Valószínű, hogy egyes ásványi elemek már a földi élet kezdetén szabályozó faktorokként közreműködtek az anyagcsere-folyamatokban. Az energia tárolása és felszabadítása, a fehérje-, zsír- és szénhidrátszintézis foszfor nélkül elképzelhetetlen, amiből következik, hogy az ATP-képzés már az élet nagyon korai szakaszában kellett hogy létezzen.

Valamely elem hiánya vagy feleslege döntően befolyásolta az adott élettér élővilágát. Míg a tengerek élőlényei sófeleslegben, a szárazföldiek sóhiányban szenvedtek. A vízi életmódból a szárazföldire való áttérés a nátrium anyagcsere teljes átalakulását vonta maga után, az élőlényeknek a nátriumszegény táplálékhoz kellett adaptálódniuk.

Már az ókori görögök tudták, hogy a haszonállatoknak, különösen a tejelő állatoknak sókiegészítésre van szükségük. Európában hosszú időn keresztül a nátrium volt a tejtermelés limitáló tényezője, mivel azonban a szarvasmarhát még 200 évvel ezelőtt is elsősorban trágyatermelése miatt, azért tartották, hogy a szántóföld termőképességét fenntarthassák, a nátriumhiány ténye háttérbe szorult, és csak a termelés fokozásának igényével került ismét előtérbe.

A földkéreg 2,8% nátriumot tartalmaz, ami egyben azt is jelenti, hogy ez a hatodik leggyakoribb elem bolygónkon.

A talajban viszonylag csekély a növények részére alkalmas, felvehető nátrium mennyisége, a feltalajban levő Na nagyon gyorsan kimosódik, és az alsóbb rétegekbe vándorol. A növények nem egyforma mértékben vesznek fel nátriumot, ebben a tekintetben jelentős a fajok közötti eltérés. A nátrium létfontosságának kérdése a növényeknél mind a mai napig nem egyértelmű, bár irodalmi adatok szerint egyes növények optimális fejlődéséhez szükség van erre az elemre.

Az mindenesetre tény, hogy a növényeknél a Na-hiány ismeretlen, a talaj nátriumtartalma tehát minden esetben fedezi a növények szükségletét. A takarmányok Na-tartalma viszont a legtöbb esetben nem elegendő az állatok igényének kielégítéséhez.

Az 1. táblázatban néhány fontosabb takarmány Na-tartalmát foglaltuk össze. Az egyes takarmányféleségek nátriumtartalma nagyon eltérően alakul. Különösen szegények nátriumban az abrakfélék – a halliszt és állatifehérje liszt kivételével, amelyekhez NaCl-ot adnak a feldolgozás során. Közepes mennyiségű nátriumot tartalmaz a repce, a zöld kukorica növény, sok nátrium van a répafélékben. Ez utóbbiak a nagy sótartalmú talajokon is jól termeszthetők, növekedésük is Na-igényes folyamat.

A legeltetéskor az állatok ellátása szempontjából nem elhanyagolható szempont a füvek nátriumtartalma. Az azonos talajon termesztett különböző fűfajták között nagy eltérések tapasztalhatók. Nátriumban gazdag a csomós ebír és a nádképű csenkesz, közbülső helyet foglal el az angol perje és a réti komócsin, a többi vizsgált fajta Na-ban nagyon szegény takarmányt képvisel (2. táblázat).

A réti csenkesz is a Na-ban szegény füvekhez tartozik, az egyes növendékek füvében a Na-mennyisége 0,08 és 0,12 g/kg között van. A csomós ebír a vizsgált füvek közül Na-ban a leggazdagabb, az egyes növedékekben 1,0–1,38 g/kg közötti a Na-tartalom. Saalbach (1968) szerint Na-műtrágyázás hatására a réti komócsinnal és réti perjével ellentétben, amelyek Na-műtrágyázással is csak alig valamivel több Na-ot vesznek fel a talajból, a csomós ebír a normál Na-tartalmának (talajtól függően 0,3–1,5 g/kg) közel 10-szeresét képes felvenni. Az eltérő Na-felvétel a növény gyökérzetének kialakulásával lehet összefüggésben (Anke, 1960; Bugdol, 1964).

A kísérleti körülmények között (Regiusné és Várhegyi, 1978) vizsgált fűfajok Na-tartalmuk szempontjából különböznek egymástól, a legtöbb faj a kis Na-tartalmú füvekhez sorolható (0,05–0,14 g/kg szárazanyag), közepes mennyiségű Na-t tartalmaz a réti komócsin és az angol perje, sok Na van a nádképű csenkeszben és a csomós ebírben (0,93–1,38 g/kg). A nátriumtartalom ezeken a kategóriákon belül – kis, közepes és nagy Na-tartalmú fű – (1. ábra) nagyon erősen ingadozik az egyes füvekben (Burne, 1975; Roth és Kirchgessner, 1972; Wemke, 1975). A vizsgált füvek egyike sem tartalmaz annyi Na-ot, amennyi a szarvasmarha szükségletének fedezéséhez elegendő lenne (Anke és mtsai., 1961/62; Bugdol, 1964; Hennig, 1972; Regiusné és Nagyné, 1977), ezért legeltetéskor mindig gondoskodni kell Na-kiegészítésről.

