Az időjárásra nem lehetett panaszkodni, általában jó eloszlással érkezett a csapadék, aminek eredményeképpen a gabonafélék mindegyike, az olajosok és a többi ipari növény is a vártnál jobb termést adott. A termelők a kifeszített anyagi lehetőségek ellenére igyekeztek kiszolgálni a kultúrákat, éppen a biztos termés, a sikeres értékesítés és a nyereség reményében. Az utolsó keserves nekirugaszkodás volt ez – vélték sokan –, hiszen ezután csak jobb lehet a mezőgazdaság támogatottsága, könnyebb lehet valamivel az utóbbi években gyötrően nehéz gazdálkodás. Talán senki nem gondolt arra, hogy Európa-szerte és idehaza is rekordtermések születnek, ami egy csapásra átrendezi még az olyan magasan szervezett piacot is, mint amilyen az uniós. A temérdek megtermett áru „betemette" Európát, és ma is rendkívül nagy logisztikai gondokat okoz mindenütt, de különösen az új belépő tagállamoknál. Alábbhagyott a jó termésekből következő optimizmus, hiszen kiderült, hogy nincs elég tárolótér, ahova a terményt el lehetne helyezni. Az év végére világossá és nyomasztóvá vált, hogy hiányzott e tekintetben az előrelátás, s talán túlzott volt a várakozás és az új helyzet iránt táplált bizalom.

Az EU-ból érkező területalapú támogatások kifizetése már megkezdődött ugyan, de annak csak 80%-a juthat el a termelőkhöz, mert a folyamatban lévő vitás kérdések miatt 20%-ot visszatartanak. Az sem elképzelhetetlen, hogy túljegyzés esetén a termelőknek arányos visszaosztással kell számolniuk, ami nagy csalódást okozna. A kifizető ügynökségek munkájába állítólag a magyar adóhatóság is bepillantást nyerhet. Az állami bevételek növelése okán felmerült egy olyan elképzelés, hogy a köz- és adótartozással rendelkező gazdák hátralékait ebből vonnák le. A szakértők véleménye szerint azonban ez az eljárás inkorrekt, és remélhetőleg így a terv csak terv marad. December elejéig mintegy 160-170.000 gazdálkodó juthat hozzá jogos uniós támogatási pénzéhez, az ellenőrzések ütemének megfelelően. A nemzeti támogatás kifizetése viszont már nagyobb gondokat vet fel, hiszen a májusban fizetett csekélyke előleg után – amelyet a gazdálkodók terheit tovább növelő speciális, ún. faktorálási technikával lehetett csak megoldani – egyelőre csak a szándék látszik a tényleges és teljes kifizetéshez, ugyanis a költségvetés tervezetében nem áll rendelkezésre az összeg.

Az EU gabonapiaca is nehézségekkel küzd

Az új uniós tagok belépésével és a régi tagállamokban is tapasztalható nagy gabonatermésekkel bizony átrendeződtek az erővonalak. A kalászosok mellett hatalmas az uniós kukoricatermés is – aminek betakarítása délen az esők miatt szintén késik –, s a szerény mennyiségű, de agresszív magyar eladások is nyomják az árakat. Elemzők szerint ennek hatására az EU ún. „ütközőtartalékába" nagy mennyiségű felesleget kell felvásárolni. Jól látszik, hogy az átlagosan 30%-kal nagyobb tömegű termény piacon történő elhelyezése komoly fejtörést okoz! A régen tapasztalt 8,2 millió tonnás magyar kukoricatermés értékesítése pedig árengedményeket von maga után, ami közvetve az uniós kereskedelemre is kihat. Annál is inkább így van ez, mivel a magyar termés minősége viszont jobb a német vagy a francia áruénál.

