Az első részben Dánia és Hollandia statisztikai számai alapján vázoljuk fel a versenytársak teljesítményét, míg a második részben a holland sertéstartók gazdasági hatékonyságának részleteit elemezzük, annak érdekében, hogy a technikai mutatók gazdasági hatását értelmezhessük. Tesszük mindezt azért, hogy a vertikum résztvevői számára számokba öntve is megfogalmazzuk azokat a trendeket és termelési mutatókat, amelyek a legnagyobb európai sertéstenyésztő országokban megfigyelhetők, és amelyekkel szemben talpon kell maradnia hazánk sertéstenyésztésének.

Az elmúlt évek hatása, 2001-2004

Mind az EU-ban, mind a világ egyéb fő exportőr országaiban (Brazília, USA, Kanada) folyamatos túltermelés alakult ki, ami jelentős mértékben lenyomta a sertéshús árát, illetve az egyes kormányokat különböző támogatások (termelési, export, telep felszámolási) alkalmazására késztette. Ez a magyar sertéságazatot is erőteljesen érintette:

a) A legnagyobb exportpiacainkon hatékony termelők támogatott termékeivel kellett megküzdenünk, mint például az orosz piac esetében, ahol a kvótarendszer bevezetésével jelentős mértékben piacot vesztettünk, illetve az EU fő exportőrei is komoly veszteségeket könyveltek el (Dánia kivételével).

b) Magyarország export piaccá vált az EU 15-ök, illetve a csatlakozásra váró országok túltermelésének levezetésére (Lengyelország, Cseh Köztársaság, Szlovákia), ezzel is növelve a magyar piacon kialakult túlkínálatot, és tönkretéve a kevésbé versenyképes vállalkozásokat.

c) Az egyes EU-s kormányok politikai akaratának és anyagi lehetőségeinek függvényében kialakultak azok a támogatási csatornák, amelyek a környezetvédelmi, állatjóléti, illetve minőségi mutatók alapján saját sertéságazatuk jövőjét formálták, biztosították.

A 2000-2003 közötti időszakban a magyar kocalétszám 25%-kal csökkent (2000-ben 427.100 koca, 2003-ban 319.700 koca, forrás: KSH), amit a növekvő hatékonyság a hízó oldalon egy darabig kompenzálni tudott. 2004-ben a folyamatos csődök miatt a hízó kibocsátás radikálisan csökkent (ld. grafikon).

Magyarország export pozíciójából gyakorlatilag az önellátás küszöbére sodoródott, illetve ha ez a folyamat nem áll meg, a jövőben folyamatosan és jelentősen az önellátási szint alá kerülhet. Ez nem csupán a most munkanélkülivé váló sertéstartók tömegeit érinti, hanem középtávon a magyar vágóhidakat fosztja meg az alapanyag-ellátástól, mivel az uniós szabályok szerinti szállítási időn belül nem lesz elegendő elérhető sertés a körzetükben.

A dán és holland sertéstermelés technikai mutatói 2000-2002 között

Mindkét országban igen magas a sertéstermelés integráltsága, ugyanakkor jelentős különbség van a sertéstelepek egészségügyi státuszában. Míg Hollandia 99%-ban fertőzött PRRS-sel, Dánia teljes mértékben mentes, illetve a telepek izoláltságának és jó technikai állapotának köszönhetően gyakorlatilag mikoplazmára tünetmentes.

• Mindkét ország esetében egyértelműen nő az egy telepre jutó kocaszám, ami közvetve az iparág koncentrálódását, illetve a nagyüzemi sertéstenyésztés versenyképességének előnyeit mutatja.

• Mindkét ország esetében egyértelműen és folyamatosan nő az egy alomra jutó élveszületett malacok száma, illetve párhuzamosan változik a holtan született malacok száma. Az almonkénti választott malacszám kismértékű, de folyamatos növekedést mutat

• A kocánkénti alomszám a vizsgált időszakban mindkét esetben stabil, ugyanakkor Hollandia esetében egyértelműen magasabb a dán átlagnál.

A fentieknek köszönhetően az egy kocára jutó, évenkénti választott malacszám folyamatosan növekszik. Ez mindkét ország esetében az egyre professzionálisabb telepi irányításnak, illetve a folyamatos genetikai előrehaladásnak tudható be. Hollandia előnye alapvetően a magasabb kocaforgónak tulajdonítható, ami elsősorban az erőteljesebb kocáknak, a jobb nevelési képességnek tulajdonítható, hiszen a telepek egészségügyi státusza jelentősen a dán szint alatt van.

A hízlalás hatékonysága mindkét ország esetében igen magas. A dán színhús eredmények kimagaslóak, ami részben az állomány genetikájának, részben az alacsony élősúlyon történő vágásnak, részben a magas egészségügyi státuszon történő hatékony hízlalásnak tulajdonítható.

A holland eredmények színhús és vágási súly szempontjából a magyar viszonyokhoz nagymértékben hasonlóak, a fajlagos takarmány felhasználás, illetve a napi tömeggyarapodás azonban jelentősen meghaladja a hazai értékeket.

Ahhoz, hogy a vezető európai sertéstenyésztő országokkal hazánk versenyképes maradhasson, olyan, ma irreálisnak tűnő célokat kell megfogalmaznunk, mint a két bemutatott országban már elért adatok:

• Kocánként, évenként legalább 23 választott malac előállítása. Ehhez alapvető fontosságú az élve születések 11 fölé emelése, a fiaztatói elhullás 10% alá csökkentése, a 2,3 körüli kocaforgó elérése – mindez országos szinten

• A hízlalás terén minimálisan 750 g/nap tömeggyarapodás elérése a hízlaláskori periódusra; az egy kg tömeggyarapodáshoz felhasznált takarmány 2,9 kg alá szorítása a cél, annak érdekében, hogy hazánk kedvező gabona alapú takarmányozásának előnyeit érvényesítve versenyképesen termelhessünk az elkövetkező években is.