MezőHír :: Független Agrárinformációs Szaklap |
PIONEER napraforgó szakmai napok JánoshalmánA PIONEER az idén negyedik alkalommal, július 7-8-án hívta a magyar napraforgó termelőket Jánoshalmára, szakmai találkozóra. |
|
Az immár hagyománynak számító rendezvénynek minden évben különös hangsúlyt ad, hogy a PIONEER napraforgónemesítő állomása, amely a közép-európai termelők számára nemesít napraforgó hibrideket, Jánoshalmán található. A két nap során, az azonos programon több mint 300 termelő vett reszt. A látogatók megismerhették többek között a PIONEER jelenlegi vezető napraforgó hibridjeit. Korai éréscsoportban a PR63A82 és a PR63A90 a favorit, ez utóbbinál például az állományszárítás általában elhagyható. A középérésű csoportban új hibridként is meghatározó a PR64A63. PR64A30, a „nagyfejű”A PIONEER legújabb hibridje a középérésű csoportban, terméspotenciálja az egyik legnagyobb a PIONEER hibridek között. A mikroparcellás és OMMI kísérletekben egyaránt 50% feletti olajat produkált, emellett a legfontosabb peronoszpóra rasszokra rezisztens. Jellemzően nagy tányért fejleszt – ezért „nagyfejűnek” is nevezik –, rendkívül jó tányér szklerotínia tolerancia jellemzi – köszönhetően a tányérállásának (félig lehajló, domború tányérfelületű). Az átlagosnál jobb az ellenállósága a Diaporthe helianthi és a Sclerotinia sclerotiorum szárbetegséget okozó formáival szemben is. Tenyészidőben a középérésű csoport elején helyezkedik el, 2006-ban már SU változata is elérhető lesz a termelés számára Új hibridek, új lehetőségekA nagy érdeklődés a PIONEER hibridek mellett a magyar piac vezető napraforgó hibridjének, a PR63A82 Granstar toleráns változatának szólt. A hibrid előállításával egy új, forradalmi gyomirtási technológia alkalmazásának lehetőségével élhetnek a termelők, amellyel az eddig napraforgóban kiirthatatlan kétszikű gyomok is irthatóak lesznek posztemergens kezeléssel! A PR63A82 értékes tulajdonságai az alábbiak: – a Granstar rezisztens PR63A82-es új lehetőség a termelő kezében a veszélyes gyomok elleni harcban – egyesíti a kimagasló termőképességet a hatékony postemergens gyomirtási technológiával – a nehezen irtható gyomok ellen tökéletes védelem a Granstar alkalmazásával (Cirsium arvense, Ambrosia elatior, Datura stramonium, Xantium strumaruim) – nem GMO – a PIONEER és a DuPont közös fejlesztése – a hibrid a sulfonil ureák közül csak a Granstar hatóanyagára rezisztens! A DUPONT Magyarország Kft. kutatómunkatársai a 2003-as évben az országban több helyen végeztek kísérleteket, amelyekkel az volt a céljuk, hogy a gyomirtó hatást és a fitotoxikus hatást is figyelembe véve a legmegfelelőbb technológiát dolgozzák ki. A négy-hat lombleveles állapotban kijuttatott 20 g Granstar 75DF nem okozott fitotoxicitást, nem állította meg a növényt a fejlődésében (amint ez néhány preemergens szer esetében történik), ugyanakkor a fent említett gyomokat elpusztította. Az idei évben a kísérleteket kiterjesztették annak vizsgálatára, hogy a posztemergens kezelésben használt Granstar milyen egyszikűirtóval kombinálható, ami, az egyszeri kijuttatásnak köszönhetően tovább csökkenti a termelők költségeit. Az árvakelésű Granstar toleráns napraforgó gyomirtása eredményesen végezhető gabonafélék esetében a Granstar megfelelő kombinálásával. |
|