Az EU gabonakereskedelmébe egyre több külső ország is szeretne beleszólni. Különösen Oroszország exportőrei nagyon aktívak, hiszen nagyobb kvótát követelnek az unióba irányuló kivitelükhöz. Ha nem kapják meg, akkor az import korlátozások bevezetését kérik az unióból érkező gabonára és a feldolgozott termékekre. Az események ez év végén felgyorsulnak, és minden bizonnyal az orosz érdekek érvényesülnek. Hogy a magyar termékek további sorsára ezek az intézkedések milyen hatással lesznek, azt csak találgatni lehet. Mindenesetre az EU a kért magyar gabonaexporthoz nem adta meg az engedélyt, csak a felesleg levezetéséhez ígért segítséget.

Küzdelmes gazdálkodás, valódi érdekképviselet nélkül

Nagy termések születtek országszerte, amit a szaktárca láthatóan nagy örömmel fogadott, és úgy kommunikált a közvélemény felé, hogy az már megtévesztő volt. Nem elég ugyanis a nagy termés, annak vonzatait költségoldalról is láttatni kell az objektív megítélés elősegítése érdekében, valamint a piaci vonatkozásait is alaposabban meg kellett volna világítani. Abban a nagy termésben nem sok örömük van a gazdálkodóknak, amelyet magas költségekkel, sok munkával termeltek meg, de amely nem eladható vagy legalábbis nincs időre tisztességes és nyereséges árbevétel belőle! A városlakók ezt természetesen azonnal félreértették, hiszen a hírek hallatán irigyelték a gazdáktól a támogatásokat, a nagy termésekből látszólag következő árbevételt és a sugallt jóléti fordulatot. Ezzel szemben elhúzódó kifizetések, lassú terménypiaci mozgások, az intervenciós felvásárlás akadozása, tárolóhiány és megkésett őszi betakarítás nehezíti a mezőgazdasági munkát. A leglényegesebb azonban mégis az, hogy az árbevételek vontatottan realizálódnak, viszont a következő évet megalapozó munkák, csakúgy, mint a hitel-visszafizetések, nem várathatnak magukra. Az évek óta folyamatosan egyre kedvezőtlenebb feltételek tekintetében tehát nincs változás a mezőgazdaságban. Valóban körvonalazódik az a prognosztizált szomorú helyzet, miszerint nincs szükség a nagy tömegben megtermelt magyar árura, így, következésképpen, a termelők egy részére sem. Az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet előrejelzése szerint a gabonaágazat jövő évi felfutása 30-40%-kal magasabb hozamokkal mutatkozik meg, és a termésnek biztos piaca várható. Nos, jelen helyzetben ez elég hihetetlennek hangzik!

Az intervenció jó megoldás, ha van tőketartalék

Az idei évben megtermelt 16,5 millió tonna gabona – kalászos és kukorica együttesen – értékesítése és tárolása soha nem tapasztalt gondokat vet fel. Az ország tárolókapacitása – minden erre a célra használható fedett teret beleértve – 12 millió tonna. Az e feletti 4.5 millió tonna mennyiség, ami elsősorban kukorica, csak a minőséget veszélyeztető kényszermegoldásokkal lesz tárolható, vagy lábon marad addig, míg nem szabadul fel raktártér. November közepén a kukoricatermés fele még betakarítatlanul áll a földeken, részben a vegetációs késésből adódó lassú vízleadás, részben a tárolótér és többeknél a hiányzó betakarítási költségfedezetek miatt. Mindeközben szakadatlanul esnek az árak, hiszen már a megalázóan alacsony – és messze önköltség alatti – 16.000 Ft/t alá is zuhantak egy-egy régióban. A vesztesek azok a kis- és középtermelők, akiknek korlátozottak az anyagi lehetőségeik és a kereskedelmi kapcsolataik. Az őket kereső és megtaláló kereskedők viszont busás profitot szimatolva ajánlják fel segítségüket. Nekik van tárolóterük, és, ilyen árak mellett, a fizetés tekintetében is tüsténkednek.

