Az elhalásos bélgyulladás során főképp a vékonybél középső és alsó szakaszában lehet észlelni a nyálkahártya súlyos elhalását, de ilyen elváltozások a vakbél nyálkahártyáján is mutatkozhatnak. A májon is találhatók elváltozások.

A betegség, amelyet először 1961-ben írtak le, minden olyan területen jelentkezni szokott, ahol baromfit tartanak.

A betegséget a Clostridium perfringens C és A típusa okozza, de egyéb baktériumok is szerepet játszanak a betegségben.

Az egészséges állatok fertőződése a fertőzött baromfi ürülékének, fertőzött ivóvíznek, takarmánynak vagy alomnak a felvételével történik. Kéthetesnél fiatalabb baromfiállományokban az elhalásos bélgyulladás nem szokott jelentkezni, de ettől idősebb állatok között bármely korban előfordul.

A baromfitartók szinte az egész világon tapasztalják azt a jelenséget, amelynek során állományaik súlygyarapodása a nevelés 23. napja táján megtorpan. Az utóbbi években ez a jelenség oly gyakran fordul elő, hogy sok állatorvos nem is gondol betegségre, és ezért az állományokat „nagyobb meggyőződés nélkül" kezeli valamilyen kéznél lévő antibiotikummal vagy az ivóvíz fertőtlenítésével, savanyításával, esetleg valamilyen növényi alapanyagú szerrel.

A betegséget többféle névvel illetik, így nevezik Clostridial enteritis-nek, disbacteriosis-nak SIBO-nak (small intestinal bacterial owergrowth), ami arra utal, hogy a béltraktusban bizonyos baktériumok túlszaporodnak. Tudományos elnevezése azonban elhalásos bélgyulladás, amely jelentkezhet klinikailag súlyos tünetekkel vagy egyre gyakrabban kevésbé súlyos tünetekkel, szubklinikai formában.

A betegség leggyakrabban a tyúkfaj egyedeit, főképp a broilereket sújtja, de tenyészállatoknál és pulykában is előfordul.

A betegség az utóbbi években gyakrabban jelentkezik, mint korábban. Ennek hátterében az antimikrobiális hozamfokozók alkalmazásának jelentős csökkentése, a takarmányban a búza, az árpa részarányának a kukoricával szembeni megemelése és a halliszt kihagyása is szerepet játszik.

Bár a betegség elnevezése különböző, klinikai tünetei azonosak.

A betegségben szenvedő állatok ürüléke meghígul, folyékonnyá és halványnyá válik. Az ürülék később megsűrűsödik és ragacsossá lesz. Az állatok a megszokottnál kevesebb takarmányt és több ivóvizet vesznek fel. Eközben a napi súlygyarapodás fokozatosan csökken, ahogyan azt az 1. sz. táblázat mutatja.

A beteg állatok tollazata borzalt, és nem szívesen mozognak.

Boncolással a vékonybél savóshártyája felől vérzések tűnnek fel, amelyeket könnyen össze lehet téveszteni a coccidiosis okozta elváltozásokkal. A belek kitágultak, gázzal teltek, lumenükben zöldesbarna tartalom található. A belek szakadékonyak. A bél nyálkahártyáját sárgásbarna, korpaszerű álhártya fedi, amit könnyen le lehet törölni. (1. kép) A nyálkahártya különböző mértékű kimaródásai főképp a vékonybél alsóbb szakaszain láthatók. A béltartalom sötét, ragacsos, homogén, bűzös. A kórforma előrehaladásával a bélnyálkahártya elhalásos területei a savóshártya felől is feltűnnek. Kismértékű fertőzés esetén a hullák hamar bomlani kezdenek, a vékonybél megvastagodott, hosszabb-rövidebb szakaszain szürkés elszíneződések mutatkoznak.

Az esetek többségénél a máj megnagyobbodott, és felületén kis szürke „szigetek" láthatók, amelyeket a máj színével megegyező hálózat vesz körbe. Az elszíneződött területek nem emelkednek a máj felülete fölé. (2. kép) A máj állománya megkeményedett, az epehólyag sokszor feszülésig telt, esetenként elszíneződött, fala megvastagodott és tartalma nyúlós.

