különbséget tenni a különböző módon végrehajtott kezelések hatékonysága között. Az USA-ban lefolytatott vizsgálatok is hasonló eredményt mutatnak (1. táblázat).

Az adatokból itt is látható, hogy a különböző hatóanyagú készítmények közül egyik sem volt képes a gyökérkártétel mértékét a kezeletlen kontrollhoz képest 50%-ot megközelítő mértékben csökkenteni. Igaz, hogy a kezeletlen kontrollban is olyan alacsony volt a gyökérkárosodás mértéke, hogy csak 0,75-tel haladta meg az Iowa-skálán (1-6) mért veszélyességi küszöböt, a 3-as értéket.

Az eredmények még akkor is megdöbbentőek, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az USA-ban a különböző hatóanyagokkal szemben rezisztens kukoricabogár törzsek a hazainál még nagyobb kihívás elé állítják a gyakorlatot.

Imágók elleni védekezés

A kifejlett bogarak elleni védekezésnek látszólag számos korlátja van, ha figyelembe vesszük az imágók elhúzódó rajzását, a rendelkezésre álló készítmények méh- és környezet veszélyességét, vagy azt a tényt, hogy virágzó kukoricában permetezést csak légi úton vagy hidas traktorral lehet végezni. Mégis azt kell mondanunk, hogy az imágók elleni védekezés az egyik leghatékonyabb módszer. Ezt igazolják az USA-ban végzett vizsgálatok is (2. ábra).

Az ábra adataiból jól látható, hogy a kezelést megelőzően a kezeletlen kontroll 3-7 db imágó/tő fertőzését a kezelést követően 1-10 nappal már az 1. napon sikerült az észlelési szint közelébe leszorítani, és ez a hatékonyság még a tizedik napon sem csökkent.

Ezek voltak az Egyesült Államokban végzett vizsgálatok, de a külföldi eredményeken túl, a hazai tapasztalatainknál maradva érdemes megvizsgálni azt, hogy a mi termesztési viszonyaink között a gyakorlat hogyan ítéli meg a különböző védekezési módok biológiai hatékonyságát?

A Dr. Matók és Társa Kft. által végzett szakmai közvélemény-kutatás 370 üzemi szakember megkérdezése és véleménye alapján a 2. táblázat szerinti eredményt kapta.

Az adatokból jól látható, hogy a gyakorlati szakemberek alulbecsülik a védekezések hatékonyságát. A különbség mértékéből pedig az is jól látható, hogy minél újszerűbb vagy kevésbé ismert egy adott eljárás, annál óvatosabb a szakemberek állásfoglalása és megítélése. Vagyis a vélt és a ténylegesen mért hatékonyág közötti különbség az újdonság mértékével növekszik.

Ebben a táblázatban egy új kategória bevezetésére is felfigyelhetünk: ez a kezelést túlélő egyedek aránya, ami azt mutatja meg, hogy egy adott kezelés után a populáció hány százalékával kell majd számolnunk mint túlélőkkel, amelyek a tényleges kárt fogják okozni.

Mindezeket a tényeket szem előtt tartva vizsgáljuk most meg, hogy milyen a különböző kezelések tényleges biológiai hatékonysága hazánkban, közepes mértékű imágófertőzöttség esetén (3. táblázat).

Amennyiben elfogadjuk azt a tényt, hogy 5-8 db L2-es lárva megjelenése tövenként már mérhető gazdasági kárt okoz, akkor az adatokból jól látható, hogy csak a kétszer végzett Invite + Diabro állománykezelés biztosította azt, hogy a lárvafertőzés mértéke a következő évben a gazdasági kártételi szint alatt legyen. Természetesen ez a biztonság tovább növelhető, amennyiben talajfertőtlenített kukoricaállományban védekezünk az imágók ellen, vagy az imágók elleni kétszeri állományvédelmet a következő évben egy talajfertőtlenítés követ. Hasonló eredményt kapunk erős imágófertőzés esetén is (3. ábra).

Ezt a tisztának tűnő képet valószínűleg megzavarja az a tény, hogy a szántóföldi termesztés mindig egy termelési ciklusban gondolkodik. De ezt nem vihetjük így tovább a monokultúrában termesztett kukorica esetében, mert a kukoricabogár a két vegetációt felölelő életciklusával és kártételével a kukorica termesztését „évelőkultúrává" minősítette át. Ez pedig megköveteli, hogy ne csak egy vegetációban gondolkodjunk, hanem tartsuk mindig szem előtt azt is, hogy az adott évi beavatkozás vagy annak elmaradása milyen hatással lesz a következő évre!

A biológiai hatékonyság mellett figyelembe kell vennünk a különböző kezelések költségét is, mert nem mindegy, hogy mennyibe kerül és mennyire gazdaságos egy adott védekezés. Egy dolog azonban külön megfontolások nélkül is biztosan megállapítható, hogy: minél intenzívebb a kukoricatermesztésünk, annál nagyobb a fertőzési nyomás és a potenciális kártétel veszély. A várható költségeket a 4. táblázat szemlélteti.

A számok alapján elgondolkodhatunk, hogy mi az igazán drága eljárás a kukoricabogár elleni védekezésben, és rájövünk arra, hogy az a drága, ha nem számolunk, és ennél csak egy dolog drágább, ha nem védekezünk.

Tapasztalati adatokból tudjuk, hogy monokultúrában termesztett kukorica esetén nagyon szoros összefüggés áll fenn egy adott évben a táblán mért imágófertőzés mértéke és a következő évi lárvakártétel, vagyis a tényleges kár között, ha nem védekezünk (5. táblázat).

Amennyiben a szemeskukorica árát 30.000 Ft/t-ban határozzuk meg, jól látható, hogy extenzív körülmények között folytatott termesztés esetén, alacsony termésátlag (5 t/ha) mellett a kukoricabogár kártétele 15.000 Ft/ha-tól 75.000 Ft/ha-ig terjedhet. Intenzív termesztés esetén azonban, ahol a várható termésátlag 10 t/ha fölött van, a kukoricabogár által okozott kártétel 30.000 Ft/ha-nál kezdődik, és 150.000 Ft/ha-nál is több lehet, ha nem teszünk meg mindent a kártétel megelőzésére.

Végül mindenkinek a saját kezében van a döntés, saját felelősség, hogy a termelő elkezdjen számolni, mikor, mit és mennyiért tesz meg azért, hogy egy várható kártételt elkerüljön. Hajlamosak vagyunk azonban arra, hogy mindig csak lárvakártételben gondolkodjunk, pedig az imágó által okozott kártétel is 10-20%-os terméskiesést eredményez, nem beszélve a másodlagos kárként jelentkező növénykórtani problémákról.

Összegezve tehát megállapíthatjuk, hogy minden termelő helyesen döntött, amikor rovarölő szerrel csávázott kukoricát vetett vagy talajfertőtlenítést végzett, mert igyekezett mindent megtenni azért, hogy a lárvakártételt megelőzze. Különösen érvényes ez azokra, akik monokultúrában kénytelenek termeszteni a kukoricájukat.

De mindez nem elég, mert: mi lesz a bogarakkal?!