Az még rendben lenne, hogy mindenkinek alkalmazkodni kell a piacgazdaság követelményeihez és a mindenkori anomáliákhoz, a jelenlegi helyzet azonban olyan mértékű kiszolgáltatottságot jelent a nagy invesztícióval dolgozó burgonyatermesztőknek, ami már elviselhetetlen. Így ebben a szektorban az a furcsa, ellentmondásosnak tűnő jelenség játszódhat le, hogy a burgonyatermelő nem azért megy tönkre, mert nincs termés, hanem éppen azért, mert óriási termést takarít be. Ez dupla munkával és költséggel jár, ugyanakkor feleannyi árbevételt hoz, mint amennyit a terméskilátások alapján terveztek. A gazdálkodásban egyáltalán nem jellemző fordított arányosság elve érvényesül, ami igen rossz tréfa azok számára, akik burgonyatermelésből akarnak megélni, fejleszteni és jövőt építeni…

A tiszta szándék és a szakmai ismeret nem elegendő

A sok kistermelő célja az, hogy a jó minőségű étkezési burgonya hozzáférhető legyen mindenki számára, lehetőleg reális áron, gyakran kikerülve a kereskedelem által manipulált magas árakat, a távolról szállítás költségét – miközben természetesen saját számításukat is meg akarják találni. A burgonya olyan népélelmezési cikk, amely változatosan, könnyen elkészíthető, jó táplálkozás-élettani tulajdonságú, ízes táplálék. Kalóriaértéke egyharmada a kenyérének, fele a tojásénak és a marhahúsénak. Igen jelentős a B1-, B2- és C-vitamin tartalma, ezen kívül nyomokban A- és K-vitamint is tartalmaz. Ha nem terem elegendő belőle, akkor a burgonyahiánynak azonnal óriási sajtója lesz, és mindenki aggódik azon, hogy sikerüljön importból – az ár ilyenkor másodlagos – a közellátást biztosítani. Amikor sok terem – mint az az idei évben várható –, akkor viszont a termelő érdekeinek sárba tiprásával arcpirítóan alacsony áron veszik meg a termést a kereskedők. A piacgazdaság és a versenyhelyzet fennhangon történő felemlegetése mellett valahogy mindig feledésbe merül az unióban már nagyon jól ismert és gyakorolt piacvédelem kérdése. Olyan piacvédelemé, amely garantáltan biztosítja a következő években is a termelői kör fennmaradását és boldogulását. Egyelőre azonban a termelői kör lassú erodálása, fogyatkozása figyelhető meg, ami természetesen a termőterület csökkenésével jár együtt. Ez viszont azt jelenti, hogy szép lassan a hazai burgonya vertikumban is lemondunk alanyi jogainkról, és a belföldi ellátás a külföldi piaci anomáliák irányítása alá kerül. Korábban jól szervezett burgonyatermesztésünk mind jobban zsugorodik, és ha ez így megy tovább, akkor saját belső piacunkra is alkalmi beszállítókká válunk.

Jól szervezett termékpálya kellene

Az elmúlt évek gyakorlata azt bizonyítja, hogy a burgonyatermesztést a kiszámíthatatlanság és az esetlegesség jellemzi. Ez elsősorban a piaci helyzetre érvényes, hiszen az ültetés időszakában szinte semmilyen információ nem áll rendelkezésre a várható felvásárlási árakról, ami lehetetlenné tesz bárminemű tervezést. Ez azért is nagyon rossz gyakorlat, mert a burgonyatermesztés költsége átlagosan 800-900.000 Ft hektáronként, ami ugyebár összehasonlíthatatlanul magasabb a többi ipari növény költségigényénél. Az uniós támogatás – ami 16-17.000 Ft/ha – megmosolyogtatóan kis összeg az említett költségek enyhítésére, de a termelők nem is a támogatás mértékétől várják a biztonságot. Sokkal inkább a biztos, jól szervezett termékpályára lenne szükségük, amihez ők is éppen úgy képesek lennének alkalmazkodni, mint uniós társaik. Annál is inkább, mert a burgonyatermelők köre alaposan letisztult, és csak azok maradtak meg ebben a szektorban, akik szakértelemmel és „hivatásszerűen" termesztik a burgonyát, és olyan kvalitással rendelkeznek, ami a nemzetközi próbát is kiállja.

A termelés ökológiai feltételei jók voltak

Az idei évben a termőhelyeken szinte mindenütt jó eloszlásban, szokatlanul sok csapadék hullott. Már a virágzás idején 150-200 mm-el többet mértek mindenütt, aminek köszönhetően 10 gumó feletti kötésszám alakult ki. A burgonya esetében azonban a vízből soha nem elég, ezért ezt még ki-ki – lehetőségeihez mérten – 40-80 mm-rel pótolta. Ennek és a termesztéstechnológia alaposságának köszönhetően a tavalyi 600 tonnával szemben az idén legalább megduplázódik, sőt, lehet, hogy 60%-al is több lesz a termés mennyisége. Az intenzíven termelők körében várhatóan realizálódik a 35-40 t/ha termésszint.