Amennyiben a betegséget a Clostridium perfringens A típusa okozza, a kórokozó által termelt alfa toxin (lecithinase C) szerepével is számolni kell a betegség kialakulásában. Ez a toxin 10-szer erősebb hatású a baromfira, mint az emlősökre. Hatására jellemző, hogy tönkreteszi a vörös vérsejtek lecithin szerkezetét. Érdemes megjegyezni, hogy a Costridium perfringens más típusai, így a C típusa által termelt béta és théta toxinok hatásával szemben a baromfi bizonyos mértékben rezisztens.

Az elhalásos bélgyulladás negatívan befolyásolja a baromfiállományok termelési eredményeit, és emiatt a baromfitermelők gazdasági eredményeit is. Norvég kutatók összehasonlították az elhalásos bélgyulladásra jellemző májelváltozásokat mutató broilerállományok termelési eredményeit olyanokéval, amelyek mája egészséges volt.

Az elváltozásoktól mentes állományok fajlagos takarmány felhasználása 35 napos nevelési idő alatt 80 g-al volt kisebb, míg a leadási átlagsúly 30 g-al volt magasabb, mint a tüneteket mutatóké. Az elváltozásokat mutató állományok elhullása 1%-kal, míg a vágóhídi kobzás mértéke ugyancsak 1%-kal volt magasabb, mint a tünetmentes állományoké. Ha a betegség okozta veszteséget számszerűsítjük, kiderül, hogy az egyes kutatók szerint egyedenként akár 0,05 USD-is kitehet, ami egy 20000-es létszámú broilerállománynál 1000 USD-nak felel meg.

Minthogy a betegség komoly veszteséget okoz, érdemes áttekinteni azokat a tényezőket, amelyek hajlamosítanak a betegség kialakulására. Indokolja ezt az is, hogy azokat a takarmányba keverhető antibiotikumokat, amelyek egyensúlyban tartották a baromfi bélflórájának összetételét és nem engedték az egyes bélben élő baktériumok, mint a clostridiumok túlszaporodását, a kórokozókban kifejlődő rezisztencia megakadályozása céljából betiltották. Bár ezekkel az antibiotikumokkal gyakorlatilag a minimumra lehetett csökkenteni az elhalásos bélgyulladás gyakoriságát és növelni lehetett a baromfiállományok teljesítményét, a humán fogyasztók számára fontos élelmiszerbiztonság szempontjainak meg kell előznie a baromfitartás profitabilitását, és ezeknek a szereknek a betiltását meg kell érteni és el kell fogadni. Emellett azonban keresni kell azokat a tényezőket, amelyekre nagyobb súlyt helyezve a betegség kártételét csökkenteni lehet.

A takarmányozás tényezői

a.) A baromfitermelő országok többségében a 4 hetesnél fiatalabb baromfi takarmányában ajánlott 20% kukoricát a gyakorlatban nem keverik be, bár a kukorica a baromfitakarmányok kitűnő összetevője. A kukoricára alapozott takarmány alkalmasabb az elhalásos bélgyulladás megelőzésére, mint a búzára, árpára, zabra vagy rozsra alapozott takarmány.

b.) A szójaliszt a baromfitakarmányok értékes és elterjedt fehérjeforrása. A szóját általában nem hozzák öszszefüggésbe az elhalásos bélgyulladással, egyes kutatók szerint azonban a betegség nagyobb gyakorisággal jelentkezik a szójalisztet tartalmazó takarmányon tartott állományoknál, mint azoknál, amelyek takarmánya repcemagot vagy borsólisztet tartalmazott. Emellett egyes kutatók azt is megállapították, hogy a Costridiumok által okozott májelváltozások nagyobb arányban fordulnak elő olyan állományoknál, amelyek állati eredetű fehérje tartalmú takarmányt fogyasztottak, mint azoknál, melyeket növényi eredetű fehérjét tartalmazó takarmányon éltek.

Norvég kutatók szerint a takarmány magas állati eredetű fehérjetartalma és az elhalásos bélgyulladás között ősztől tavaszig mutatható ki kapcsolat, viszont alacsony szintű állatifehérje-tartalom és az évszak között nem mutatható ki összefüggés.

Más kísérletek azt bizonyították, hogy amennyiben a baromfiállományt a Clostridiumokkal történő fertőzést megelőző két héten át pulykaindító táp és halliszt egyenlő arányú keverékével etették, a betegség sokkal könnyebben alakult ki, mint ha a pulykatáp helyett csirkeindító tápot alkalmaztak.