Az intervenciós felvásárlással kapcsolatos optimizmus szintén lelohadt. Novembertől kellene működnie, de a szakminiszter maga sem tudott két hét után nyilatkozni a pillanatnyi állásról, a beszállított mennyiségekről, csak az derült ki, hogy az „enyhített előírások" következtében összejöhet 3 millió tonna befogadására szolgáló intervenciós raktártér. Ugyanakkor az agrártárca alá tartozó kifizető ügynökség csak 1,7 millió tonna áru elhelyezésére alkalmas raktárkapacitást vett nyilvántartásba. November első napjaiban – a hírek szerint – közel 300 termelő mintegy 1 millió tonna gabonát kínált az intervenciós felvásárlásra. A tanácstalanság és a káosz jelei azonban jól megfigyelhetők, különösen, ha az intervenciós felvásárlás fizetési feltételeit firtatjuk. Felelős tisztségviselők először a beszállítást követő harmadik hétre ígérték az áru ellenértékének kifizetését! Az idő múlásával ebből a rapid elképzelésből, az MVH közszolgálati rádióban elhangzott ígérete szerint 60-85 nap lett, majd pedig mind többen beszélnek már arról, hogy csak 2005 márciusában lesz pénz.

Nos, nem lett volna szamárság az érdekvédők és a szakma két évvel ezelőtti gondolata, ami szerint intervenciós főpróbát kellett volna tartani a belépés előtt! Ennek lényege az lett volna, hogy a tárca objektíven felméri a hazai raktárhelyzetet, megelőzendő az idei évben tapasztalható meglepetést. Emellett talán az sem lett volna haszontalan, ha a Brüsszel által a magyar agrárpolitikának kiosztott négy figyelmeztetést komolyan vesszük. Különösen azt, amelyben megállapították az uniós szabályozás érvényesítésére alkalmas hazai intézményrendszer kiépítésének súlyos késedelmét!

Más ipari növények piaca sem húzott

Az olajos növények minden évben külön izgalomban tartják a termelőket, hiszen ezeket minden fórumon a jövő növényeinek aposztrofálják. A szakszerű növényváltás is megköveteli minden gazdaságban, hogy foglalkozzanak olajosokkal, amelyek az árak és az elérhető terméseredmények alapján is vonzóak. A repce az idei évben, hoszszú évek után, rekordterméssel rukkolt elő, ennek ellenére ugyanazok a piaci anomáliák érintették, mint a korábbi években. Az uniós csatlakozás után elképzelhetetlennek tartott árzuhanás sajnos megint bekövetkezett, és a szabad értékesítésre kínált repce a végén közel 25%-os árcsökkenéssel ment el. Azért nem volt hangosabb a termelők elégedetlensége, mert viszonylag csekély volt a vetésterület, és gyorsan lezajlott a felvásárlás. Az Európa-szerte nagy repcetermések egyértelműen befolyásolták a magyar áru sorsát is, s ehhez végleg hozzá kell szokni. Mindezek ellenére a biodízel program és a hasznos elővetemény jellege miatt nem lehet a repcét levenni a hosszú távon gazdaságosan termelhető növények listájáról.

A napraforgó országos termésátlaga is rekordot javított, és piaca is kísértetiesen másolta a repcéét. Magas induló árak után 15-20%-os árzuhanás következett be, néhány hét leforgása alatt. Az igazán nagy baj mégis az, hogy az olajmalmok – mivel stabil készletekkel rendelkeznek – most egyáltalán nem, majd csak 2005 tavaszán akarnak árut vásárolni. Ezért sokan az alacsony árak miatt, míg mások kényszerből döntöttek a tárolás mellett. Az 1,2 millió tonnára becsült rekord napraforgótermés ijesztően nagy menynyiség, ha figyelembe veszszük, hogy ez idáig ennek talán a fele került be a hazai vagy külföldi feldolgozó üzemekbe. Természetesen így az árbevételek is késnek, ill., ha közraktározást vettek igénybe, akkor annak költségeivel is számolni kell.