A jócskán egymillió tonna feletti országos termésmennyiség elhelyezése ugyanakkor súlyos tárolási gondokat vet fel, aminek magyarázata a tárolókapacitás szűkösségében rejlik. Ezért a kistermelők természetesen mielőbb igyekeznek megválni az árujuktól, és ezzel a piac kegyetlen törvényei azonnal működésbe lépnek. Már augusztusban észrevehető volt a nagy termések esetén jellemző általános piaci tanácstalanság. Az induló árat a korai burgonyák dömpingje alaposan lenyomta, ami azt jelentette, hogy a Nyírségben és a Hajdúságban a tábla széléről 20 Ft-ért vitték el, szállítással pedig 25 Ft-ért vették át kilogrammonként a termést a kereskedők. A korai burgonya dömpingjének szakmai okai abban rejlenek, hogy utána még másodvetéssel akarják a gazdák hasznosítani a területüket, számításaikat ugyanis leginkább így találhatják meg. Ezért – talán szakmailag kissé indokolatlanul – eltolódott az arány a korai burgonyák termesztése irányába. Ami viszont örvendetes, hogy a sárgahéjú burgonyafajták mind nagyobb mértékben lopódznak vissza a fajtakínálatba, ami egyben a vásárlói szokások lassú, de régen várt változását jelenti.

A cél mindenképpen a mielőbbi értékesítés, mert biztonságosan és hoszszú időn át nem lehet tárolni a nagy víztartalmú, sérülékeny – a tárolásra egyébként is köztudottan alkalmatlan – korai burgonyát. A késői érésű és nagy tömeget adó étkezési burgonya ára augusztus közepén csak találgatások tárgyát képezi, bár az érdekeltek nagyon is tudják, hogy sok jóra e tekintetben a várható termésmennyiség ismeretében nem számíthatnak. A legnagyobb gond az, hogy egyszerűen nincs vevő a piacon, egyelőre mindenki hallgat és vár. Nincs, aki kiálljon a termelők elé, és például azt mondja: 30 Ft/kg, Budapestre szállítva. Ez a nyomott ár egyes helyeken az önköltségi árat jelenti, vagyis a termelőnek egyetlen huncut fillérje nem marad az egész évi tevékenységen. Hol van a tavalyi 60-70 Ft/kg-os álomár, amiben persze a szerény termések miatt csak kevesen és kis mértékben részesedhettek.

Farkastörvények a piacon

Az idei nagy termés levezetésének egyik lehetősége a korábbi fogyasztói gyakorlat visszatérésében rejlene, amikor is a vásárlók zsákszámra vitték, és otthon tárolták a család teljes vagy rész-szükségletét fedező burgonyamennyiséget. Amelyik családban szeretik a burgonyát, és ismerik annak számtalan elkészítési módját, ott a tárolás – nem túl nagy ismereteket igénylő – feltételeit is tudják biztosítani. Ma a helyzet alaposan megváltozott, hiszen az áruházláncokban megvásárolható mosott, 5 kg-os kiszerelésű burgonya sokkal kelendőbb, amit egész évben ugyanott és ugyanúgy szereznek be az emberek, természetesen vállalva annak következményeit is, hogy az évjárattól függő szűkös hazai termés miatt időnként ismeretlen eredetű, drágább és felhasználási útmutatóval nem rendelkező burgonyához jutnak. Tény az, hogy amíg a zacskózott/kiszerelt burgonya jól eladható, addig a lédig áru – ahogyan az idén is –, tisztességes áron szinte eladhatatlan.

A kevés termeltető/felvásárló cég is rendkívül óvatos, és szívesebben kötelezi el magát tárolóval, manipulálóval rendelkező nagyüzemmel, mint a kis- és középtermelőkkel.

Az igazi nagy csapás azonban most a magyar burgonyatermelőkre a sokat emlegetett uniós versenyhelyzet, hiszen hiába akarják a hazaiak – nyereség reményében – kitartani az árat, a liberalizált kereskedelem ebben az esetben beszerzi az árut a határon túlról, esetleg jóval olcsóbban, ami a magyar terméknek piacvesztést, a termelőknek katasztrófát jelent. Az idén mindez nagyon könnyen bekövetkezhet, hiszen Európa-szerte hatalmas burgonyatermés várható, és mindenki eladásra kínálja az áruját. A terménykereskedelem rendezőelve is a minél nagyobb profit megszerzése, és ez egy szabályozatlan piacon könnyűszerrel érvényesíthető, ha a kereskedők jól informáltak, és rugalmas üzletpolitikát folytatnak. A termelőkkel való hosszú távú együttműködés egyelőre e tekintetben nem mindig működik úgy, ahogyan a termékpálya szervezésbe bekapcsolódó szervezetek állítják. A termelők száma évről évre fogy, mind többen érzik úgy, hogy nem bírják a versenykiírás és játékszabályok nélkül indított versenyt. A piacon továbbra is prioritást élvező farkastörvények áruhiány, ill. árubőség esetén pedig különösen markánsan mutatkoznak meg. Van még tehát bőven teendő, amíg a burgonyavertikumban résztvevők egymás iránti lojalitása érzékelhetővé válik, és – a mindenkori évjárat függvényében – a kölcsönös előnyök mellett az egyenlőbb teherviselés elve is érvényesül.