Az is kimutatták, hogy a takarmány magas – elsősorban állati eredetű – fehérjetartalma esetén a bélcsatornában a Clostridiumok erősen elszaporodnak, és a bélflóra egyensúlya felborul.

c.) Feltételezik, hogy van bizonyos kapcsolat a takarmányhoz kevert zsír és gabona típusa között. A Penicillin elnyomhatja annak a bélmikroflórának a fejlődését, amelynek kialakulását a rozs antinutritiv hatása fokozza, és ezért a Penicillinnek hozamfokozó hatása a rozsot és 8% faggyút tartalmazó takarmányban nagyobb, mint a csupán 3% faggyút tartalmazó takarmány fogyasztása esetén.

Viszkozus poliszaharidák és a rozs termeléscsökkentő hatása kifejezettebb, amennyiben a takarmány többféle állati zsír keverékét tartalmazza, szemben a szójaolajat tartalmazó takarmánnyal. Meg kell azonban jegyezni azt is, hogy a vizsgálatok szerint a takarmány zsírtartalma nem befolyásolja lényegesen a bélflóra clostridiumainak számát.

d.) Ásványi anyagok és vitaminok és az elhalásos bélgyulladás kialakulása között szintén megállapítottak öszszefüggéseket. Vizsgálatokkal bizonyították, hogy amennyiben az 50 ppm Zn-et tartalmazó takarmányhoz 1000 ppm mennyiségben ZnSO4-et adtak, az Eimeria brunetti-vel (coccidium) és Clostridium perfringenssel fertőzött kísérleti állományban az elhalásos bélgyulladás kialakult, míg abban az állományban, amelynek a takarmányát nem egészítették ki cinkszulfáttal, a betegség nem jelentkezett. A Zn-ionok beavatkoznak a Clostridium perfringens által termelt alfatoxin kialakulásába azáltal, hogy ennek a toxinnak az elbomlását megakadályozzák.

A kutatások szerint az A-, D3-, E-, K3- és C-vitamin nem befolyásolja a clostridiumok számát a vakbéltartalomban.

e.) A kutatások és a gyakorlati megfigyelések is bizonyították, hogy enzim készítmények hozzáadása az árpa, rozs és búza alapú takarmányokhoz csökkenti vagy akár ki is küszöböli a viszkozus poliszaharidák anti-nutritív hatását. Közlemények jelentek meg arról, hogy különböző szénhidrátbontó enzimek csökkentik az elhalásos bélgyulladás által a béltraktusban és a májban kialakított elváltozásokat. Arra is van azonban bizonyíték, hogy a pentoze-bontó enzim a búzára alapozott takarmányban nem befolyásolta az elhalásos bélgyulladás által okozott elhullás mértékét. Ennek az ellentmondásnak a hátterében az áll, hogy léteznek olyan tényezők, amelyek az enzimek hatását módosítják – mint pl. bizonyos takarmány kiegészítők, környezeti feltételek, a fertőződés módja.

Az enzim-preparátumok zsírbontó és fehérjebontó enzimeket is tartalmazhatnak. Ez utóbbiaknak az elhalásos bélgyulladással való kapcsolatát még kutatni kell.

f.) A baromfi takarmányának összetétele az állomány korával bizonyos mértékben változik. Pl. más-más az összetétele az indító, a nevelő, a befejező tápnak, ugyanakkor még az azonos típusú táp összetétele is szállítmányonként változhat. A baromfitakarmányozási technológiák előírják, hogy a takarmányváltást csak fokozatosan szabad végrehajtani, mert ellenkező esetben a bél mikroflórájának egyensúlya felborul, és a clostridiumok túlszaporodnak, lehetővé téve az elhalásos bélgyulladás kialakulását. Különösen kifejezetten hajlamosít az elhalásos bélgyulladás kialakulására, ha alacsony fehérjetartalmú takarmány adása után átmenet nélkül térnek át magas proteintartalmú takarmányra. Az átmenet nélküli takarmányváltás kórfejlődését még nem tisztázták kellő mértékben. A takarmánykiosztás technológiájának hibás végrehajtása is hajlamosít az elhalásos bélgyulladás kifejlődésére. Amennyiben a korlátozott takarmányozás szakaszában nem áll az állatok rendelkezésére az előírt etetőhosszúság, az állomány bizonyos egyedei nem jutnak takarmányhoz, és ha mégis, habzsolva esznek. A nagy falatokban lenyelt takarmány enzimes emésztése csak részben történik meg, a bolus nagy része bakteriális úton emésztődik meg, vagyis a bélben bomlik el. Ennek következtében a bélflóra összetétele kárt szenved, és a clostridiumok túlszaporodhatnak. Hasonló módon alakulhat ki elhalásos bélgyulladás olyan állományoknál, amelyeket adagolt takarmányozásban részesítenek, de a takarmány kiosztása túl hosszú időt vesz igénybe. Ilyenkor az etetővonal elején elhelyezkedő egyedek túl sok takarmányt vesznek fel, aminek egy részét rendellenes módon emésztik meg.