A zárt rendszerben dolgozó cukorrépa-termelők sem boldogok, hiszen a vegetációs késés miatt nagyon kitolódik a betakarítás, és ez további többletköltségeket okoz. Az idei évben a cukortartalom tekintetében sem elégedettek a termelők, hiszen az alacsonyabb a vártnál. Hasonló a burgonya helyzete is, hiszen a nagy termés itt is jellemző, a felvásárlási árak pedig 20-25 Ft/kg körül mozognak, ha egyáltalán van felvevőpiac. Speciális tárolótérhiány itt is jelentkezik, ezért nem lehetetlen, hogy a szemnek már szokatlan prizmás tárolás jelenti a megoldást.

A növénytermesztés helyzete tehát általánosan kedvezőtlen, nagyon elkelne a magyar kormánytól is az a segítség, az a megbecsülés, amit a nyugati termelők kapnak a saját kormányaiktól – mondják kórusban egy-egy térség gazdái az összejöveteleken. A „kicsik" igazságtalannak – de semmiképpen sem szektorsemlegesnek – érzik a juttatások elosztását. Szeretnék továbbá elérni, hogy a magyar hatóságok ugyanolyan vehemensen védjék a magyar belső piacot, mint teszik azt az uniós „tizenötök".

Általános gondok a gazdálkodásban

A csak a kommunikációjában erősnek látszó agrárpolitika nem lehet üdvözítő. Lehet persze fennhangon dobálódzni a soha nem tapasztalt nagyságú támogatási összegekkel, azt azonban reálértéken kell elhelyezni a gazdálkodás folyamatában. Az élet minden területén, így a mezőgazdaságban is permanens drágulási trendekkel kell szembenézni, ami az inputanyag-felhasználásban és a termelési költségek igen dinamikus növekedésében mérhető le. Emellett elmaradtak az őstermelőknek és családi gazdaságoknak tett vállalások a kormányzat részéről, és most a legégetőbb baj az, hogy az uniós gabonarendtartási rendszer azonnali életbe léptetése is elmaradt. Nem mehetett végig a gazdahitelprogram, és időközben a feltételrendszerében is változás állt be. A sikerként elkönyvelt Sapard-program is felemás képet mutat, hiszen tavaszig csak a források töredékére fogadtak be pályázatokat, s csak akkor javult a kihasználtság, amikor két új jogcímmel bővült a pályázatok sora. Ugyancsak „sűrű köd" fedi az adósság konszolidációt, hiszen nem ismert, kik kapták a 60 milliárdos kedvezményt. Az Európa-hitelprogramból – amely 236 milliárd Ft-os összeget takar – a földterület 52%-át művelő családi gazdaságok mindössze 35,9 milliárd Ft-hoz jutottak hozzá, a többi pénz élelmiszeripari és ipari vállalkozásokhoz, termelői szerveződésekhez és mezőgazdasági nagytőkés társaságokhoz került. Ez nem minden esetben találkozott a sokat emlegetett szektorsemlegesség eszméjével!

A mezőgazdaságból élők többségének óriási megélhetési és jövőépítési gondjai vannak, ami az évek óta tartó és a jelenlegi bizonytalanságból fakad. A 2005-ös gazdasági év megint nem úgy indul, ahogyan kellene. A repcét sokan nem vetették el, részben a nyárvégi szárazságból eredő költséges talaj-előkészítési munkák és finanszírozási okok miatt. Az 1,2 millió ha körüli őszi kalászos vetésekre is a tőkeszegénység volt a jellemző, ezért a szakmaiság szenvedett csorbát. A vetőmagfogyásokból arra lehet következtetni, hogy a vetésterület igen nagy hányadán nem használtak államilag ellenőrzött fémzárolt vetőmagot, ami ismét versenyhátrányhoz vezethet.