Az állatok az emésztőrendszerből a kínálattól függően 70-95%-ban nagyrészt a vékonybélben abszorbeálják a Na-ot (Kramer és mtsai., 1994), aminek 90-95%-a a vizelettel, jóval kisebb hányada, mintegy 2%-a a bélsárral ürül, de távozik az izzadsággal is (Anke és mtsai., 1994). A nőivarú egyedek Na-ürítése nagyobb a hímivarúakénál, elléskor a tejjel sok Na távozik a szervezetből. A Na nagy része az extracelluláris testnedvekben található, a szervezet Na-szintjét különböző mechanizmusok tartják fenn, ezek közül a mellékvesekéreg-hormonok a legfontosabbak. Döntő fontosságú az aldosteron, amely negatív összefüggésben van a Na-ürítéssel. Hiányos ellátásnál vagy a vemhesség idején sok aldosteron képződik és ürül, és a Na-beépülés fokozódik. A Na-anyagcserét a tartalék mértéke is befolyásolja. Tartalékok a csontrendszerben és a központi idegrendszerben képződnek, és amíg ez a tartalék nem ürül ki, hiánytünetek nem jelentkeznek. A vér Na-tartalma nagyon stabil, Na-koncentrációja pedig a szervezet többi részééhez képest a legnagyobb, ezt követi a veséé és a csontállományé. A szőr csak nagyon kevés nátriumot tartalmaz. A tejelő tehén nátriumszükséglete átlagban 2 g/kg a takarmány-szárazanyagban. A tejelő állat a takarmánnyal felvett és a szervezetben tárolt nátrium tekintélyes hányadát tejképzésre fordítja. A tej nátriumtartalma az ellést követően egészen a tejtermelés ötödik hetéig növekszik, majd beáll a laktáció 2-3. hetének megfelelő szintre, és ezt tartja a laktáció végéig.

A tej nátriumtartalma genetikailag meghatározott és a tejtermelés folyamán egy-egy állatra vonatkozóan állandó, átlagban 3,5 g/kg szárazanyagra vonatkoztatva, ami tejliterre számítva 380–420 mg/l. A felvett nátriumnak 85%-os kihasználásával számolva egy liter tej előállításához 500 mg Na-ra lenne szükség. Mivel 85%-os kihasználással nem lehet minden esetben számolni (nagy káliumbevitel, egyéb antagonista hatások miatt) célszerű 1 l tej előállításához 700 mg nátriumkiegészítést előirányozni. Ahogy már említettük, a tejtermelés nátriumigényes folyamat. A vemhesség alatti kielégítő nátriumellátású tehén annyi nátriumot tud csontrendszerében tartalékolni, hogy az egy közepes, pl. 3500 l-es évi tejtermelésnél a laktáció első 6 hetére elegendő. Ezt követően a tejtermelés a nátriumellátottságtól függően alakul, mivel az egy liter tejjel kiürülő nátrium mennyisége alig függ a kínálattól, vagyis a szervezetbe jutó nátrium mennyiségtől. Hiányos nátriumellátás következtében a nagy termelésű tehenek nátriumtartaléka négy hét alatt is kiürülhet.

A nátriumellátottság megállapításához a szőranalízis alkalmazható, bár a szőr Na-tartalma évszakonként változik (május-júniusban kellő ellátottság esetén 600 ppm, augusztusban 500 ppm és szeptemberben 400 ppm). A Na-bevitelről a vizelet nátriumtartalma jó tájékoztatást ad (Anke és mtsai., 1994). A nátriumellátottság elbírálásának legmegbízhatóbb módszere a nyál nátriumtartalmának meghatározása. A nyál Na+K-tartalma viszonylag állandó (330+30 mg). Ha a nyál káliumtartalma a Na rovására nagyon megnövekszik, nátriumhiány áll fenn. A nátrium-túletetést a kérődzők jól tűrik, bár a napi 50 g feletti konyhasó-kiegészítéskor a vér és vizelet elektrolit koncentrációja felbomlik (Fürel és mtsai., 1994).

Egyes adatok szerint a Na-ellátottság, illetve K-felesleg és a tehenek termékenyülése között összefüggés van. Nemcsak a K, de a Na-felesleg is negatív hatással van a termékenyülésre. Az optimális K:Na arány 10:1-hez.

Az optimális K:Na arány újabb kísérleti eredmények szerint (Phillips és mtsai., 1996) azért is fontos a tejelő tehenek takarmányozásában, mert a túlzott K-bevitel növeli a tej szomatikus sejtszámát, megfelelő nátriumellátás esetében a szomatikus sejtszám csökken a tejben.

Összegezve, a Na-ellátással kapcsolatos ismeretek a következők:

– a takarmányok még szélsőségesen nagy nátriumtartalom esetén sem fedezik az állatok szükségletét;

– Na-kiegészítésre minden esetben, de különösen legeltetéskor és a tejtermelés időszakában van feltétlenül szükség;

– Na-hiánynál csökken az állatok testsúlya, a termelt tej mennyisége és zsírtartalma;

– a Na-hiány vagy nem megfelelő K:Na arány növelheti a tej szomatikus sejtszámát;

– a nagy káliummennyiség másodlagos Na-hiányt okozva ronthatja a termékenyülési arányt;

– a nátriumkiegészítést célszerű az abrakba keverten adni az állatoknak.