g.) A fiatal madarak emésztőrendszere még fejletlen, és nagy lehetőségeket nyújt a baktériumos emésztés számára. Minthogy a fiatal madarak csak csökkent mértékben képesek a telített zsírok emésztésére, ezért az elhalásos bélgyulladás elkerülése érdekében az állomány 4 hetesnél fiatalabb korában a takarmány nem tartalmazhat sertészsírt.

Mindezek mellett azt, hogy a kor miképpen játszik közre a takarmány összetevők és az elhalásos bélgyulladás kialakulásában, nem teljesen tisztázott. Az azonban megállapítható, hogy a betegség egy-két hetes kor előtt ritkán jelentkezik.

Bár a takarmány-összetevőknek az elhalásos bélgyulladás kialakulásában játszott szerepe jól ismert, de nem minden vonatkozásában tisztázott. Annak ellenére, hogy számos irodalmi adat található, amely azt vizsgálja, hogy milyen kapcsolat áll fenn bizonyos tápanyagok és antinutritív anyagok, valamint a Clostridium perfringens között, kevés adat áll rendelkezésre arra nézve, hogy milyen e tényezők összefüggése az elhalásos bélgyulladással, mint a clostridiumok okozta klinikailag fellépő betegséggel.

Azok a vizsgálatok, amelyek a viszkozus szénhidrátok, valamint a clostridiumok, illetve az elhalásos bélgyulladás közötti összefüggéssel foglalkoznak ellentmondásosak. Az oligoszaharidákat, amelyeket, mint növényi rostokat a takarmány összetevőjeként tartanak számon, non starch polysaccharids (NSP)-néven ismerjük. Kimutatták, hogy a természetes raffinose, mint oligoszaharida negatívan befolyásolja az állat egészségét, míg szintetikus formájának kedvező hatása van. Az immunstimuláció, a kórokozók absorpciója és az a tény, hogy a kórokozók képtelenek oligoszaharidák jelenlétében szaporodni, megemlíthető, mint a jótékony hatás lehetséges alapja. Ilyenformán bizonyos oligoszaharidák egyes jótékony baktériumokat favorizálnak, míg egyes szénhidrátok bizonyos baktériumok szaporodását segítik. Például a Clostridium perfringens épp úgy, mint a jótékony hatású bifidobaktériumok, asszimilálja a glucose-t, míg a szintetikus alfa 1,2 gluco-oligoszaharida-t csak a bifidobaktériumok. A baromfi takarmányában a glucose és a fructose szerepel, mint monoszaharida, illetve a sucrose, mint diszaharida. Érdekes megállapítása egy kísérletnek, hogy a glucosetartalmú és kukorica/szója bázisú takarmány etetése 1000, illetve 10.000 nagyságrendű Clostridium perfringens számot, míg a sucrose bázisú takarmány 600.000, a fructose bázisú takarmány 10 milliós számot eredményezett a béltartalom egy grammjában. Hogy ezek az adatok hogyan viszonyulnak a takarmányokban található egyszerű cukrokhoz ez gyakorlatilag tisztázatlan, de az bizonyos, hogy a fructose jó alapot nyújt a baktériumok szaporodásához.

Annak ellenére, hogy a baromfitakarmányok tekintélyes mennyiségét hőkezelik, Clostridium perfringens-szel történő fertőződésük nem zárható ki, mert spórás baktériumról van szó, amely jól ellenáll a kedvezőtlen környezeti viszonyoknak, ezért a baromfi béltraktusának fertőződése, illetve az elhalásos bélgyulladás kialakulásában a takarmány-összetevők hajlamosító hatása mellett a takarmánnyal bevitt kórokozók is fontos szerephez jutnak. Mindamellett a fertőzött takarmánynak az elhalásos bélgyulladás kialakításában játszott szerepe járványtanilag még alapos kutatásokat igényel.

A környezet tényezői

a.) A megengedettnél nagyobb telepítési sűrűség jelentős mértékben fokozza az elhalásos bélgyulladás előfordulását. Amennyiben ugyanis az istálló egy négyzetméterén túl sok állat él, az alom az ürüléktől hamar elnedvesedik, felülete letapad, és ürülékkel fedetté válik. Ennek következtében az alom elveszíti hőszigetelő és az ürüléket közömbösítő tulajdonságát, valamint ezzel együtt a bélsárral ürülő kórokozók is feldúsulnak. (3. kép) Az alom minőségének megőrzése lehetővé teszi, hogy feladatainak megfeleljen. Ezért az alom kezelését folyamatosan el kell végezni a baromfiistállóban. A szellőztető levegő irányíthatósága, a szellőzés méretezése, a beáramló levegő sebessége, az istálló légterének hőmérséklete, az istálló berendezési tárgyainak, főképp az itatóknak a típusa, műszaki állapota, az elromlott alom azonnali eltávolítása, az alom gépi vagy kézi forgatása biztosítja az alom olyan minőségét, amely lehetővé teszi az elhalásos bélgyulladás jelentkezésének minimumra csökkentését. (4. kép)

Fontos megemlíteni azt is, hogy az istállóknak az állományváltások közötti szakszerű takarítása és fertőtlenítése a napos állatok telepítése előtt csak kifogástalan minőségű alomanyagnak, lehetőleg puhafaforgácsnak az istállóban történő elterítése szintén megnehezíti a clostridiumok elszaporodását és az általa kiváltott betegség kialakulását.

Egyéb tényezők

Az elhalásos bélgyulladás kialakulását nagymértékben segítik a különböző, főképp a vékonybélben elszaporodó Eimeria fajok (vékonybél-kokcidiozis). A kokcidiumok fejlődésének legtöbb fázisa a bél nyálkahártyájának hámsejtjeiben zajlik le, ami a hámsejtek sérülésével, jellegzetes vérzéses területek kialakulásával jár. A sérült bélszakaszok nyálkahártyáján könnyen megtelepednek és elszaporodnak az elhalásos bélgyulladást okozó clostridiumok. (5. kép)

Bármiféle olyan tényező, amely csökkenti a béltraktus ellenálló-képességét, fokozza az elhalásos bélgyulladás kialakulásának lehetőségét. Meg kell említeni az olyan stressztényezőket, amelyek a környezet felől hatnak, de a különböző gombatoxinokat is, és ki kell emelni egyes kórokozók, mint a csirkeanémia vírus, a fertőző bursitis vírusa, a Marek-féle betegség vírusa, a fertőző satnyaságban szereplő vírusok, a mycoplasmák immunszuppresszív hatását.

Minden olyan tényező, amely károsan befolyásolja a béltraktus működését, pl. alomevés, a kavics hiánya, stb. szintén elősegíti az elhalásos bélgyulladás kialakulását.

A megelőzés lehetőségei

A klinikailag jelentkező elhalásos bélgyulladás kezelésére csak olyan antibiotikumot vegyünk igénybe, amely hatékonyan elpusztítja a kórokozókat, és visszaállítja a bélflóra egyensúlyát. A kezelést mindig az adott szer maximális terápiás dózisával, az előírt időtartamban az élelmezés-egészségügyi várakozási idő figyelembe vételével kell elvégezni. Fontos, hogy az állomány hatékony anticoccidiális programban részesüljön. A takarmányok clostridium-fertőzöttségét tanácsos monitorozni, és csak a kórokozókkal nem fertőzött takarmányt adni az állománynak.

Jó hatású probiotikumok rendszeres és folyamatos alkalmazása, mert azok stabilizálják a kialakított egészséges bél mikroflórát.

Nagy gondot kell fordítani a takarmány helyes és az elhalásos bélgyulladás jelentkezését nem elősegítő összetételére.

A takarmány kiosztását és a takarmányváltást szakszerűen kell végrehajtani. Az istálló mikroklímáját helyesen kell beállítani, az almot folyamatosan kezelni kell, az alom anyagát gondosan kell megválasztani és a tartástechnológiai előírásokat pontosan be kell tartani.